What do you think?
Rate this book
Nincs Hold, ha nem nézed - Két szenvedély, egy történet
Hogyan lesz egy antiszociális, zűrös kamaszlányból nővér, majd orvos? Hogyan éli meg az alacsony önbecsülésű főszereplő a hosszú évekig tartó szerető-státuszt egy idősebb férfi oldalán?
Havas Juli hiánypótló és provokatív könyvet írt ezekről a nehéz kérdésekről. A mellbevágóan leleplező, ravaszul intellektuális és sokrétű regény egyszerre társadalmi kórkép, remek stílusban megírt szerelmi történet és betekintés az orvosi kulisszák mögé a covid idején. - Péterfy Gergely
"Anyám is mellénk kuporodott a kanapéra. Összeért a testünk és én nem húzódtam el, mint ahogy máskor tettem volna. Mindhármunknak öntött még a vörösborból. Csak ültünk és hallgattunk. Hirtelen ment el a nap és tűnt el a káprázat a falról."
Havas Juli hiánypótló és provokatív könyvet írt ezekről a nehéz kérdésekről. A mellbevágóan leleplező, ravaszul intellektuális és sokrétű regény egyszerre társadalmi kórkép, remek stílusban megírt szerelmi történet és betekintés az orvosi kulisszák mögé a covid idején. - Péterfy Gergely
"Anyám is mellénk kuporodott a kanapéra. Összeért a testünk és én nem húzódtam el, mint ahogy máskor tettem volna. Mindhármunknak öntött még a vörösborból. Csak ültünk és hallgattunk. Hirtelen ment el a nap és tűnt el a káprázat a falról."
301 pages, Hardcover
First published January 1, 2022
2 people are currently reading
45 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 6 of 6 reviews
May 1, 2022
Ha egy könyv kézbevételekor határozott elképzelésünk támad arról, miért nem fog tetszeni nekünk, legyünk óvatosak. Pláne ha úgy tűnik, előfeltevéseink igazolást nyertek. Ilyenkor kutya kötelességemnek érzem, hogy sokkal összeszedettebb érvekkel támasszam alá, mi a gondom a szöveggel, mintha az találkozott volna az ízlésemmel. Talán mert be akarom bizonyítani magamnak, hogy nem, nem vagyok előítéletes, egyszerűen vannak megérzéseim, és ezek a megérzések időnként helyesnek bizonyulnak. Amiből persze nem illik általánosítani, csak épp konstatálom, hogy ilyen is van.
Nos, ez pont egy ilyen szituáció volt. Adott egy WMN-szerző, adott egy alcím, amiben a „szenvedély” szó szerepel, és adott a Péterfy Gergely – Péterfy-Novák Éva páros, akik minden jel szerint valamilyen szinten bábáskodtak a regény születésénél. Hangsúlyozom – mindez nem olyan regényt ígér, ami rossz, egyszerűen olyan regényt, amit jellemzően nem nekem találtak ki.
Havas könyve tulajdonképpen két különálló történetet gyúr egybe. Az első történet egy erős akaratú nő önmegvalósításának (konkrétabban: orvossá válásának) rögös útját mutatja be, a második pedig egy igencsak aktuális problémát taglal: a magyar egészségügy reakcióját a pandémiára. No most ez utóbbi beemelése az irodalomba tagadhatatlanul bátor húzás, és az is feltűnő, hogy a szerzőnek komoly ismeretei, mi több, közvetlen tapasztalatai vannak a témában. Nem csak kiguglizta, mi a szaturáció meg a szteroid, hanem tényleg ott állt a vártán a kórházban, mint Aragorn a Helm-szurdokban, ezt igyekezett most regénnyé gyúrni*. Szóval aktuális kérdéskör, informatív tálalás, kedvem lenne felpontozni miatta, jobb időkben talán meg is tenném. A gond e szállal az, hogy olyan, mint az olajfolt a vízfelszínen: nem vegyül el a törzsszöveggel, hanem elválik, mintegy a tetején lebeg. Riportregénybe kívánkozik, ellenáll annak, hogy a regény organikus részévé váljon.
De ez még igazából nem is zavarna. Legalábbis annyira. Más a baj. Nem is a szövegminőség. Hanem valami, aminek megfogalmazásán baromi sokat agyaltam, lássuk, sikerült-e.
