What do you think?
Rate this book
A nácizmus történeti pszichológiája
Nagyon sok könyv született már a nemzetiszocialisták hatalomban eltöltött éveiről, a rendszerről és az ideológiáról, mégis keveset értettünk meg abból, hogy mi motiválta Hitlert és követőit céljaik fanatikus véghezvitelében. A szokásos történészi gyakorlattól eltérően jelen kötet nem a náci rendszer működését és a politikai motivációkat elemzi, hanem azokat a lélektani folyamatokat, amelyek a történeti kutatásban eddig kevésbé kaptak figyelmet. A történeti pszichológia célja, hogy a gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok elemzését az emberi motívumok vizsgálatával is kiegészítse. A szerző a náci múlt kapcsán arra a kérdésre keresi a választ, hogy lélektanilag mi vezethet egy ilyen destruktív rendszer kialakulásához. Hol van az a „végső határ”, ahol az ember elveszíti emberségének lényegét? Vajon mi motiválhatott néhány százezer katonát arra, hogy a politikai hatalmat magának követelje? Az érzelmek feltárása nélkül ez a történet aligha érthető. Ma már tudjuk, hogy minden csoport történetét érzelmek kísérik, melyek hatással vannak arra, ahogy a tagok a jelent észlelik és arra is, ahogyan reagálnak rá. Az elmúlt korszakok mentális struktúráit déd- és nagyszüleink félelmei, örömei, vágyai, lelkük sebei, szégyenük és olykor haragjuk is formálta. A folyamat ma is tart, hiszen mi magunk is hozzájárulunk e struktúrák fenntartásához és alakításához. Vajon mennyire vagyunk ennek tudatában? Mit tehetünk mi magunk az élhetőbb jelenért?
256 pages, Hardcover
Published January 1, 2020
5 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
December 11, 2022
„Adolf Hitler ich liebe dich”
(Goebbels naplóbejegyzése)
„Te bezzeg nem a négy fal között csináltad.”
(Indulatos magánvéleményem)
Vajon mire gondol a tömeg? Semmire. Szóval a kérdés értelmetlen. De mit érez? Nos, ezen már érdemes mélázni. Csakhogy a történész itt megtorpan, mert bizony ebben nem illetékes, őt az absztrakciók - mint például a „gonoszság” fogalma - tanácstalan vállvonogatásra késztetik – a pszichológia viszont hajlandó megnyilatkozni*. A két tudományág módszerei persze gyökeresen eltérnek. A pszichológiában például legitim azt mondani, hogy Hitler tettei visszavezethetőek a „fekete pedagógia”** gyakorlatára, ami sérült egyéniséget eredményezett, de a történész egy ilyen állításra csak megvetően felhorkanna, hogy „No de kérem! Hol vannak a dokumentumok?” Másfelől a pszichológia hajlamos érzéketlennek mutatkozni a történelmi kontextus iránt: az érzelmeket általános jelenségeknek tekinti, nem törődik azzal, hogy azok milyen speciális gazdasági-társadalmi okokra vezethetőek vissza, illetve hogy az idők során milyen jelentésmódosulásokon mehetnek keresztül. De ha a történelem és a pszichológia összefog, akkor optimális esetben képesek egymást inspirálni, egymás hibáit korrigálni, és ez csodás és izgalmas dolgokat szül.
