Szűcs Péter sodró regényfolyamának forrásvidéke a II. világháború traumájából éppen csak magához tért Biharnagybajom. Az ötvenes évek közepén itt kapja meg katonai behívóját Kamuti István, akit a messzi fővárosba vezényelnek. Az egyszerű paraszti sorból indult fiú kalandos utazásának azonban csak első állomása Budapest: a sors hamarosan egészen az óceánon túlra repíti, hogy az otthoniakat maga mögött hagyva New Yorkban, majd pedig Rio de Janeiróban keresse a boldogulást és a szerelmet.
Tamás és Andrea általános iskolásként a szocialista Magyarország utolsó óráiban szeretnek egymásba, hogy aztán együtt éljék meg a rendszerváltozás első évtizedeit, annak minden kihívásával és kudarcával. Tamás hiába menő reklámszakember, élete és Andreával való kapcsolata mégis válságba kerül, amivel Párizsban szembesülnek. Ezután Tamás Marokkóból indulva Iránon át szinte az egész világot beutazza, hogy választ találjon a kérdéseire.
Léna önfeledten éli az y generációs fiatalok látszólag gondtalan életét, és elismert táncművészként dolgozik. Egy születésnapi ajándék kapcsán azonban minden, amit önmagáról tudni vélt, megkérdőjeleződik számára.
Léteznek véletlenek? Valóban olyan kiszámíthatatlan a sors, mint gondolnánk? És vajon milyen misztikus kapcsok fonják össze István, Tamás és Léna életét? A válaszokért egészen Indiáig, pontosabban a világ legszentebb folyójának, a Gangesznek a partjáig kell utaznunk.
A Dharma érzelmekben gazdag, magával ragadó regény, amelyben olyan, valóban megtörtént személyes drámák és történetek elevenednek meg, amelyeket a szerző utazásai során vagy saját személyes családi örökségeként ismert meg.
SZŰCS PÉTER Berettyóújfaluban született 1976-ban. Eredeti szakmája kertész. A gyulai középiskolás évek után Budapesten, az ELTE-n tanult magyar nyelv és irodalom szakon, és többek között kulturális antropológiát, illetve latin-amerikai irodalmat is hallgatott. Újságírói pályafutását a Magyar Rádió műhelyében kezdte riporterként, majd szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott. 2004-ben megnyerte a Litera.hu, a Goethe Intézet és a berlini Kafka folyóirat közös irodalmi pályázatának közönségdíját Kafka a fa alatt című írásával. A Magyar Rádió átalakulása után a Marie Claire magazin alapító csapatához került vezető szerkesztőként, majd évekig az InStyle főszerkesztője volt.
Azt gondolom, hogy az efféle könyvek fontos igényt elégítenek ki. Mert ugye amiben élünk, az a történelem. Csak ezt nem igazán vesszük észre, mert a történelemnek nincs jelenideje. Aztán jön egy ilyen regény, ami az időben és a térben való bóklászást egyfajta spirituális utazásként interpretálja, aminek a végén majd jutalom vár minket – a megvilágosodás, mondjuk így. Megtanulunk valamit a világról, kinyílnak a távlatok, megbölcsülünk. Átmegyünk a könnyen emészthető szövegen, és a végén ott ülünk a Gangesz partján magunk is, hunyt szemmel, és az író személyesen susogja fülünkbe az üzenetet. Ez az üzenet persze nem túl eredeti, de hát ez nem is baj, mert az eredetiség szűkíti az elérhető piaci szegmenset, következésképp ami eredeti, az lehet halhatatlan, de sanszos, hogy a kasszáknál rövid távon elhasal. Coelhoizmus.
Ezzel nem bántani akarom Szűcsöt, aki – ezt kihangsúlyozom – kifejezetten tisztességes szövegkorpuszt teremtett, a dolgok a helyükön vannak benne, szépen, szerkesztetten követik egymást az események, az olvasó olyan érzelmeknek van kitéve, amelyekre joggal számít. Talán épp csak annyi a baj, hogy minden, ami ebben a kötetben van, kiszámítható. Nincsenek ambivalens viszonyulások a szereplőkhöz vagy a történésekhez, nincsen meglepetés, nincs riasztó mélység (vagy, rosszmájún: mélység egyáltalán), csak a megbízható tutiság van. Klisékből épített drámai gépezet - némi ismeretterjesztő mázzal -, ami működik (hisz a klisé azért klisé, mert működik), csak éppen aki ezer klisét látott már, annál gyengül a hatás. Mondjuk ki: unatkozik.