A kortárs irodalomban gyakran találkozom valamivel, amit jobb híján „állapotregénynek” nevezek. (Majd gondolkodom jobb címkén.) Ezek a művek szorosan véve nem történetet akarnak elmesélni, hanem érzékeltetnének egy állapotot, egy léthelyzetet. Például (ez esetben) egy magyar orvosnő (a hangsúly most a „nő”-re esik) helyzetét Magyarországon, egy minden értelemben túlfeszített szituációban. Az állapotregény nyilván nem szükségszerűen rossz, sőt, lehet amellett érvelni, hogy minden jó regény legalábbis részben az**. Ugyanakkor hajlamos arra, hogy didaktikussá váljon, ha az író az összes irodalmi eszközt annak rendeli alá, hogy megértesse olvasójával a taglalt léthelyzetet. A cselekménynek ilyenkor nincs saját koherenciája, csak ürügy, hogy a főszereplő/elbeszélő állapotához újabb és újabb illusztrációkat biztosítson, a mellékszereplők pedig jobbára egysíkúak, kiszámíthatóak, csak a ritmusszekciót szolgáltatják, miközben a szólista az előtérben zúz ezerrel. Előfordulhat (és sokszor elő is fordul), hogy az olvasó már idejekorán (egyes esetekben már a fülszöveg láttán) kiókumlálja, mire is megy ki a játék, mit akar megértetni vele az író. És ha így történik, akkor fennáll az unatkozás veszélye, amit az író csak úgy kerülhet el, ha uralja a nyelvet, és képes a cselekmény fordulataival fenntartani az érdeklődést.
Havasnak ez – nézetem szerint – nem sikerült. Szerintem az ő szövege túl statikus lett, túl kiszámítható ahhoz, hogy tiszta szívvel respektálhassam a választott téma fontosságát. Pedig látszik, hogy alapvetően megtanult minden tanulhatót az írással kapcsolatban: hogy gyomláljuk ki a felesleges jelzőket, hogyan építsünk fel egy drámai jelenetet, mikor praktikus a szövegbe kismacskát illeszteni. Csak épp az egésznek megmaradt az a gépies, konstruált jellege, amitől idegennek érzem, bevallom: unatkoztam rajta. Mondhatni, nem ment át az én privát Turing-tesztemen.
* Hogy az önmegvalósítással kapcsolatos szál esetében is a személyes tapasztalatokból építkezett-e a szerző, azt nyilván nem tudhatom, és nem is szeretnék tippelni.
** Állapotregény lehet például a 22-es csapdája című klasszikus is – azt az állapotot mutatja be ugyanis, mivé válik az individuum a háború abszurditásában.
Nos, ez pont egy ilyen szituáció volt. Adott egy WMN-szerző, adott egy alcím, amiben a „szenvedély” szó szerepel, és adott a Péterfy Gergely – Péterfy-Novák Éva páros, akik minden jel szerint valamilyen szinten bábáskodtak a regény születésénél. Hangsúlyozom – mindez nem olyan regényt ígér, ami rossz, egyszerűen olyan regényt, amit jellemzően nem nekem találtak ki.
Havas könyve tulajdonképpen két különálló történetet gyúr egybe. Az első történet egy erős akaratú nő önmegvalósításának (konkrétabban: orvossá válásának) rögös útját mutatja be, a második pedig egy igencsak aktuális problémát taglal: a magyar egészségügy reakcióját a pandémiára. No most ez utóbbi beemelése az irodalomba tagadhatatlanul bátor húzás, és az is feltűnő, hogy a szerzőnek komoly ismeretei, mi több, közvetlen tapasztalatai vannak a témában. Nem csak kiguglizta, mi a szaturáció meg a szteroid, hanem tényleg ott állt a vártán a kórházban, mint Aragorn a Helm-szurdokban, ezt igyekezett most regénnyé gyúrni*. Szóval aktuális kérdéskör, informatív tálalás, kedvem lenne felpontozni miatta, jobb időkben talán meg is tenném. A gond e szállal az, hogy olyan, mint az olajfolt a vízfelszínen: nem vegyül el a törzsszöveggel, hanem elválik, mintegy a tetején lebeg. Riportregénybe kívánkozik, ellenáll annak, hogy a regény organikus részévé váljon.
De ez még igazából nem is zavarna. Legalábbis annyira. Más a baj. Nem is a szövegminőség. Hanem valami, aminek megfogalmazásán baromi sokat agyaltam, lássuk, sikerült-e.
