Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni

by Márton Simon

Mint egy végtelen nyaralás, ahol semmi sincs nyitva, csak a horizontra feszülő, vakító ég. Egy konyha, ahonnan nincs szabadulás, de minél több időt tölt benne az ember, annál jobban látszik, ahogy a szekrények sarkaiból csillagködök szivárognak elő, a hűtőben kristályosra fagy az idő, és a kávé fekete tükréből egy riadt állat arca néz vissza ránk. Ismerős helyzet mindenkinek, aki a járvány sújtotta Föld bolygón vészelte át az utóbbi két évet. Simon Márton új verseinek optikáján keresztül mindez mégis valami más lesz: intim, mint egy sugárfertőzés, zavarba ejtő, mint a szerelem, és otthonos, mint egy hétfői apokalipszis. - Dunajcsik Mátyás

„A megszégyenítő késztetést,
hogy beszéljek, föloldottam
abban, hogy minden szavam
lecseréltem egy ugyanolyanra.
Föloldottam, pezsgőtablettát:
szerelmes versnek megírtam,
mennyire utálok mindenki mást.
Én nem ígértem semmit.”

Genres: Poetry, Hungarian Literature

84 pages, Paperback

First published August 30, 2021

About the author

"Költő vagyok és slammer. Verseket 2004 óta publikálok, két kötetem jelent meg – 2010-ben a Dalok a magasföldszintről, 2013-ban a Polaroidok.

Sok évvel ezelőtt otthagytam egy majdnem elvégzett, Pázmányos esztétika-kommunikáció szakot, de ha minden jól megy, 2014 tavaszán végzek a Károlin, japánon. Dolgoztam számtalan alkalommal újságíróként, több alkalommal szerkesztőként és újabban rendszeresen fordítóként: angolból fordítok krimit és szépirodalmat egyaránt (és fontolva haladva japánból, csakis verseket és szinte kizárólag magamnak). Egyébként 1984-ben születtem, Kalocsán. A Pápai Református Kollégiumban érettségiztem. Kamasz korom óta írok.

Not just for the record, mert egyébként tényleg hálás vagyok értük: 2004-ben a Mozgó Világ nívódíjasa voltam líra kategóriában (Ijjas Tamással megosztva). Első könyvemmel elnyertem a Makói Medáliák, “első kötetesek” díját. A 2011-es évben Móricz Zsigmond Alkotói Ösztöndíjban részesültem.

A magyaroszági slam poetryvel 2011-ben kerültem kapcsolatba. Jelenleg is a Slam Poetry Budapest “egyesület” aktív tagja és rendezvényeinek rendszeres résztvevője vagyok. Az I. Országos Bajnokságon 2. helyezett lettem, a II. Országos Bajnokság közönségdíjasa voltam. Tagja vagyok a József Attila Körnek. Budapesten élek. Szabadidőmben nagyrészt dolgozom.

A tőlem egyébként meglehetősen távol eső Borges írta egy versében: Vagyok, aki túlélte azt a gyávát és ostobát, ki voltam. Ez rám nyilván jövő időben lehet csak igaz: leszek, aki túléli azt a gyávát és ostobát, aki vagyok.
Asszem ennyi."

Reviews

[esztereszterdora]

Ami nem ellenállhatatlanul vicces,
az legtöbbször kibírhatatlanul szomorú.

Egy hónapig olvastam ezt kis kötetet. Meggyűrtem a hátizsákomban, megázott az esőben, mikor a harmadik oltásomért mentem, de a borítója még mindig az egyik legjobb, amit láttam. Ez, és a cím vett rá, hogy megint elkezdjek verseket olvasni hosszú idő után. És nem bántam meg.

Volt vers, amelyik megríkatott a reggeli kávém felett. Volt, amelyiken hülyén vigyorogtam friss szerelmesként. Másokon egyetértően bólogattam. Persze olyan is volt, amit nem egészen értettem, de legalább rájöttem, hogy ez a fajta költészet is bejön nekem. Olvasok még Simon Mártont a közeljövőben.

