Főnixként élni? Döntés kérdése. Megtehetjük, hogy öreg főnixként ragaszkodunk jól megszokott életünkhöz és félelmeinkhez. De dönthetünk másképp is. Magunk mögött hagyhatjuk mindennapi félelmeinket, hogy készen álljunk az újjászületésre. A legendák szerint a főnixmadár élete végén a fészkével együtt porrá ég, és a tűzből egy új, fiatal főnix születik. A történet mindenki számára ismerős, de csak kevesen gondolnak bele, milyen üzenetet hordoz életünkben az újjáéledő tűzmadár szimbóluma.
Csernus Imre úgy véli, a mostani, járványtól sújtott, válságos időszak eddig soha nem látott lehetőséget kínál a megújulásra. Új könyvében a főnix legendájából kiindulva egész rendszert épít fel, amelyben élesen rávilágít mindennapos hazugságainkra, végigveszi sorra a buktatókat és érthetően bemutatja az újjászületés feltételeit. Már csak az a kérdés: öreg vagy fiatal főnixként szeretnénk élni és megélni a jelen kihívásait.
„Meg kell fogalmaznunk, mit szeretnénk elégetni ahhoz, hogy újjászülessünk, különben a fészek csak terebélyesedni fog, nem pedig felgyulladni. Akkor pedig nem lesz új főnix, vagyis nem lesz megújulás. De nemcsak az a kérdés, hogy mit szeretnénk elégetni, hanem az is, hogy egyáltalán merjük-e elégetni. És ez az egyik legnagyobb konfliktus, mert a legtöbb ember nem meri elégetni a jelenlegi, vacak életét. Nem meri elégetni a megszokást.”
Az idei évem legpocsékabb olvasmánya volt ez a könyv, mert eléggé felbosszantott. Csernus elsztorizgat a kis birtokáról, miközben gyakorlatilag mindenkit elküld a búsba, ennek tetejében pedig hülyének nézi azokat, akik a tavaszi, első hullámban azon szorongtak, hogy elveszíthetik a munkájukat. Valóban, a magas lóról, ignoránsan nagyon egyszerű lenézni mindenkit, aki hónapról hónapra él, és a munkája elvesztésével olyan dolgok járhatnak, hogy nem lesz hol laknia, vagy teljesen ellehetetlenedik.
Vagy Csernus szerint a korona semmi a II. világháborúhoz képest, szóval minek itt nyavajogni, inkább örüljünk annak, hogy süt a nap. Ignorance is bliss.
Bővebben az idei legpocsékabb könyveim videóban beszéltem róla, hogy miért lett hiteltelen az ember, ráadásul úgy, hogy segítő szakember, aki mindenki másnál jobban tudhatná, hogy attól, hogy nekem valami nem probléma, a másiknak lehet az. https://bit.ly/3pveU1d
Szeretem Csernust, de ez a könyve már nem hatott az újdonság erejével, és sok mindent inkább megkérdőjeleztem benne. Nem feltétlenül tartottam mindent jónak, igaznak, követendőnek olyanformán, ahogy megírta. Sajnos sok volt a konyhafilozófia és az önismétlés, befejezetlen gondolat az én ízlésemnek. Maradéktalanul nem vagyok elégedett, de volt néhány kapaszkodó is benne azért. Az önellentmondást, zavarosságot, túlegyszerűsítést, invalidálást viszont nehezen tolerálom a pszichológiában. Csernustól meg főleg.
