What do you think?
Rate this book
Karacs
Karacs, a honfoglalás előtt élő kiskamasz nagy bajba kerül, amikor frank fegyveresek felégetik nagycsaládjának jurtáit. A szüleit és a testvéreit rabságba hajtják, ő sebesülten a nádasban bujkál, de nem kell féltenetek! Új barátaival, Nagygubanccal, a hatalmas komondorral és Urasággal, a verekedős öszvérrel a fegyveresek után ered, hogy kiszabadítsa a családját. Tizenkét évesen ez szinte lehetetlen, de Karacs nem feladós fajta! Olykor elbőgi magát, de sohasem akkor, amikor látja valaki. Kevés erejét ravaszsággal pótolja, küszködve verekszi előre magát, néha hamisan énekel, sokszor menekül, és sikeresen túlél minden veszélyt, mígnem…
212 pages, Paperback
Published January 1, 2020
About the author
Urbánszki László
20 books6 followers Egy borsodi bányásztelepülésen, Alberttelepen születtem, meddőhányók, csillék és a meló világában. Izgalmakban gazdag, érdekes gyerekkorom volt. Mozgó tehervonatokra ugráltunk föl, közöttük fogócskáztunk, szenet csórtunk a vagonokból, csillékből. Vulkánnak láttuk a füstölgő meddőhányót és sárkánybarlangnak a bánya bejáratát. Ez a földmélységbe vezető lyuk nyelte el nap, mint nap apámat és sok száz más férfit, hogy nyolc órával később fekete szénporral megfestve, fáradtan újra napvilágra engedje. Mindegy, mit mondtak a felnőttek, mi gyerekek tudtuk, hogy odalent tűzokádó sárkányokkal csatáztak, lángok kormától feketék, harctól fáradtak.
Ártéri tavakban fürödtünk, fűzfavesszőre szúrt agyaggolyókkal lődöztük egymást, ujjnyi halakat és lopott kukoricát sütöttünk nyárson. Vasárnaponként kaptunk egy forintot, választhattunk a kétgombócos fagyi és a matiné között. Atlétában, klottgatyában, mezítláb éltünk egész nyáron, de nem cserélném el semelyik lakótelepi vagy lakóparki gyerek életére. Iskolaidőben alig tudtak életet verni belém reggelente, de szünidőben virradatkor már Népszavába csomagoltam a zsírosdeszkát, és türelmetlenül füttyögtem a haverok ablaka alatt. Estig eltűntünk a felnőttvilágból, csak az alkonyat és az éhség űzött haza minket. Olyan étvágyunk volt, hogy a vasszeget is megettük volna.
A tél unalmát könyvekkel éltem túl, három olvasójeggyel jártam könyvtárba. Hokedlin kuporogtam a sparhelt melletti sarokban, szagoltam a készülő lecsót, vagy fokhagymás pirítóst, kifüleltem szüleim intim sustorgását, és faltam, zabáltam a könyveket. Tizenöt éves kapitányként uraltam a tengert, megtaláltam kincses szigetet, átléptem a Rubicont, elvetve a kockát, elvesztettem az illúziókat, megtudtam, kiért szólt a harang. Kamaszként átbeszélgettem éjszakákat, csápoltam Illés- és Omega-koncerteken, kakaskodtam italgőzös bulik után és kerestem megnyugvást éjszakánként szerető lánykebleken. Mondhatni, a kamaszkorom is jól telt el.
Felnőttkorom küszöbén leléptem a majd’ kötelező bánya elől, és behajóztam a kavicskotrókhoz. A FOKA volt a hajósvállalatok szegénylegénye, telis tele phowardos figurákkal. Túléltem két év katonaságot, egyhónapnyi fogdával és örökös laktanyafogsággal, elvégeztem a Hajózási Főiskolát, és hajóztam egy bő évtizedet. Voltam matróz, fedélzetmester, kormányos, végül hajóhadnagy. Racionális, kemény világ volt, kevés teret engedett a kreativitásnak, így a kapitányi vizsga előtt átnyergeltem a vállalkozás világába.
Művészet-ipar határán munkálkodó batikoló, később faműves lettem. Ezekben a szakmákban is a földön kellett járni, de kiélhettem kísérletező, új utakat kereső adottságaimat. Jelenleg is szerelmetes faművességemmel keresem a kenyérrevalót, immár másfél évtizede.