[Dalma]

Imádtam. Meglepő? Egyáltalán nem. Annyira magához ragadóan csoda versek vannak benne. Simon Marci can do no wrong. Lehet elfogult vagyok de én akkor is csak ajánlani tudom és imádni :)

[Birán Barbara]

Hú de nagy bajban vagyok. És egyelőre nem tudom, hogy szégyelljem-e magam, vagy hogy mi történik pontosan, de én ezzel a könyvvel nem tudok mit kezdeni. Sőt, Závada könyvét is olvasom, azzal sem. Lehet, hogy a kortárs versek nem hozzám szólnak. Nem értem őket, nem tetszenek, nem tudok velük mit kezdeni. Végig küzdöttem magam ezen, de… ? Nem tudok mit mondani. Úgyhogy csillagozni se csillagozok. Egy jó Radnóti vers teljesen rendben van, és imádom is őket. De ezekkel tényleg nem tudom mit kell kezdeni, egyáltalán nem érintett meg egyik sem.

[Kánási Réka]

sok vers
mind jo
furan osszerakott
mondatok nem ertem a felet
de jo
erdekes metaforak mert olyan
az elet akar a valami elkepzelhetelen fura dolog
sok nyaralos emlekezes
ami picit
csaladiassa teszi vagy nem is tudom
nem deep az a resz
a tobbi
nagyonis

[Kíra Kesztyűs]

Ez elképesztő volt!

Az első verseskötetem Simon Mártontól. Róla már sokat hallottam, de még nem olvastam tőle, csak a Polaroidokból láttam részleteket, így miután megtetszett a cím és a borítóterv, illetve valamelyik vers, amikor beleolvastam a könyvesboltban, úgy döntöttem, hazahozom. És milyen jó döntés volt!

Még nem olvastam kortárs költőktől, így nem tudom a hasonló szerzőkkel és kötetekkel összevetni, nem tudom, miben hasonlítanak és miben különböznek. Az viszont biztos, hogy a versek stílusa abszolút megfogott.
Látszólag hétköznapi dolgokat írnak le gyönyörű (itt-ott talán nehezen vagy épp nem kibogozható) szavakkal. Az első versben például annyi történik, hogy a lírai én elindul sétálni, vesz vizet és aztán megáll egy híd közepén. Ez így nem hangozhat túl izgalmasnak, viszont ezekben a költeményekben egyáltalán nem a szó szerinti leírt cselekvéseket kell nézni, hanem a mögöttük megbújó cselekvéseket. És nem, most nem ilyen metaforaszerűen gondolok erre, hanem egyszerűen a szavak és kifejezések megválogatásával minden egyes vers egy érzést hoz létre. Csak olvastam, olvastam, és valami láthatatlan, olyan, amit nem találtam meg még másik versekben, előhozott egy (élet)érzést, hangulatot. Nyilván például egy XX. századi műben is, ha érzelmeket szeretnének leírni, szintén megtalálják a módját, hogyan tegyék ezt úgy, hogy teljesen átadják a dolgot. Viszont ez ezekben a versekben tényleg úgy jelent meg számomra, hogy elindult egy cselekvés, látszólag véletlenszerű témák hirtelen közbevetésével (amik nyilván nem voltak azok), aztán puff, ott is volt az érzés. Szóval nekem egyértelműen öt csillag, és a jövőben fogok még Simon Mártont olvasni.

Aki jobban szereti, ha egyértelmű szavakkal van megírva valami, ha a versek lineárisan haladnak, annak ezek talán nem fognak bejönni, ami teljesen oké, viszont engem egyértelműen megnyert, bátran ajánlom!

