What do you think?
Rate this book
Saját ketrec
A Saját ketrec őszinte, bátor, kíméletlen és vicces könyv önmagunk megismeréséről, az elfogadásról és az újjászületésről, arról, hogy mind boldogan akarunk élni.
„Nem tudok mást, jobbat, mélyebbet, radikálisabbat, politikusabbat és kevésbé politikusabbat mondani, mint hogy legyünk kedvesek egymással, és senki ne baszogasson senkit. Tényleg. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.”
Vay Blankának egyetlen rövid, eldöntendő kérdést kellett megválaszolnia 2015 karácsonya előtt, de az egész élete múlt rajta. Pontosabban két élet. Egy korábbi és egy új. A válasz viszont árvízként sodorta el a régit. A Saját ketrec ennek a válasznak a története. Hogy miért dönt úgy egy harminchat éves, házas férfi, hogy feladja kényelmes, privilegizált társadalmi státuszát, és a továbbiakban nőként azonosítja magát, és választja inkább önmagát és az életet.
És közben nagyon sok mindenről mesél ez a kötet: nőkről, férfiakról, férfias nőkről és nőies férfiakról, családról, igazi barátokról, sorstársakról, magányról, feladásról, kudarcokról és kitartásról, álmok megvalósításáról és megvalósulásáról, a test átalakulásáról és egy új megismeréséről, férfiak pillantásairól, nők mosolyáról, zsebes nadrágokról és harisnyákról, első táncokról és első randikról, az ölelés intimitásáról, és mindeközben sokat beszél a nemi szerepekről, a társadalmi elvárásokról, a politikáról, a jogokról, Berlinről, a kisoroszi szigetcsúcsról és a jelenkor Magyarországáról. Ismeretlenül is ismerős történetek ezek.
A Saját ketrec őszinte, bátor, kíméletlen és vicces könyv önmagunk megismeréséről, az elfogadásról és az újjászületésről, arról, hogy mind boldogan akarunk élni.
„Nem tudok mást, jobbat, mélyebbet, radikálisabbat, politikusabbat és kevésbé politikusabbat mondani, mint hogy legyünk kedvesek egymással, és senki ne baszogasson senkit. Tényleg. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.”
Vay Blankának egyetlen rövid, eldöntendő kérdést kellett megválaszolnia 2015 karácsonya előtt, de az egész élete múlt rajta. Pontosabban két élet. Egy korábbi és egy új. A válasz viszont árvízként sodorta el a régit. A Saját ketrec ennek a válasznak a története. Hogy miért dönt úgy egy harminchat éves, házas férfi, hogy feladja kényelmes, privilegizált társadalmi státuszát, és a továbbiakban nőként azonosítja magát, és választja inkább önmagát és az életet.
És közben nagyon sok mindenről mesél ez a kötet: nőkről, férfiakról, férfias nőkről és nőies férfiakról, családról, igazi barátokról, sorstársakról, magányról, feladásról, kudarcokról és kitartásról, álmok megvalósításáról és megvalósulásáról, a test átalakulásáról és egy új megismeréséről, férfiak pillantásairól, nők mosolyáról, zsebes nadrágokról és harisnyákról, első táncokról és első randikról, az ölelés intimitásáról, és mindeközben sokat beszél a nemi szerepekről, a társadalmi elvárásokról, a politikáról, a jogokról, Berlinről, a kisoroszi szigetcsúcsról és a jelenkor Magyarországáról. Ismeretlenül is ismerős történetek ezek.
A Saját ketrec őszinte, bátor, kíméletlen és vicces könyv önmagunk megismeréséről, az elfogadásról és az újjászületésről, arról, hogy mind boldogan akarunk élni.
488 pages, Hardcover
First published January 1, 2021
4 people are currently reading
26 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 7 of 7 reviews
February 4, 2022
Ez pont az a könyv, amitől a nemzeti keresztény-konzervatív illiberális kormány félti az alattvalóit. Annak, aki eddig egy-egy szenzációs szalagcímnél tovább nem foglalkozott a témával, és nem olvassa az angolszász diskurzust a témáról talán pont erre a könyvre van szüksége.
Elvileg nagyon nekem való könyv kellett volna legyen. Rengeteg téma van benne, amiről amiről szívesen, és rendszeresen olvasok. De maga a könyv annyira távolságtartó és hideg, hogy nekem sajnos nem jött be. Egy témában egyáltalán nem jártas laikusnak talán pont ez a blog-szerű szint kell, úgyhogy a hiba inkább nálam van.