A kortárs irodalomban gyakran találkozom valamivel, amit jobb híján „állapotregénynek” nevezek. (Majd gondolkodom jobb címkén.) Ezek a művek szorosan véve nem történetet akarnak elmesélni, hanem érzékeltetnének egy állapotot, egy léthelyzetet. Például (ez esetben) egy magyar orvosnő (a hangsúly most a „nő”-re esik) helyzetét Magyarországon, egy minden értelemben túlfeszített szituációban. Az állapotregény nyilván nem szükségszerűen rossz, sőt, lehet amellett érvelni, hogy minden jó regény legalábbis részben az**. Ugyanakkor hajlamos arra, hogy didaktikussá váljon, ha az író az összes irodalmi eszközt annak rendeli alá, hogy megértesse olvasójával a taglalt léthelyzetet. A cselekménynek ilyenkor nincs saját koherenciája, csak ürügy, hogy a főszereplő/elbeszélő állapotához újabb és újabb illusztrációkat biztosítson, a mellékszereplők pedig jobbára egysíkúak, kiszámíthatóak, csak a ritmusszekciót szolgáltatják, miközben a szólista az előtérben zúz ezerrel. Előfordulhat (és sokszor elő is fordul), hogy az olvasó már idejekorán (egyes esetekben már a fülszöveg láttán) kiókumlálja, mire is megy ki a játék, mit akar megértetni vele az író. És ha így történik, akkor fennáll az unatkozás veszélye, amit az író csak úgy kerülhet el, ha uralja a nyelvet, és képes a cselekmény fordulataival fenntartani az érdeklődést.
Havasnak ez – nézetem szerint – nem sikerült. Szerintem az ő szövege túl statikus lett, túl kiszámítható ahhoz, hogy tiszta szívvel respektálhassam a választott téma fontosságát. Pedig látszik, hogy alapvetően megtanult minden tanulhatót az írással kapcsolatban: hogy gyomláljuk ki a felesleges jelzőket, hogyan építsünk fel egy drámai jelenetet, mikor praktikus a szövegbe kismacskát illeszteni. Csak épp az egésznek megmaradt az a gépies, konstruált jellege, amitől idegennek érzem, bevallom: unatkoztam rajta. Mondhatni, nem ment át az én privát Turing-tesztemen.
* Hogy az önmegvalósítással kapcsolatos szál esetében is a személyes tapasztalatokból építkezett-e a szerző, azt nyilván nem tudhatom, és nem is szeretnék tippelni.
** Állapotregény lehet például a 22-es csapdája című klasszikus is – azt az állapotot mutatja be ugyanis, mivé válik az individuum a háború abszurditásában.
July 29, 2022
Jó történet, jó ötlet alapján, viszont zavartak benne a nyelvtani és mondatszerkezeti hibák: a sok váltás egyes szám első személyről harmadik személyre vagy egy mondaton belül jelen és jövő idő ugyanarra a cselekmény leírására. Lehetne akár írói bravúr, de ebben az esetben nem az. Egy szerkesztő vagy javító igazán kiszűrhette volna ezeket.
June 23, 2022
Picit nehez volt szamomra a szam/szemely valtas neha.
April 20, 2023
Mégis mi a célja a szám/személy váltásnak? Véletlen? Az idősíkok mellett perspektívát is vált? Ha nem is zavaró végig, mégis megakasztja a történet áramlását. (Direkt?)
Megrázó betekintés egy abuzív kapcsolatba, a főszereplő borzasztó nehéz szabadulásába. Sokszor kifejezetten nehéz jelenetekkel, amik olvasás után aktívan dolgoznak az olvasóban. Kivételes a leíráson keresztül bejutni a covid osztály zárt ajtajai mögé, a betegség részletezése a saját 2 covid fertőzésemet idézte fel - beleborzongtam. Végtelenül emberi, érzékeny írás. Kár a szerkesztési gyengeségekért. Ezért 4,5 csillag, de felfelé kerekítünk.
Megrázó betekintés egy abuzív kapcsolatba, a főszereplő borzasztó nehéz szabadulásába. Sokszor kifejezetten nehéz jelenetekkel, amik olvasás után aktívan dolgoznak az olvasóban. Kivételes a leíráson keresztül bejutni a covid osztály zárt ajtajai mögé, a betegség részletezése a saját 2 covid fertőzésemet idézte fel - beleborzongtam. Végtelenül emberi, érzékeny írás. Kár a szerkesztési gyengeségekért. Ezért 4,5 csillag, de felfelé kerekítünk.
