A Vérző Holdak Éjszakáján a régi vér írmagját is kiirtották, Sivatag új császára azonban inkább csak gyilkos, mint hadvezér. Az új uralkodó betegesen félti hatalmát, újabb és újabb módszerekkel próbálja felkutatni azokat a leszármazottakat, akik veszélyt jelenthetnek a trónjára.
Carden Wade áruló. Azon a sötét éjjelen elhagyta őrhelyét, és nem volt ott, hogy megvédje urát és annak gyermekeit. Amikor egy megbízás révén egy titokzatos lány nyomába szegődik, még nem is sejti: talán most kapja meg az utolsó esélyt, hogy helyrehozza hibáját.
Sharalyn Tanner korán megtanult életben maradni. Már gyermekkorában is embervadászokat, mágusokat és martalócokat küldtek utána, de ő mindig győzedelmeskedett, majd újra elrejtőzött. Mostanáig. Ezúttal ugyanis egy olyan összeesküvés kellős közepén találja magát, amelyhez ezer szállal kötődik, és hiába retteg az elköteleződéstől, ezúttal nincs hova bújnia.
És miközben mindent felemésztő belviszály fenyegeti Sivatagot, az évszázadok óta mágiával lezárt éjföldi határon torz lények és élőhalottak lopóznak át. Ha pedig Éjföld felébred, az egyet jelenthet csak: háborút…
A steampunk történeteivel nagy sikert aratott Vivien Holloway legújabb regénye ezúttal a kalandos fantasy–történetek szerelmeseit szólítja meg.
I rarely read from Hungarian authors. Most of the time, I don't like the writing style, and the themes of the books are not my cup of tea. Vivien Holloway's novels are the exception. The storm's promise is her first novel in years, so I was happy to read something new from the author.
I'm not entirely satisfied with it. It started promising, but the characters were often annoying, especially the two teen boys. One was enough, but we got two. Our main character Shara was quite boring. The worldbuilding was shallow. I liked the idea of the walled cities, where the forest and fields are inside the city walls, and outside is the desert where nothing grows. But naming the three kingdoms/ countries Desert, Marsh, and Nightland is not so creative. I liked the witches and warlocks, but we bearly known anything about them. I hope this will change in the next book. I enjoyed the capital city politics the most.
Kellemes könyv volt, nem éreztem, hogy több akart lenni annál, ami, de éreztem némi hiányosságot benne. A felvonultatott mágikus képességek kifejezetten tetszettek, sajnálom, hogy eddig nem tudtunk meg róluk többet, emiatt kifejezetten várom a következő kötetet, hátha az kielégíti a kíváncsiságomat.
A sztori persze a nagy esemény előtt marad abba, kiváncsi leszek erre a nagy kavalkádra, sok szálat kell majd lezárni, hogy miként fog összeérni az Éjföldi és a Sivatagi szál, az pedig kifejezetten izgalmas kérdés marad.
A két karakter közötti románcot nem tudom hova tenni, valahogy mindig nagyon bizarrnak érzem, amikor olyan karakterek szeretnek egymásba, ahol az egyik fél látta felnőni/gyerekkorában a másikat miközben ő maga már felnőtt volt. Minden egyes romantikus jelenetet kicsit kínosnak, kellemetlennek éreztem emiatt. Amikor Shara szóba hozta, hogy mit tett volna Craden a Vérző Holdak Éjszakája nélkül, akkor pedig nehezen viseltem a vártam-volna-rád választ. Shara hat éves volt, Craden pedig felnőtt(!), sír most egy kicsit a lelkem.
A fegyverek tekintetében volt számomra egy kis hézag, bár lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de mi lett a lidérces gömbbel? Amennyire gyakran támaszkodott Shara a lidérc gömbre az elején, és amennyire erős volt az eszköz, annyira eltűnt a végére. A mágus visszaűzte belé a lidérceket, Shara elrakta a zsebébe, onnan pedig szó sem esett róla többet, pedig az elején szinte minden helyzetben hasznosnak bizonyult.
Személyiségekről szólva a karakterek nem érződtek túl mélynek, mindenkinek ki volt osztva egy személyiségtípus, egy motiváció, és senkiből nem lett árnyalt személyiség. Vagy fekete volt egy karakter, vagy fehér, nem volt egyik sem szürke, vagy túl komplex, pedig igazán jó alapanyagok voltak.
Összességében korrekt kis olvasmány volt, élveztem, kellett egy kis idő, mire magába szippantott, de megtette. Várom a következő kötetet, hajrá Vivien, meg tudod csinálni!
This entire review has been hidden because of spoilers.