Nem tudom elégszer mondani: nem rossz könyv ez. Sőt, szükséges könyv ez. Örömet okoz majd sokaknak. Magam, azt hiszem, inkább keresem a bravúrt az irodalomban, vagy a meghasonlást. Azt, amit magam el se tudok képzelni, mert ahhoz ki kéne lépnem a kereteim közül. Ez a kötet ilyennel számomra nem szolgál. Elolvassa az ember, megmelegedik a fényénél, aztán megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mert voltaképpen nem is történt semmi.
Nem írok profi könyvkritikát, azt meghagyom azoknak, akik értenek hozzá. Csak a saját véleményemet szeretném leírni, mert a könyv olvasása során gyakran kikívánkozott belőlem.
Régen nem olvastam ilyen lapos könyvet. Lerí róla az írói erőlködés, hogy a hiányzó mélységet töménytelen felesleges jelzővel és klisével kompenzálja. Mindenről is szól meg semmiről. A szereplőkben felvetődő filozófiai kérdések egy 12 éves kamasz színvonalán vannak. A buszsofőrtől a brazil doktornőig, a parasztasszonytól a katonáig - mindenki ugyanabban az erőltetett, túlcicomázott és mesterkélt stílusban beszél mint a könyv elbeszélő része is, ezzel megfosztva őket minden személyiségtől. Egy langyos leves az egész, amelybe minden bele van dobálva: egy csipet történelem, két kanál falusi élet, egy bögre szerelem, két kiskanál homoszexualitás, egy kis 80-as évek nosztalgia, három kávéskanál drogfogyasztás, egy kis Csernobil, meghintve egy kis egzotikus kalanddal Ázsiában gyerekded elmélkedéssel kombinálva. Csak azért olvastam végig, mert az ember csak úgy végigcsusszan rajta, majd aztán elfelejti. Egyetlen pozitívum: ezután még inkább élvezem majd az igazi irodalmat.
Volt benne minden, mint az újfalui nagyvásárban. István története még négy és félre állt, azt szívesen olvastam volna tovább. Tamás élete már nem érintett meg, Léna spirituális utazása meg végképp kivetett magából. Nyilván nem vagyok elég nyitott. Gyorsan átszaladtam rajta, és gyorsan átszaladt rajtam. Szárnypróbálgatásnak nem volt rossz, a következő regénynek talán mélysége is lesz. A csodás borítót Féder Mártának köszönhetjük.
Szeretett férjem mondta egyszer, pedig sem nem bölcsész, sem nem író, hanem ügyvéd,ami persze azt (is) jelenti, hogy rendkívül logikusan gondolkodik, hogy egy szereplő sem lehet bölcsebb megformálójánál,az írónál. Ebben a könyvben is ebbe futunk bele. A regény első része hihetetlenül jó, az ember azt hiszi, valami formabontóba fut bele. Izgalmas, fordulatos, gyönyörű szavakkal formált. A második rész kicsit gyengébb, szétesőbb,a storyline nem hihető, gyenge, hézagos, de még mindig érdekes és abszolút menthető és magyarázható lenne, ki lehetne hozni belőle bármit, főleg, mert az ember várja, hogy majd újra elkanyarodunk az első részhez, így szemet hunyunk a csapott befejezés felett. A harmadik rész jól kezdődik, erős a sztori, szívet vidító, örömteli,még a DNS-es rész is jó és szellemes, aztán jön a Gangesz... Az előtt kellett volna megállni. Amit ott összefilozofálgat nagy bölcsen a lírai én...maradjunk annyiban,hogy azért kár volt Indiáig menni, elég lett volna, ha elmegy egy templomba és öt percig magába néz, vagy simán célzottan gondolkodik. Esetleg,ha ragaszkodunk a vízhez,akkor a Kőrös- vagy a Sió-csatornáig is elég lett volna elmenni. Nem tudom, mi volt az író célja, hacsak nem az, hogy baromira spirituálisnak és trendinek tűnjön,de valószínűleg bölcsebb gondolatai támadtak volna, ha beül egy valódi misére és mélyebb válaszokért nyúl, mert így csak a spirituális illúzióját nyújtja minden valódi tartalom nélkül. A regény utolsó kb.50 oldala így,ebben a formában teljesen öncélú,így tökéletesen elhagyható lett volna.
This entire review has been hidden because of spoilers.
Hiszek abban, hogy egy-egy “véletlenen” nagyon sok múlhat, a Dharma pedig részben erről is szól. Hogy ha a szereplők máshogy döntenek, az egész család sorsa másképp alakul. Nem csak a leszármazottaiké, hanem az ottmaradottaké, gondolok itt Sára mamára például. Összességében tetszett, a történet és a tagolás is, még ha tényleg szívesen olvastam volna még tovább is. Remélem a szerzőtől lesz még lehetőségünk olvasni, mert gördülékeny és élvezhető a stílusa. A karaktereknek van mélységük, szerethetőek, a cselekményszál pedig lendületes, egyszóval minden megvan a regényben a tökéletes kikapcsolódáshoz.
