A környezeted nagyban befolyásolja hangulatodat és hatékonyságodat, a káosz, a szervezetlenség pedig kihat az életed minden területére.
Viszkok Fruzsi, a közkedvelt vlogger átfogó önfejlesztő és életvezetési könyvében megmutatja, hogyan tehetsz rendet az otthonodban és a gondolataidban egyaránt. A konyha, a ruhásszekrény rendszerezésével, a feladatok rangsorolásával, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésével végre elegendő időd jut mindenre, és harmóniát teremthetsz a mindennapokban. A hasznos tanácsok és a jól bevált tippek segítenek céljaid elérésében, a felesleges stressztől megszabadulva pedig azt az életet élheted, amire mindig is vágytál.
Többször jártam már Fruzsinál, és mindig lenyűgöz a harmónia, amit az otthona áraszt. A könyvéből most mindent megértettem. Számos hasznos tanács, praktikus lista és inspiráló fotó segít, hogy ne csak a környezetünk, de az életünk is rendezett lehessen. Évek óta takarózom azzal, hogy „a zseni átlát a káoszon”, de be kell látnom, ez önbecsapás. Olvasás közben azon kaptam magam, hogy kedvem támadt szelektálni, rendszerezni és kidobálni azt, ami felesleges. Fruzsi lett az én első számú önszervezés-szakértőm! Szabados Ágnes, híradós műsorvezető, szerkesztő-riporter, újságíró, olvasásnépszerűsítő aktivista
Nagyon jól összeszedett, okos, hasznos könyv, csupa szuper tippel, tanáccsal. Nagyon gyakorlatias, egyszerű, nem rizsázik fölöslegesen. Élveztem és sok ötletet beépítettem a mindennapjaimba!
Mindig kedveltem Fruzsit, de őszintén néha frusztrált mennyire rendben van az élete - a social media szerint legalábbis - de valahogy nála úgy gondoltam,hogy ez nem csak a látszat, így mikor megtudtam, hogy szeretné velem megosztani a nagy TITKÁT :D akkor tudtam, hogy meg kell vennem a könyvét. Nekem a Tedd rendbe a környezeted rész jobban tetszett, a Tedd rendbe a napjaid felénél a könyvnek kicsit megkopott az érdeklődésem, de a végére visszatért a lelkesedés. Ez biztos annak is köszönhető, hogy mivel én egy multinál dolgozom, nem éreztem úgy, hogy a tanácsok többsége nekem szólna. Ettől függetlenül szerettem a könyvet, ajánlom mindenkinek, de leginkább a felnőtt életük elején járó huszonéveseknek, én 28 vagyok és sok praktikát megjelöltem a könyvben.
Szerintem ez egy nagyon hasznos kis könyvecske. Néhol lehetett volna részletesebb, de valóban egy konkrét, változásokat generáló “programot” vázol fel. Ebből mindenki azt hasznosíthat, ami az adott élethelyzetben a javát szolgálja.
Bár élet és környezetrendező könyveknek a szezonja inkább az év eleje szokott lenni, nálam ez a változtatási és megújulási kényszer az ősz kezdetével is előjön. Azt nem tudom megmondani, hogy ez a születésnapom utáni lendület vagy a sok éves iskolakezdési reflex, vagy csak az évszaknak van ilyen hatása rám, de ez a jelenség létezik. Ilyenkor nagy lendülettel újratervezek és újraszervezek, kisebb-nagyobb eredményekkel. :D
Viszkok Fruzsi személye előttem sem volt ismeretlen, bár nem követem folyamatosan, de nagyon sok videójára rátaláltam már, és ezekből leginkább a rendszerezési és életszervezési tippekkel kapcsolatosak maradtak meg emlékeimben (és persze a várostörténetiek).
A könyv két részre van osztva, az első a környezetünk rendbetételére vonatkozik, a második rész az mindennapi rutin megszervezésére fókuszál, ugyanakkor ez a kettő elválaszthatatlan egymástól, ezt az író is több helyen hangsúlyozza. Szóval olvashattok rendrakási, szelektálási, tudatos vásárlási tippeket, majd időgazdálkodási, életszervezési, digitális takarítási és tervezési ötleteket.
Be kell vallanom, hogy én egy lélegzetre elolvastam, és közben, ami eszembe jutott, vagy éppen ahol tartottam, akkor néhány elemét alkalmaztam az olvasottaknak, de jó lenne rendeltetésszerűen végighaladni a könyv szerint az egész házon és a pontok szerint a szokásaimon, így biztosan nagyobb látszata lenne rajtam és a környezetemen. De inspirációnak nagyszerű volt!
Mivel nagy fogyasztója vagyok a hasonló irodalomnak nekem nagy része ismerős volt a gondolatoknak, de azért találtam benne olyasmit, amire nem gondoltam és hasznos lehet (ha pont eszembe jut, amikor kellene. :) Minden esetre úgy gondolom ez egy többször vagy több részletben olvasandó könyv. Amit hiányoltam, még több gyakorlati tipp, amit be lehet építeni a mindennapokba. Valamint élethelyzetből adódóan kisgyerekes anyukaként örültem volna olyan tippeknek, hogy a családot és a gyerekeket hogyan tudjuk bevonni a megújulási projektünkbe, de hátha a következő könyvben lesz erre is valami megoldás! :)
Azoknak ajánlom, akik szeretnének kicsit javítani a hétköznapi szokásaikon vagy motivációt és tippeket szeretnének az otthonuk takarításához / szelektálásához!
2024.01. Update: Most év elején is elolvastam, illetve most meghallgattam. Inspirálódásnak az évkezdéshey nagyszerű volt. Az év tervezés még folyamatban van nálam, a szelektálás és renszerezés java ezután jön, így biztosan elő-elő kerül nálam még ez a könyv valamilyen formában.