A majom szeme

by Krisztina Tóth

Egy baljóslatú kor baljóslatú városában akad egymásra a történész Giselle, az Új Egyetem docense és dr. Kreutzer pszichiáter, országosan ismert szegénységügyi szaktekintély. A tavaszi viharban felbukkan a nőt hetek óta követő Albert, a gyökereit kereső, intézetben nevelkedett fiú, és váratlanul meghal a pszichiáter idős édesanyja. A terápia során Giselle az ismeretlen fiú miatt merül el családja történetében, dr. Kreutzer pedig anyja hagyatékának selejtezése közben éli újra a sajátját.
Tóth Krisztina szövevényes regényében egymást épp csak súroló életek tárulnak fel: nők és férfiak, feleségek és férjek, anyák és apák történetei, miközben a hatalom és gépezete a múlt eltemetésén munkálkodik szakadatlanul. A kényszerek és kényszerességek, torzítások és torzulások azonban időnként mindenkit érintő kataklizmákhoz vezetnek.
A majom szeme egy krimi izgalmával, tűpontos megfigyelésekkel, részvéttel és humorral keresi és örökíti meg az eszmélés pillanatát.

Genres: Fiction, Literature, Hungarian Literature, Dystopia, Hungary, Contemporary, Literary Fiction

352 pages, Hardcover

Published January 1, 2022

About the author

Krisztina Tóth is one of the most highly acclaimed Hungarian poets. She is the winner of several awards, including the Graves Prize (1996), Déry Tibor Prize (1996), József Attila Prize (2000), and her poetry has been translated into many languages. She lives in Budapest.

Reviews

[fióka · Rating 3 out of 5]

Nagyon vártam már egy újabb hosszabb lélegzetű írást Tóth Krisztinától, hiszen a regényei mindig jók. Őszinte sajnálatomra nem sikerült megtalálnom A majom szemében szinte semmit abból, amiért másoknak annyira tetszik.
A disztópikus környezet elfogadható választás, noha nem kell nagyon előre- vagy hátratekinteni ahhoz, hogy a regénybeli országot (nyilvánvalóan Magyarországot) jellemző vonásokat felfedezzük körülöttünk. Ilyen az indoktrináció, a kasztosodás, a társadalmi rétegek elszegényedése, a megfigyelés, az autokrácia, és a kupac tetején egy üldözési mániás, köpcös autokrata. Az egyetlen, ami - történelmi hagyományainkra fittyet hányva - még nem valósult meg, az talán a határzár, bár azt sem tudom, hogy azon olvasók számára, akik szerencsésen kimaradtak az ilyesmiből, ez milyen trigger párszor megemlítve egy regényben.
Ugyanígy, a regény szereplőinek történeteiben nem sok disztópikus van. Emellett ezek a történetek széttartanak, érintőlegesen találkoznak, de a regényből nem derül ki az, hogy milyen érzelmi mélységeket hordoznak magukban ezek a találkozások. Egyszerűen nem sikerült ezek transzponálása. Száraz, érzelemmentes. Giselle nagy drámájáról csak azért tudunk, mert ott van a lapokon, hogy ő most szerepe szerint szenved. Albert kétségbeesése szintén olyan mint egy rendezői utasítás. Mindenki csak van, az érzelmek mintha csak azért lennének jelen, mert nélkülük nem állítható össze a történet. Petra pl. az életszerűbb karakterek közé tartozik, de nála is gyenge lábakon áll az érzelmi rész, az egész személyiség megalkotása. Hiányolom a konstrukciót a történetből. Hiányolom a hihető karakterábrázolást. Hiányolom az élvezhető, konvergens történetvezetést. Hiányolom a kifejtést, az alaposabb háttértörténeteket. Hiányolom a dimenziókat a regényből, a harmadikat leginkább. Szeretném, ha nem valamiféle konyhapszichológiára épülne fel a regény, legfőképpen a Mihály karaktere, ami annyira sematikus, hogy az már fáj. Azt is szeretném, ha nem keveredne a pszichiáter a pszichológussal, egyszer biztosan megtörtént. Szeretném, ha ez a regény a saját jogán lenne élő, lélegző és hiteles, és nem azért, mert a birtokomban lévő tapasztalat és tudás, hogy mindez könnyedén megtörténhet, validálja. Legfőképpen azt szeretném, ha A majom szeme olybá tűnne, mintha Tóth Krisztina írta volna.