Túl sokat emlegeti a tudatosságot, a tudatos szó mindenütt ott van, különösebb magyarázatok nélkül, hogy végső soron mit is ért az alatt, hogy legyünk tudatosak egy-egy általa felvázolt szituációban. Ezek lógnak a levegőben. Néha olyan az írás, mint egy ittas nagybácsi monológja - my God, hát sose hittem volna, hogy ezt írom Csernusról. :D ... De tényleg ilyen. Vannak kifejezetten érzéketlen mondatai, de nem olyan jelleggel, mint ahogy annak idején a Bevállalja! beszélgetésekben volt bunkó, hanem tényleg érzéketlen. Hogy lehet pl. olyanokat írni hogy hát mi lehet a legrosszabb, ha megszűnik a munkahelyed: zsíroskenyeret fogsz enni? Hát... A covid mint maga a betegség, és a covid miatti bezártság különféle (utó)hatásai szerintem rengeteg érzelmet fel tudnak korbácsolni, és az a fajta higgadt közöny, meg a megmondóemberkedés, vagy épp a békés, természetben való nézelődés, amit promotál, hát nem egy univerzális antidotum. Sokszor az volt az érzésem, le kellene jönnie azért az elefántcsonttoronyból. Nem lehet csordultig telni hálával azért, csak mert természeti szépséget látok, ha közben romokban hever az életem egyik része épp, vagy tudomisén, nincs munkám, tönkretett a covid akár financiálisan mentálisan, vagy fizikálisan.
Máskor viszont tényleg abszolút egyet tudtam érteni a mondandóval, és akadtak telitalálat mondatai is, amik jó kapaszkodók.
Tetszett az amszterdami és magyar erkélyek összehasonlítása (tényleg nálunk miért a légkondi doboza, meg a rozzant bicikli áll ott, virágok helyett, és egy olyan hely helyett, ahol jól érezhetnénk magunkat, oda kiülve? A Hygge iránti igény fellobbant bennem most újra, mert közben meg a dán Hyggéről olvasok épp :D) Tetszett az, hogy a krízisintervencióban a rugalmasság, a reziliencia a fontos, mert ami rugalmatlan, az ugye törik.
Érdekes gondolat volt, hogy milyen hedonista a 21. század embere. Hogy az öröm- és élményszerzés lenne az életcélunk?
Úgy éreztem, a különféle összehasonlításoknak az eszkimókkal nincs sok alapja. Furcsán vette ki magát annak hangoztatása, hogy ők hogy elfogadják, ha pl. kihajózik valamelyik és nem tér vissza, mert meghal... Hát... jó. Egyetlen szigonnyal kimennek a Jeges-tengerre, nekünk meg wifi meg távirányítók vannak... ? Teljesen elmennek egymás mellett ezek a gondolatok, semmi érvelési rendszer nincs benne, és nem is támaszt alá semmit. Visszamehetünk az őskorba is, hogy ott bezzeg bogyókat gyűjtögettek, nekünk meg itt az air fryer, de oda fogunk kilyukadni, hogy és akkor mi van?
Különféle érdekes önellentmondások is voltak, pl. egy helyen tunyaságnak és kényelemnek van aposztrofálva az utazás meg a kaland, másutt meg hangoztatja, hogy nem bezárva kell lenni, hanem élni kell? Hol itt az arany közép?
Sok szimbolikus kép van a főnixről, a fiatalról és az öregről, és az újjászületésről a lángokban, amik szerintem sajnos nem olyan sokat mondanak, mint amennyire hangzatosnak tűnnek.
Van egy adag a közhely, több ismétlés, és befigyelget az önfényezés. Nem a legjobb könyve Csernusnak, kissé összecsapott és csapongó is. De azért persze fogok még olvasni tőle, és remélem lesz még alkalmam találkozni is vele újra.
Ez az első (és valószínűleg utolsó) könyv, amit Csernustól olvasok. Teli van közhellyel és banális megállapításokkal, közben pedig rendkívül arrogáns a stílusa. Még úgy emlékszem, a Covid alatt vettem, akkor nem kerítettem rá sort, ilyen szempontból talán érdekesebb "utólag" elolvasni. Lehetnének benne jó (bár nem világmegváltó) gondolatok, csak aztán mindegyiknél, főleg a vége felé, rátol pár szemforgatós mondatot, mint ahogy itt a másik kommentben is írják. Én nem ajánlanám senkinek ezt a könyvet.