[Dorottya]

Simon Mártontól eddig két kötetet olvastam, a Polaroidokat és a Dalok a magasföldszintről-t, azok nagyon tetszettek. Ez viszont nem volt igazán az én világom. A kortárs költészettel úgy vagyok, hogy magukért a "kortárs költészet" alatt értett műfajokért nem kifejezetten rajongok (legalábbis a formanyelvükért nem feltétlenül), hanem inkább azokért a kötetekért, amelyek kifejezetten az én generációm, a hozzám hasonló emberek élethelyzeteit-életérzéseit tematizálják... ami modernebb, tágabb formai keretek között számomra "egyenesebb", jobban átjön, velőbevágóbb, ezért is szerettem nagyon az előzőekben említett köteteket.
Ez a kötet nem szólt annyira hozzám, ami nem feltétlenül a kötet hibája, sőt. Ezen érezni, hogy sok tekintetben érettebb és személyesebb hangvételű, elvontabbak, költőibbek benne a képek - de pont ezért ez "jobban elment mellettem", mint az a két kötet, amelynél úgy éreztem, hogy ez rólam szól, a 20-as évei végén, 30-as évei elején járó városi fiatalságról. Ha valaki esetleg azt a két kötetet túl egyszerűnek, snassznak, banálisnak találta, ezt a kötetet lehet, jobban fogja értékelni. Ki tudja.

Ettől függetlenül azért ebben a gyűjteményben is volt egy-két vers, ami jobban megszólított, pl. a "Tundra", ill. az "Ön mekkora kővel tudna azonosulni?".

[Diana]

At first these poems seem direct, conversational, everyday—then they hit me: the subtle forms, rhythms, and repetitions, the twists, the startling phrases (with double and triple meanings). Simon's poetry is the sort that I want to learn from: not through imitation, but through perception. My favorites in this collection include "Utolsó napok a torkolat mellett," "Visszafutni a nyári vihartól sötét lakásba," "Szaturnusz," "Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni" (the title poem), "Utjának talán," "Égő múzeum mellett az esőben, és nem jön a busz," and the final poem, "Egyszer használatos jelszó." A student gave me this book a year ago; what a gift it is!

[rainbooksandcoffee]

A kötet végefelé picit beleuntam, de egyébiránt úgy érzem, elértem az életemnek arra a pontjára, ahol végre azt tudom mondani, hogy megértem/át tudom érezni Simon Marci szavait, írásait, művészetét. You rock, king!

[Bodzavirag]

2.5

[flora]

it's still haunting me

[diszkodiktator]

oh my gooood

[Roland]

Well... aha.

[Veronika]

"A szenvedés nem múlik el, csak
nem tudsz többé
együttérezni önmagaddal."

[Petra Makány]

3/5⭐️ there were good poems but all in all its not my favorite

[Lili Trencsenyi]

Körülbelül három verset találtam benne, ami tetszett.
Ettől függetlenül lehet, hogy van, akinek élvezetes és csak én nem értem a modern verselést/nem az én stílusom, de egyszerűen nem értem hogyan adhatta ehhez Závada a nevét..

[Balázs Bacskai]

R.I.P. Márton Simon, you would've loved "Did you know that there's a tunnel under Ocean Blvd" by Lana Del Rey.

[Fanni]

A címe miatt szerettem volna nagyon elolvasni ezt a kötetet (illtve mert már hallottam az íróról egy-két dolgot úgyhogy kíváncsi is voltam), viszont igazán megragadtak a versek, szóval bátran kijelentem, hogy a szép borító és figyelemfelkeltő cím mögött jó dolgok állnak.
.
.
.
Félig meddig igaz, amit ezelőtt írtam, de úgy gondolom, hogy Simon Mártont eléggé egy "nézd milyen jól írok" aura lengi körül. De aztán lehet, hogy csak a költői öntudat ez, honna tudhatnám. Mindenestre az Anyám útja űrhajóval a halálon át az operába és a 66. oldaon lévő "Vers" című versek kétségtelenül nagyon jók, úgyhogy tulajdonképpen legyen is büszke magára a költő.

[Cruel Heaven]

Az eddigi kedvenc SM kötetem.

A címtől kezdve, a borítón át, a tartalomig, imádtam. Ez a kötet túlszárnyalta számomra az előzőket, ez volt, amihez a legjobban tudtam kötődni. Majdnem minden egyes rész megszólított valahogyan. Olyan érzés volt, mint nyáron az autópályán.

Kedvencek:
Vér és dinnyelé, Vers, Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni, Digitális tropikárium, Vers