[Rachel · Rating 4 out of 5]

This book sucked me in immediately with its fantastic first chapter: a woman is confronted by a man who has been stalking her for weeks and recounts the experience to her psychiatrist. The setting is a near-future dystopian Hungary, classes are divided into segregated zones and the country has descended into autocracy. From the thrilling first pages, my interest waned a bit as the book began to quickly gloss over any information about its very intriguing premise and lingered far too long in the uninteresting milieu of the unsavory psychiatrist’s daily life.

I was desperate to know more about the civil war that led to the new Unified Regency and to understand more about how this new government functioned, but instead we spend more time than preferred cleaning out the psychiatrist’s late mother’s house and as the tension and pace finally pick up in the second half and our questions are many, we are subjected to seven precious pages tediously detailing the construction of an IKEA-like day bed.

That’s enough griping because Tóth got us there in the end and the the book’s close is very satisfying. Any remaining illusions of power, of feeling safe because of one’s proximity to power, come crashing down; totalitarianism leaves no one untouched.

I ended up enjoying this, though one more edit (lots of errors that even changed the meaning of sentences in a few cases) would’ve elevated this even further.

[Oriente · Rating 5 out of 5]

Váratlanul felébredt bennem az iskolás műelemző szellem, és arra gondoltam így egy nappal a regény elolvasása után, hogy van egy "megfejtésem", mi ez a könyv.
Amit Tóth Krisztina az egyéni sorsdrámákban mutat be - a tűrést, a tanult tehetetlenséget, az elkényelmesedést, a fásult közönyt, és ami talán a legrosszabb, a korábbi mellőzöttség vagy ingerszegénység miatt egy bántalmazó iránt kialakuló vonzalmat -, szóval ezeket az egyéni portrékat és történeteket remekül rávetíthetjük egy társadalom szétcsúszására. Arra a sokunkban egyre gyakrabban felmerülő kérdésre gondolok, hogy hogyan fajulhat el ennyire egy csoport értékrendje, miért működik irracionálisan, vagyis hogyan hagyhatják az egyének, hogy a közösség ilyen beteg formációkba rendeződjön.
A regény hátterét alkotó, helyhez és dátumhoz nem igazán köthető fiktív diktatúra annyira nem konkrét, mintha csak arra lenne, hogy a fenti, metaforikus olvasatot előhívja.

Elég klasszul összerakott könyv egyébként, minden szinten. Nagyon ajánlom!

[Veronika Nyerges · Rating 5 out of 5]

Magyarországnak látszó álló államban éppen egy orwelli diktatúra virágzik, csak annál picit szofisztikáltabb. A társadalom szegregálódott, vannak az értékes és az értéktelen emberek, az értékes mindig lojális a hatalomhoz, a többiek pedig… ezt nem tudjuk, mert komplett városrészek vannak lezárva az értékes embereknek, nincs holmi kavarodás. Az értékesnek mondott emberek között él dr Kreutzer, a pszichiáter, és a betege, Giselle (Gizella, de nem szereti a nevét), aki docens, és történelmet tanít. Mindketten behódoltak, de nemcsak a rezsim felé képmutatóak, hanem a magánéletük is hazugság, a pszichiáter éppen válik, Giselle pedig saját bevallása szerint szuper, minden konfliktus nélküli házasságban él, de, mint kiderül, nemcsak a vita hiányzik a kapcsolatukból. Giselle egy fura fiatal fiú, Kreutzer viszont az anyja halála miatt kezd kotorászni a saját múltjában, belőlük, és pár mellékszereplő nézőpontjából ismerjük meg ezt a különös diktatúrát. Nem részletesen, nem alaposan, csak képeket kapunk, illatokat, hangulatokat és érzéseket, nagyon rossz érzéseket. Most már biztos, hogy Tóth Krisztina egy zseni, a regény jól olvasható, pörgős, de azért okoz egy szolid gyomorgörcsöt mindaz, ami nincs is odaírva.
Ami a majom szemét illeti… Kreutzer falán van egy majomfotó, a hetvenes években White átoperálta egy rhesus majom fejét egy másik majom testére, és a műtét után pár napig ez a majom élt, reagált. Ennek a majomnak a műtét utáni átható tekintete adja a regény címét.