Azt hiszem az ember egy család kontinensen átívelő történetétől ténylegesen kalandot vár de sajnos én nem kaptam meg. A könyv felénél még unatkoztam is, mélyponton voltam. Az eleje tetszett: a falusiak felkerülése Pestre, az autentikus magyar falusi élet. De aztán minden hamar megoldódott, mire a probléma felmerült már meg is volt a megoldás. Ettől függetlenül szépen volt megírva, de a végén Lénanál már erőltettenek éreztem egy-egy szlenget. A borító nagyon szép volt, végső soron az keltette fel az érdeklődésem, illetve kicsit mélyebb történeteket vártam, de ez talan az én hibám. Megérte elolvasni, de ennyi. Viszont a szerző következő könyvét is elfogom olvasni, maga a téma érdekes volt, csak más kidolgozást vártam. Ez most 3 csillag.
Nagyon dühös vagyok erre a könyvre. Szeretek magyar szerzőktől olvasni, de mindig ott a félsz, vajon milyen lesz. Itt is volt ez az érzés. Kiderült, nem ok nélkül. Kezdjük ott, hogy ez NEM CSALÁDREGÉNY. Annak van álcázva, nevezve, de nem az. Olvastam családregényt, ez meg sem közelíti pl. a Sosem voltunk boldogabbak-at. Összességében olyan az egész regény, mintha egy középsikolás írta volna valami vetélkedőre, sőt, megkockáztatom, ha középiskolás írta volna, jobb lenne. Ha már regény: a forma alapján óriási margó, óriási sorköz, hatalmas betűk. Sok levegővel megtöltött lufi. Csak hogy minál többnek tűnjön. De harmatkevés. Olvasás közben az az érzésem támadt, hogy a szerkesztő szabadságra ment, vagy nem nagyon tudott szerkeszteni. Lett volna mit pedig. A 40 napos hivatkozások a 14. oldalon nagyon sántítanak szerintem, de ez a ksőbbiekhez képest kutyafüle. Annyi a kérdőmondat a könyvben, hogy vetélkedőt lehetne belőle csinálni. Abszurd. De nem egy-kettő, ha beindul a szerző, vagy 8-10 is van egymás után. BORZASZTÓ! A második részhez érve, a 131-178. oldal közötti részt egyszerűen kicsuplnám belőle. Érdektelen, fölösleges, semmi információ. Végigdühüngtem, és ha a könyv az enyém lett volna, cafatokra tépem ennél a résznél. Az egész olyan, mint egy szocialista önéletrajz a pártnak, hogy bevegyék maguk közé az íróját. {{A második rész főhöse dugna, aztán eljutunk egy csapásra a szülei megismerkedéséhez, és az ő életük története megy 40 oldalon keresztül! Fel tudtam volna gyújtani az ONCSA-val egyetemben, meg hogy hány gyerekért mennyi disznót adtak.}} RETTENET! És mindeközben átmegy néha útleírásba, útikönyvbe. Nem tértem magahmoz, hogy ezt most hogy, és miért? Hol a koncepció? Hol a sztori íve? Ja? Az nincs. Szóval nagyon sok, nagyon sok bajom van ezzel a könyvvel. Nem tudom, miért nem lehet azt mondani, hogy ez bizony vacak, miért kell az állítólag hozzáértőknek egyöntetűen, vagy legalábbis úgy tűnik, azt mondani, de jó ez! Nem, nem az. Ha ez a mai magyar szépirodalom, akkor nem akarok többet ilyet olvasni. Amennyi munka benne van, ahhoz képest igencsak pocsék végeredmény lett. Az utolsó rész, a Lénás, majdnem egészen jó. De csak majdnem. Megláttam a kérdések erdejét, és égnek állt a hajam. Drága szerző! A kérdéseket nem a karakteren keresztül kellene feltenni, hanem pont általa kellene megválaszolni, és akkor pont jó lehetett volna az utolsó rész. Így nem lett az. Ahogy az egész könyv bánnivaló idő és olvasás volt nekem.
