A bezzeggyerek és más felnőttmesék

by Rényi Ádám

Hogyan maradhatunk életben, ha maga a halál keres fel minket otthonunkban?
Mit tehetünk, ha egy reggel egy Kossuth-díjas színművész testében ébredünk?
Mi lesz a sorsa a mesés afrikai örökségnek?
Mi történik, ha egy idős hölgy élete alkonyán talál rá gyerekkori barátnőjére?
Mivel vegyünk rá egy megbízhatatlan kivitelezőt, hogy fejezze be végre a soha el nem készülő lakásfelújítást?

A nagysikerű Osztálytalálkozó után Rényi Ádám újabb felnőttmesékben mutatja meg gyarlóságainkat, vágyainkat, furcsaságainkat és azt, hogy hogyan találunk kiutat a legabszurdabb helyzetekből is, miközben gyakran elbukunk a hétköznapok küzdelmeiben.

206 pages

Published January 1, 2022

Reviews

[Kuszma · Rating 4 out of 5]

Az előszó említi, hogy Rényi „irodalmi bonbonként” szokott hivatkozni saját írásaira – ezekre a rövid, csattanós szkeccsekre, amelyek némileg Efrájim Kishon vagy Roald Dahl szellemét idézik meg. Ebben tagadhatatlanul van valami. Mert a bonbon jó dolog. Az ember kinyitja a dobozt, elszopogat egyet-egyet, és némi meglepetéssel konstatálja, hogy jé, ez mogyorókrémes, ez meg marcipános. Nem fenyegeti a veszély, hogy mondjuk kihúz egy karalábésat vagy egy hatnapos döglött borzosat – szóval alapvetően biztos lehet benne, hogy a szájszervével kontaktust teremtő kis izé kellemes élményben fogja részesíteni. Ugyanakkor a bonbon mégse főétel. Ha megdinszteljük is egy kis vöröshagymán, és szalmakrumplival feltálaljuk, akkor sem fogja senki azt mondani, hogy „na, ezt nevezem én főételnek”. (Vagy ha mégis, szakítsunk meg vele minden kapcsolatot.) Nyilván ezzel tisztában is vagyunk, helyén kezeljük a bonbont, nem várunk el tőle teljesíthetetlen célokat. Ha így teszünk, bonbonokkal való viszonyunk továbbra is harmonikus marad.

(Megj.: azért az előző kötethez képest éreztem arra némi szándékot, hogy Rényi a puszta szellemes csattanón kívül mást is csempésszen a szövegbe. A groteszk egy árnyalatnyit sötétebb tónusát, ami az olvasót nem pusztán meglepni akarja, hanem egy kicsit szembe is fordítja önmagával. Ez tetszett. Ha több elbeszélésben nyúlt volna a szerző ehhez az eszközhöz, még lelkesebb lennék. Akkor nem csak bonbonnak menne el a kötet, hanem – akár! akár! - rántott bordának is.)

[Kovaxka · Rating 5 out of 5]

Imádtam, ahogy az előzménykötetet is. Nem vagyok a novellák nagy rajongója, de ilyen dózisban és ezzel a humorral bármilyen dózisban jöhet! A szórakoztatás most sem öncélú, a téma az utcán hever. A történetek kerekebbek, elgondolkodtatók, kevésbé éreztem, hogy csak a csavarra lennének kihegyezve. Szeretem Rényi Ádám felnőttmeséit!

[Emma Véh · Rating 3 out of 5]