[Marcus (Lit_Laugh_Luv) · Rating 2 out of 5]

I fear I just never acclimated to the story being told here. There is a lot going on, and it just barely comes together with any sense of cohesion. The novel is set in Hungary amidst a totalitarian regime that has left society in ruin, yet the dystopian setting is never explored. We're made aware of a stark class divide, but it never plays an important role. The remaining plots all seem to happen on the periphery; there's a cladestine relationship with a therapist and his patient, which is marketed as the main plot arc, yet doesn't play a role until nearly 50% through.

Aside from that, we follow the therapist in navigating his divorce, settling his mother's estate, and the litany of mundane day-to-day endeavours he gets up to. The patient has a plot arc about a stalker who claims to be her son, but he only plays a minor role. We rotate through perspectives so often that sometimes it's not entirely clear whose chapter we are in, and there are a lot of tedious scenes about nothing. As others have mentioned, a seven-page scene of a character building a bed in what otherwise should be the climax is diabolical.

The book feels like a collection of happenstance scenes, and I don't quite understand what the reader is supposed to take away from this. It vaguely reminded me of 1984, but less successful at conveying the reach and power of a totalitarian government. Sure, the book has a lot to say about corruption and patriarchal power structures, but it has equally as much to say about Christmas decorations, indoor plumbing, cleaning, and nuclear fallout. It's absurdist, but not interesting.

All this to say - I'm confused, I feel dumb, and I don't get it. But I liked the writing and vibes enough that it doesn't get a one-star. If this ends up as a contender for the International Booker Prize, I am eager to see what others think.

Thank you to Seven Stories Press for the gifted copy.

[Dani Dányi · Rating 5 out of 5]

Milyen az élet- kérdezhetjük bizonyos fokú szabadsággal - egy jövőbeli diktátor rémuralma alatt? Ezzel a kérdéssel sok író játszot már, különféle nézőpontokkal, fókusszal és üzenettel. Tóth Krisztina egy rendszer kollaboránsairól mesél nekünk, magyar nyelvű és - feltehetően - nemzetközi közönségnek egyaránt. Érdekes volt figyelni nem csak a disztópia konkrét vonásait, hiszen olyat olvastam már eleget fikción innen és túl; de ezeknek a vonásoknak a konkrét vonatkoztathatóságát a mai magyarországra, illetve általánosíthatóságát a mindenkori elnyomó rendszerekre. Finom egyensúlyjáték ez, A majom szeme épp úgy szólhatna a magyar aktuálpolitika kurrens kérdéseiről (különutas autoriter rezsim, extrém társadlami-vagyoni olló, oktatás, egészségügy, propagandamédia) mit lényegében bármelyik más európai állam sötétre forduló jövőjéről. (Európai, mert feltűnően fehér és - mai fogalmak szerint - középosztálybeli szereplőkről szól. Meg hát mindnekinek magyar neve van, mit csináljunk.) Ez olyasmi játék, mint Dragomán György világa A fehér király lapjain: beazonosítható, de csak némi tájékozott erőfeszítéssel - sőt, erőlködéssel, hiszen nem ad hozzá a könyvhöz, hogy konkrét országhoz kössük azt.
Maga a cselekmény elég szövevényes, hogy érdekes maradjon, és általában véve elkerüli a társadalmi érzékenységű könyvek didaktikusságát. Vagyis szuperül meg van írva! A szereplőkkel kényelmetlen mértékig lehet azonosulni, miközben egyik sem egyértelműen szimpatikus (sőt, van köztük kifejezetten pszichopata-gyanús is), ám ezek az identitásuk vesztett-feladott, sodródó, zavarosban halászó vagy meghúzódó formák tényleg nem látnak ki a realitásuk szögesdrótján túlra. A szerelem pedig, ami szintén egy érzékenyen tematizált szál a könyvben, nem sok reményt vagy teret kap, nem egy pozitív alternatíva a bántalmazó és kihasználó, vagy simán hamis és kényelmi kapcsolatokra, inkább valami vakmerően és reménytelenül heroikus hiábavalóság. Talán ez a jövőkép-mentesség és egymás ellen forduló elszigeteltségük a legnyomasztóbb vonása ennek a világnak, és lehet, ez is az üzenete: ne legyünk így, mert ezt még olvasni is rossz, nemhogy átélni és aktívan asszisztálni hozzá. Elemi erővel tör fel a lázadó undor az olvasás során: Túl közel járni a valóságban ehhez a könyvhöz vállalhatatlan, elviselhetetlen.

