What do you think?
Rate this book
Магнитният хълм
Би могло да се каже, че Рика Ман-Вархеди пренася – mutatis mutandis – познатите ни от филмите на Уди Алън компании, събрани на чашка и разговор, в амбивалентния и постмодерен Зигмунт-Бауманов свят на Будапеща и наблюдава техните взаимоотношения и социални различия с чувствителния поглед на Бурдийо.
Ласло Кьосеги
През лятото на 1999 г. Еникьо Бьорьонд – феминистка и обещаващ социолог, се завръща от Ню Йорк в Будапеща с намерението да напише голям социологически труд за „нищетата на унгарците“ през призмата на маргиналните групи. Ще се справи ли Еникьо със социалните и психологическите блокади, в които попада?
Томаш Богдан е талантлив социолог и любим университетски преподавател. Отношенията му с Еникьо прерастват в сложна интимна връзка, белязана от съмнения, ревност и чувство за вина. Възможна ли е развръзката?
Студентката Рика – в ролята на медиатор – размишлява за клопките на желанието да станеш интелектуалка и да пишеш като жена. Какво е решението?
Това е роман за маргиналността – социална и интелектуална, за феминизма, женското писане и сексуалността, за знаците от миналото, които ни определят и днес.
Ласло Кьосеги
През лятото на 1999 г. Еникьо Бьорьонд – феминистка и обещаващ социолог, се завръща от Ню Йорк в Будапеща с намерението да напише голям социологически труд за „нищетата на унгарците“ през призмата на маргиналните групи. Ще се справи ли Еникьо със социалните и психологическите блокади, в които попада?
Томаш Богдан е талантлив социолог и любим университетски преподавател. Отношенията му с Еникьо прерастват в сложна интимна връзка, белязана от съмнения, ревност и чувство за вина. Възможна ли е развръзката?
Студентката Рика – в ролята на медиатор – размишлява за клопките на желанието да станеш интелектуалка и да пишеш като жена. Какво е решението?
Това е роман за маргиналността – социална и интелектуална, за феминизма, женското писане и сексуалността, за знаците от миналото, които ни определят и днес.
392 pages, Paperback
First published January 1, 2018
17 people are currently reading
120 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 20 of 20 reviews
October 27, 2019
Ez a könyv felkeltette, de nem tartotta fenn az érdeklődésemet. Ez bizonyos aspektusból még egy kicsit rosszabb is, mint ha fel sem keltette volna. Mán-Várhegyi Réka káprázatosan nyit, pontosan és frissen rajzolja meg a bölcsészek világát, az egyetemeket, szociológusok és antropológusok játszmázásait. A helyek is példaszerűek – ha végigmegy egy taxi a könyvben az Attila úton, akkor látom azt az Attila utat (mondjuk talán azért, mert már valóban láttam azt az Attila utat taxiból, de akkor is) –, a szereplők pedig élnek, kapcsolataik és konfliktusaik valós kapcsolatnak és konfliktusnak tetszenek. Bónuszként pedig van a szövegben egy rejtett finesz is, egy kis disztópia-csemete: Békásmegyer, ami a szerző interpretálásában valamiféle karanténba zárt városrész, egy gettó, ahol a regényben amúgy működő normalitás-törvények valamiért kisiklanak. Azonban!
Azonban olybá tűnt nekem, hogy egy idő után az író elvesztette az érdeklődését teremtményei iránt – ha így van, nem csoda, hogy én is. Persze írt tovább, vitte a lendület, és talán remélte, hogy csak kikeveredik előbb-utóbb a sűrűből a napvilágra, kézen fogva vezetve hőseit, de nem, az Istennek sem. Csak battyogtunk egyre mélyebbre a rengetegbe, miközben az atmoszféra szétesett, a figurák egyre önismétlőbbek lettek, a cselekmény pedig lekopott a szövegről. A regény végén pedig már őszintén szólva azt sem tudtam, hogy ez most egy lezárás volt, vagy egyszerűen feladta a szerző, hogy el tud juttatni minket valahová – így hát egy tetszőlegesen kiválasztott mondatot a regény utolsó mondatának jelölt ki. Végtelenül sajnálom, mert Mán-Várhegyiben megvan az érzékenység, és egyfajta fogékonyság, ami képessé teszi a szerzőt a jó mondatok felismerésére. Csak mintha nem tudná uralni a szöveget. Ha tudta volna, megírja ezt kristálytisztán, kétszázötven oldalban, és felharsan a vivát.