Ugyanis engem nagyon zavart a szövegen átütő brutálisan liberális attitűd. Legjobb példa erre a fülszövegen levő idézet:
„Nem tudok mást, jobbat, mélyebbet, radikálisabbat, politikusabbat és kevésbé politikusabbat mondani, mint hogy legyünk kedvesek egymással, és senki ne baszogasson senkit. Tényleg. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.”
Vay ezt a (népszerű liberális eszmét) már nem alkalmazza önmagára, és folyamatosan a „döglött állatok” fogyasztásával kapcsolatban tesz csípős megjegyzéseket. Illetve untig ismer liberális álláspontokat ismételget. Ahogy a diákbölcsesség tartja: az ismétlés a tudás anyja, és az unalom nagyanyja. (vagy valami hasonló)
Meglepett, hogy ezeken a – talán csak felületes szinten – irritáló részleteken túlmenően mennyire erős véleménykülönbségeink vannak, hiszen az alapokban garantáltan azonos oldalon állunk.
Megvettem a könyvet, hogy „áh, úgyis biztos mindenben egyetértünk, és nem fog újat mondani, de támogassuk anyagilag, hogy ilyen könyvek magyarul is megjelenjenek”. Majd jól felhúztam magam pár kijelentésén.
Számomra a legzavaróbb mégis az önreflexió hiánya volt. Például amikor kb. egy fél fejezetet szentel annak, hogy az „elnyomásolimpián”, és a nyugati transz aktivisták túlkapásain háborogjon egy sort, majd a fejezet második részében azt ecseteli, hogyan esett el egyre jobban addigi publikálási lehetőségektől, és hogy a barátai ebben nem támogatták. Csak úgy süt belőle a (teljesen jogos) frusztráció. De erre nem reflektál, csak úgymond papírra veti. A fejezet végére eljut oda, hogy talán a folyamat elején, előnyös helyzetből indulva talán alaptalanul kételkedett más transz személyek ezzel kapcsolatos beszámolóiban. De ugyanakkor a könyvben viszont benne hagyja a baszogatásukat, amiért „átesnek a ló túloldalára”. Ellentmondva ezzel a saját maga által hirdetett „jobb, mély, politikus, és kevésbé politikus” elvnek.
Őszintén a legjobbakat kívánom neki, és remélem, hogy idővel halad majd az ön- és emberismeretben, és rájön hogyan kell helyén kezelni ezeket a dolgokat. Majd ír erről is egy fasza könyvet a jövőben. Én megvenném.
Ahogy remélem, hogy annál már kerül egy jobb szerkesztő is, mert ez rendkívül kaotikus volt. Több fókuszt, és kevesebb dühöngést. Nem kevesebb érzelmet és szenvedélyt a témával kapcsolatban (ezek jó dolgok), hanem kevesebb dühös blogposzt hangvételű, és szintű érvelést kérnék. Aktivista blogokon, és eseményeken felszólalás során ez még elmegy. De a könyv nem ugyanaz a médium, és ezt fel kell ismernie, és ennek megfelelően módosítania kell a stíluson egy tizenöt+ éve író szerzőnek. A szerkesztő pedig ebben kell segítse. Gaborják Ádám, aki külön említve van a köszönetnyilvánításban, itt sajnos nem végzett elég alapos munkát.
A forrásmegjelölés teljes hiánya viszont megbocsáthatatlan. Túl sok kerül említésre, és jó párat még magában a szövegben sem említi, hogy honnan származnak. Pedig biztosra tudom, hogy nem saját gondolat, mert olvastam az eredetit. Az öt csillagból minimum egyet csak azért veszített.
Elvileg nagyon nekem való könyv kellett volna legyen. Rengeteg téma van benne, amiről amiről szívesen, és rendszeresen olvasok. De maga a könyv annyira távolságtartó és hideg, hogy nekem sajnos nem jött be. Egy témában egyáltalán nem jártas laikusnak talán pont ez a blog-szerű szint kell, úgyhogy a hiba inkább nálam van.
Ugyanis engem nagyon zavart a szövegen átütő brutálisan liberális attitűd. Legjobb példa erre a fülszövegen levő idézet:
„Nem tudok mást, jobbat, mélyebbet, radikálisabbat, politikusabbat és kevésbé politikusabbat mondani, mint hogy legyünk kedvesek egymással, és senki ne baszogasson senkit. Tényleg. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak.”