Agora Zsuzsanna pazar, magyar nyelven alighanem egyedülálló kötete azt vizsgálja, a nácizmus milyen érzelmi mintázatokra támaszkodva került hatalomra, illetve hogyan befolyásolta azokat saját céljai érdekében. Ilyen értelemben adalék a propaganda művészetéhez. Alapvetően Hitler (és Goebbels) beszédeinek szókészletét veti kvantitatív és kvalitatív vizsgálat alá, plusz alaposan belerágja magát a Mein Kampfba is. (Amiért részvétem.) Segítségül hívja a kortárs pszichológia arzenálját, elsősorban Traxek és Heide érzelembesorolás-mátrixát, ami a kellemes-kellemetlen ill. alávetettség-dominancia tengelyen helyezi el az érzelmeket, valamint Plutchnik háromdimenziós modelljét az alapérzelmekről, ami totálisan olyan, mint egy szivárvánnyal szerelembe esett margaréta, szerintem gyönyörű, mutatom is:
A vizsgált beszédek (láss csodát) ugyanazt a dinamikát követik, tragikusan nyitnak, hogy aztán a végén eksztázisba hajszolják a hallgatóságot. (Ami egyben kb. az összes hollywoodi blockbuster dinamikája is...) Felépítésük nagyjából a következő:
1.) Kétségbeesés (félelem és szomorúság)
2.) Lelkifurdalás (szomorúság és undor)
3.) Cinizmus (undor és várakozás)
4.) Agresszió (várakozás és harag)
5.) Filoheroizmus (harag, öröm és bizalom)
Ezzel az ívvel a szónok egy egységes érzelmi teret hoz létre, amiben a hallgatóság egyszerűen jól érzi magát: úgy látja, megváltják bűneitől, és egyben reményt is nyújtanak neki. Van benne ugyanis egy masszív pozitív jövőkép, a győzelem ideája, amihez nem kell mást tenni, mint követni a vezért, és azonosulni vele. A módszer számos toposzt beemel a szokásos antiszemita metaforáktól a végveszély-próféciákig, miközben központi eleme a vezér mindenekfelettiségének hirdetése***. Alaposan támaszkodik továbbá a narcisztikus áldozatiság mítoszára is, magyarán arra, hogy a mi népünk a legtöbbet szenvedett nép, hozzánk képest a többi nép tejjel-mézzel folyó Kánaánban él, ráadásul tőlünk lopták hozzá a tejet meg a mézet is. Amiből az következik, hogy ha kifosztjuk, megalázzuk vagy elpusztítjuk őket, akkor helyes dolgot teszünk. Ezek a beszédek egyfajta (Ernst Jünger kifejezésével) „heroikus tudatállapotot” hívnak elő, amiben a fájdalom nem olyasvalami, amit meg kell szüntetni vagy el kell kerülni, hanem magasztos érzület, amit át kell élni, hogy aztán diadalmasan kiemelkedjünk belőle.
Nem állítom, hogy ez a könyv olyasvalami, ami tele van a kortárs politikai propagandára való utalással. Nem. Ez csak egy könyv a nácikról. De ezzel együtt, hogy is mondjam... szóval érdemes figyelmesen olvasni. Nyilván a politikai propaganda ezen formáit nem Hitler fedezte fel****, és nem is csak Hitler használta őket. Hanem sokan mások is. Mégpedig azért, mert, kapaszkodjatok meg: sikeres. Hogy a franc essen bele. Ocsmány, veszedelmes, talán önpusztító is, de legalábbis rövid távon sikeres. Szóval nem mondom én azokra, akik ezekkel a sötét verbális atomágyúkkal lövöldöznek, hogy nácik. Csak azt mondom, hogy nőjön nekik köröm oda, ahol a legjobban fáj.
(Fun fact: ez a könyv hozzásegített egy tanulságos beszélgetéshez. Épp a hűvösvölgyi villamos-végállomáson olvastam, amikor megszólított egy bácsi:
-Biztos jó könyv.
Biztató kezdet, gondoltam.
- Ez a Hitler nem volt buta - folytatta az úriember, pechemre.
- Úgy is lehet mondani – válaszoltam én, konfliktuskerülő üzemmódban.
Aztán, pár jelentéktelen vargabetű után a bácsi így nyilatkozott:
- Azért csak a zsidók irtották ki a zsidókat.
- Nem – mondtam én, mert sok skandináv minimalista prózát olvasok.
- De én tanultam az ELTE-n!
- Nem – hát mit mondjak, ha egyszer biztos nem.
- De láttam a dokumentumokat!
- Nem – ám belátva, hogy elég unalmas így velem társalognia, még hozzátettem: - Elnézést, indul a buszom.
Hát így esett. Tanulság nincs. Talán csak annyi, hogy egyeseknek tényleg csak egy pöcc kell, hogy virtigli nácik legyenek. Vagy annyi se.)
* “A pszichiátriában a "rossz csillagzatot" a Sötét Hármas jelenti, mely három személyiségvonás jelenlétére utal: narcizmus, machiavellizmus és pszichopátia, melyhez negyedik elemként társulhat a szadizmus is. Ma ez jelenti a gonoszság "képletét".”
