Kicsoda valójában Náray Tamás? Itthon és külföldön elismert divattervező, festőművész, író, Spanyolországban élő világpolgár vagy debreceni lokálpatrióta? Netán mindez egy személyben? Erre a kérdésre ad választ a szerző legújabb és talán legszemélyesebb, legszókimondóbb kötete, amelyben egy csokorba gyűjtve adja közre életének személyiségformáló eseményeit, a családi legendárium történeteit. A sodró lendületű írásokból ugyanakkor egyfajta korrajz is kirajzolódik a szocializmus és a rendszerváltás korának tipikus karaktereivel, amelyben tükröződik a szerző tágabb és szűkebb családjának sorsa. Igazán sokszínű könyvet tart kezében az olvasó, de mindegyik történetben megjelenik az a több generáció élettapasztalatait bölcsességbe sűrítő személy, akinek Náray Tamás talán a legtöbbet köszönheti: az édesanyja. Vallomás a fiúi szeretetről - nem csak szülőknek.
NÁRAY TAMÁS festőművész, divattervező. Külkereskedelmi, majd közgazdaságtani tanulmányokat folytatott. Dolgozott külkereskedőként, ipari formatervezőként, öltözéktervezőként, de mindvégig a művészetek jelentették az igazi hivatását. Pár év kivételével az egész életét végigkísérte a festés. Az első, önéletrajzi ihletésű könyve, Az utolsó reggel Párizsban 2016-ban jelent meg, amelynek a folytatása a 2021-ben született Volt egyszer egy varrodám. Nagy sikerű trilógiájának első kötete, a Zarah 2017-ben jelent meg, amelyet 2018-ban a Zarah öröksége, 2019-ben pedig a Zarah álma követett.
Erosen indult a konyv. Nagy elvarasokkal alltam neki, es hozta is, elveztem a szemelyes stilust, a keseredes humort, az idezni valo gondolatokat.. de egy ponton hirtelen atcsapott egy sertett kozfigura panaszaradataba, indokolatlan mennyisegu altalanositassal (“az emberek ilyenek”, “az emberek azt csinaljak”). Az egesznek nem volt elozmenye, es volt egy kicsi “mindenki hulye kiveve engem” fennhangja. A fejezetet a novellaval az arab lovasrol aki talalkozik a halallal nem is ertettem, azt gondoltam, talan az ebook-om kevert oda egy tartalmat, ami nem a konyvnek a resze (talan igy volt?). Az utolso fejezet mentette a menthetot.
Minden Náray-könyvet olvastam eddig, de ez, ez kiemelkedően jó volt. Alapesetben regénypárti vagyok, de ez a kötet így tökéletes, ahogy van. A lírai én megszólalásai, megjegyzései egytől-egytől helytállóak, a történetek tanulságosak, tanítandóak. Hálás vagyok, hogy megjelent ez a mű.
" - Tudod, az igazi szerelem olyan mint a háború - formálta a szavakat lágyan Zoltán. - Észre sem veszed, és belesodródsz, majd képtelen vagy véget vetni neki, végül pedig nem tudod többé elfelejteni."
Egy ideje már nézegettem a könyvet a polcon, a havi téma miatt döntöttem végül mellette. Olvastam már korábban tőle, a stílusát tekintve tudtam, hogy mire számíthatok, mégis egy kicsit elhagyatva érzem magam, hogy vége lett. Olyan könyv ez, amit kétszer ekkora terjedelemben is szívesen olvasnék.
Nem indul szépen a könyv, annak az anyának az elvesztésével nyit, akiről már olvashattunk valóságos regényeiben, akinek sziklaszárd alakja ott érződik az erős nőkarakterekben. De a címével ellentétben az itt olvasható történetek nem csupán az édesanyjához kötődnek. Délutáni teázássok, családi ünnepek alkalmával felemlegetett rokonok, a közvetlen környezet egy-egy szelete rajzolódik ki az olvasó előtt.
Alapvetően ez nem is feltétlenül lenne érdekes, hiszen minden családnak megvannak a maga unásig hallgatott - vagy netán éppenséggel elhallgatott - történetei. De ebben a könyvben ezek olyan érzelmi finomsággal, vagy épp sziporkázó humorral lettek papírra vetve, hogy az ember belefeledkezik a lapokba. Szinte elevenné válik minden, amiről olvasunk:a színek, az illatok, a szülői ház melege, magunk előtt látjuk pontosan milyen volt az undorító sárga 1200-es Lada..
Ugyan én még csak a harmincas éveim közepén járok, de mégis elkapott valami szívmelengető nosztalgia a saját gyerekkorom után, amikor a saját szüleim próbáltak a legjobb tudásuk szerint az életre felkészíteni. Eszembe jutottak a nagymamám minden helyzetre meglévő bölcsességei, amiken néha csak magamban morogtam, aztán később jöttem csak rá, hogy mennyire igaza volt.
Azt hiszem, ezt a könyvet nem csak azok élvezhetik, akik szeretik Náray Tamás írásait, azoknak is kellemes olvasmány lehet, akik egy ismerős hang, egy illat után szeretnek egy kicsit megállni, felidézni egy emléket, amiről azt hitték, hogy már a jótékony homályba veszett. Örülök, hogy nem halogattam tovább.
“Ahogy általában semmi ellen sem érdemes küzdeni. Nézd csak meg! Az emberek többsége mindig valami ellen küzd, és a legtöbbször nem jut célba. A betegség ellen, a szegénység ellen vagy éppen a hazugságok ellen nem lehet küzdeni. Küzdeni valamiért kell! Az egészség megmaradásáért, a jólét eléréséért vagy azért, hogy az a másik merjen őszinte lenni hozzád.”
Ha csak erre a pár sorra fogok emlékezni, már megérte elolvasni a könyvet.
Amolyan lássuk meg hozzáállással indultam a könyvnek, először hm, aztán na ja, aztán jöttek az anyja szavai és nagyon tetszett! Aztán a vasalással elkezdett valami nagy filozófiai okoskodást és abból az arab lovasig nem jött ki (ami amúgy egy perzsa történet Náray-féle verziója volt), aztán jól zárt, de addigra mérséklődött a tetszésindex nálam. Többet adott összességében, mint vártam, mert ahol jo volt, ott tenyleg jo volt.
Az első Náray Tamás könyv, amit olvastam, de biztosan nem az utolsó. Mondták, hogy jó könyv, de ez a simán jónál sokkal jobb :) Nagyszerű emberek voltak a szülei, akik egy nagyszerű embert neveltek fel. Örülök, hogy olvashattam.