Azonban olybá tűnt nekem, hogy egy idő után az író elvesztette az érdeklődését teremtményei iránt – ha így van, nem csoda, hogy én is. Persze írt tovább, vitte a lendület, és talán remélte, hogy csak kikeveredik előbb-utóbb a sűrűből a napvilágra, kézen fogva vezetve hőseit, de nem, az Istennek sem. Csak battyogtunk egyre mélyebbre a rengetegbe, miközben az atmoszféra szétesett, a figurák egyre önismétlőbbek lettek, a cselekmény pedig lekopott a szövegről. A regény végén pedig már őszintén szólva azt sem tudtam, hogy ez most egy lezárás volt, vagy egyszerűen feladta a szerző, hogy el tud juttatni minket valahová – így hát egy tetszőlegesen kiválasztott mondatot a regény utolsó mondatának jelölt ki. Végtelenül sajnálom, mert Mán-Várhegyiben megvan az érzékenység, és egyfajta fogékonyság, ami képessé teszi a szerzőt a jó mondatok felismerésére. Csak mintha nem tudná uralni a szöveget. Ha tudta volna, megírja ezt kristálytisztán, kétszázötven oldalban, és felharsan a vivát.
March 16, 2019
Akárhányszor akartam letenni a könyvet, annyiszor nem tettem, olyan kiváló stílusa van Mán-Várhegyi Rékának. Pedig sokszor le akartam tenni. Szeretem ahogy Réka mesél, ha azt még nem is, amit, azaz amit nem. Hasonló élmény volt, mint Esterházyt olvasnom (mínusz a tökéletes Hasnyálmirigy naplót): a szöveg(tenger) sodorta a történetet. A Mágneshegynek nincs is története, jelenetei vannak. Van, amelyiket nagyon szerettem, van, amelyiket gyorsolvastam, mint annak idején Jókai Mór és Thomas Hardy tájleírásait. Az az érzésem, konzervatív olvasó vagyok. Talán ezért nem okozott katarzist. De olvasni jó volt. Már hiányzik is kicsit. 👩🎤♀️♂️🐇🇭🇺
October 26, 2019
Az az igazság, hogy én ezzel nem tudtam mit kezdeni. A történetben elhelyezhetetlen a teljesen random módon felbukkanó disztopikus vonal, csak úgy van, hogy legyen, semmi értelme, nem kapcsolódik a cselekményhez, lóg a levegőben. Olybá tűnik, mintha lett volna egy ötlet, amit, ha már megvolt, gyorsan elhelyezett a szerző a kötetben, és ez volt az a pont, ahol a legkevésbé zavart vizet. A gettó szintén érthetetlen, nem tudjuk meg, miért van, meddig van, kik kerülnek oda stb, s mindez igazán tökéletesen ellett volna a disztópia-elem nélkül.
Nekem is az a bajom, mint azoknak, akiknek volt valami baja a kötettel: az eleje egészen jó, a közepe nem kapcsolódik szinte semmihez, a vége pedig egy teljesen másik regény, mint amiből a másik két részlet van, csupán valamiért ugyanazok a szereplők bukkannak fel benne. A névválasztás horrorisztikus volt, Börönd Enikő? Tényleg? Muszáj egy névnek ennyire elemi módon tükröznie azt, hogy a viselője jön-megy, nem tud megállapodni, elfér egy bőröndben? De ez a legkevésbé lényeges.
Nem egy homogén szöveg, ami tulajdonképpen nem is baj, viszont én nem találom következetesnek sem, ahogy @Kuszma írja, mintha a szerző elvesztette volna az érdeklődését a saját teremtményei iránt és ez gyakorlatilag meg is ölte őket. Pedig lehetett volna érdekes is. Pl. Réka. Szépen ívelő történet az elején, aztán hirtelen nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Ennyi erővel nem is lett volna muszáj benne lennie. Ki lehetett volna vesézni jobban a 3 nő generációs és egyéb problémáit az Enikő családjában, s noha ez az egyik legjobban megírt rész, tele van hiányossággal, meg nem válaszolt kérdésekkel stb. Jó, tudom, egy regény nem sorozat, de akkor is. Két figura vivődik keresztül az egész könyvön, ez Tamás és Enikő, de ők is csak úgy vannak, néha szövődik közéjük valami kapcsolódási pont, hogy nehogy elfeledjük, van/volt valami közük egymáshoz, de ez is csak ennyi. Nem látom benne a koncepciót, tulajdonképpen az egész könyvben nem látom a koncepciót. És ez baj, mert én nagyon szerettem volna, hogy jó legyen. Nem sikerült. Hogy melyikünknek, az kérdéses.