[Stephanie Batista · Rating 2 out of 5]

I liked the overall story being told, but the writing style realllly made it tough to get through. I had to push myself to finish, which kept me from fully enjoying it.
It was slow at times and a bit all over the place.

[Andy Weston · Rating 3 out of 5]

There’s plenty of potential here, in its exploration of government oppression, developing relationships in the wake of an environmental catastrophe, while an unnamed country at some undefined point in the future, descends into isolation and paranoia.

But.. the author chooses to concentrate on a series of seemingly unconnected portraits of different characters, all of whom are struggling with some sort of loss. There appears to be no connection between them, though at the end one is revealed. It’s too late though, many readers will have packed up and gone by then, and the reward for those who do make it isn’t sufficient for the effort of having got there.

[Kriszta M-Zs · Rating 4 out of 5]

Ha lehetne fél csillagot adni, akkor még azt is megkapná. Tóth Krisztinának természetesen kisujjában van már a regényforma is. Általában a történet és a karakterek érdekelnek, de itt inkább a, gondolom, háttérnek szánt disztópia fogott meg, ami talán egyszerre magyarázza valós múltunk egyes mechanizmusait - a szocializmus kiváltotta rettenetes közönyt, hogy hogyan sodródtak, netán zsarolódtak bele normális, hétköznapi emberek ezrei, ha nem milliói, a rendszer kiszolgálásába, vagy legalábbis eltûrésébe (és aminek a hatásával még sokáig küzdhetünk) - és megrajzolt egy egyáltalán nem lehetetlen, és nagyon ijesztô jövôt. A múltra vonatkoztatva a személyes síkon (miért marad valaki sokáig vagy örökké egy rossz, megalázó kapcsolatban, miért sétál bele valaki egy csaló csapdájába, illetve miért marad benne) csakúgy, mint az elképzelt történelemben, társadalmi szinten mutatja meg, hogy is mûködik ez. És ne legyenek illúzióink, folyik ez már (megint) most is.

[La lettrice controcorrente · Rating 4 out of 5]

Gli occhi della scimmia di Krisztina Tóth (Voland edizioni) è un libro che mi ha lasciato sensazioni contrastanti. Un romanzo corale, un ritratto impietoso e malinconico della sofferenza umana, una sorta di romanzo dispotico, ma anche una fotografia accurata di molte realtà.

Ci ho messo parecchio prima di scrivere questa recensione. Ormai come sapete l’estate è un periodo complicato per me. Leggo pochissimo, penso troppo e rimugino. Leggere Gli occhi della scimmia è stata una sfida. Sono tanti i temi delicati toccati da questo romanzo e credevo che appunto avrei aspettato settembre per leggerlo… e invece è scattato qualcosa. Già l’incipit di questo romanzo mi aveva convinto:
RECENSIONE COMPLETA: https://www.lalettricecontrocorrente....

