Aki az 1920-as, 30-as években decembertájt betévedt a Hadik vagy a New York kávéházba, sokszor láthatott a kis márványasztaloknál a szokásosnál buzgóbban körmölő írókat, költőket. Köztük Kosztolányi Dezsőt is. A korszak legolvasottabb társasági lapjai, mint Az Est vagy a Színházi Élet év vége felé felkértek ismert művészeket, hogy írjanak a karácsonyi, szilveszteri számba. És ilyenkor nemegyszer remekművek születtek – Kosztolányi tollából is. Ezekből válogat az egységes tematika dacára is lenyűgözőn sokszínű és sokhangú, versekkel keretezett, ciklusokba rendezett novellákat tartalmazó Csodát nekem című kötet, amely igazi irodalmi felfedezéseket is kínál az olvasónak: kötetben eddig még meg nem jelent írásokat.
„Egyszerre mintha csoda történnék” – írja Kosztolányi. És valóban, az ő szemében a karácsony maga a színtiszta varázslat. Hiszen az ünnep közeledtével a főváros kockakövein hirtelen „kivirul egy csodálatos, fantasztikus, vadregényes fenyőerdő”, és a „szívekbe őserdők templomi zúgását hinti”. A karácsony az aranyalmákkal, dióval díszített, kandallóban lobogó fával a költészetet, a poézist csempészi hétköznapi életünkbe. Ilyenkor fény gyúl a selyemszőnyeges szobákban éppúgy, mint a dohos alagsori lakásokban. De nemcsak ott, hanem az emberi szívekben is. Az ünnep tisztábbá, igazabbá teszi az embert, rányitja a szemét olyan dolgokra is, amelyek máskor rejtve maradnak előtte.
Dezső Kosztolányi was a famous Hungarian poet and prose-writer.
Kosztolányi was born in Szabadka (Subotica) in 1885, then part of the Austro-Hungarian Empire, but which now lies in northern Serbia. The city serves as a model for the fictional town of Sárszeg, in which he set his novel Skylark as well as The Golden Kite. Kosztolányi studied at the University of Budapest, where he met the poets Mihály Babits and Gyula Juhász, and then for a short time in Vienna before quitting and becoming a journalist--a profession he stayed with for the rest of his life. In 1908, he replaces the poet Endre Ady, who had left for Paris, as a reporter for a Budapest daily. In 1910, his first volume of poems The Complaints of a Poor Little Child brought nationwide success and marked the beginning of a prolific period in which he published a book nearly every year. In 1936, he died from cancer of the palate. The literary journal Nyugat (Hungarian for "West"), which played an invaluable role in the revitalization of Hungarian literature, was founded in 1908 and Kosztolányi was an early contributor, part of what is often called the "first Nyugat generation", publishing mainly in poetry.
Starting in the 1920s he wrote novels, short stories, and short prose works, including Nero, the Bloody Poet (to the German edition of which Thomas Mann wrote the introduction), Skylark, The Golden Kite and Anna Édes. In 1924 he published a volume of verse harkening back to his early work, entitled The Complaints of the Sad Man.
Kosztolányi also produced literary translations in Hungarian, such as (from English, at least) Shakespeare's "Romeo and Juliet", "The Winter's Tale", Lewis Carroll's "Alice in Wonderland", Thornton Wilder's "The Bridge of San Luis Rey", Lord Alfred Douglas' memoirs on Oscar Wilde and Rudyard Kipling's "If—". He was the first authentic translator of Rilke's poetry, and he worked a Hungarian masterpiece after Paul Valéry's "Cimetiere Marin".
4,5* Sokan csalódtak, mert egy része a kötetnek A szegény kisgyermek panaszaiból áll, és mert nem minden írás karácsonyi, vagy mert szomorúak, nem jók hangolódni. Én ezzel abszolút nem értek egyet, és nekem nem okozott csalódást a kötet - de nem is vártam el tőle, hogy a, kizárólag karácsonyi hangulatot, témákat hozzon, b, kizárólag csodát, emelkedettséget mutasson. Ezek szerintem olyan prekoncepciók, amik csak elrontani tudják az olvasás élményét. Kosztolányi csodálatos szerző, és a szavai a kevésbé ünnepi történetekben is képesek elringatni, megbabonázni. Számomra a versek is a helyükön voltak, gyönyörű képek villantak fel bennük: "Az ablakon fehért fehérre hímez a fagy, akár egy kínai leány."... Ami pedig a nehézségek, szomorúság, bánat, veszteség témákat illeti, hiába is terjed a nagy pozitivitás "járvány" mindenfelé, ezek a témák igenis a karácsonyhoz is kapcsolhatók. Sokszor gondol ilyenkor az ember az elvesztett szeretteire, vagy nehézségekre, amiket leküzdött az adott évben, valami szomorkás nosztalgia mindig belevegyül a karácsonyi fények nézegetésébe is - szóval ez valahogy mind-mind helyénvaló. Az otthonnak van szíve rész volt a kedvencem, és a Vadregényes tél, a Feri, illetve a Prófécia című novellákat szeretném kiemelni, mint kedvenceket.
