Hype

by Bódi Péter

Bódi Péter negyedik regényében egy csapat fiatal felnőtt egymásét sokféle módon keresztező útjait követhetjük nyomon csetüzeneteiken keresztül. A Hype központi helyszíne az olaszországi egyetemi kisváros, Macerata. Az ösztöndíjprogramra érkező Borisz üzeneteiből ismerjük meg a többi szereplőt, akik a regény előrehaladtával maguk is saját hangot kapnak. Csetablakaikat nyitogatva föltárul összetett, konfliktusokkal és vonzalmakkal egyaránt terhes kapcsolati hálójuk. Az idegen országban tapogatózó egyetemisták és barátaik, otthon maradó rokonaik és szerelmeik mind más-más háttérrel és világnézettel keresik a választ ugyanarra a kérdésre: mit kezdjek az életemmel? Bódi Péter olvasói nem először csodálkozhatnak rá a szerző fesztelen, hiteles megszólalásmódjára, generációja lelkiállapotainak mély ismeretére. Új regényének szó szerint csevegő szerkezete, szándékosan rontott nyelvhasználata mindennapos virtuális kapcsolatainkból ismerős - hogy otthonos-e, azon talán éppen a Hype miatt gondolkodunk majd el.

304 pages, Hardcover

First published January 1, 2021

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Szeretem, ha egy író valami szokatlant (ha nem is vadonatújat) hoz be az irodalomba, az valahogy felpezsdít. Bódi eddig is kísérletező kedvű írónak tűnt, olyasvalakinek, aki tudatosan lépést akar tartani a XXI. század nyelvével, úgyhogy tulajdonképpen törvényszerű, hogy ím, eljutott a „csetregény” formáig. Mert ez egy csetregény, igen, ami a szereplők csetfolyamaiból építi fel önmagát – ilyen értelemben pedig a levélregények kitérdelt farmerben plázázgató bézbólsapkás dédunokája. (Vagy mit tudom én, mit csinálnak, mit viselnek a mai fiatalok*. Gondolom, hasonló dolgokat művelnek, mint én fiatalon, csak mivel én már nem vagyok fiatal, ezért sokkal inkább idegesítenek.) A levélregény méltatlanul hanyagolt műfajában az volt a pláne, hogy egy többé-kevésbé lineáris történetet úgy próbált meg elmesélni, hogy a cselekményt levélben előadott monológokra tördelte szét. No most én szerettem a levélregényeket**, pont emiatt a posztmodernitást megelőlegző töredezettség miatt, ami tág teret hagy az olvasónak a rések kitöltését illetően. A „csetregény” pedig ugyanezt a töredezettséget hozza, csak épp itt nem monologikus levelekre, hanem netes dialógusokra van szétszabdalva a nagy egész.

Mindezeken túl a csetregénynek van még két elvitathatatlan erénye is:
1.) Spórolni lehet a kiadói lektoron. Mert ugye a csetelés akkor autentikus, ha tele van rövidítéssel, elütéssel, vesszőhibával, szvsz kifejezetten kártékony dolog lenne ezeket kigyomlálni belőle.
2.) A csetelés ezen felül dinamikus párbeszédforma, és ez a regénynek is kölcsönöz némi lendületet. Itt mondjuk halkan meg kell jegyeznem: bár Bódi többnyire lendületben tartja a szöveget, de a végére mintha kiesne a ritmusból. Elszaporodnak ott a testidegen hosszú monológok, talán mert a szerző ekkorra rájött, csak nehezen tudná lezárni a cselekményt, ha a saját maga által kitalált szabályokat konzekvensen alkalmazná.

Ez a lendület amúgy már csak azért is jól jön, mert maga a történet, hááát, nem egy nagy truváj. Ha a százötvenedik oldalon rákérdeztek, miről szól, hát azt mondom: egyetemisták Olaszországban drogoznak. És hát az van, hogy a háromszázadik oldal után se tudok sokkal többet mondani. Az izgalomért az felel, hogy ezek a mókusok mindent, de tényleg mindent beszednek, azt is, amit Renton bottal se piszkálna meg, ilyen értelemben tehát saját testüket nem annyira templomnak, mint inkább lepukkant gyógyszerészeti kutatólabornak tekintik. És hát ha valaki mindent felszippant vagy elszív, ami nem tud elszaladni előle, abból lesznek bajok. (Itt eljátszanék a gondolattal, hogy Bódi kötete tulajdonképpen kiváló drogprevenciós oktatókönyv lenne.) Ezek a bajok gondoskodnak az ún. „konfliktus” egyik feléről. A másik feléről meg a szereplők egymáshoz való viszonyulásai. (Amelyekre amúgy gyakran szintén rányomja bélyegét a drog.) Karcsúnak tűnik ez így, mit mondjak, de én mégis végig érdeklődve olvastam.

Mellesleg nagyon remélem, hogy nem minden egyetemista bassza így el az Erasmus-ösztöndíját külföldön.

* Itt Budán és a budai agglomerációban egyre több nyolcvanas-kilencvenes éveket idéző bő, előnytelen szabású nadrágot („mamanadrág”, így hívják az ilyet?) látok, olyan pulóverekkel, amiket még édesapám is cikinek találna felvenni. Sőt, olyat is észleltem, hogy valaki a pulóvert bele is tűrte a fenn említett nadrágba. És egészen biztos vagyok benne, hogy nem anyagi megszorultságukban művelték mindezt. Ha jól érzékelem tehát, a mesterségesen kiszaggatott farmer már nem trendi.
** Hadd hívjam fel a figyelmet e helyütt minden idők legfantasztikusabb levélregényére, a Veszedelmes viszonyok-ra.

[Havasi Richárd · Rating 5 out of 5]

+láttam a polcon és +vettem. Nem volt kérdés. Vágytam arra a hangra, ami Péteré. Formabontó csetregény. Jól használva, de nem a tartalom kárára. Élvezettel olvastam.