[Cristian Taglia · Rating 4 out of 5]

Una variante distopica e noir della classica relazione fedifraga nata da un transfert paziente-terapeuta. Lei annoiata insegnante di storia di un paese che non vuole ricordare la guerra civile che lo ha dilaniato, intrappolata in un matrimonio senza figli né amore. Lui psicoanalista ammanicato con il potere, separato dalla moglie con cui lotta per vedere i figli, ha perso da poco l amata madre e deve svuotare l appartamento.

Un romanzo magistrale soprattutto per la costruzione sia dell atmosfera sia delle dinamiche tra personaggi che riserveranno più di una sorpresa. Una prosa compatta senza guizzi particolari che però sa tratteggiare delle personalità sporche come il clima malato in cui sono immerse. Sara proprio questa atmosfera malata e distopica a reclamare sempre più spazio e a sovvertire i cliché del genere. Scuro e intrigante.

[Bence Gaspar · Rating 5 out of 5]

Nagyon élveztem végig. Ritkán olvasok olyan magyar regényt, amiben nem irritál a folyamatos depresszív hangulat, de ez ilyen volt. Annak ellenére, hogy az alaptörténet nyomasztó, nem dagonyázik a szenvedésben, hanem inkább átélhetővé teszi. A kétharmadánál számomra váratlanul a felszínre tör egy addig csak lappangó feszültség, és ez jó lendületet ad a végének. Mindenképpen fogok még Tóth Krisztinától olvasni.

[K · Rating 4 out of 5]

Eye of the Monkey is a dystopian tale of several main characters, but also of a society as a whole, after it has experienced a civil war and descended in totalitarianism. Lives are changed in drastic ways, and cruelty or indifference to others has become institutionalized and acceptable. Communication is difficult and human interaction becomes transient. This is a slowly-paced novel, and it does drag a bit here and there, but overall, it is a disturbing read about a possible future, which seems to be exactly what the author intended.

[Matt Bender · Rating 4 out of 5]

More plausible than the handmaid’s tale and at least as disturbing as reading about Chernobyl. Through a story that links a psychiatrist who is a predator with radiation fallout, Toth has created a character study of patriarchical terror, systemic emotional and material poverty, and extortive surveillance that happens in a totalitarian society.

[Joanna Forde · Rating 5 out of 5]

rare to find a book that tells a gripping story through poetic lens. each section holds its own while also leaving you wanting more.

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Vártam már egy új regényt Tóth Krisztinától. Részben mert minden egyes elbeszéléskötetével erősödött bennem a vélelem, hogy beleragadt a rutinba, és kezd pont olyan novellákat írni, amire az ember számít. Ami azért picit baj. Erre tessék, kijött az új regény, ami nem egyszerűen regény, hanem disztópia - merész! Hát mi izgalmas, ha nem ez?

A történet egy ízlés szerint a jövőbeli Magyarországgal azonosítható államban játszódik, amit alaposan kicsontozott a polgárháború, ahol a szegények szegregátumokban élnek embertelen körülmények között, a határok lezárva, és ahol egy ismerősen köpcös autoriter kormányzó az úr. Szóval tisztán társadalmi-politikai disztópiáról van szó, űrhajók meg robotok nélkül. Tóth nem lihegi túl ezt a szálat, nem erre koncentrál, inkább csak háttérnek szánja, mégpedig olyan háttérnek, ami felerősíti a szereplők döntéseinek következményeit. Komolyabb lesz tőle a tét, mondhatnók.

