Olvasás közben két kellemetlen gondolatom is támadt. Az egyik: ha Anne Frank túléli a holokausztot, naplója ugyanígy a világirodalmi kánon részévé vált volna? A másik: illik nekem ilyesmin gondolkodni? Nem volna jobb, ha inkább nem bolygatnék irodalmi igényeimmel kapcsolatos kérdéseket egy ilyen érzékeny témában?
Akárhogy is, nekem ez nem tetszett. Könnyűnek találtatott. A kötet gerince a "Ki téged így szeret", Bruck főműve, ami (a bevezető szerint) megkerülhetetlen a holokausztirodalomban. Számomra viszont az a feltűnő, hogy az írás második felének eseményei (mindaz, ami a táborok borzalma után történt Bruckkal), mennyivel jobban érdeklik őt, mint maga Auschwitz, amit mintha csak úgy odakenne, futtában, reflektálatlanul. Bizonyos szempontból persze érthető (sőt, talán egészséges), hogy az áldozat kitörölné emlékei közül a szenvedés terét, és csak azt akarná értelmezni, ami többé-kevésbé a normalitás része - az izraeli beilleszkedési kísérleteket, vagy a párkapcsolatok nehézségeit. Ugyanakkor az a benyomásom, Bruck a tábor ábrázolásakor arra támaszkodik, ami szerinte hatni fog az olvasóra: kliséket, látványos példázatokat varázsol elő a kalapból, de mintha hiányozna az egész mögül a megélt fájdalom igazoló ereje. Amit én bizonyos írói kvalitások hiányának tudok be. Persze sehol sincs megírva, hogy szenvedéseit csak az dokumentálhatja, akinek írói kvalitásokat is adott hozzá az Úr. Szóval talán jobb hallgatni ilyenkor. Mármint nekem, természetesen.
Megjegyz.(1): Halkan jegyzem meg: kifejezetten rossz szájízt hagytak bennem Bruck nemi erőszakot relativizáló megjegyzései*. Hajlamos vagyok a versengő áldozatiság működését látni ezekben a szöveghelyekben: mintha a szerző, aki ugye holokauszt-túlélő, úgy vélné, a nemi erőszak az általa átélt élményekhez képest smafu, említésre sem érdemes, kár szót vesztegetni rá.
Megjegyz.(2): A kötetben van még néhány elbeszélés is, amelyek szintén nem győztek meg Bruck talentumáról. Érzelmesre hangolt, giccshatáron táncoló történetek ezek, amelyekben a szereplők úgy társalognak egymással, mintha egy népszínműben lennének.
* "...lehet, hogy a nagymamák még örültek is, hogy haláluk előtt egy férfi hozzájuk nyúlt." (55. oldal) Ez például kifejezetten penetráns kiszólás, igyekszem egyszeri nyelvbotlást látni benne. "A teherbe esett lányok tetszés szerint kiválasztották valamelyik nemzetet, és azt mondták, hogy azok közül erőszakolta meg őket valaki." (65. oldal) Ezzel az általánosítással pedig mintha a nemi erőszak tényét kérdőjelezné meg.