April 10, 2025
Bocs az ekezetek hianyaert.
Egyetertek azzal, hogy az idosik-valtogatas es az E/1-E/3 valtogatas (fejezeten belul is tobbszor!) nehezen kezelheto. Szinten irta valaki, hogy a Covid vedekezessel kapcsolatos reszek kevesbe illeszkednek a tortenet-vezetesbe. Ezt en is nagyon sajnalom, mert erdekes volt igy belelatni, barcsak kevesbe darabosan sikerult volna egybegyurni a szereplok maganeleti torteneseivel.
Ezeket leszamitva nekem tetszett az iroi stilus, olvastam volna meg tovabb.
Ez tartalmilag is igy van. Kb. 400 oldal alatt meg se veszek konyvet, szeretem a hosszu, vaskos konyveket, imadom vinni magammal oket, fogni, sokaig elmerulni bennuk. Ezzel a konyvvel azert tettem kivetelt, mert tobb okbol is erosen megfogott a sztori, amikor a konyvesboltban nezegettem. Igy persze nem meglepo, hogy rovidnek ereztem, vegigrohanosnak, szivesen olvastam volna melyebben, hosszabban az Ivannal valo kapcsolat dinamikajarol, arrol, hogy hogyan eltek meg azt a 7 evet, es hogyan tortent az elhidegules. Peldak arra, hogy mitol ereztem kicsit sommasnak, osszecsapottnak:
- az elejen belengeti az iro, hogy a kapcsolatuk alatt szuletett a legkisebb gyereke a ferfinak, aztan errol a legvegen van csak egyetlen odavetett mondat, semmi egyeb, pedig erdekelt volna, hogy elte meg mindezt a foszereplo;
- feleseggel is nyilvan realisan tobb interakcio kellett (volna), hogy legyen, nem eletszeru, hogy pusztan ket esetben akadtak ossze: eloszor ket ev utan felkereste Annat, aztan legkozelebb mar csak Ivan szivrohamakor talalkoznak - oriasi kar is, hogy csak ennyit szant az iro ennek a szalnak, mert amikor viszont kozos jelentuk van, azt tok jo volt olvasni;
- szerelmes Anna, majd aztan igazabol egyszer csak nem?! Ne mar. Aki elt mar at hasonlot, tudja, hogy nulla kontaktnal is hosszu-hosszu ido, mire az ember ki tud jonni belole, nemhogy ugy, hogy meg talalkoznak is, egyutt dolgoznak?! Erdekelt volna ennek a reszletes lelektana, hogy hogyan hul ki a szenvedely, miert hul ki, hogyan kuzd meg vele Anna;
- miert nincsenek baratai egyebkent, Ivan miatt maradoztak el vagy sosem voltak, es egyebkent miert hangsulyozza ezt feltunoen sokszor az iro, amikor peldaul ott van Zsofi: o mi, ha nem barat?!
Egyetertek azzal, hogy az idosik-valtogatas es az E/1-E/3 valtogatas (fejezeten belul is tobbszor!) nehezen kezelheto. Szinten irta valaki, hogy a Covid vedekezessel kapcsolatos reszek kevesbe illeszkednek a tortenet-vezetesbe. Ezt en is nagyon sajnalom, mert erdekes volt igy belelatni, barcsak kevesbe darabosan sikerult volna egybegyurni a szereplok maganeleti torteneseivel.
Ezeket leszamitva nekem tetszett az iroi stilus, olvastam volna meg tovabb.