Tatárszentgyörgy közelében élek, dolgozom egy erdei tanyán. Három életteli gyermekem segít fiatalnak, könyvtárnyi könyvem álomkergetőnek maradni, a számítógépem milliónyi lehetősége frissen tartja elmémet. Öreg tévénket – feleségem nyomására –, nyolc éve száműztük a galériába, azóta csak kétszer vonszoltam föl magam, de azt is megbántam. Ami lényeges dolog történik a világban, arról értesülök a Sarki Fűszeresnél, vagy elmesélik a gyerekeim. Ami hír lemarad, arról majd olvasok néhány évvel később. Fura, de akkorra a legtöbb szenzáció annyira elhalványul, hogy többnyire meg sem említik. Könyvek álmodozó szerelmese maradtam egész életemben, és mindezek mellett gyakorlatias ember. Jellemző módon a történelem, irodalom és a matematika voltak kedvenc tárgyaim. Két véglet: realitás és az álmok. Egy évtizede megtaláltam magamnak a hangok világát is. Az internet végtelen zenei választékában ráleltem arra a kétezer számra, melyet soha sem tudok megunni. Munkahelyem zaját zenével tompítom, álmaimat fába faragom, sőt most már meg is írom. (Érdekes látvány lehetek hosszú ősz szakállammal, nyakamban mp3 playerrel, kezemben 40-es Husqvarna láncfűrésszel, amint porban, zajban alakítom, formázom a fát, és himbálom magam a zene ütemére.)
2008 tavaszán pöty
Ártéri tavakban fürödtünk, fűzfavesszőre szúrt agyaggolyókkal lődöztük egymást, ujjnyi halakat és lopott kukoricát sütöttünk nyárson. Vasárnaponként kaptunk egy forintot, választhattunk a kétgombócos fagyi és a matiné között. Atlétában, klottgatyában, mezítláb éltünk egész nyáron, de nem cserélném el semelyik lakótelepi vagy lakóparki gyerek életére. Iskolaidőben alig tudtak életet verni belém reggelente, de szünidőben virradatkor már Népszavába csomagoltam a zsírosdeszkát, és türelmetlenül füttyögtem a haverok ablaka alatt. Estig eltűntünk a felnőttvilágból, csak az alkonyat és az éhség űzött haza minket. Olyan étvágyunk volt, hogy a vasszeget is megettük volna.
A tél unalmát könyvekkel éltem túl, három olvasójeggyel jártam könyvtárba. Hokedlin kuporogtam a sparhelt melletti sarokban, szagoltam a készülő lecsót, vagy fokhagymás pirítóst, kifüleltem szüleim intim sustorgását, és faltam, zabáltam a könyveket. Tizenöt éves kapitányként uraltam a tengert, megtaláltam kincses szigetet, átléptem a Rubicont, elvetve a kockát, elvesztettem az illúziókat, megtudtam, kiért szólt a harang. Kamaszként átbeszélgettem éjszakákat, csápoltam Illés- és Omega-koncerteken, kakaskodtam italgőzös bulik után és kerestem megnyugvást éjszakánként szerető lánykebleken. Mondhatni, a kamaszkorom is jól telt el.
Felnőttkorom küszöbén leléptem a majd’ kötelező bánya elől, és behajóztam a kavicskotrókhoz. A FOKA volt a hajósvállalatok szegénylegénye, telis tele phowardos figurákkal. Túléltem két év katonaságot, egyhónapnyi fogdával és örökös laktanyafogsággal, elvégeztem a Hajózási Főiskolát, és hajóztam egy bő évtizedet. Voltam matróz, fedélzetmester, kormányos, végül hajóhadnagy. Racionális, kemény világ volt, kevés teret engedett a kreativitásnak, így a kapitányi vizsga előtt átnyergeltem a vállalkozás világába.
Művészet-ipar határán munkálkodó batikoló, később faműves lettem. Ezekben a szakmákban is a földön kellett járni, de kiélhettem kísérletező, új utakat kereső adottságaimat. Jelenleg is szerelmetes faművességemmel keresem a kenyérrevalót, immár másfél évtizede.
Tatárszentgyörgy közelében élek, dolgozom egy erdei tanyán. Három életteli gyermekem segít fiatalnak, könyvtárnyi könyvem álomkergetőnek maradni, a számítógépem milliónyi lehetősége frissen tartja elmémet. Öreg tévénket – feleségem nyomására –, nyolc éve száműztük a galériába, azóta csak kétszer vonszoltam föl magam, de azt is megbántam. Ami lényeges dolog történik a világban, arról értesülök a Sarki Fűszeresnél, vagy elmesélik a gyerekeim. Ami hír lemarad, arról majd olvasok néhány évvel később. Fura, de akkorra a legtöbb szenzáció annyira elhalványul, hogy többnyire meg sem említik. Könyvek álmodozó szerelmese maradtam egész életemben, és mindezek mellett gyakorlatias ember. Jellemző módon a történelem, irodalom és a matematika voltak kedvenc tárgyaim. Két véglet: realitás és az álmok. Egy évtizede megtaláltam magamnak a hangok világát is. Az internet végtelen zenei választékában ráleltem arra a kétezer számra, melyet soha sem tudok megunni. Munkahelyem zaját zenével tompítom, álmaimat fába faragom, sőt most már meg is írom. (Érdekes látvány lehetek hosszú ősz szakállammal, nyakamban mp3 playerrel, kezemben 40-es Husqvarna láncfűrésszel, amint porban, zajban alakítom, formázom a fát, és himbálom magam a zene ütemére.)