Vay ezt a (népszerű liberális eszmét) már nem alkalmazza önmagára, és folyamatosan a „döglött állatok” fogyasztásával kapcsolatban tesz csípős megjegyzéseket. Illetve untig ismer liberális álláspontokat ismételget. Ahogy a diákbölcsesség tartja: az ismétlés a tudás anyja, és az unalom nagyanyja. (vagy valami hasonló)
Meglepett, hogy ezeken a – talán csak felületes szinten – irritáló részleteken túlmenően mennyire erős véleménykülönbségeink vannak, hiszen az alapokban garantáltan azonos oldalon állunk.
Megvettem a könyvet, hogy „áh, úgyis biztos mindenben egyetértünk, és nem fog újat mondani, de támogassuk anyagilag, hogy ilyen könyvek magyarul is megjelenjenek”. Majd jól felhúztam magam pár kijelentésén.
Számomra a legzavaróbb mégis az önreflexió hiánya volt. Például amikor kb. egy fél fejezetet szentel annak, hogy az „elnyomásolimpián”, és a nyugati transz aktivisták túlkapásain háborogjon egy sort, majd a fejezet második részében azt ecseteli, hogyan esett el egyre jobban addigi publikálási lehetőségektől, és hogy a barátai ebben nem támogatták. Csak úgy süt belőle a (teljesen jogos) frusztráció. De erre nem reflektál, csak úgymond papírra veti. A fejezet végére eljut oda, hogy talán a folyamat elején, előnyös helyzetből indulva talán alaptalanul kételkedett más transz személyek ezzel kapcsolatos beszámolóiban. De ugyanakkor a könyvben viszont benne hagyja a baszogatásukat, amiért „átesnek a ló túloldalára”. Ellentmondva ezzel a saját maga által hirdetett „jobb, mély, politikus, és kevésbé politikus” elvnek.
Őszintén a legjobbakat kívánom neki, és remélem, hogy idővel halad majd az ön- és emberismeretben, és rájön hogyan kell helyén kezelni ezeket a dolgokat. Majd ír erről is egy fasza könyvet a jövőben. Én megvenném.
Ahogy remélem, hogy annál már kerül egy jobb szerkesztő is, mert ez rendkívül kaotikus volt. Több fókuszt, és kevesebb dühöngést. Nem kevesebb érzelmet és szenvedélyt a témával kapcsolatban (ezek jó dolgok), hanem kevesebb dühös blogposzt hangvételű, és szintű érvelést kérnék. Aktivista blogokon, és eseményeken felszólalás során ez még elmegy. De a könyv nem ugyanaz a médium, és ezt fel kell ismernie, és ennek megfelelően módosítania kell a stíluson egy tizenöt+ éve író szerzőnek. A szerkesztő pedig ebben kell segítse. Gaborják Ádám, aki külön említve van a köszönetnyilvánításban, itt sajnos nem végzett elég alapos munkát.
A forrásmegjelölés teljes hiánya viszont megbocsáthatatlan. Túl sok kerül említésre, és jó párat még magában a szövegben sem említi, hogy honnan származnak. Pedig biztosra tudom, hogy nem saját gondolat, mert olvastam az eredetit. Az öt csillagból minimum egyet csak azért veszített.
August 19, 2025
Érdekelt ez a könyv, tényleg, nem tudtam, mire számítsak, teljesen elvárások nélkül ugrottam neki. Az első néhány fejezet elég jól összefoglal egy csomó általános dolgot a társadalmi elvárásokkal, a nemiséggel, az útkereséssel, a megfelelési kényszerrel (stb.) kapcsolatban, és a közérthetősége miatt remekül alkalmas arra, hogy egy szélesebb körrel is megismertessük ezeket a jelenségeket. Erre szerintem nagy szükség lenne; persze nincsenek illúzióim, hogy emberek tömegei olvasnak „transz” könyveket ebből a célból. (Mást sem olvasnak.)
Később aztán főként egy önéletrajzot kapunk hosszan taglalt lelkiállapotokkal, tapasztalatokkal, élményekkel, epizódokkal, de ezeket tarkítja egy csomó statisztika meg adat, ami viszont egyrészt nincs lehivatkozva, másrészt bezavar a stílusba. Egyszóval olyan a könyv, mintha nem lett volna eldöntve, mi a műfaj pontosan. Önéletrajz? Vallomás? Kritikus-elemző munka? Vagy?
A fejezetek számomra teljesen random módon követik egymást, úgyhogy egy idő után nem is kerestem azt a bizonyos fonalat. Észrevételem továbbá az is, hogy a szövegre ráfért volna egy alaposabb szerkesztés; hosszú, túlírt, és amikor egy bekezdésen belül kb. négy szóismétlést, stilisztikailag oda nem illő szavakat, túl hosszú mondatokat, sokszoros önismétlést, indokolatlan indulatkitöréseket, közbeszúrásokat látok, az engem zavar.