Fontos körülmény továbbá, hogy Tóthnak esze ágában sincs szoció-slashert csinálni a regényből. A fókusz nem a szegregátumok szegényein van, nem az ő vigasztalan szenvedésmaratonjukba nyerünk betekintést. A főszereplők ugyanis jellemzően a középosztály tagjai - pontosabban olyanok, akik hajlandóak voltak megkötni a maguk piszkos kis kompromisszumait a rendszerrel, aminek hála bekuckósodhatnak holmi leszedált életnívóba. És ami azt illeti, pont ez teszi igazán lelombozóvá ezt a regényt. Hogy olyan embereket látunk, akik - attól függetlenül, hogy különben szimpatikusak-e nekünk - kialkudták a maguk kis privát szféráját, ami sérülékeny ugyan és szegényes, de azért kapaszkodnak bele tíz körömmel. Elfogadják, hogy két utcára tőlük éhen halnak azok, akik nem voltak ilyen szerencsések, nem gondolnak arra, hogy akár ők is lehetnének a helyükben. Megtanultak együtt élni a Gonosszal. A nyomor nem empátiát ébreszt bennük, csak valami zavaró körülmény, amit igyekszünk nem észrevenni. Ha pedig muszáj észrevennünk, dühösek leszünk - de nem arra, aki a nyomort okozta, hanem arra, aki elszenvedi.

Hát, talán ilyen az ember. Akárhogy is, ettől olyan ezt a könyvet olvasni, mintha véget nem érő novemberi esőben sétálnánk.

[Anita · Rating 3 out of 5]

Jobban tetszett volna, ha több időt töltünk a rendszer megismerésével és kevesebbet a főszereplőkkel. Ez megtörténhetett volna úgy, hogy a mellék karaktereknek több fejezet jut (pl. Albertnek meg a többi "önkéntesnek") vagy mondjuk lehetett volna legalább egy szegregációban élő szereplő. Az biztos, hogy pár oldalt vagy akár egész fejezetet ki lehetett volna vágni, ami nem vett volna el Mihály jellemrajzából, de érdekesebbé tette volna könyvet. (Értem én a frusztrációt meg a személyiségét, de nem akarok több oldalt egy IKEA bútordarab padláson való kereséséről és összeszereléséről olvasni, miközben egy több millió ember életét és egészségét érintő botrányt próbál meg a kormány eltussolni!)

[gbkMnkii · Rating 5 out of 5]

Remarkable slowly developing story with multiple facets. It can be read as a family story or a dystopia but regardless it will keep your attention to the very end.

[HU - Kindle]

[Gábor Schneller · Rating 4 out of 5]

Dark dystopia with interlinking stories. I like the descriptions very much. The details are telling. I felt that however, the description of the regime in the book was a bit 2d.

[Anna · Rating 3 out of 5]

Három csillagot adtam a könyvnek, de talán kevesebbet kellett volna, vagy többet; igazság szerint nem tudom, hogy hogyan értékeljem.

Már olvastam Tóth K.tól néhány könyvet, és kimondottan szeretem a stílusát: kissé homályosan ír, a vers és próza között tartózkodnak a könyvei/novellái, és általában ezt nagyon élvezem. De azt hiszem, hogy ebben a könyvben kissé vontatott volt ez a elmondom de nem is stratégia; viszonylag hamar meguntam azt, hogy a dráma abból keletkezik, hogy megvonja az olvasótól a magyarázatot. Mi több, a szereplők inkább üres karikatúrák voltak, semmi új vagy szokatlan nem volt bennük, és az érzelmeiket nem lehetett átérezni, mert nem ismertük meg őket, és az írónő egyszerűen több lapon keresztül tagalta, dramatikusan, az érzéseiket, ahelyett, hogy "megmutatta" volna nekünk.

Amúgy maga a sztori pofonegyszerű: egy uncsi nő és egy gusztustalan férfi kapcsolata. Az elején ígéretesnek tűnt az "elveszett fiú" történet, de igazából a végén csak mellékszál volt az egész, pedig a fiú/"anya" közti kapcsolat kibontása nagyon érdekes lehetett volna, főleg mert általa a gazdasági helyzetet, a nő múltját és kapcsolatait, stb, mind kilehetett volna fejteni. Ehelyett a könyv egy csomó befejezetlen történetét mutatott be; emiatt inkább egy antológiához/írásgyakorlathoz hasonlított.

