Különös, roppant különös egy darab.
Mielőtt belekezdenék a cselekménybe, azért nem árt néhány dolgot tisztázni: Théba védője Eteoklész, akinek a neve jelentése "Igazán híres", az ostromló sereg vezetője pedig Polüneikész, a Sokviszályú, ezekkel a nevekkel egyébként a darab során sokat játszik Aiszkhülosz. Nos, ez a két ipse testvér, mindketten Oidipusz királynak a fiai, ezen kívül van még két lánytestvérük, Antigoné és Iszméné. Mint ismeretes, Oidipusz véletlenül kinyírta az apját, összefeküdt az anyjával, Iokasztéval és aztán jól megvakította magát és megátkozta a fiait, hogy egymás kezétől essenek el. Ezért aztán a két jómadár elhatározta, hogy felváltva uralkodik, Eteoklész kezdte, de annyira megtetszett neki a királykodás, hogy amikor váltani kellett volna, diszkréten száműzte Polüneikészt, aki összeszedett egy sereget és jött megostromolni szülővárosát.
Ott kezdődik a sztori, hogy a thébai asszonyok jajgatnak, hogy az ellen körülvette a várost, Eteoklész pedig letorkollja őket, hogy mi lenne, ha hasznossá tennék magukat ahelyett, hogy itt sopánkodnak. Ezt követően érkezik meg az ellenséges táborból kémük, aki elmondja, melyik kapunál ki várható.
A Proitosz-kapunál Tűdeusz van, aki valami rokongyilkosságba keveredett, és amikor a Thébát ostromló Polüneikész felkérte, még jól is jött neki, hogy elmenekülhetett. Namármost Aiszkhülosz mindegyik ellenségnek megadja, hogy mi van a pajzsán, akárcsak a homéroszi hagyomány Akhilleusz pajzsával. Ennek a Tűdeisznak a pajzsán ég, csillagok, középen pedig a telihold kerekedik fenyegetően, ellene Melanipposzt vezényli ki Eteoklész.
Az Elektra-kaput Kapáneusz ostromolja, akinek a pajzsán egy meztelen, fáklyás férfi látható, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy tűzbe borítsa vele a várost, vele Polüphontész viaskodik.
A Neitai-kapunál Eteoklosz hetvenkedik, ő egy létrán mászó fegyverest mutogat a pajzsán, a Neitai-kapunál pedig Megareusz várja.
Az Athéna-Onka kapu Hippomedón és Hüperbiosz küzdelmének volt tanúja, egyébként ez az a remek kapu, ahol annak az Amphiónnak a sírja van, aki történetesen Zeusz és Antiopé fia, és a lantjával olyan szépen berzenkedett annak idején, hogy a kövek maguktól másztak össze Thébává. Hippomedónnak a pajzsán Tüphosz volt, az a kevéssé kedves százfejű szörny, akit Zeusz diszkréten az Etna alá záratott, Hüperbiosznak pedig direkte Zeusz volt a pajzsán, ugye mind a kapu, mind az ellenség pajzsán megformált szörny némiképp kapcsolódott hozzá, ez olyan jól sikerült, hogy végül Hippomedónt Zeusz villáma sújtotta agyon, zárójelben megjegyzem, hogy Hüperbiosz pajzsáról tudunk csak valamit a thébai vezérek közül.
A Boreasz-kaput Parthenopaiosz Arkasz támadta, aki egy Szfinxszel a pajzsán heveskedett, ugye ez a kellemetlen alak zargatta a thébaiakat mindaddig, amíg Oidipusz meg nem oldotta a találóskérdést. (Mi az, ami reggel négy, délben kettő, este három lábon jár, és akkor a leggyengébb, mikor a legtöbb a lába? A válasz: az ember, aki csecsemőként négykézláb mászik, majd két lábon kezd járni, időskorában pedig mankó(k)ra támaszkodik.) Szóval visszatérve Théba ostromára a Boreasz-kaput Aktór védte, aki hát nagyon ööö... Ügyi volt. Aiszkhülosz nem igazán ad a védők jellemzésére, mindegyik ragyogó, meg csodás, meg sárkányfogvetemény, de az ellenség azért sokkal ördögibben van kidomborítva.
A Homoloisz-kapunál Amphiáraosz (kelletlenül ostromolgatott, mert jós lévén látta, hogy ha odamegy, meg fog halni, el is bújt idejekorán, de aztán a feleségét valami csillogó nyaklánccal lefizették, és lebuktatta a hites urát, vele szemben Lászthenész harcolt, aki ifjú volt, de gondolkodása érett.