** Alice Miller által bevezetett fogalom, a gyereknevelés azon ágát értjük alatta, ami a személyiség és az akarat megtörésére épül. Hozzáteszem, az, hogy a gyermek első számú erénye az engedelmesség kell legyen, az autoriter nevelés egyik alapvető gondolata a mai napig.
*** Érdekességképpen: Hitler beszédeiben az önfényezésre utaló elemek a húszas évektől a '33-as hatalomátvételig megnégyszázszorozódtak. Az igen! Hogy ez is egy tudatos stratégia volt, vagy egyszerűen ahogy teltek az évek, beleszeretett önmagába, azt nem tudni. Talán is-is.
**** Kezdjük ott, hogy a PR-t nem is Hitler, hanem az amerikaiak találták ki. A németek rengeteget merítettek Edward L. Bernays Propaganda c. kötetéből, Ivy Lee személyében pedig amerikai tanácsadó is bábáskodott a náci prominensek mellett.
(Goebbels naplóbejegyzése)
„Te bezzeg nem a négy fal között csináltad.”
(Indulatos magánvéleményem)
Vajon mire gondol a tömeg? Semmire. Szóval a kérdés értelmetlen. De mit érez? Nos, ezen már érdemes mélázni. Csakhogy a történész itt megtorpan, mert bizony ebben nem illetékes, őt az absztrakciók - mint például a „gonoszság” fogalma - tanácstalan vállvonogatásra késztetik – a pszichológia viszont hajlandó megnyilatkozni*. A két tudományág módszerei persze gyökeresen eltérnek. A pszichológiában például legitim azt mondani, hogy Hitler tettei visszavezethetőek a „fekete pedagógia”** gyakorlatára, ami sérült egyéniséget eredményezett, de a történész egy ilyen állításra csak megvetően felhorkanna, hogy „No de kérem! Hol vannak a dokumentumok?” Másfelől a pszichológia hajlamos érzéketlennek mutatkozni a történelmi kontextus iránt: az érzelmeket általános jelenségeknek tekinti, nem törődik azzal, hogy azok milyen speciális gazdasági-társadalmi okokra vezethetőek vissza, illetve hogy az idők során milyen jelentésmódosulásokon mehetnek keresztül. De ha a történelem és a pszichológia összefog, akkor optimális esetben képesek egymást inspirálni, egymás hibáit korrigálni, és ez csodás és izgalmas dolgokat szül.
Agora Zsuzsanna pazar, magyar nyelven alighanem egyedülálló kötete azt vizsgálja, a nácizmus milyen érzelmi mintázatokra támaszkodva került hatalomra, illetve hogyan befolyásolta azokat saját céljai érdekében. Ilyen értelemben adalék a propaganda művészetéhez. Alapvetően Hitler (és Goebbels) beszédeinek szókészletét veti kvantitatív és kvalitatív vizsgálat alá, plusz alaposan belerágja magát a Mein Kampfba is. (Amiért részvétem.) Segítségül hívja a kortárs pszichológia arzenálját, elsősorban Traxek és Heide érzelembesorolás-mátrixát, ami a kellemes-kellemetlen ill. alávetettség-dominancia tengelyen helyezi el az érzelmeket, valamint Plutchnik háromdimenziós modelljét az alapérzelmekről, ami totálisan olyan, mint egy szivárvánnyal szerelembe esett margaréta, szerintem gyönyörű, mutatom is:
A vizsgált beszédek (láss csodát) ugyanazt a dinamikát követik, tragikusan nyitnak, hogy aztán a végén eksztázisba hajszolják a hallgatóságot. (Ami egyben kb. az összes hollywoodi blockbuster dinamikája is...) Felépítésük nagyjából a következő:
1.) Kétségbeesés (félelem és szomorúság)
2.) Lelkifurdalás (szomorúság és undor)
3.) Cinizmus (undor és várakozás)
4.) Agresszió (várakozás és harag)
5.) Filoheroizmus (harag, öröm és bizalom)
Ezzel az ívvel a szónok egy egységes érzelmi teret hoz létre, amiben a hallgatóság egyszerűen jól érzi magát: úgy látja, megváltják bűneitől, és egyben reményt is nyújtanak neki. Van benne ugyanis egy masszív pozitív jövőkép, a győzelem ideája, amihez nem kell mást tenni, mint követni a vezért, és azonosulni vele. A módszer számos toposzt beemel a szokásos antiszemita metaforáktól a végveszély-próféciákig, miközben központi eleme a vezér mindenekfelettiségének hirdetése***. Alaposan támaszkodik továbbá a narcisztikus áldozatiság mítoszára is, magyarán arra, hogy a mi népünk a legtöbbet szenvedett nép, hozzánk képest a többi nép tejjel-mézzel folyó Kánaánban él, ráadásul tőlünk lopták hozzá a tejet meg a mézet is. Amiből az következik, hogy ha kifosztjuk, megalázzuk vagy elpusztítjuk őket, akkor helyes dolgot teszünk. Ezek a beszédek egyfajta (Ernst Jünger kifejezésével) „heroikus tudatállapotot” hívnak elő, amiben a fájdalom nem olyasvalami, amit meg kell szüntetni vagy el kell kerülni, hanem magasztos érzület, amit át kell élni, hogy aztán diadalmasan kiemelkedjünk belőle.