A politikai/gazdasági helyzetet homályos célzásokból rakhatta össze az olvasó; kb kommunista Magyarország a közeljövőben, így hát mindenkinek van telefonja, és nem kell amiatt izgulni, hogy hitelesen lett-e leírva a város/helyzet. Amúgy szerintem nem volt nagy gond ez; mind háttérkép fokozta a szereplők tehetetlenségét/kétségbeesését, meg az általános "minden, és mindenki, szar" motívumot.

Röviden: ez a könyv egy homályos politikai rendszert használ disztópikus háttérként; kidolgozatlan archetípusokat szereplőként; és tele van befejezetlen történet-szálakkal, amelyek elgondolkoztatók de végülis nagy hatás nélkül tűnnek el.

Na jó, de akkor miért tetszett nekem a könyv? Talán pont jókor olvastam (kissé pihent aggyal). Szerintem az a legrosszabb ebben a könyvben, hogy sokkal jobb is lehetett volna. Szeretem a homályosan megfogalmazott, kissé disztópikus karakter-elemzős könyveket, és ez pont ilyen volt. A gond, amit már említettem, hogy a sok emberi szálat nem hozta össze elég effektíven az írónő, és ez sajnálatos, mert nagyon érdekes lehetett volna. Talán mint novelláskötet jobb lett volna; szét lehetet volna szedni a szállakat és külön-külön kidolgozni őket; így legalább nem tenne úgy a könyv, mintha befejezet regény lenne.

[Translator Monkey · Rating 3 out of 5]

This started out as a joy to read, and continued to be the sort of book that is read for the delight of drinking in the author's (and translator's) craft. The story itself, however, is a bit of a wander. The plot tries to be dystopian but really isn't - there's a messy civil war that has resulted in an acute and ugly division between the haves and have-nots, and there's a a concreate-sealed underground nuclear waste dump that is starting to have an impact on the citizens, and a sort of open final curtain. The characters that roam in and out of the chapters are either well fleshed out or they aren't. Motivations are hinted at, or they aren't.

Perhaps someone could explain to me why the author chose to title her chapter titles by using bold-type sections of text spread throughout the book. The chapters (to my untrained eye) have little to do with their titles, and I'm not certain if there are other breadcrumbs I should be looking for, but after having closed the cover, I just can't be bothered.

Three stars. Glad I read it, enjoyed Toth's writing, but the rest leaves a bit to be desired.

[Tamás Szajkó · Rating 3 out of 5]

Tinglitangli, de igazából nem különösebben bántó olvasmányélmény, ami lehet akar mondani valamit, de ez biztosan nem sikerül neki.

Adott egy nagyon enyhe disztópia, ami valamennyire a mai magyar politikai környezetre épül, de ennek a koncepciójáról, működéséről, gyakorlatilag semmi nem derül ki, igazából csak egy bágyadt háttérként funkcionál a fő cselekményhez, ami:

a világ legsablonosabb sztorija, melyben a főszereplő pszichiáter lekúrja a páciens hölgyeket. És nagyjából ennyi, a központi figura nem egy szimpatikus alak, de igazából semmiféle jelentősége nincs a kis mikroszintű vergődésének, amelyben az elhunyt anyja lakásának és saját válásának rendezgetése mellett pont beleférnek a pajzán rajzok a jegyzetfüzetbe.

Valamiért aztán mégsem gyűlöltem igazán olvasást, az írőnőnek sikerült néha egészen jól átadni a helyzeteket, helyszíneket, és igazából gyorsan és hatékonyan sikerült elmondani a sztorit. Azt ugyan nem teljesen értem, hogy miért kell MINDEN kortárs magyar műnek ennyire az alpári szexualitásról szólnia (szagok, fanszőrzet, stb.), de gondolom sex sells.