Olvasmányos, érdekes, a szórakoztató irodalom felső/szépirodalom alsó szövegszint. Akadtak benne szerkesztési "bakik", de tényleg csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Néhány szóismétlés maradt a szövegben, és egy nyelvi hiba, de azt gondolom, ennél rosszabb minőségű szöveget sose lássak. Az első rész után, a második rész elején csalódott voltam, de aztán rájöttem, hogyan és miként függnek össze egymással a részek, és a végére egy szép, kerek egészet adott ki. Nem biztos, hogy ennyi mindent belevettem volna, de nem az én regényem. Édesanyám is olvasta, ő is szerette. Mindkettőnk számára különösen érdekesek voltak a régebbi részek, tekintve, hogy Neki a gyerek- és fiatalkora, aztán a későbbi a felnőttkora, ami nekem meg a gyerekkorom. Szeretem, hogy kortárs írók visszanyúlnak, és megörökítik, szöveges pillanatfelvételek sorozatát készítik a múltunkról. A fotók, egyéb képes megjelenítések, hangfelvételek mellett ezek is igazi időkapszulák, s mint ilyenek, édesbúsak, keserédesek, egyszerre fájnak, és esnek jól. Több idézetet kiírtam FB-ra, mert helyenként egészen csodálatosan fogalmaz az író, és szerintem egy könyvnek még mindig a legjobb reklámja az idézet. Örömmel, érdeklődéssel olvastam, amikor le kellett tennem, akkor azt nem szívesen tettem. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a 3-4 szónál többől álló mondatokat, a régebbi világba kitekintést, és a meglepetést, amit egy még nem túl sok kötetes szerző okozhat. Örülök nagyon, hogy olvastam, Péter következő regényére is vevő leszek.
Sok mindent hianyolok a konyvbol: szamomra nem annyira jott at, hogy transzgeneralisan a karakterek hogyan fuggnek ossze, hogyan fonodik ossze akar indirekt modon. Szerettem volna tobbet tudni a karakterek sorsarol, nem volt minden tortenet rendesen kidolgozva, a felszinet kapargattuk meg. Engem legjobban Istvan erdekelt, erdekelt volna, hogy hogyan talal haza, es szerettem volna jobban belelatni az anya-fia kapcsolatban sok ev tavlataban. En osszessegeben szerettem a konyvet a klisek ellenere is.
Indiába készülök, ezért esett rá a választásom. Léna története a leírások miatt voltak nekem különösen érdekesek, színes - szagos fejezete a könyvnek. Persze sok “coelho-s” örökigazság elhangzik, ami lehet, hogy egyeseknek mézesmázos, én most olyan élethelyzetben vagyok, hogy jól esett ezt olvasnom. Amit nagyon hiányolok a szövegből, az a konfliktus és a dráma: pokolian kíváncsi lettem volna István és Tamás történetében a nagy fordulópontokon elhangzó beszélgetésekre!
Könnyed, szórakoztató olvasmány, egy menetben fogyasztható. Átjön a szándék, hogy az író próbált nagyon szépen, kidolgozottan írni, de sajnos ez néha inkább úgy tűnik, hogy műveltségével és szókincsével próbál kérkedni. A "retró-hangulatot" sem sikerült szerintem úgy összehoznia anélkül, hogy ne legyen egy kicsit izzadtságszaga.
,,Történjen veled bármi, élj bárhol, bármilyen körülmények között, mindig te választod meg a belső világodat. Csak rajtad áll, hogyan és kivel szeretnél boldog lenni. Ha bátran és kompromisszumok nélkül élsz, akkor az élet mindent könnyedén elrendez, és minden segítséget megad ahhoz, hogy megvalósuljon, amit elképzeltél. De fontos, hogy jó szándékú légy, és dolgozz meg a céljaidért!”
A könyv három részből áll, az első István története, ami számomra letehetetlen volt, a második részben Tamás életéről olvashatunk, ami addig a pontig volt érdekes, míg a szülei életét ábrázolta és István történetével összekötötte azt, ezt követően sajnos laposodott a történet. A könyv első fele megérdemelne négy csillagot, de számomra csalódás volt a vége.
Nekem kimondottan tetszett Léna története, és Tamás fiatalkorának "retró" bája. Viszont valahogy nem volt annyira jól érzékelhető a felmenők és az adott sztori szereplői közti összefüggés, és ez nagyon hiányzott.
Ez életem legjobb könyve, amit olvastam!Egyszerűen katarzisba estem minden oldalnál...Az írás, a megfogalmazás, a szóhasználat varázslatos, a történet elragadó, és a fordulatok a könyvben iszonyúan lekötötték a figyelmemet!Alig várom Író Úr új könyvét, úgy érzem én vagyok az első számú rajongója!:)
A Dharma igazán kellemes kikapcsolódás, ha egy kicsit időutazni (és utazni) szeretnénk. Elrepít messzi tájakra és régmúlt időkbe, mégis végig hiteles marad.