Ez tartalmilag is igy van. Kb. 400 oldal alatt meg se veszek konyvet, szeretem a hosszu, vaskos konyveket, imadom vinni magammal oket, fogni, sokaig elmerulni bennuk. Ezzel a konyvvel azert tettem kivetelt, mert tobb okbol is erosen megfogott a sztori, amikor a konyvesboltban nezegettem. Igy persze nem meglepo, hogy rovidnek ereztem, vegigrohanosnak, szivesen olvastam volna melyebben, hosszabban az Ivannal valo kapcsolat dinamikajarol, arrol, hogy hogyan eltek meg azt a 7 evet, es hogyan tortent az elhidegules. Peldak arra, hogy mitol ereztem kicsit sommasnak, osszecsapottnak:
- az elejen belengeti az iro, hogy a kapcsolatuk alatt szuletett a legkisebb gyereke a ferfinak, aztan errol a legvegen van csak egyetlen odavetett mondat, semmi egyeb, pedig erdekelt volna, hogy elte meg mindezt a foszereplo;
- feleseggel is nyilvan realisan tobb interakcio kellett (volna), hogy legyen, nem eletszeru, hogy pusztan ket esetben akadtak ossze: eloszor ket ev utan felkereste Annat, aztan legkozelebb mar csak Ivan szivrohamakor talalkoznak - oriasi kar is, hogy csak ennyit szant az iro ennek a szalnak, mert amikor viszont kozos jelentuk van, azt tok jo volt olvasni;
- szerelmes Anna, majd aztan igazabol egyszer csak nem?! Ne mar. Aki elt mar at hasonlot, tudja, hogy nulla kontaktnal is hosszu-hosszu ido, mire az ember ki tud jonni belole, nemhogy ugy, hogy meg talalkoznak is, egyutt dolgoznak?! Erdekelt volna ennek a reszletes lelektana, hogy hogyan hul ki a szenvedely, miert hul ki, hogyan kuzd meg vele Anna;
- miert nincsenek baratai egyebkent, Ivan miatt maradoztak el vagy sosem voltak, es egyebkent miert hangsulyozza ezt feltunoen sokszor az iro, amikor peldaul ott van Zsofi: o mi, ha nem barat?!
This entire review has been hidden because of spoilers.
February 4, 2023
3.5*
Minden adott volt ebben a könyvben, hogy nagyon bejöjjön nekem: transzgenerációs családtörténet, reflektálás arra, amiben élünk (covid és egészségügy), aranyos nagymamás történetszál, sok szex (nem a nagymamával!). Mégsem tudott akkorát szólni, amekkorát szólhatott volna és én ezt elsősorban a szerkesztésnek tudom be. Kicsit túl van írva a könyv, sok benne az ugrálás és azok a részletek, amelyek nem adnak hozzá sokat a történethez. Máskor pedig hiányoztak részletek ahhoz, hogy meglegyen az összkép (pl. több infó a gyerekkorról). E mellett nem tudtam rájönni arra sem, hogy miért ugrál a szerző E/1 és E/3 között, picit zavarónak találtam ezt a megoldást.
Pedig az, hogy hogyan fordul a szokatlan párkapcsolat toxikussá, hogyan jövünk rá arra lassan, hogy Iván viselkedése következetesen borzalmas, jól tükrözi azt, hogy hogyan történhet mindez a való világban. A főszereplővel együtt jövünk rá szakaszosan arra, hogy ki is ez a pasas és vele egyszerre döbbenünk rá arra, hogy az eleinte még kedvesnek is értékelhető gesztusok valójában mennyire vállalhatatlanok. Ez az aspektus nagyon érzékenyen van megírva a könyvben és ennek a bemutatása a legnagyobb erénye is a regénynek.
Talán egy kemény kezű szerkesztő helyre tudta volna rázni ezt a könyvet…?
Minden adott volt ebben a könyvben, hogy nagyon bejöjjön nekem: transzgenerációs családtörténet, reflektálás arra, amiben élünk (covid és egészségügy), aranyos nagymamás történetszál, sok szex (nem a nagymamával!). Mégsem tudott akkorát szólni, amekkorát szólhatott volna és én ezt elsősorban a szerkesztésnek tudom be. Kicsit túl van írva a könyv, sok benne az ugrálás és azok a részletek, amelyek nem adnak hozzá sokat a történethez. Máskor pedig hiányoztak részletek ahhoz, hogy meglegyen az összkép (pl. több infó a gyerekkorról). E mellett nem tudtam rájönni arra sem, hogy miért ugrál a szerző E/1 és E/3 között, picit zavarónak találtam ezt a megoldást.
Pedig az, hogy hogyan fordul a szokatlan párkapcsolat toxikussá, hogyan jövünk rá arra lassan, hogy Iván viselkedése következetesen borzalmas, jól tükrözi azt, hogy hogyan történhet mindez a való világban. A főszereplővel együtt jövünk rá szakaszosan arra, hogy ki is ez a pasas és vele egyszerre döbbenünk rá arra, hogy az eleinte még kedvesnek is értékelhető gesztusok valójában mennyire vállalhatatlanok. Ez az aspektus nagyon érzékenyen van megírva a könyvben és ennek a bemutatása a legnagyobb erénye is a regénynek.
Talán egy kemény kezű szerkesztő helyre tudta volna rázni ezt a könyvet…?
Displaying 1 - 6 of 6 reviews