Howard Phillips Lovecraft életműve, pályatársai zömétől eltérően, nem merült feledésbe: újra és újra kiadják, nem csupán hazájában, hanem külföldön - így Magyarországon - is. Lovecraft öröksége a mai napig eleven: világképének hátterére számtalan új írásmű születik az általa teremtett stílusban. Követői értelmezik és átértelmezik Lovecraftot, s nem mellékes körülmény, hogy soraikat a kortárs irodalom talán legnagyobb alakja, Jorge Luis Borges nyitotta meg. Lovecraft önmagát mindig Poe és Bierce követőjének tekintette. Sajátos világképének kialakításán - mely összetéveszthetetlen ízt kölcsönöz írásainak - roppant tudatosan dolgozott az irodalmi előképek kutatását is beleértve, melyről egy terjedelmes esszében is számot ad. Felfogásának lényege dióhéjban annyi, hogy megfosztotta a rémtörténetet a késő középkorból örökölt misztikus sallangoktól, s helyükre egy jellegzetesen modern életérzést állított: azt a fajta hideg iszonyatot, ami az embert a gigantikus, személytelen világegyetemmel szembesülve tölti el. A gondviselés illúziójától megfosztott egyén pánikreakciója ez, aki rádöbben, hogy magára hagyottan áll ebben a világban, amelynek szempontjából teljesen mindegy, hogy él-e, hal-e. A szörnyek - a hideg kozmosz megszemélyesítései az írói síkon - valójában abszolút közönyösek; az egyes ember - sőt, az egész emberi faj - semmiféle jelentőséggel nem bír számukra. És persze éppen ez bennük az iszonyatos; sokkalta iszonyatosabb, mint bármiféle szimpla gonoszlélek a keresztény kultúrkör naivan kétosztatú hiedelemvilágából.
Szándékunk az volt, hogy sorozatunkkal Lovecraft irodalmi munkásságáról nyújtsunk hiteles és átfogó képet. Jelen összeállításunk az első darabja annak a háromkötetes gyűjteménynek, mellyel a színvonalas és áttekinthető Lovecraft-összkiadás hiányát kívánjuk pótolni, remélhetőleg az olvasóközönség megelégedésére.
Howard Phillips Lovecraft, of Providence, Rhode Island, was an American author of horror, fantasy and science fiction.
Lovecraft's major inspiration and invention was cosmic horror: life is incomprehensible to human minds and the universe is fundamentally alien. Those who genuinely reason, like his protagonists, gamble with sanity. Lovecraft has developed a cult following for his Cthulhu Mythos, a series of loosely interconnected fictions featuring a pantheon of human-nullifying entities, as well as the Necronomicon, a fictional grimoire of magical rites and forbidden lore. His works were deeply pessimistic and cynical, challenging the values of the Enlightenment, Romanticism and Christianity. Lovecraft's protagonists usually achieve the mirror-opposite of traditional gnosis and mysticism by momentarily glimpsing the horror of ultimate reality.
Although Lovecraft's readership was limited during his life, his reputation has grown over the decades. He is now commonly regarded as one of the most influential horror writers of the 20th Century, exerting widespread and indirect influence, and frequently compared to Edgar Allan Poe. See also Howard Phillips Lovecraft.
Az utazás négy hónapig tartott. Hosszú pihenőkkel, hetekig tartó feltöltődéssel, végtelenbe nyúló, parttalan mélázással, a fogyó idő mérhetetlen terhének súlyával a vállamon. Számomra négy hónap volt csupán itt, ezen a Földön, ami Lovecraft világában évmilliárdok távlatába nyúlt, galaxisok sokaságába kalauzolt. A kötet írásai ezekről, a felfoghatatlan, a józan megfontolás számára elképzelhetetlenül idegen és ellenséges helyekről villantanak fel néhány rémületes képkockát. Zaklatott képzeletünknek azonban mégis oly otthonosak ezek a helyek és különös lakóik, hogy kétség sem férhet hozzá, megérkeztünk. Hazaértünk, itthon vagyunk. Saját, kulcsra zárt elménk mélységének foglyai vagyunk. S nincs annál a felismerésnél rémületesebb, amikor rácsodálkozunk, hogy az égbe nyúló csúcsok, a förtelmes nyálkával borított barlangok, vagy az ezredévek gonosz emlékei alá rejtőző, elfeledett városok borzalma, mindig is itt lapult bennünk, a démonok mindig is gyíkagyunk kapujában acsarogtak a szabadulásra várva, és mi mindannyian akaratlan bábok vagyunk csupán, a kozmosz pora. Úgy érzem, hogy a létezhető világok legvégére jutottam, pedig ki sem tettem a lábam az utcából. Lovecraft csak mesél. Aprólékos leírásaival azonban mondatról mondatra felépíti azt a világot, amelyet előbb vagy utóbb kénytelenek vagyunk sajátunkként felismerni. Minél többet töltünk vele őrült expedíciói során, minél mélyebbre ásunk elfeledett városaiban, annál inkább fel kell, hogy ismerjük örökkön titkolt álmaink rejtélyes helyeit, rá kell csodálkoznunk képzeletünk legsötétebb zugaira.