2008 tavaszán pöty
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
November 9, 2020
Megvallom, elsőre a Vérszerződéshez hasonló hangvételre számítottam. Féltem, hogy a szerző nem tudja eltalálni a megfelelő, ifjúsági könyvhöz illő nyelvi szintet, és túlságosan felnőttes lesz a nyelvezet. Szerencsére már az első pár oldalon kiderült, hogy alaptalan volt az aggodalmam, mert Urbánszki kiváló mesélő, sőt annyira jól sikerült belehelyezkednie a fiataloknak szóló hangvételbe, hogy észrevehetetlen, hogy nem egy meseíróval van dolgunk. Végig úgy éreztem, mintha mindig is gyerekeknek írt volna. A fiatalos írói hanghoz gördülékeny történetvezetés párosul, amit pazar humorával fűszerez meg, közben az ifjú főszereplőjét váratlan, embert próbáló kalandokba keveri, amikhez fel kell nőnie. De mindenekelőtt a gyerekeknek is befogatható hangvétellel beszél a honfoglalás-kori viszonyokról és életről. Viszont az is látszik , hogy Urbánszki László hatalmas történelmi háttértudással rendelkezik, amiből ügyesen szelektál, hogy a kamasz olvasói számára is érdekessé tegye a kötetet.
Karacsot már a Vérszerződésben is szerettem, de itt egyenesen imádtam. A belső gondolatain szakadtam. Nincs jobb szó rá, néhol annyira naiv és aranyos volt, hogy megmosolyogtam a srácot. De, amikor e mellett belekezdett az önostorozásba is, akkor már nevettem, mert az egyik kedvenc szereplőmet, Tutajost jutatta eszembe Fekete István Tüskevárjából, mikor csak azért is húzza azokat a bizonyos evezőket, hogy megmutassa, milyen nagylegény. Na, nem egy jelenetben ugyanígy volt Karacs is, és nem tudtam nem szeretni ezért. A szerző nem csak ezzel idézte fel bennem Fekete István írásmódját, hanem azzal is, hogy az állatalakjait is szereplőnek tette meg. Nem csak együtt vándoroltak a főhőssel, hanem egyéniségük volt, és nagyban növelték a kötet élvezeti értékét.
Mindenképp meg kell említenem a könyvhöz készített rajzokat, melyeket Szert-Szabó Dorottya készített. Már a borítóterve is magára vonzza a szemet. Jók a színei, a vonalvezetése, a rajzstílus. Mind-mind illik a kötethez. Azonban nekem a belső képek még ennél is jobban tetszettek, főleg a fekete-fehér-szürke ábrázolás, mert ez az egyik gyengém. Ezzel könnyen le lehet venni a lábamról. Az árnyékolás is nagyon tetszett, főleg a napszakok megjelenítésénél éreztem kiemelkedőnek.
Bővebben:
https://www.luthienkonyvvilaga.hu/202...
Karacsot már a Vérszerződésben is szerettem, de itt egyenesen imádtam. A belső gondolatain szakadtam. Nincs jobb szó rá, néhol annyira naiv és aranyos volt, hogy megmosolyogtam a srácot. De, amikor e mellett belekezdett az önostorozásba is, akkor már nevettem, mert az egyik kedvenc szereplőmet, Tutajost jutatta eszembe Fekete István Tüskevárjából, mikor csak azért is húzza azokat a bizonyos evezőket, hogy megmutassa, milyen nagylegény. Na, nem egy jelenetben ugyanígy volt Karacs is, és nem tudtam nem szeretni ezért. A szerző nem csak ezzel idézte fel bennem Fekete István írásmódját, hanem azzal is, hogy az állatalakjait is szereplőnek tette meg. Nem csak együtt vándoroltak a főhőssel, hanem egyéniségük volt, és nagyban növelték a kötet élvezeti értékét.
Mindenképp meg kell említenem a könyvhöz készített rajzokat, melyeket Szert-Szabó Dorottya készített. Már a borítóterve is magára vonzza a szemet. Jók a színei, a vonalvezetése, a rajzstílus. Mind-mind illik a kötethez. Azonban nekem a belső képek még ennél is jobban tetszettek, főleg a fekete-fehér-szürke ábrázolás, mert ez az egyik gyengém. Ezzel könnyen le lehet venni a lábamról. Az árnyékolás is nagyon tetszett, főleg a napszakok megjelenítésénél éreztem kiemelkedőnek.
Bővebben:
https://www.luthienkonyvvilaga.hu/202...
Displaying 1 of 1 review