Nekem is az a bajom, mint azoknak, akiknek volt valami baja a kötettel: az eleje egészen jó, a közepe nem kapcsolódik szinte semmihez, a vége pedig egy teljesen másik regény, mint amiből a másik két részlet van, csupán valamiért ugyanazok a szereplők bukkannak fel benne. A névválasztás horrorisztikus volt, Börönd Enikő? Tényleg? Muszáj egy névnek ennyire elemi módon tükröznie azt, hogy a viselője jön-megy, nem tud megállapodni, elfér egy bőröndben? De ez a legkevésbé lényeges.
Nem egy homogén szöveg, ami tulajdonképpen nem is baj, viszont én nem találom következetesnek sem, ahogy @Kuszma írja, mintha a szerző elvesztette volna az érdeklődését a saját teremtményei iránt és ez gyakorlatilag meg is ölte őket. Pedig lehetett volna érdekes is. Pl. Réka. Szépen ívelő történet az elején, aztán hirtelen nekimegy a falnak, nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Ennyi erővel nem is lett volna muszáj benne lennie. Ki lehetett volna vesézni jobban a 3 nő generációs és egyéb problémáit az Enikő családjában, s noha ez az egyik legjobban megírt rész, tele van hiányossággal, meg nem válaszolt kérdésekkel stb. Jó, tudom, egy regény nem sorozat, de akkor is. Két figura vivődik keresztül az egész könyvön, ez Tamás és Enikő, de ők is csak úgy vannak, néha szövődik közéjük valami kapcsolódási pont, hogy nehogy elfeledjük, van/volt valami közük egymáshoz, de ez is csak ennyi. Nem látom benne a koncepciót, tulajdonképpen az egész könyvben nem látom a koncepciót. És ez baj, mert én nagyon szerettem volna, hogy jó legyen. Nem sikerült. Hogy melyikünknek, az kérdéses.
April 10, 2023
Magnetický vrch je svojrázne dielo. Z časti pôsobí ako román, z časti ako sociografia a miestami ako súhrn poviedkových príbehov.
Cez psychológiu postáv sa vytvára obraz spoločnosti a hmatateľnými opismi s dystopickým šmrncom zachytáva vnímanie feminizmu, nacionalizmu a ideológie ako takej (význam a účel meniacou sa dobou).
Trio románik je vyrozprávaný zo striedaných pohľadov postáv a autobiografickej fikcie. S dávkou vtipnosti a čudnosti som sa o nich chcel dozvedať viac a viac. Dej mal veľmi pútavý rozbeh, no postupne sa rozpúšťala jeho celistvosť a postavy mi prevalcovali postavičky v rôznych ďalších úrovniach románu.
Zaujímavé čítanie. 🐇
Cez psychológiu postáv sa vytvára obraz spoločnosti a hmatateľnými opismi s dystopickým šmrncom zachytáva vnímanie feminizmu, nacionalizmu a ideológie ako takej (význam a účel meniacou sa dobou).
Trio románik je vyrozprávaný zo striedaných pohľadov postáv a autobiografickej fikcie. S dávkou vtipnosti a čudnosti som sa o nich chcel dozvedať viac a viac. Dej mal veľmi pútavý rozbeh, no postupne sa rozpúšťala jeho celistvosť a postavy mi prevalcovali postavičky v rôznych ďalších úrovniach románu.
Zaujímavé čítanie. 🐇
April 21, 2019
Nagyon erős indítás után a könyv egy fennsíkra étkezik, és utána már nem jut lényegesen magasabbra. A stílust és a pontos látleleteket nagyra értékeltem, és végig élveztem a szöveget, de a felétől már nincs megrajzolható íve - mint regénynek. Egymáshoz lazán kapcsolódó novellák füzéreként olvasva talán más lenne az értékelés.
