Crowds: The Stadium as a Ritual of Intensity

by Hans Ulrich Gumbrecht

Anyone who has ever experienced a sporting event in a large stadium knows the energy that emanates from stands full of fans cheering on their teams. Although "the masses" have long held a thoroughly bad reputation in politics and culture, literary critic and avid sports fan Hans Ulrich Gumbrecht finds powerful, as yet unexplored reasons to sing the praises of crowds. Drawing on his experiences as a spectator in the stadiums of South America, Germany, and the US, Gumbrecht presents the stadium as "a ritual of intensity," thereby offering a different lens through which we might capture and even appreciate the dynamic of the masses. In presenting this alternate view, Gumbrecht enters into conversation with thinkers who were more critical of the potential of the masses, such as Gustave Le Bon, Friedrich Nietzsche, Sigmund Freud, José Ortega y Gasset, Elias Canetti, Siegfried Kracauer, T. W. Adorno, or Max Horkheimer. A preface explores college crowds as a uniquely specific phenomenon of American culture. Pairing philosophical rigor with the enthusiasm of a true fan, Gumbrecht writes from the inside and suggests that being part of a crowd opens us up to an experience beyond ourselves.

138 pages, Paperback

Published May 11, 2021

About the author

Hans Ulrich Gumbrecht is the Albert Guérard Professor in Literature in the Departments of Comparative Literature and of French & Italian (and by courtesy, he is affiliated with the Department of Iberian and Latin American Cultures/ILAC, the Department of German Studies, and the Program in Modern Thought & Literature). As a scholar, Gumbrecht focuses on the histories of the national literatures in Romance language (especially French, Spanish, and Brazilian), but also on German literature, while, at the same time, he teaches and writes about the western philosophical tradition (almost exclusively on non-analytic philosophy) with an emphasis on French and German nineteenth- and twentieth-century texts. In addition, Gumbrecht tries to analyze and to understand forms of aesthetic experience 21st-century everyday culture. Over the past forty years, he has published more than two thousand texts, including books, translated into more than twenty languages. In Europe and in South America, Gumbrecht has a presence as a public intellectual; whereas, in the academic world, he has been acknowledged by ten honorary doctorates in seven different countries: Canada, Denmark, Germany, Hungary, Portugal, Russia, and Georgia. He has also held a large number of visiting professorships, at the Collège de France, University of Lisbon, University of Manchester, and the Catholic University of Rio de Janeiro, among others. In the spring of 2017, he was a Martin Buber Fellow at the Hebrew University of Jerusalem, Israel.

Reviews

[Tibor Jánosi-Mózes · Rating 4 out of 5]

Gumbrecht második sport-esszéjében a tömeg fogalmán keresztül, a stadiontömeg és a stadionélmény fogalmait próbálja koherensen meghatározni. Ehhez először a tömeg fogalmát bontja ki és megpróbálja a lehetetlent: leporolni róla az elmúlt bő két évszázadban felgyülemlett negatív konnotációkat. Ez nem könnyű, mert a tömeg az tömeg és ha tömegről van szó, könnyen legyintünk, vagy annak veszélyessége miatt eleve mumusként bánunk vele, azaz a fogalommal szemben erős beidegződések nehezítik az objektív megítélést.

Itt jegyzem meg, hogy éppen emiatt a tömeggel kapcsolatos elméleti ismeretanyagok szakirodalmi kiindulásának sem rossz olvasmány ez a kötet, mert olyan neveket, gondolkodókat mutat be, akikről nem is hallottam (vagy nem ismertem a tömeggel kapcslatos írásaikat). /Alább a nevek a hivatkozott könyvekkel linkelve/
Nemcsak Le Bonról és Freudról van szó, megjelenik Siegfried Kracauer, Elias Canetti, José Ortega y Gasset, Max Horkheimer és Theodor W. Adorno, Peter Sloterdijk, René Girard, Emil Cioran, Rochard Rorty, Gunter Gebauer és Sven Rücker, valamint Judith Butler és a témában kihagyhatatlan Nietzsche is.

A tömegben levés laterális, tranzitív és vertikális dimenzióniak ekliktikus megközelítése pedig jó kiindulás (a semminél mindenképpen), de épp abban hagyott kivetnivalókat maga után a szerző, amit el szeretett volna kerülni: a mondanivalója koherens megfogalmazásban.

Alapvetően mégsem ezt kifogásolom, hanem azt, hogy az alapos előkutatás során a Gumbrecht egy ékegyszerű elméleti megközelítést kihagyott, ami komoly támasza lehetett volna a definíciók megalkotása során: a rendszerelméletet.

Beszélhetünk rajelméletekről, sztigmergiáról és van bőven itt pikáns terminusokkal tarkított tudományos muníció, amivel villogni lehet, a rendszerelmélet ezt a topikot azonban már régóta megválaszolta, nevezetesen, hogy a tömeg egy szupraorganikus rendszer, ami az organikus rendszerek alacsonyabb léptékben (ez méretet és időbeliséget azaz latenciát is jelent) zajló dinamikájához hasonlít, az eltérések pedig épp azok a dolog, ami önálló rendszerré kovácsolja a tömeget. Gumbrecht saját terminológiájában használt "laterális" (a tömegben és a saját és más testek közötti viszonyban átélt dolgok), "tranzitív" (a stadionbeli speciális látványosság tárgyára irányló figyelem) és a "vertikális" (csak a tömegben átélhető dolgok) dimenziói pedig csak az adott rendszer dinamikájának attribútumai, amiből rengeteg van még és ezek inkább csak szubjektíven kimazsolázott részleteknek tűnnek mindezek fényében, az egyén-tömeg kapcsolódás dinamikájának "ekliktikus" megragadására.

Gumbrecht szerintem akaratlanul is ráérzett a rendszerelméletre, a "vertikális dimenziók" ugyanis azok a mintázatok, amelyek a rendszer definiteve rendszerré teszik. (Értsd olyan dinamika, ami már nem vezethető vissza és nem vezethető le a rendszer alkotó elemek sajátosságaira/ból.) A tranzitív dimenziók a rendszer adott térbeli és fizikai sajátosságai miatti dinamika, míg a laterális dimenziók tulajdonképpen a mozgó testek kölcsönhatásai.

Az rendben van, hogy a mozgásnak puszta észlelése is megteremti az analóg viselkedés diszpozíóját a tömegben, ami tekintve, hogy nem egy tudattalan sejthalmazként reagál egy cselekményre, visszacsatolódhat, de ez is csak a szupraorganikus rendszerek egyik sajátos dinamikája, és elég merésznek tartom - vagy csak én vagyok földhöz ragadt -, hogy ezt az visszacsatolódást, meghatározó impulzusként kezeljem a stadionélmény definiálásához.

Máris túl sokat írtam, de ha valaki idáig eljutott, okkal merülhet fel benne a kérdés, hogy akkor mi is a stadionélmény a rendszerelméleti szemléletű meghatározásban: az egyén és a tömeg közötti dinamika észlelése. Gumbrecht ugyanerre jut csak pepitában.

Az az igazság, hogy ez a könyv hiányosságai ellenér is marhajó, az esszé a célját elérheti más olvasóban is, azzal hogy hasonlóan kötöszködni kezd vele... :P

A kötet Szépség a sportban - Tömeg a stadionban címmel magyarul is megjelent. Ez a könyv két Gumbrecht kötet egyben, így nem lehetett a Goodreads felületén editionként összekapcsolni.

[Megan · Rating 4 out of 5]

Very philosophical, but interesting.

[Yannick]

Ein schlaues Buch über Massen und warum volle Stadien wichtig sind.