Később aztán főként egy önéletrajzot kapunk hosszan taglalt lelkiállapotokkal, tapasztalatokkal, élményekkel, epizódokkal, de ezeket tarkítja egy csomó statisztika meg adat, ami viszont egyrészt nincs lehivatkozva, másrészt bezavar a stílusba. Egyszóval olyan a könyv, mintha nem lett volna eldöntve, mi a műfaj pontosan. Önéletrajz? Vallomás? Kritikus-elemző munka? Vagy?
A fejezetek számomra teljesen random módon követik egymást, úgyhogy egy idő után nem is kerestem azt a bizonyos fonalat. Észrevételem továbbá az is, hogy a szövegre ráfért volna egy alaposabb szerkesztés; hosszú, túlírt, és amikor egy bekezdésen belül kb. négy szóismétlést, stilisztikailag oda nem illő szavakat, túl hosszú mondatokat, sokszoros önismétlést, indokolatlan indulatkitöréseket, közbeszúrásokat látok, az engem zavar.
January 24, 2024
Mindenkinek el kellene olvasnia Magyarországon. Nyilván a konyvesboltokban le van foliázva, ha egyáltalán ott van.
This entire review has been hidden because of spoilers.
February 19, 2022
Ez az elso konyvem a temaban, es nagyon erdekes volt vegigjarni ezt az utat Blankaval. Mivel nekem rengeteg uj informaciot tartalmazott a konyv, igy nem zavart a blogszeru stilus, ertheto volt a felhaborodasa is bizonyos dolgokon. Alapvetoen nagyon ajanlom annak, aki szeretne egy kicsit jobban megerteni, hogy min megy keresztul egy transz ember a tranzicio soran, es milyen ezt a mai, gyulolkodo magyar kozeg arnyekaban (meg ha kulfoldrol is) vegigcsinalni.
Currently reading
February 20, 2022[gondolatok olvasás közben]
A kötet a szerző szerint férfiaknak íródott. Ez nem a fülszövegből vagy a promócióból derül ki, hanem a kötetkezdő kislexikon két meghatározásából: "Férfiak"; "Férfi olvasó." Előbb felhívja az olvasó figyelmét, h. nem a rendszerszintű elnyomást képviseli, amit egyébként a "ffiakkal" azonosít: ez "[n]em az egyes férfiakat [jelenti]. Minden valószínűség szerint pélául nem téged, kedves olvasó." (10.) Aztán: "A férfi olvasó az remélhetőleg te vagy, kedves olvasó."
A feminizmusról, elnyomásról, társadalmi nemről beszélve ez hatalmas öngól, és kirekesztő. Nők is lehetnek kirekesztők, ebben nincs semmi meglepő, de itt mondjuk nem ezt vártam. A feminizmus definíciója egyébként a férfiakét követi, ami érdekes anomália az ábécésorrendbe rendezett első fejezetben. Lássuk, mi jön még.
Nőkről, nőolvasókról nincs szó ebben a "Szótár - hogy értsük egymást" című fejezetben. De transz olvasókról sem.
Más olvasó már felhívta a figyelmet a referenciák teljes hiányára, ez egészen zavaró, és zavaros prózát eredményez, pl. a transzvesztita/crossdresser etimolológiáját a 60-as (!) évekbeli pornóiparra visszavezetni tévedés. A "transzszexuálisok elnyomják a transzgendereket" (20) állítást hivatkozás nélkül nehéz hova tenni, a 2000-es évek elejétől pontosan az ellenkezőjét lehetett hallani.
Tetszik az a meglátás, hogy a TERFek "a transznőkben a férfiak afféle trójai falovát látják." (20.)
A kötet a szerző szerint férfiaknak íródott. Ez nem a fülszövegből vagy a promócióból derül ki, hanem a kötetkezdő kislexikon két meghatározásából: "Férfiak"; "Férfi olvasó." Előbb felhívja az olvasó figyelmét, h. nem a rendszerszintű elnyomást képviseli, amit egyébként a "ffiakkal" azonosít: ez "[n]em az egyes férfiakat [jelenti]. Minden valószínűség szerint pélául nem téged, kedves olvasó." (10.) Aztán: "A férfi olvasó az remélhetőleg te vagy, kedves olvasó."
A feminizmusról, elnyomásról, társadalmi nemről beszélve ez hatalmas öngól, és kirekesztő. Nők is lehetnek kirekesztők, ebben nincs semmi meglepő, de itt mondjuk nem ezt vártam. A feminizmus definíciója egyébként a férfiakét követi, ami érdekes anomália az ábécésorrendbe rendezett első fejezetben. Lássuk, mi jön még.