Nem állítom, hogy ez a könyv olyasvalami, ami tele van a kortárs politikai propagandára való utalással. Nem. Ez csak egy könyv a nácikról. De ezzel együtt, hogy is mondjam... szóval érdemes figyelmesen olvasni. Nyilván a politikai propaganda ezen formáit nem Hitler fedezte fel****, és nem is csak Hitler használta őket. Hanem sokan mások is. Mégpedig azért, mert, kapaszkodjatok meg: sikeres. Hogy a franc essen bele. Ocsmány, veszedelmes, talán önpusztító is, de legalábbis rövid távon sikeres. Szóval nem mondom én azokra, akik ezekkel a sötét verbális atomágyúkkal lövöldöznek, hogy nácik. Csak azt mondom, hogy nőjön nekik köröm oda, ahol a legjobban fáj.
(Fun fact: ez a könyv hozzásegített egy tanulságos beszélgetéshez. Épp a hűvösvölgyi villamos-végállomáson olvastam, amikor megszólított egy bácsi:
-Biztos jó könyv.
Biztató kezdet, gondoltam.
- Ez a Hitler nem volt buta - folytatta az úriember, pechemre.
- Úgy is lehet mondani – válaszoltam én, konfliktuskerülő üzemmódban.
Aztán, pár jelentéktelen vargabetű után a bácsi így nyilatkozott:
- Azért csak a zsidók irtották ki a zsidókat.
- Nem – mondtam én, mert sok skandináv minimalista prózát olvasok.
- De én tanultam az ELTE-n!
- Nem – hát mit mondjak, ha egyszer biztos nem.
- De láttam a dokumentumokat!
- Nem – ám belátva, hogy elég unalmas így velem társalognia, még hozzátettem: - Elnézést, indul a buszom.
Hát így esett. Tanulság nincs. Talán csak annyi, hogy egyeseknek tényleg csak egy pöcc kell, hogy virtigli nácik legyenek. Vagy annyi se.)
* “A pszichiátriában a "rossz csillagzatot" a Sötét Hármas jelenti, mely három személyiségvonás jelenlétére utal: narcizmus, machiavellizmus és pszichopátia, melyhez negyedik elemként társulhat a szadizmus is. Ma ez jelenti a gonoszság "képletét".”
** Alice Miller által bevezetett fogalom, a gyereknevelés azon ágát értjük alatta, ami a személyiség és az akarat megtörésére épül. Hozzáteszem, az, hogy a gyermek első számú erénye az engedelmesség kell legyen, az autoriter nevelés egyik alapvető gondolata a mai napig.
*** Érdekességképpen: Hitler beszédeiben az önfényezésre utaló elemek a húszas évektől a '33-as hatalomátvételig megnégyszázszorozódtak. Az igen! Hogy ez is egy tudatos stratégia volt, vagy egyszerűen ahogy teltek az évek, beleszeretett önmagába, azt nem tudni. Talán is-is.
**** Kezdjük ott, hogy a PR-t nem is Hitler, hanem az amerikaiak találták ki. A németek rengeteget merítettek Edward L. Bernays Propaganda c. kötetéből, Ivy Lee személyében pedig amerikai tanácsadó is bábáskodott a náci prominensek mellett.
Displaying 1 of 1 review