July 14, 2020
A stílus szuper és nagyon erős az indítás. De utána kuszaság, ki nem fejtett és el nem varrt szálak, néhány a könyv kontextusában érthetetlen motívum ( Békásmegyer.. Feri... és Rékával, mint egyik főszereplővel, amúgy mi lett? )
August 27, 2023
Co mě na Magnetickém vrchu moc bavilo, je živé a vtipné zachycení univerzitního prostředí, akademických konferencí a jejich přesvědčivě ztvárněného osazenstva. Především hlavní postavy Bogdána, Enikö a Réky jsou plastické a zábavné.
Dialogy jsou skvěle napsané a místy přechází do brilantně karikovaných monologů, chrlení vět, ať už socioložky naříkající nad nepochopením u svých respondentů, či Feriho paranoidních dezinfo spletenců.
Pak je tu zachycení jedinečné epochy přelomu století, kdy je možné pochybovat o potřebnosti mobilu nebo e-mailu: nač mít s sebou telefon, proč bych měl telefonovat na ulici nebo v knihovně, kde to ani nejde? Nemluvě o výstižných drobných črtách ze středoevropské reality.
Nevadí mi nedořečenost osudů postav, nebo zpřeházení časové posloupnosti kapitol, ale to, že v půlce román ztrácí tempo, objevují se další a další postavy a snové a metaforické pasáže. Po přečtení jsem román znovu prolistoval, abych si spojil časové roviny (což se mi podařilo) a našel, kam se ztratila jedna z hlavních postav, ale ona zkrátka zmizí… Asi jsem to trochu nepochopil 😀
Dialogy jsou skvěle napsané a místy přechází do brilantně karikovaných monologů, chrlení vět, ať už socioložky naříkající nad nepochopením u svých respondentů, či Feriho paranoidních dezinfo spletenců.
Pak je tu zachycení jedinečné epochy přelomu století, kdy je možné pochybovat o potřebnosti mobilu nebo e-mailu: nač mít s sebou telefon, proč bych měl telefonovat na ulici nebo v knihovně, kde to ani nejde? Nemluvě o výstižných drobných črtách ze středoevropské reality.
Nevadí mi nedořečenost osudů postav, nebo zpřeházení časové posloupnosti kapitol, ale to, že v půlce román ztrácí tempo, objevují se další a další postavy a snové a metaforické pasáže. Po přečtení jsem román znovu prolistoval, abych si spojil časové roviny (což se mi podařilo) a našel, kam se ztratila jedna z hlavních postav, ale ona zkrátka zmizí… Asi jsem to trochu nepochopil 😀
January 15, 2022
jóindulattal 3 csillag. az akadémiai élet leírása pontos(nak tűnt), de nem tudtam mit kezdeni a szürreális/disztopikus elemekkel, és valahol szétfolyt az egész.
September 29, 2025
kniha sa mi veľmi páčila, preto jej aj odpustím zdĺhavé výplňové pasáže, bez ktorých by sa príbeh určite zaobišiel.
July 31, 2023
Akademický román ako podceňovaný letný žáner? Možno.
Magnetický vrch je trochu ako Stoner len z prelomu tisícročia, najviac priestoru na vlastný vývoj má ženská postava a odohráva sa v maďarskom akademickom prostredí, resp. medzi budapešťskými intelektuálmi. Mnoho je podobné, ale stredoeurópska akadémia je stiesnenejšia, podfinancovanejšia a postavy sa venujú výskumu spoločnosti (chudoba, radikalizmus, you name it), takže sa nemôžu skrývať.
Pre niekoho to môže byť horšia kniha, ale pre mňa miera chaosu bola akurátna, nedopovedanosť mi nevadila a záverečná časť o ceste na medzinárodnú konferenciu do západnej Európy bola proste skvelá!
Magnetický vrch je trochu ako Stoner len z prelomu tisícročia, najviac priestoru na vlastný vývoj má ženská postava a odohráva sa v maďarskom akademickom prostredí, resp. medzi budapešťskými intelektuálmi. Mnoho je podobné, ale stredoeurópska akadémia je stiesnenejšia, podfinancovanejšia a postavy sa venujú výskumu spoločnosti (chudoba, radikalizmus, you name it), takže sa nemôžu skrývať.
