"Azt mondják, fekete rózsa nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat. Sommer Anna azonban nap mint nap ott látja a szőlőben, a sorok végébe ültetve. Vajon egyszer megtudja majd, milyen is a színe valójában?
Anna, vagy ahogy a családban hívják, Annus, Etyeken nő fel, ezen a szőlődombok övezte, magyarok, svábok, zsidók lakta településen. Alig tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak bevonuló édesapja és két ikerbátyja sorsa miatt kell aggódnia, hanem a nála két évvel idősebb Andrisért is, akihez már nem csupán ártatlan, gyerekes vonzalom fűzi. Andris felmenői - szíjgyártók és borászok - a török kiűzése után messzi bajor földről érkeztek Etyekre. A faluban azt beszélik, hogy Andris nagyapja, a szőlőhegyen remeteéletet élő Vénember, különleges bort tud készíteni. Olyan bort, amelyben nemcsak az van benne, aki készítette, de az is, aki issza. Talán még a jövendőt is meglátja, aki kortyol belőle. Egyszer Annus is megkóstolta. Lehet, hogy ezért tűnik fel előtte újra meg újra egy fekete márványlap, belevésett nevekkel, köztük azéval, akit mindenkinél jobban szeret? A háború, az utána következő politikai változások, a kitelepítések a falu és Annus életét is fenekestül felforgatják. Az egyedül maradt lány felköltözik a szőlőhegyre, a Vénemberhez, abban reménykedve, hogy Andris visszatér. Ám szerelme helyett valaki más érkezik, és Annust minden korábbinál nagyobb próbatétel várja. Vajon lesz elég ereje és bátorsága legyőzni a kishitűséget, a reménytelenséget, sőt még a halált is? Megőrizni a szerelmet, megfejteni a fekete rózsa és a Vénember különleges borának a titkát?
Bauer Barbara legújabb, személyes élmények és érzések ihlette, mélyen átélt regénye egy sorsfordító, családokat szétszakító, fájdalmas történelmi korszak, egy sorozatos tragédiákat elszenvedő, de élni akaró falu és egy igaz szerelem hiteles, megrendítő története.
Író vagyok, de minden az olvasással kezdődött. Mert a könyv menedék, miközben kinyitja előttem a világot. Nem ismer távolságot, sem időt, ahol a fikció is valóság és a valóságot is átjárja a képzelet. Minden egyes könyvvel egy másik világba léphetek. Aztán egy napon rájöttem, én is akarok teremteni másik világot. Másik életet. Másik valóságot. Azóta író vagyok.
Most így átgondolva, ez nem is egy értékelés lesz, sokkal inkább egy életmorzsa, ami által betekintést nyerhet a kedves jelenlévő egy olvasó által megélt csodának.
2020.10.28., 10:59. Telefon megcsörren. Rápillantok a képernyőre, a futár számát pillantom meg. Ez csak egyet jelenthet. Hamarosan a kezemben tudhatom Bauer Barbara legújabb regényét.
2020.10. 28., 17:12. Befejeztem. Most akkor hogyan tovább?
Erről az évről sok rossz elmondható. Nemszeretjükév, csúnyagonoszév. De számomra igenis ott ragyog az a fényes pont, ami nem más, mint a nap, amikor először olvastam Bauer-regényt. Számos regénnyel később, immár igazi hardcore fanként vártam A fekete rózsa megjelenését. Mondják, hogy a várakozás édes. Hát, ez is az volt, de a türelmetlenségtől szabadulni nem tudtam.
Most pedig eljött a nap. És míg dolgoztam, a regény édesen búgó hangon hívott, hogy olvassam. És most, hogy vége, azt kívánom, bárcsak ismét elolvashatnám. Tudjátok, egy olvasó életében rengeteg olyan könyv van, amit szeretne az első olvasás örömével újra átélni. Ez a regény egyértelműen ilyen, ha nem több. Mert nem hiszem, hogy valaha is elmúlik az a gyermeki öröm, amivel belevetettem magam, hogy aztán, szinte levegővétel nélkül, elolvassam.
A fekete rózsa ismételten egy olyan regény, amit el kell ahhoz olvasni, hogy átéld, miről is szól valójában. Most itt belemehetnék részletekbe, hogy miért is imádtam - ó, az a báj, ami végigkíséri az egész történetet -, de az nem lenne elég. Igenis, olvasni és átélni kell.
Családregény, sorsregény, hívjuk bárminek is, számomra a megtestesült csoda. Nagymamám életében sokat emlegette a háborút, amit fiatal, erdélyi lányként átélt, ezért valahogy még közelebb érzem magamhoz Annust, mint bármelyik más hősnőt (!!!), akivel eddig összesodort a sors.
Ez a történet oly' kedves lesz az olvasó szívének, hogy azt fogja kívánni, bárcsak benyúlhatna a lapok közé, hogy jól megölelje a szereplőket.
Jeleztem, hogy ez nem egy értékelés lesz. Ellenben minden egyes szava a szívemben és lelkemben tovább élő csodaregényről szólt. Ha engem kérdeztek, A fekete rózsa biztosan szerepel a top 10 kedvenc regényeim között.
A történetváz érdekes, eredetinek mondható, azonban az elbeszélésmód néhol túl szentimentális, színpadias, kissé misztikusba hajlik. Történelmi- és családregény, traumákat boncolgat, de nincs igazi lélektani mélysége a történetnek, pedig az effajta narrációtól joggal elvárható lenne.
A regényből kirajzolódik Etyek második világháború körüli története Anna és családja történetén keresztül. A települést érintette a második világháború, a zsidók deportálása, a svábok kitelepítése, erdélyiek betelepítése, magántulajdon elkobzása stb. Elszomorító, hogy embereknek mi mindenen kellett keresztül menniük, mit kellett túlélniük...
Igazából a borító és a címe miatt vettem csak meg a könyvet, nagyon tetszett, azt sem tudtam miről szól, nem is olvastam még Bauer Barbarától könyvet. Végül nem bántam meg, mert nagyon tetszett. A töténet maga nem különös, mondhatnám azt is hogy átlagos, ennek ellenére élmény volt olvasni, tökéletes leírások és történetmesélés, nagyon szerettem.
Az élet értelmét keresni nem kell, azonban ha mégis felmerül a kérdés, hogy mi lehet az, ez az olvasmány választ ad, reményt sugall és értéket teremt. Nemcsak a gyönyörű és szívfacsaró történetszövésért, de a rengeteg megerősítő gondolatért is hálával tartozom. Köszönöm!
4.5 I love this author, and loved everything I have read from her. This book was even more interesting for me because it is about a village not far from my birthplace, so it had sentinental value, but even without it, the story was really valuable and beautiful. Enjoyed it very much.
Ez lehetett volna egy korrekt dráma, de az állandó művi szépelgés teljesen hazavágta. Olyan párbeszédek zajlanak le emberek között, ami teljesen hiteltelenné teszi. Hiába a nagy érzelmi hullámvasút, ha a megfogalmazás miatt többször olyan érzetem volt, hogy egy paródiát olvasok.