Klasszikusan az a helyzet áll fent, hogy elhiszem, hogy valakinek tetszik ez a könyv - nekem viszont nem nőtt a szívemhez, sőt. Lehetséges, hogy ehhez egyszerűen nem vagyok elég "felnőtt", ezt el tudom fogadni. Logikus is lenne, hiszen a novellák jelentős részében a szereplők idősek (70+), és maga az író és köztem is van egy elég jelentős generációs szakadék. Előfordulhat, hogy ahhoz, hogy ez egy élvezhető olvasmány legyen, tényleg számít a tapasztalat mennyisége és a leélt évek száma. Ennek ellenére én rászántam egy délutánt az elolvasására, és ugyan azt nem mondanám, hogy vissza akarom kapni az elvesztegetett időt, csalódott vagyok.
Ennek a könyvnek nincs hangulata. Vagy éppen hogy túl sok van neki, nem tudom eldönteni. Értem, hogy ezek novellák, külön álló történetek, de ha már egyben kerültek kiadásra, elvárná az ember, hogy legalább valami kapcsolat legyen köztük. Most valaki biztosan arra gondol, hogy "De hát tök hasonló a felépítésük!". Hát, a csattanós vég majdnem mindegyiknél sikerült, de a hangsúly itt a "majdnem" szón van. Gondolok itt a Beugrás vagy a Nyugodjék békében! című novellákra.
Sokszor egyszerűen az jutott eszembe, hogy talán nem is ugyanaz az ember írta őket. Néha fájdalmasan szájbarágós (A bezzeggyerek, Edit és Aranka, Randi nálam), máskor viszont művészkedve, szinte alter módon kommunikál a könyv (A dáma, Beugrás). Néha a végletekig depresszív (A Marklin vasút, Könnyű a föld [habár ez utóbbi legalább tetszett valamennyire]), máskor pedig mintha semmi más célja nem volna, mint a szórakoztatás (Húszmillió, Nyugodjék békében!). Meg persze az "Egyszerűen nem tudom hova tenni"-kategória, képviselői: A szabadulás napja, Mesterlövészek, Nő a szalonban, Boszorkány a házban és Bentley Gyulán.
És igen, a politikai háttér. Félreértés ne essék, nem a véleménnyel magával van gondom, ahogyan azzal sem, ha valaki felvállalja a gondolatait. Szerintem minden témának helye van a könyvek világában, a politikának is. Csak a stílus zavar. Több esetben (Kurzus, Szívcsakra, Meddő vita) ez már nem az irodalomról szólt, az alkotásról, hanem a véleménykifejezésről, ahhoz pedig nem kell novelláskötetet írni, csak felmenni Facebookra. A Bomba című történet cserébe tetszett, sokkal kevésbé volt nyílt és erőszakos, mint a korábban felsoroltak.
Említettem a csavaros befejezéseket. Nos, ilyen szempontból ezek elég erős történetek, bár miután az ember rájön arra, hogy mi lesz a végkifejlet, könnyen unalmassá válhat a maradék két-három oldal (én legalábbis így éreztem az Anya, A régi lakó és az Egyéjszakás kaland esetében). De például a Balatoni nyár vagy a Másfél vége kifejezetten tetszett, ötletes volt. A hosszú élet titkához csak annyit fűznék hozzá, hogy létezik egy pontosan ugyanilyen magyar népmese A vénasszony és a Halál címmel.
Emiatt az állandó ingadozás miatt nem volt igazán alkalmam megkapaszkodni ebben a könyvben, hogy beleilleszkedjek a hangulatba, és igazán átrágjam magam az egyes novellákon. Az egyetlen érzelem, amit ki tudott váltani belőlem a harag volt (Örökség, Búcsúelőadás, Levelek), illetve egy röpke pillanatig valamiféle elégedettség is megjelent (Meccs [bár a címben szereplő motívum jelentése rejtve maradt számomra]). Nem szomorított el egyik haláleset sem (pedig számtalan volt belőle), nem éreztem sajnálatot a magányos emberek iránt (pedig ők talán még többen voltak), de még nevetni sem tudtam a groteszk humoron, mert sajnos túl igaz volt ahhoz, hogy az vicces legyen.
Lehet, hogy tényleg a korom miatt. Majd negyven év múlva újra elolvasom, hátha akkor megértem.

[Mark Lada · Rating 5 out of 5]

Sadly too true.

[Anna Nemes · Rating 4 out of 5]

Tavalyi kedvencem lett az író első kötete. Amikor láttam hogy jön a második könyv akkor én már alig vártam.
Sikerült egy dedikált példányt beszereznem.

Szóval innen indultam neki.
Imádtam. Annyi változás van, hogy ez egy picit sötétebb, több benne a halál, mint az elöző könyvben. Van ami egy picit kiszámíthatobb volt most, de nem volt benne olyan ami ne tetszett volna.
Most is a kedvenc írásaim azok, amik az aktuálpolitikával foglalkozik. Zseniálisan írja azokat. Mert ahogy a híreket elolvasom, nincs olyan h ne lennék ideges vagy szomorú hogy mi történik hazankban és a vilagban. Amikor Rényi Ádám ezeket "renyiadamositja" az nálam tuti nevetés. Számít a becsomagolas.
Irodalmi bonbonok, ahogy az író nevezi, és ahogy a bonbont se egyszerre falja be az ember, úgy haladtam én is vele. Mindig tudtam ha kellett egy írás tőle. Nagyon tetszett.