A hetedik kapunál volt Polüneikész, Eteoklész öccse, akinek pajzsán egy fegyverest vezetett Diké valami olyasmi szándékkal, hogy gyere, pihenjünk meg apáid csarnokaiban, vele pedig Eteoklész szállt szembe. A Kar nagyon pánikolt, hogy nem lesz ez így jó, nehogy beteljesedjen a jóslat, de a jóslatoknak az a makacs tulajdonságuk van a görög mitológiában, hogy beteljesednek, úgyhogy a két fivér egymás kezétől halt meg, de Thébát megvédték, az ellenség halott (hogy miként vagy mikor vagy úgy egyáltalán, az nem kerül kifejtésre, először még Eteoklész megy a kapuhoz, aztán hipp-hopp nem meghalt az ebadta?).
Eddig tart kb. Aiszkhülosz drámája, innentől kezdve gyaníthatóan valaki belekontárkodott a művébe, valaki, aki Szophoklész után létezett, mert hirtelen feltűnik a színen Antigoné meg Iszméné és elkezdenek jajgatni. Ez még nem is lenne akkor baj, mert valószínűleg ugyanígy akart jajgattatni Aiszkhülosz is, csak ő a kettéosztott karral. Aztán onnantól kezdve, hogy abbahagyták a jajgatást, és Antigoné elkezd monologizálni, hótziher, hogy az már nem Aiszkhülosz. Innentől kezdve a szophoklészi sztori játszódik le, csak rövidítve, döntött a tanács, Eteoklészt tisztességesen eltemetik, de Polüneikészt temetetlenül hagyják a vadállatoknak, erre Antigoné jön és erősködik, hogy ő úgy eltemeti a bátyját, mint annak a rendje. Itt aztán gyorsan lezavarja a dolgot a kontár, mert a Kar kijelenti, hogy akármi is lesz, ezek eltemetik Polüneikészt, ne is próbálja őket megállítani senki, a többiek meg így hümmögtek, hogy oké, hát végülis közös gyász, meg rokonok, meg miegyéb... Szintén nem volt életem drámája, de remek kis mondatok vannak benne, mint hogy:
1-3 (Eteoklész)
Polgárok, az időkhöz illőn szóljon az,
ki ügyünk őre, városunk fedélzetén
kormányoz - álom ne szálljon pilláira!
10-13 (Eteoklész)
S ti, kik teljes virágnyitást nem értetek,
s ti, sok élemedettkorú, az izmotok
sarjadzását nőttön-növelve, legyetek
vigyázással, megtéve, mi tőletek telik!
21-23 (Eteoklész)
Isten kegye idáig még felénk hajolt,
idáig ránk, ostromlottakra kedvezőn
kormányozták a háborút az Églakók.
76 (Eteoklész)
Segítsetek! Hiszem, hogy érdekünk közös.
264 (Karvezető)
Jó, hallgatok. S türöm, mint más, a sorsomat.
287-289 (Kar)
Vigyáz szivem, félve nem alszik el.
Riadalmat gyújt belém
a sok gond: szívem ismerőse.
291-294 (Kar)
Így félti fészkén buvó,
pihés fiókáit a
reszkető gerle rossz
kigyó-hálótárstól.
353-354 (Kar)
Üres kéz üres kezet
húz magának cinkosúl.
452 (Kar)
Pusztuljon, ki ránk gonoszat esküszik!
507 (Eteoklész)
Alakja, lelke, kardja: tiszta, gáncstalan.
550-551 (Eteoklész)
Bár azt nyernék az égiektől, mit maguk
forralnak, ez istentelen hetvenkedők!
592-594 (Hírnök)
Nem jónak látszani, az lenni vágyik ő;
lelkének mély barázdájából szedve jó
gyümölcsöt, melyből jósugallat sarjadoz.
599-604 (Eteoklész)
Kezdj bárminő dologba, rosszabb nincs a rossz
barátoknál - ilyen gyümölcsöt le ne tépj!
Az átok szántóföldje csak halált terem.
625 (Eteoklész)
A halandónak isten adja a sikert.
702-703 (Eteoklész)
Minket már elfeledtek rég az istenek,
csak vesztünkön gyönyörködnek csodálkozón.
705-708 (Kar)
Most, hogy a torkodon űl itt... De határozatát
megszelídítheti változatával a Sors,
s simogató szellővel jöhet el, noha
forr, zuborog ma még.
719 (Eteoklész)
Nincs menekvés a végzetből, mit isten ád.
1041 (Antigoné)
Talál a bátorság a tettre száz utat!