Lovecraft zseniálisan vezeti át a realitásba vetett hitünket, az érzékelésünk igazában gyökerező bizonyosságunkat, az ismeretlentől való atavisztikus félelmeinkig, a nemtudás bizonytalan, zsigeri rettenetéig. Olyan világot teremt, amely mindig is létezett bennünk, de babonás kisgyermekként csak a szemünkre tapasztott ujjaink résein mertünk bekukucskálni a kapukon. Ámde azért vagyunk örökkön kíváncsi, rettegő, és mégis tántoríthatatlan utazók, hogy tágra nyissuk ezeket a kapukat és borzadó pillantásunkat a titkokra, a mélységek rejtélyeire szögezzük és lássunk…
HPL nettó varázsló, és tudom már, hogy későn vágtam bele az utazásba, későn kezdtem el az ismerkedést vele, hiszen nincs annyi életem, amennyi elégnek bizonyulhatna a megismeréshez. Köszönet Kornya Zsoltnak az értő szerkesztésért, a kiadónak a csodaszép kiadványért.
Elég nehéz nyilatkoznom róla. Nagy várakozásokkal mentem neki, ugyanakkor egy kicsit tartottam is tőle. Azt sejtettem, hogy valamennyire hasonlítani fog Poe-hoz, ha másban nem is, akkor a nyelvezetben – erre igyekeztem lélekben felkészülni, de teljesen nem lehet.
Az első kötet öt részre oszlik, amelyek hosszabb-rövidebb novellákat tartalmaznak. Némelyiket a hossza alapján inkább már kisregénynek mondanám. A világ elképzelésében sokat segített, hogy a nyáron megismerkedtem az Arkham Horror társasjátékkal, amely pontosan erre a világra épül – épp ezért az ismerős nevek megjelenése már kellemes érzéssel töltött el. Lovecraft világa egyébként hihetetlen lassúsággal és körülményességgel építkezik, leginkább azért, mert igyekszik mindent a lehető legapróbb részletekig bemutatni.
Sok esetben éreztem azt, hogy a novelláknak nincs is igazi cselekménye, nem tartanak sehova, a hangsúly sokkal inkább azon van, amit a szereplők látnak és tapasztalnak. Ezt erősíti a párbeszédek szinte teljes hiánya is; talán egy vagy két novella van ebben a kötetben, ahol két szereplő ténylegesen beszélget egymással. Ezek némileg nehézkessé és fárasztóvá tették számomra az olvasást.
Ezen túlmenően ott van még a nyelvezet, ami szinte teljesen ugyanolyan, mint amit Poe-nál is tapasztaltam. Szépirodalmi igénnyel megírt, hosszú, többszörösen összetett mondatok, amelyeknek időnként az elejét el is felejtettem, mire a végére értem. A történetek témája és a megírásuk módja között egyfajta ellentét feszül azzal, hogy a stílus a klasszikus irodalomnak felel meg, a téma viszont modern, nem hétköznapi, és kicsit sem hasonlít a korabeli szépirodalmi regényekéhez. A magam részéről határozottan örülök neki, hogy a kor előrehaladtával egyszerűsödött a horrorirodalomban használt nyelvezet.
A történetek alapvetően tetszettek, és látom már, miért tartják zseninek a szerzőjüket. El sem tudom képzelni, micsoda fantázia kellett ahhoz, hogy valaki egy ilyen összetett világot megalkosson. Számomra viszont egyáltalán nem ijesztő a novellák hangulata, egyáltalán nem kapott el a fülszövegben is emlegetett hideg iszonyat. Azt sem mondanám, hogy nyomasztó az egész, viszont egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy hangulat kell Lovecraft olvasásához. Nekem sem volt mindig, ezért is tartott olyan hosszú ideig az első kötet elolvasása.
A legjobban az Iranon keresése és az Ulthar macskái tetszett, a legkevésbé pedig a Zarándokút Kadath-ba. Ez utóbbival leginkább a lassúsága volt a bajom, mivel a Lovecraft által felépített világ zsenialitása ebben teljesedik ki, ami egy rövidebb írás esetén egyértelműen pozitív irányba billentené el a mérleget.
Természetesen folytatni fogom az életművet, mert kíváncsi vagyok a többi novellára is.