Jump to ratings and reviews
Rate this book

Egyedül – A szerethető öregedés felé

Rate this book
Egy öregedő kutatónő, miután elveszíti a szerelmét, magára marad fájó magányával, és a tudomány erejéhez nyúl, hogy értelmet találjon egyedüllétében és élete hátralévő éveiben.

A szerző saját pszichológiai doktori életútkutatásai tanulságain vezeti végig olvasóját, miután vázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét és az életkor-alapú előítélet (ageizmus) hatásmechanizmusait. Végül pedig a segítő szakember perspektívájából egészen gyakorlati útmutatásokkal is szolgál életünk második felének dilemmáihoz, míg önmagát és olvasóját is eljuttatja egy reflektív és önreflektív folyamaton keresztül a belső szabadság nyújtotta megbékéléshez. E belső utazás során egy egyenrangú szeretetkapcsolatról is képet nyerünk, amely által, még ha elveszítjük is, emelkedünk.

Tisza Kata esszéregénye ismét tabukat dönt, és olyan kérdéseket jár körül, mely erősen stigmatizált a társadalomban: az öregedés mindenkit érint, mégsem szeretünk nyíltan és őszintén beszélni róla…

"Az egyetemen doktori témavezetője voltam Tisza Katának. Lektoráltam korábbi könyveit, így ismertem meg romboló párkapcsolatának és megküzdésének, felépülésének történetét. Íróként nem akart doktori témájával, az öregedéskutatással foglalkozni, úgy érezte, az élete küzdelmeinek bemutatása sürgetőbb feladat. De Kata most visszafordult kutatásaihoz – példázva az idő cirkularitását –, amiket ugyanúgy személyes történetekké alakított, ahogy más tapasztalatait is. Így formálta meg könyve hősnőjét, aki egyszerre dolgozik szerelme elvesztése fölötti gyászán, öregedésén és kutató munkája összegzésén, lezárásán. A gyász és az öregedés látszólag hasonló: mindkettő a veszteségekről szól. Ámde Kata könyvében a megküzdésen és a szabadság akarásán át mindkettő új jelentést kap. A hősnő megtanulja, hogy gyásza, öregedése, kutatómunkája, mind arról szól, hogyan juthatunk el a túléléshez, a szabadsághoz és a megbékéléshez. Társadalomkutatóként is erre van szükségünk, hogy megszabadulhassunk a hamis társadalmi elvárásoktól, sztereotípiáktól, és az autentikus lét megtalálásának útját mutathassunk meg olvasóinknak." (dr. Rácz József egyetemi tanár)

320 pages, Hardcover

Published October 17, 2021

5 people are currently reading
55 people want to read

About the author

Kata Tisza

14 books20 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
5 (17%)
4 stars
8 (28%)
3 stars
6 (21%)
2 stars
8 (28%)
1 star
1 (3%)
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
Profile Image for Mariann Tóth.
12 reviews5 followers
July 5, 2022
A könyvben fel-felbukkanó öregedő elbeszélő és gyásza egyáltalán nem teszi regénnyé a művet, számomra semmit nem adott hozzá. Nagyobb problémá, hogy tudományos munkának kusza, ismétlő, nincs egy logikai vázra felfűzve, pedig maga a téma érdekes és nem lerágott csont. Kár érte.
Profile Image for Anita.
16 reviews16 followers
December 24, 2021
A könyv első fele igazán nagy mélységekbe taszítja az olvasót, a második fele pedig igyekszik az első részekben taglalt mélységekből újra felhozni az olvasót és értelmet találni a dilemmákban.
Nem egy könnyű esti olvasmány, de mindenképpen tanúságos, segíti az olvasót az önreflexióban.
Profile Image for Eszter.
11 reviews
December 20, 2023
Nagyon tetszett a stílus, ahogy a történetmesélést és az öregedés pszichológiáját összefonja.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews

Can't find what you're looking for?

Get help and learn more about the design.