"Oly sokan viselkednek Kína módra, míg Balu maga a Hunniába szakadt Tibet. Nem akarja; az. Buddhista párpercesek korunk egyik legeredetibb gondolkodójától.” (Bödőcs Tibor) „1982-ben születettem Szentesen. Ezt a részt a "nagyok” is így kezdik. Később mindenféle dolgokat csináltam, sokfelé, majd végül otthon kellett maradnom, így megírtam ezt a könyvet. Jó szórakozást, és egy kis komolyságot!" (Hajdú Balázs)
Vajon honnan lehet tudni, hogy ha a humorista ír, akkor az humoreszk-e, vagy novella? Gondolom, ha vicces, akkor humoreszk. Ha meg nem, az novella. Úgy vélem, ez inkább egy novelláskötet.
Ezzel együtt elhamarkodottan ítél, aki szerint ez a könyv nekem nem tetszett. Mert de. Vannak benne vitán felül remekül eltalált szösszenetek, a teljesség igénye nélkül, összevissza sorolva: Állásinterjú, Taxi, A pszichológusnál és A fodrásznál (utóbbi kettő szigorúan párban olvasva!). Orbitális blődségek, fapofával előadva, ami jól áll nekik. Ugyanakkor az általános érzésem olvasás közben valami filozófiai értelemben vett tanácstalanság volt. Hogy várom a csattanót, mint (automatikus tárgyeset!) Godot, aztán jön valami, és az vagy poén, vagy nem, nehéz eldönteni. Ez a bizonytalanság pedig valami mélységet kölcsönöz. Tisztára mintha irodalom lenne tőle a szöveg. (Lehet amúgy, hogy ez az "abszurd" definíciója?) A fene tudja, hogy tudatos-e. Nem nézem le Hajdú Balázst, úgyhogy arra tippelek, igen. Mindenesetre nem volt kellemetlen érzés a kötetben töltött idő.
(Pótlólagos megjegyzés: ahogy haladtam a könyvben, egyre jobban tetszett. Ez vagy azért van, mert Hajdú egyre jobbakat írt, vagy mert ráéreztem a ritmusára. Hajlamos vagyok utóbbit gondolni. Akárhogy is, szerencsés körülmény.)