Apfelbaum - Nagyvárad, Berlin

by Pál Závada

Závada ​Pál új hősét Ádámnak hívják, aki a XX. század hét időmetszetében lép színre – rendre cserben hagyott, majd újjászülető Évák oldalán, egy Lucifer nevű, számos szerepet eljátszó „árnyvezér” ösztönző-nyomasztó segédletével. Ádám 1937-ben vesz búcsút családjától, szerelmeitől, addigi élete nagyváradi helyszíneitől, hogy a fenséges művészetek és eszmék csábítására zavaros vizekre evezzen a harmincas évek végének Berlinjében. 1940-ben visszacsatolt szülővárosába forgatni utazik haza, ’44-ben a váradi gettóba jut, és túléli, ’50-ben és ’56-ban pedig egészen különböző hazalátogatások és viszonyok részese lesz, hogy ’89 őszének forrongó Kelet-Berlinjében, majd az összeomló Fal romjain kapaszkodjon föl elborzasztóan magasra. A sorstörténetek strófái közt – amelyek a maguk tradícióit is fölidézik – megszólal olykor az Úr (a kelleténél ritkábban), belekotnyeleskednek az angyalok (Orsi, Lenke és Charlie), megjelenik például a legendás szerkesztő, Réz Pál alakja, de itt-ott fölbukkan az elbeszélő maga is.

264 pages, Hardcover

First published January 1, 2022

Reviews

[Kuszma · Rating 5 out of 5]

De komolyan már. Azért éltem túl a Toldit meg a János vitézt gyerekként, hogy a verses regény mostanra visszakommandózza magát a kortárs irodalomba? Hát előremegy a magyar kultúra, nem hátra!

Závada, ez tudott dolog, mindig a fikciós próza határain táncolt. Szövegei picit társadalomtudományi ismeretterjesztő olvasmányok voltak, szociográfiák a regény álcaruhájába öltözve. Ami alapvetően jól áll nekik, de azért néha felrémlett bennem a gondolat, hogy ennek a formának bizony korlátai vannak. Hogy óhatatlanul fenyegeti a kimerülés, a kiüresedés réme. Erre Závada (ki sem mondott gondolataimra reflektálva) fogja magát, és ír egy verses regényt. Egy Madách-újragondolást. Az új Ember tragédiáját.

És - kapaszkodjatok meg - lubickol benne. Egyszerűen érezni az írói felszabadultságot, hogy most aztán olyat is megírhat, amire eddig nem vitte rá a lélek. Mert nonszensz. A verses regény ugyan formailag köti a kezet, de tartalmi értelemben kísérletezésre inspirál, belefér tehát:
1.) a hol fasiszta csábítóként, hol kommunista funkciként tevékenykedő Lucifer
2.) Ádám, Éva és Lilit
3.) a minden bizonnyal Esterházy-regényekből kölcsönbe vett angyalok
4.) az idegesítően passzív és részvétlen Jóisten
5.) Leni Riefenstahl
6.) belefér a szerző maga is, aki be-belép a történetbe
7.) és (fontos mellékszereplőként) Réz Pál is megjelenik, valamint villanásnyi időre az egykori és jelenlegi kollégák tekintélyes számban.

És mindeközben Závada mint író, konzekvens marad. Mert a forma forradalmával együtt ez ugyanaz a téma, amit már évtizedek óta taglal: az ember helye a történelemben, a közösségben, az a fránya erkölcsi szürke zóna, amibe gyávaságból vagy számításból folyton belelavírozzuk magunkat. Mert ez az ember tragédiája, voltaképp. Bezárva lenni a történelmi időbe, ahol a Jóisten és Lucifer lábtengózik velünk – és igen, mi vagyunk a labda.

Holnap pedig menjen el mindenki szavazni. Nem azért, mert különben Putyin így meg úgy. Hanem mert hátha a labda is dönthet néha a sorsa felől.

[Csoppy · Rating 1 out of 5]

„[...] a regény szereplőinek sincs egyetlen találó szava – talán ez az, ami leginkább zavarba ejtő ebben a könyvben: a semmitmondás maga. Tele van ez a regény számos idézettel vagy parafrázissal Petőfitől kezdve Ady Endrén át Esterházy Péterig, s mégis, mintha ezen a senkiföldjén üresen kongana minden szó.”
https://www.es.hu/cikk/2022-04-29/kac...

[Agnes Kelemen · Rating 3 out of 5]

Závada Pál összes többi könyvével összehasonlítva nem tetszett, mindegyik másik sokkal közelebb áll hozzám. Az alapötlet jó, de egy csomó részben tökre kizárva éreztem magam, mint egy csomó írók közötti bennfentes adomát nem ismerő olvasó.