Bulgakov szerint a kéziratok nem égnek. Sokak szerint mégis égnek. Móra Ferenc azt tudatja velünk, hogy nem a könyvek, hanem az eszmék égnek. Az eszme gyúlékony, óvatosan kell vele bánni. "A törvénynek eleget kell tenni, de ami szellem, azt meg kell menteni akkorra, mikor a törvény elmúlik."
De az elmúlt törvényt, a rostélyon sülő eszmét, amit egyszer megfordítottunk visszafordítani már csak úgy lehet, ha magunk is sülünk egyet. Ezt Quintipor vállalta magára, és ezt Diocletianus nem tudta magára vállalni, mert neki a rostély helyett aranykoporsót szántak. Az aranykoporsó ég ugyan, de csak belülről. És ami eszmét foglyul ejtett az aranykoporsó, az örökké fogoly is marad, vagy legalábbis addig, míg el nem olvasztják.
Amíg elkészül Szent Lőrinc háta, addig elkészül egy egész birodalom is, mely alatt századokig raktak tüzet.