[esztereszterdora · Rating 4 out of 5]

4 csillag? 2? 5? 3? A regény olvasása közben megjártam minden lehetséges érzést és az ellentétét is, és még most is rágom magamban az élményt. Sőt, sokáig fogom is. Nem mondanám, hogy szerettem vagy élveztem, de az agyamat megmozgatta, az biztos.

Az ambivalens érzéseim fő oka az, hogy Tóth Krisztina technikailag remek író, de olvasás közben és után bennem számtalan helyen maradt lezáratlanság és frusztráció, de a gyanúm szerint ez abszolút írói szándék - nincs egy nem tudatos mozzanat ebben a könyvben - úgyhogy pacsi. További bravúr, hogy nagyon régen gyűlöltem karaktert annyira, mint Kreutzert. Az a káröröm, amit a könyv végén éreztem :D és még IKEA-bútort sem tud összerakni.

[Stuart Gordon · Rating 5 out of 5]

Not an easy book to read, but overall fascinating. The novel is set in a dystopian metropolis following a civil war. The poor and middle class have become much poorer and homeless, post civil war, with cities segregated into sections based on economic class.

But the time and place are secondary to the central story, which is about a psychiatrist who is a sexual predator, the victims his patients. A chapter about the protagonist attempting to assemble an Ikea-like chair precedes a chapter about a catastrophe which is unfolding which will threaten the citizens of the city.

Well worth the effort of reading.

[Kikiroller Dávid András · Rating 1 out of 5]

Röviden: Kamu. Sem nyelvezetében, sem történetében nem új, nem érdekes. Megszokott "C" kategoriás filmek sablonjaival dolgozik: a pszi, aki maga is pszichotikus (melyik nem az?), a lepusztult város, a politikus 1G, minden és mindenki sötét és gonosz. Sokaknak tetszik, ám élvezzék az életet, nem szeretem az "ál" dolgokat, még 1 csillagot sem adnék. Sajnálom, Nézd meg inkább Tarkovszkytól a Stalkert.

[Lucija L.]

Mislim da autorici puno bolje leže kratke priče (Pixel, Panterin sjaj), koje sam čitala s velikim guštom. Ova distopija također ima elemente Pixela, gdje se naizgled nepovezane priče kasnije stapaju u cjelinu, ali ovdje to nije tako zanimljivo izvedeno. Ipak, autorica usputnim naznakama i kratkim opisima totalitarnog društva u kojem likovi žive uspijeva postići atmosferu beznađa i jeze, tako da roman na čitatelja ostavlja dojam.

[Franciska Kovács · Rating 3 out of 5]

Választékos képekkel megírt, gondosan felépített szerkezetű könyv.
Egy nem túl érdekes vagy fordulatos történettel.

Bár egy disztópikus Magyarországon játszódik, erről a világról csak homályos utalgatások szintjén alakul ki a kép.

A szereplőket nehéz szeretni, a történet utolsó negyedében, mivel már minden részlet kiderült, nincs miért izgulni.

[Peter Marendeak · Rating 2 out of 5]

Több pozitívumot is találtam a könyvben, kifejezetten jó a prózája, a világépítés jól van adagolva, viszont valahogy nincs a történetnek íve, mintha egy hosszabb regény középső harmadát olvastam volna, a semmiből tart a semmibe. Ez akár egyfajta tudatos reflexió is lehet a történet szereplőinek életére, de akkor meg a formátumválasztás szerencsétlen.

[Fanni · Rating 4 out of 5]

nagyon vegyes érzéseim vannak, de jó értelemben vegyesek, csak egyelőre elég távol állok attól, hogy olyan igazán értelmes véleményt tudjak írni. Mindenesetre fogok még Tóth Krisztinát olvasni, ígérem.

[Barbi · Rating 5 out of 5]

Nekem tetszett, szerintem rendkívül érdekes volt, ahogy több szereplő magánéletével és érzéseivel is megismerkedhettem. A végére nem számítottam, nekem fordulat volt. Tetszett a megfogalmazása is, tervezek majd még az írónőtől olvasni a későbbiekben.