Boldog emberek

by András Toroczkay

Bevásárlóközpontok szemétlerakói, kórházi mosodák, külvárosi raktárak, elhagyott gyártelepek és papír, papír, papír: Toroczkay András első regényének hőse a harmincas pályatorpanó bölcsész hetente többször is megfordul ebben a világban kora hajnaltól délutánig, gyűjti a papírhulladékot, fürkészi az eget, látszólag lényegtelen dolgokon agyal és hallgatja idősebb kollégáit, amint egész nap beszélnek és beszélnek: zavaros anekdoták, malactréfák, keserű zrikák, összeesküvéselméletek, vezetési és életvezetési jótanácsok folyamatos morajlása. Mindez reciklálva mint a papír. Újabb történetek újabb figurákkal, mintha napjaink Budapestje Hrabal Prágájával lenne határos. Ebben a közegben próbálja kitalálni mihez kezdjen magával a fiú, akit kollégái valamiért Jocónak hívnak, ismeretlen telefonálók pedig mint Süveges Csabát keresik. Ki is ő? Alföldi félárva, aki beteg apjával próbál szót érteni; tisztaságmániás szorongó, aki egész nap lomok között matat. A Boldog emberek egy igazán groteszk és szívszorítóan szép regény téves kapcsolásokról és tétova kapcsolatokról.

240 pages, Paperback

First published January 1, 2021

Reviews

[Kuszma · Rating 3 out of 5]

"Három tonna papír, az ugyanannyi, mint három tonna tollpihe. Vagy három tonna cement."

De három tonna betű az nem ugyanannyi, mint másik három tonna betű. Mert az egyik mondjuk egy jó szöveg, a másik meg nem.

Különben meg nem is olyan rossz. Azt hiszem, értékeinek felismeréséhez az szükséges, hogy lássuk: ez nem regény. Hanem szemétszedés. Ahogy az elbeszélő gyűjti a papírhulladékot a kukás kollégákkal, úgy gyűjti az író is a periféria momentumait. Durva, trágár dolgokat szemezget fel a földről, de a periféria - hajlok rá - maga is durva és trágár, tehát Toroczkay érzésem szerint sikeresen ragad meg valamit abból a létezésből, amit mi - olvasó emberek - csak hat lépés távolságból, befogott orral figyelünk. Ez tehát a jó.

Kevésbé jó viszont, hogy más párhuzam is felfedezhető. Ahogy az elbeszélő elmerül a perifériában, ahogy ambíciói (ha voltak addig egyáltalán) elolvadnak, ahogy beleragadni látszik a szemétszemelgetésbe - na úgy ragad bele Toroczkay is abba, hogy ebből lassú elvegyülésből nehéz koherens történetet kerekíteni. Marad egyfajta texturális tötymörgés, helybenjárás, szétesettség, amiből a szerző csak úgy tudja kilökni főhősét, ha némiképp erőltetett külső tényezőkkel - ilyen Eszter figurája - piszkál bele a történetbe. Ezek, azt gondolom, nem illenek a kötetbe. De lehet, ezek nélkül meg még annyira se lenne regény ez a regény, mint amennyire most az. (Alig.) Teljesen vállalható kísérlet, de tudj' Isten, ha már kísérlet, lehetett volna még konzekvensebb.

[abcug · Rating 4 out of 5]

Az ember elgondolja ezt a világot a papíron - és azt mondja, nem, ezt senkinek nem venné be a gyomra. Nem a szemétben turkálást, hanem a dumákat hozzá. Mit csinál, ha megírja mégis? Benne hagyja a negyedét, annyi mindenképpen kell. És úgy is csinál, mintha a szövegben lenne koherencia (mármint abban, amit a szereplő pofák mondanak). Nekem nagyon hiányzott már egy ilyen kellemetlenkedő olvasmány, nem porcukros, nem burleszk, tapad és ragad, mint a sár, és rücskös. Persze itt a történet maga ez a világ, ezek az emberek, a velük való idő. A vegetálás története. Az eleje kimondottan feszes, később kicsit lazul. Nekem tetszett ez a próza.

[Fanni · Rating 2 out of 5]

mint többször hangoztattam már, én nagyon szeretem a karakter fókuszált könyveket. Egy kicsit több mint 200 oldalas könyv erre tökéletes lenne: megnézni hogyan változik meg egy karakter bizonyos dolgok hatására, de sajnos nem nagyon jutottunk egyről a kettőre. Szépek voltak a jelenetekbe való "belelovalások", de mintha megrekedt volna ennyinél az egész, egy kézzelfoghatóbb valami nekem nagyon hiányzott most sajnos.