A kiadás gyönyörű, ez vitathatatlan. Kosztolányi viszont ebben a válogatásban mintha saját magát parodizálná, és azon igyekezne, hogyan lehet még egy negatív/nyomasztó/lehangoló kifejezést beleszuszakolni a mondataiba. És még egyet, és még egyet, és akkor elégedetten hátradől. Nincs azzal bajom, ha egy könyv sötét hangulatú, de ez a mélydepresszív hangulat nekem sok volt. A szegény kisgyermek panaszaival meg egész biztosan nem a megfelelő korban találkoznak a gyerekek az iskolában, avagy ne csodálkozzunk, ha nem nyitottak a költészetre, ha ilyenekkel traktáljuk őket. A novellák közül kettőt élveztem, a többivel inkább csak szenvedtem.
Kezdve azzal, hogy egy zagyva, szerkesztetlen Szegény kisgyermek panaszaival indult a könyv kilencven oldalon keresztül, ami nem békés és karácsonyi volt, hanem kifejezetten depresszív.
A novellák egy része téli/havas volt - ennek töredéke neadjisten még karácsonyi is - de azért akadtak elég indokolatlanok is.
Összességében szerintem jó írások, de nem a karácsonyi címszó alatt.
Az pedig, hogy a Téli alkony például nem került bele, szerintem extra ciki.
– Van-e fa, mely ennyire sokféle és sokoldalú? Hatalmas rokonságunk síkon, lankán, hegyen egyaránt otthonos. Engem gyalogfenyőnek neveznek, de vannak olyan atyafiaim, akiket nem így hívnak, ennélfogva azt kell következtetnem, hogy azok sohase járnak gyalog, csak kocsin és autón közlekednek. Alacsony vagyok. Egyik nagybátyám azonban hetvenöt méter magas. Mi szolgáltatjuk nektek a két legszükségesebb holmit: a bölcsőt és koporsót. Közben az ágyat is. Úgy látszik, álmotok örökké való összefüggésben van velünk. Olajat szállítunk a tüdő-betegeknek, hegedűvázat a művészeknek. Karácsonykor fűtött szobátokba visszük az erdőt. Egypár gallyal hangulatot teremtünk. Hasznos voltunk mellett mi vagyunk a költők is.
Erős három csillag. Ha csak a könyv második felétől (“Az otthonnak van szíve” c. fejezettől) értékelném, négyet adnék. Az Ajándék, a Boldogság, a Szeretem és a Csengettyű című novellák tetszettek, mert számomra ezek voltak igazán “kosztolányisak” és ezekből egy-egy kis “emlékpoggyászt” én is magammal vittem. :)
Ez az 5 csillag – csakúgy, mint a Karinthy-féle ünnepi kiadás esetében – inkább magának a szerzőnek szól, mintsem a válogatásnak, amit annyira ünnepinek és felemelőnek azért nem éreztem. Ellenben Kosztolányi zsenialitása megkérdőjelezhetetlen ♥️
A prózai részek jobban tetszettek, mint a versek, nem vagyok nagy versolvasó 🥰 Nagyon sok szomorú történet volt benne, sokminden állja meg a helyét a mai világban is, és nem csak jó értelemben. Sokszor jutott eszembe a gyermekéveim karácsonyi élmenyei, amikre szívesen, mosolyogva és boldogan tekintek vissza ❤️
A novellás szakasz újraolvasós :) Az esszékért nem voltam oda, A szegény kisgyermek panaszai "vótmá", bár találtam benne jó pár érdekes ötletet, egyetértek a többi értékelővel, hogy fölösleges volt a kötetbe beszerkeszteni.