Pre niekoho to môže byť horšia kniha, ale pre mňa miera chaosu bola akurátna, nedopovedanosť mi nevadila a záverečná časť o ceste na medzinárodnú konferenciu do západnej Európy bola proste skvelá!
March 4, 2019
Nagyon érdekesnek indult, bár a problematika alapvetően elég szűk olvasóréteget érdekelhet; szóval eléggé intellektuálsi regénynek aposztrofálja magát. Aztán a felétől egyszerűen már untam. Nem találtam a relevanciáját, a tétjét egy csomó dolognak: a konfliktusoknak, az idősíkváltásoknak, a történéseknek, semminek. Akár mondhatnánk, hogy a szerző ugyanazzal szenved, amivel a könyvbeli diáklány, de nem, mert a karakterek minden fontos jellegzetességüket elveszítik a regény közepe felé, egyszerűen érdektelenné válik az egész.
July 28, 2021
Mán-Várhegyi Réka regénye finom iróniával fűszerezett ambiciózus látlelet az akadémiai berkekről. Amikor a szégyenlősen, feszélyezetten visszafogott első személyű egyetemista narrátor beszámolója a diagnosztikus kíméletlenséggel megszólaló harmadik személyű megfigyelői nézőpontra vált, világos, hogy magabiztosan megírt művel van dolgunk.
Bár a történet mindvégig lekötött, úgy érzem, a második felében széthullott. Az autófikciós ízű első személyű szálban olvashatunk arról, hogy a regényén dolgozó egyetemista lány maga is a narrátori nézőpontokkal izzad: míg egyrészt kerülné az első személyben előbújó feltárulkozást, másrészt nem egészen megbékélt a harmadik személyben előkívánkozó iróniával sem. Ez a szerzői konfliktus mindvégig érezhető a regényben, ahol pontosan ezt figyelhetjük meg, ám mégis úgy látom, hogy valamiféle meglepően érett egyensúlyt is kölcsönzött az írásnak, ami felborult, amikor a harmadik személy tolakodott előtérbe, és hol a férfi egyetemi előadó, hol a menő kutatói múltjának búcsút mondó női alkotó, hol pedig a vidéki versus fővárosi tudományos foglalatoskodás nehézségeivel küszködők portréját nyomta elénk.
Itt érzem gyengének a regényt: talán szándékoltan tűnik el az őszinteséget képviselő narrátori én-hang, ahogyan egyre inkább dominál a kegyetlenül realista megfigyelés tárgyát képező kutatói szféra, az „ők”. Mégis azzal maradtam, hogy a nézőpontok váltása indokolatlan vagy legalábbis nem eléggé kiaknázott írói fogás volt. Ugyanígy az időkezelésében is tetten érhető egyfajta bizonytalanság. A kimerítő részletességgel elmesélt események amúgy is olyannyira széles teret rajzolnak meg, hogy szinte követhetetlenek voltak azok az időben előre-hátra való ugrások, amelyekkel ábrázolta. Semmivel sem lett gazdagabb a történet ezzel a hamis késleltetéssel.
Bár a fülszöveg felveti a provokatív „feminista” jelző lehetőségét, mégsem tűnik úgy, hogy a történet a női értelmiségi lét nehézségeit érintené. A szereplők egyszerűen a mindenféle kategóriákon túlmutató személyes hiányosságaik miatt vívódnak. Lehet, hogy mégiscsak pontosan ezért feminista a regény, hiszen elérte a teljes egyenlőséget: Börönd Enikő szociológus kutató éppúgy képtelen az őszinte, cinizmustól mentes megnyílásra, mint Bogdán Tamás első generációs értelmiségi.
Bár a történet mindvégig lekötött, úgy érzem, a második felében széthullott. Az autófikciós ízű első személyű szálban olvashatunk arról, hogy a regényén dolgozó egyetemista lány maga is a narrátori nézőpontokkal izzad: míg egyrészt kerülné az első személyben előbújó feltárulkozást, másrészt nem egészen megbékélt a harmadik személyben előkívánkozó iróniával sem. Ez a szerzői konfliktus mindvégig érezhető a regényben, ahol pontosan ezt figyelhetjük meg, ám mégis úgy látom, hogy valamiféle meglepően érett egyensúlyt is kölcsönzött az írásnak, ami felborult, amikor a harmadik személy tolakodott előtérbe, és hol a férfi egyetemi előadó, hol a menő kutatói múltjának búcsút mondó női alkotó, hol pedig a vidéki versus fővárosi tudományos foglalatoskodás nehézségeivel küszködők portréját nyomta elénk.
