Azóta is élek

by Bereményi Géza

A ​megannyi műfajban és műnemben alkotó Bereményi Géza 1970-ben A svéd király című novelláskötetével kezdte irodalmi pályáját. Megjelenésekor a mindössze 24 éves szerző kötetbeli alteregójához, Dobrovicshoz hasonlóan az „induló tehetségek közé tartozott”, már első írásaiban is megjelentek későbbi nagy témái, az ős- és hőskeresés, a Teleki tér és nagyszülei legendáriuma. Alkotói figyelme később a dalszövegek, a színház és a film felé fordult, miközben továbbra is fontos műfaja és eszköze maradt a novellisztika, több későbbi filmjének (Eldorádó, Hóesés a Vízivárosban) az ősváltozata eredetileg elbeszélés volt.

A korábban megjelent könyvekből maga a szerző válogatta a mostani kötet anyagát, helyenként új címeket adott a novelláknak. Az olvasó pedig eredendő mozgásában, eleven hullámzásában érzékelheti és láthatja a Bereményi-mitológia alakulástörténetét, bizonyos motívumok és figurák megszületését és tovább-formálódását, a kiválás és az elvegyülés gesztusait, az otthonvesztés és a hazatalálás következményeit.

2021-ben a Magvető Kiadó ezzel a kötettel köszönti a 75 éves Bereményi Gézát.

440 pages, Hardcover

Published January 20, 2021

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Már úgy a harmadik-negyedik elbeszélés közben támadt egy intuitív gondolatom. Hogy mintha Hemingway akarna itt Mándy novellákat írni. Az ifjúságáról. (Vagy Mándy ifjúságáról.) Persze az efféle intuitív gondolatok mellett nehéz érveket felhozni, nem is teszem, csak dokumentálom: ez jutott eszembe. Nohát.



Különben bírom Bereményi stílusát. Ha egy jelzővel kéne megragadni, azt mondanám: „pesti”. Nagyon ért hozzá, hogy kell megragadni egy hely és egy idő hangulatát, úgy tudja mozgatni az így konstruált fiktív térben szereplőit, hogy azokat biza elhiszem. Magabiztos világépítő, alighanem azért, mert sosem távolodik el két lépésnél messzebbre saját személyes tapasztalataitól – nagyon úgy fest, csak azt írja meg, amit maga is látott, hallott, szagolt és tapintott. Ebből fakad, hogy – különösen a kötet második felében – több olyan dologba is belefutunk, ami a Magyar Copperfieldből kísértetesen ismerős lehet. Nem csak figurák – a simlis "piacos" nagyapa, vagy a „vízivárosiak” a maguk nagypolgári allűrjeivel -, hanem konkrét jelenetek, események is ismétlődnek. Nyilván mert Bereményinek ez a nagy témája, aminek újra és újra nekifut: a saját emlékei. Nincs is ezzel semmi gond. Talán nem az a fajta zenész, aki az összes hangszeren játszik, de amelyiken igen (azon az egyen), nos, azon meglehetősen.

[fióka · Rating 3 out of 5]

@Kuszma értékelésén nagyot nevettem, mert Mándy ugyanúgy beugrott nekem is, csak nem Hemingway írta, hanem Bereményi, amint Mándy éppen megírja Bereményit (van itt némi Heller-áthallás). Nincs különösebb baj ezekkel a novellákkal, még az sem olyan nagyon zavaró, hogy Bereményi valóban kizárólag magából és az élményeiből látszik táplálkozni. Az viszont nagyon zavart, merthogy már olvastam a Magyar Copperfield-et, hogy a diftériajárványt megírta kétszer is, plusz ötvenhatot és a Kossuth teret is. A többi már csak utóíz. Részben szerkesztési slendriánság miatt értékelődött le ez a novelláskötet, részben pedig azért, mert Mándy még akkor sem tartozik a kedvenc íróim közé, amikor Bereményi megírja, amint Mándy megírja Bereményi gyermekkorát és környezetét. Kicsit egysíkú, amihez hasonló pl. Ottliknál nem zavart, de Ottlik varázsló. Ha valaki mindenáron Bereményit szeretne olvasni, akkor inkább üsse fel a Magyar Copperfield-et, mint ezt.

[Lázadó Irodalom · Rating 5 out of 5]

Még sosem olvastam Bereményitől, valami miatt sosem éreztem rá késztetést, hogy de azonnalrögtön muszáj nekem magyar irodalmat olvasni. Kár, mert igazán remek történetmesélőt ismerhettem meg a személyében.

Örülök, hogy pont ezzel a válogatással kezdtem. A saját emlékekből építő író szinte azonnal elvarázsolt, nem is nagyon tudtam letenni a könyvet.

Remek stílusban elbeszélt remek novellák gyűjteménye, ami arra késztet, hogy mindenképp olvass még a szerzőtől.

[Anna · Rating 4 out of 5]

Első Bereményi-olvasmányom, s noha egy idő után tényleg minden ismétlődött, tetszett a sok nézőpont- és helyszínváltás, hol a nagyapa, hol a legnagyobb fiú vagy az unoka szempontja. Valahol talán ilyen szeretett volna lenni a Moszkvában esik, csak nem sikerült neki. Az ismétlődések ellenére tetszik az a kerek, de mégis titokzatos világ, amelyben nekem csak utólag, vakon bolyongani adatik meg.