Nőkről, nőolvasókról nincs szó ebben a "Szótár - hogy értsük egymást" című fejezetben. De transz olvasókról sem.
Más olvasó már felhívta a figyelmet a referenciák teljes hiányára, ez egészen zavaró, és zavaros prózát eredményez, pl. a transzvesztita/crossdresser etimolológiáját a 60-as (!) évekbeli pornóiparra visszavezetni tévedés. A "transzszexuálisok elnyomják a transzgendereket" (20) állítást hivatkozás nélkül nehéz hova tenni, a 2000-es évek elejétől pontosan az ellenkezőjét lehetett hallani.
Tetszik az a meglátás, hogy a TERFek "a transznőkben a férfiak afféle trójai falovát látják." (20.)
Read
August 15, 2023Én nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, szerettem volna támogatni egy transz nő írásait és akartam hogy többen megismerjék a transz emberek történetét, hiszen az embertelen propaganda pont hogy elidegeníti őket a társadalom egészétől.
Sajnos nem bírtam végigolvasni. Lehet hogy azért, mert nekem sok fogalom és jelenség már nem volt új, vagy mert én már pont hogy túlestem a kezdeti feminista ébredésen, amikor minden miatt dühösek vagyunk. Nem tetszett az sem, ahogy beszélt a húsevésről, pedig magam is vegán vagyok. Nagyon ellenségesnek éreztem sok ponton, pedig sokszor jogos is. Szerintem is érdemelt volna több szerkesztést, engem speciel a személyes történet érdekelt volna, örültem volna, hogy az van hangsúlyban, de amikor már 5 oldalon keresztül ugyanazokat a köröket futotta a toxikus maszkulinitás globális megjelenéséről, becsuktam a könyvet. Nem kioktatva szerettem volna lenni, hanem megismerni valakinek a történetét, hogy mi vezette oda, ahol van éppen, ahogy az ajánló is ígérte.
Sajnos nem bírtam végigolvasni. Lehet hogy azért, mert nekem sok fogalom és jelenség már nem volt új, vagy mert én már pont hogy túlestem a kezdeti feminista ébredésen, amikor minden miatt dühösek vagyunk. Nem tetszett az sem, ahogy beszélt a húsevésről, pedig magam is vegán vagyok. Nagyon ellenségesnek éreztem sok ponton, pedig sokszor jogos is. Szerintem is érdemelt volna több szerkesztést, engem speciel a személyes történet érdekelt volna, örültem volna, hogy az van hangsúlyban, de amikor már 5 oldalon keresztül ugyanazokat a köröket futotta a toxikus maszkulinitás globális megjelenéséről, becsuktam a könyvet. Nem kioktatva szerettem volna lenni, hanem megismerni valakinek a történetét, hogy mi vezette oda, ahol van éppen, ahogy az ajánló is ígérte.
March 16, 2024
Remek bevezető nem csak a transzneműek életébe, hanem abba is, hogy a mérgező maszkulinitás (pl. "a fiúk nem sírnak") mennyire káros a cisz férfiaknak is, meg úgy általában ad egy jó alapot a nemek közötti egyenlőtlenségek világába. Nekem az elején volt néhány fejezet ahol úgy éreztem, hogy kicsit túlmagyarázza, de nyilván aki még sosem olvasott erről, annak nem lesz ilyen érzése.
A legérdekesebbek azok a részek voltak, ahol transz emberek (főleg Blanka, de volt megszólalás egy-egy transz férfitól is) arról nyilatkoznak, hogy a tranzíció után mennyire megváltozott hogy hogyan viszonyulnak hozzájuk az emberek. Pl. transz férfiak munkáját hirtelen többre értékelték, Blankáét kevesebbre, pedig amúgy ugyanaz az ember ugyanazzal a tapasztalattal.
Egyébként az én kedvenc részem a poliamor leszbikusokról táboráról szóló fejezet volt, amire baromira irigykedek.
A legérdekesebbek azok a részek voltak, ahol transz emberek (főleg Blanka, de volt megszólalás egy-egy transz férfitól is) arról nyilatkoznak, hogy a tranzíció után mennyire megváltozott hogy hogyan viszonyulnak hozzájuk az emberek. Pl. transz férfiak munkáját hirtelen többre értékelték, Blankáét kevesebbre, pedig amúgy ugyanaz az ember ugyanazzal a tapasztalattal.
Egyébként az én kedvenc részem a poliamor leszbikusokról táboráról szóló fejezet volt, amire baromira irigykedek.
Displaying 1 - 7 of 7 reviews