Itt érzem gyengének a regényt: talán szándékoltan tűnik el az őszinteséget képviselő narrátori én-hang, ahogyan egyre inkább dominál a kegyetlenül realista megfigyelés tárgyát képező kutatói szféra, az „ők”. Mégis azzal maradtam, hogy a nézőpontok váltása indokolatlan vagy legalábbis nem eléggé kiaknázott írói fogás volt. Ugyanígy az időkezelésében is tetten érhető egyfajta bizonytalanság. A kimerítő részletességgel elmesélt események amúgy is olyannyira széles teret rajzolnak meg, hogy szinte követhetetlenek voltak azok az időben előre-hátra való ugrások, amelyekkel ábrázolta. Semmivel sem lett gazdagabb a történet ezzel a hamis késleltetéssel.
Bár a fülszöveg felveti a provokatív „feminista” jelző lehetőségét, mégsem tűnik úgy, hogy a történet a női értelmiségi lét nehézségeit érintené. A szereplők egyszerűen a mindenféle kategóriákon túlmutató személyes hiányosságaik miatt vívódnak. Lehet, hogy mégiscsak pontosan ezért feminista a regény, hiszen elérte a teljes egyenlőséget: Börönd Enikő szociológus kutató éppúgy képtelen az őszinte, cinizmustól mentes megnyílásra, mint Bogdán Tamás első generációs értelmiségi.
September 11, 2023
Az első kb. 60 oldal zseniális, Bőrönd Enikő alakja, a központi (?) konfliktus megrajzolása n. érdekes, azért is, mert felismerni véljük az irodalmi alaknak inspirációt adó kutatót, az "eredeti" BE-t. Mán-Várhegy szembeállítja az amúgy akadémikus feminizmust az azt kizáró, a feminista kutatót simán lekurvázó magyar egyetemi környezettel, a feminista író/női tapasztalást a szerelmes hallgatói tekinteteknek minden konzekvencia nélkül engedő középkorú ffi antropológus alakjával.
Csakhogy. Mán-Várhegyi regényében nincs lezárás, az én-perspektívák csak sokasodnak, ettől az olvasónak a kötet egyharmada-fele tájékán az az érzése támad, hogy legalább három könyvet próbál az irónő egybe szuszakolni - a fent már ismertetett narratíva; Enikő családregénye; és a békásmegyeri disztópia, ami érdekes, de ügyetlen vagy nem elégséges reakció az egyébként elmismásolt cigánykérdésre. A három narratíva sok, hiszen rögtön az első is három szálon fut (ezek BE, az implied author Réka, és az antropológus Bogdán történetei). Ugyanakkor érdemes a beszélői pozíciók sokasodását a différance tudatos alkalmazásának tekinteni.
Az írásmód egészen sajátosan részletgazdag, az antropológiai sűrű leírást Mán-Várhegyi irodalmi stílusként alkalmazza. Az írásmód eleve egy olyan meta-diszkurzív szövegszintet képez, ami a kötet végén, a társadalomtudományi konferencia epizódjában lepleződik csak le.
Összességében: ez egy posztmodern regény, így szembemegy a szövegszerűséghez kapcsolódó olvasói elvárásokkal. Azaz: az eleje nosztalgikus-megható, a közepe olvasmányos, de egyre inkább irritáló, majd unalmas, hogy aztán a vége a fenti hatalmas felismerésekhez vezessen, á la katarzis.
Csakhogy. Mán-Várhegyi regényében nincs lezárás, az én-perspektívák csak sokasodnak, ettől az olvasónak a kötet egyharmada-fele tájékán az az érzése támad, hogy legalább három könyvet próbál az irónő egybe szuszakolni - a fent már ismertetett narratíva; Enikő családregénye; és a békásmegyeri disztópia, ami érdekes, de ügyetlen vagy nem elégséges reakció az egyébként elmismásolt cigánykérdésre. A három narratíva sok, hiszen rögtön az első is három szálon fut (ezek BE, az implied author Réka, és az antropológus Bogdán történetei). Ugyanakkor érdemes a beszélői pozíciók sokasodását a différance tudatos alkalmazásának tekinteni.
