Öreg Banda

by Kollár-Klemencz László

Egy sváb családregény közepe

Kollár-Klemencz László két izgalmas elbeszéléskötet után egy több évszázadot átölelő családregénnyel jelentkezik. A Kaldenecker család ősei az 1720-as években érkeztek meg Svábföldről Dunaharasztiba, hogy aztán az elkövetkező évszázadokban ezen a környéken éljenek Soroksártól Újhartyánig. A Duna és az Alföld találkozásánál próbáltak boldogulni: dolgoztak, költöztek, álmodoztak és szabad idejükben zenéltek. Megannyi erdő- és természetleírás után Kollár-Klemencz László ezúttal egy családfa rengetegébe kalauzol el minket. Nemzedékek adják át egymásnak a regény lapjain a sváb hangszereket és a családi legendákat ugyanúgy, mint a recepteket és a beceneveket. Jöhetnek világháborúk, kitelepítések és forradalmak, az Öreg Banda nagyon sokáig játszik tovább rendületlenül.

368 pages, Hardcover

First published October 11, 2021

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Ha valaki szerint egy jó zenekar-történet csak úgy végződhet, hogy a banda sok viszontagság után valami megafesztivál nagyszínpadán állva több tízezer őrjöngő ember előtt köszöni meg a Jóistenkének a befogadást – nos, ha valaki az ilyen kifutásokat szereti, ne vegye kezébe ezt a könyvet. Kollár-Klemencz zenészei nem a világot akarják megváltani, csak a maguk kis faluját. Céljaik behatároltak: létezésük tere a zárt sváb falu, legfeljebb a szomszéd települések részesülnek abban a szerencsében, hogy hallhatják őket. Ez a behatároltság a regényt is jellemzi, ami nem is regény igazán, és nem is akar az lenni, inkább „csak” fényképalbum Újhartyánról, az eltűnőfélben lévő (vagy már eltűnt) paraszti közeg dokumentuma, hagyományok és anekdoták gyűjteménye. Vannak ugyan erős szereplői, de nincsen egyetlen, a szövegen végighúzódó története – inkább széttartó történetecskéi vannak, sőt, néha még azok se. Kollár-Klemencz nem törekszik arra, hogy irodalmat konstruáljon, megelégszik azzal, hogy elmerül a családi múltban, és egyfajta poszt-Kodályként a metaforikus fonográffal felvesz mindent, ami még felvehető, hogy aztán lejátssza nekünk. Nem volt olyan benyomásom, hogy ez ügyetlenség lenne – inkább mély és szeretetteljes tiszteletet éreztem a gesztusban. És nem mellesleg: annak felismerését, hogy ebben az esetben az egyszerűség a legcélravezetőbb eszköz. Mert itt a kicsit kell megragadni, a maga megkapó mindennapiságában. Nem a megdöbbentőt, a történelmet kizökkentő tragédiát, hanem a puszta életet, ami picit ugyan csirkeszaros, de azért: szép.

Kollár-Klemencz képes a (vállalt) határaiból erényt kovácsolni, és ez egy igen érett, és egyben üdítő szöveget eredményez. Ráadásul az egyik fejezet címe az, hogy „Aljagyzó szórás”. Hát lehet nem szeretni egy könyvet, amiben ilyen fejezetcímek vannak?

[Brigi Schneider · Rating 5 out of 5]

Nagyon rég a polcomon szerepelt már ez a könyv, szinte a megjelenése óta vártam, hogy elolvassam. Most éreztem a legjobb alkalmat rá, és hát mennyire nincsenek véletlenek, hogy pont ma fejeztem be. Január 19-én egy sváb családregényt elolvasni azt hiszem nem lehet véletlen. Elképesztően tetszett a regény! Olyan volt, mintha egy fotóalbumot néznék, amiben az egyes fejezetek egy-egy képet, emléket jelölnek. Szinte a saját nagyszüleim, dédszüleim is mesélhették volna a történetet. Van ebben minden: háború, nélkülözés, szorgalom, hit, kitelepítés. Biztos, hogy az átlagnál sokkal mélyebben érintett, és bár ez nem a tarjáni svábok története, akár az is lehetne. Az Öreg Banda mindvégig egy biztos hátteret ad, ahogy a saját családomban is a zene, a sváb hagyományok őrzése jelen volt. Egyet sajnálok csak: hogy nem az én családomról született egy ilyen csodás krónika.