Az írásmód egészen sajátosan részletgazdag, az antropológiai sűrű leírást Mán-Várhegyi irodalmi stílusként alkalmazza. Az írásmód eleve egy olyan meta-diszkurzív szövegszintet képez, ami a kötet végén, a társadalomtudományi konferencia epizódjában lepleződik csak le.
Összességében: ez egy posztmodern regény, így szembemegy a szövegszerűséghez kapcsolódó olvasói elvárásokkal. Azaz: az eleje nosztalgikus-megható, a közepe olvasmányos, de egyre inkább irritáló, majd unalmas, hogy aztán a vége a fenti hatalmas felismerésekhez vezessen, á la katarzis.
May 26, 2024
Kniha je zajímavou sondou do života sociologů, akademických pracovníků v Maďarsku. Vykročení ze své výzkumné bubliny, náraz do tvrdé reality nebo také pochybování o smysluplnosti akademického výzkumu. Jak sami sebe vnímají lidé z bývalého východního bloku na konferenci konané v Itálii? Jak lze skloubit akademickou činnost s rodinou a partnerstvím? A jak se vypořádat s vlastními předsudky?
Název knihy odkazuje k vrcholu, kterým údajně USA nebo SSSR ovládalo myšlenky lidí, prostě takové konspirační cosi. A k tomu máme postavičku mladého skinheada, který se dá na studium historie a vykročí ze stínu svého sídliště.
Autorka má velice příjemný a čtivý styl a i když se v knize vlastně nic moc neděje, člověk si užívá atmosféru, jakou líčí.
Název knihy odkazuje k vrcholu, kterým údajně USA nebo SSSR ovládalo myšlenky lidí, prostě takové konspirační cosi. A k tomu máme postavičku mladého skinheada, který se dá na studium historie a vykročí ze stínu svého sídliště.
Autorka má velice příjemný a čtivý styl a i když se v knize vlastně nic moc neděje, člověk si užívá atmosféru, jakou líčí.
August 27, 2019
Igényeltem volna valami magyarázatot, nem budapestiként nekem a békásmegyeri életre az utalások teljesen kontextus nélküliek voltak, és a google se okított ki. Magától értetődőnek vett egy csomó dolgot, ami nekem egyáltalán nem volt az, és mivel szociológusok a főpszereplők, könnyedén meg lehetett volna magyarázni egyet s mást... engem végig zavart, hogy nem értem, miért kell egy békásmegyerinek engedély elhagynia a városrészt, ami már 1950 óta Budapest része (a Wikipédia szerint).
Az eleje jól indult, de ellaposodott a második felére.
Az eleje jól indult, de ellaposodott a második felére.
September 27, 2018
Nos, semmit jót sem tudok elmondani róla, ha regényként olvasnád. Viszont, ha kibírod a 250. oldal környékéig, akkor van benne egy jól sikerült novella egy házinyúl temetéséről. Nem sokkal később egy másik, egy békásmegyeri szilveszterről. Azon kívül teljesen érdektelen mikro-semmise-történések, tele közhelyekkel (tanszéki őskövületek, Tóth Jánosné, de mi a keresztneve). Sorry, nem tetszett.
December 8, 2018
Közhely, közhely hátán a karakterek unalmasak, a sztori lagymatag és eléggé idegesített hogy a két idősík közötti ingázást nem tudta semmi mással szemléltetni mint, hogy minden fejezet 1 vagy 2 mondata az hogy milyen évet írunk és hol vagyunk . Sajnos nem jött be de a borítóterv csillagos 5.
April 19, 2019
Ez se ment sehová.
November 12, 2020
Ez a könyv túl sok mindenről szólt, de közben semmiről.
July 27, 2024
Hodně zaujalo. Pocity: Takový lehký, ale zároveň neveselý. Prolínání se příběhů tak ladně a jednoduše. Postřehy, úhly pohledů, nic násilnýho, obyčejný. Překvapení.
Displaying 1 - 20 of 20 reviews