What do you think?
Rate this book
Rákosival az ágyban: Különös történetek a múltról és a közelmúltról
Csabai László új novelláskötete szubjektív történelemkönyv, amelyben nyárligeti hőseit követve jutunk el az első világháborútól napjainkig: megelevenednek a két világháború és a forradalmak hétköznapjai, aztán az újrakezdés, a lakosságcsere, a Rákosi-korszak, majd a hatvanas-nyolcvanas évek konszolidált-fásult szocializmusa, s végül a rendszerváltás körüli, utáni időszak. A Rákosival az ágyban mikrotörténelem a javából: a szerző a tőle megszokott aprólékossággal festi meg a környezetet, egy-egy történet politikai és tárgyi hátterét. Helyi munkások, parasztok, tirpákok, magyarok, oroszok, régi és új potentátok szerepelnek novelláiban, mindig valamilyen kiélezett történelmi szituációban. Csabai nagy szeretettel és finom humorral mutatja be, ahogy a nagypolitika egy kisváros és környezete életében helyi szintre „fordítódik”.
ebook
Published October 12, 2022
8 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 2 of 2 reviews
November 12, 2022
Olvasás közben azon morfondíroztam, hogy ezek ugyanazok a könnyű kézzel megírt, lendületes történelmi ismeretterjesztő betétek, amelyekkel tele vannak a Csabai-regények is, csak éppen most nincs köréjük írva egy ilyen-olyan regénykeret, és persze nincs Szindbád, a nyomozó, hogy egy láncra fűzze az egészet. Még azt se tartom kizártnak, hogy ezek az írások egy része valamelyik regénybe lett szánva, csak aztán nem sikerült organikusan a szövegbe illeszteni – így elnevezték őket novellának.
A magam részéről viszont fázom attól, hogy novellaként határozzuk meg őket. Némelyik kétségkívül kerek egész, határozottan novellaszerű, például a remekbe szabott Szimulánsok vagy a Sötét utcák. Sok azonban erőltetetten van lezárva, mintha csak azért került volna a végükre csattanó, mert az írónak nem volt kedve tovább bíbelődni velük. (Mindig sajnálatos körülmény, ha ezek az írások a könyv végén torlódnak egymásra, hisz az efféle kötetzárás rossz szájízt hagy – itt picit ilyesmit tapasztaltam). De összességében nem annyira novelláskötet ez, inkább egyfajta írott illusztráció a történelem nevű úthenger működéséhez. Egyfajta XX. századi kaleidoszkóp, ami gördülékenyen siklik át egy egész évszázadon a Monarchiától kezdve a rendszerváltás utáni évekig. Az egészt nézve több tematikus novelláskötetnél, mert az ív, úgy hiszem, fontosabb, mint az egyes szövegek tökéletessége – ez viszont azzal is jár, hogy az egyes szövegeket néha nehéz önmagában is értékes elbeszélésnek tekinteni.
Azért jó volt ez. Benne van Csabai védjegye, a szikrázóan ironikus történelemszemlélet, ami képes pár vonással, alulról, a „nép” szemszögéből megragadni a nagy világpolitikai folyamatok abszurditását. No és persze a már emlegetett „könnyű kéz”, ami különösen látványos Csabai párbeszédeiben, amelyeket nem tudok eleget dicsérni: gördülékenyek, elevenek, izgalmasak. Nekik is köszönhető, hogy a kötet egyszerűen eteti magát – az ember elkezdi, aztán huss, már vége is van.
A magam részéről viszont fázom attól, hogy novellaként határozzuk meg őket. Némelyik kétségkívül kerek egész, határozottan novellaszerű, például a remekbe szabott Szimulánsok vagy a Sötét utcák. Sok azonban erőltetetten van lezárva, mintha csak azért került volna a végükre csattanó, mert az írónak nem volt kedve tovább bíbelődni velük. (Mindig sajnálatos körülmény, ha ezek az írások a könyv végén torlódnak egymásra, hisz az efféle kötetzárás rossz szájízt hagy – itt picit ilyesmit tapasztaltam). De összességében nem annyira novelláskötet ez, inkább egyfajta írott illusztráció a történelem nevű úthenger működéséhez. Egyfajta XX. századi kaleidoszkóp, ami gördülékenyen siklik át egy egész évszázadon a Monarchiától kezdve a rendszerváltás utáni évekig. Az egészt nézve több tematikus novelláskötetnél, mert az ív, úgy hiszem, fontosabb, mint az egyes szövegek tökéletessége – ez viszont azzal is jár, hogy az egyes szövegeket néha nehéz önmagában is értékes elbeszélésnek tekinteni.
Azért jó volt ez. Benne van Csabai védjegye, a szikrázóan ironikus történelemszemlélet, ami képes pár vonással, alulról, a „nép” szemszögéből megragadni a nagy világpolitikai folyamatok abszurditását. No és persze a már emlegetett „könnyű kéz”, ami különösen látványos Csabai párbeszédeiben, amelyeket nem tudok eleget dicsérni: gördülékenyek, elevenek, izgalmasak. Nekik is köszönhető, hogy a kötet egyszerűen eteti magát – az ember elkezdi, aztán huss, már vége is van.
November 7, 2022
Csabai fantasztikusan jó atmoszférateremtő, ez úgy a Szindbád-sorozatból (noha az utolsó kötetben mintha csak az atmoszféra maradt volna) mint a novelláskötetekből tudható. Így van ez ebben a kötetben is, egészen addig, amíg a novellák kronológiailag elérik a közelmúltat, ott ugyanis az atmoszférateremtés megdöglik, és vele halnak a novellák is. Szó szerint.
Lássuk csak. Van itt egy novellasorozat, nem összefüggő, de azért mégis. Analógia, ha úgy akarom, meg nem is. Önmagában is nagyszerű, hiszen azt hivatott bemutatni cca. 100 év leforgása alatt, hogy az az emberi szenny, jelen esetben honi, magyar, amelyik boldogan tenyészik, virul a lapokon, hogyan is alakította voltaképpen mindig a lehető legrosszabbul a sorsát, s ezzel egyúttal a másokét is. Itt vannak a kollaboránsok, az opportunisták, és azok is, akik csupán - ártatlanságuk teljes tudatában - soha nem léptek fel az ellen, ami ellen fel kellett volna lépniük. Egyesek azért, mert fel sem ismerték a fellépés pillanatát, mások meg azért nem, mert a legkevésbé sem érdekelte őket az egész. A novellák gyönyörűen működnek. Ám, ahogy már írtam, bedöglenek, ha az elmúlt 30 évet kell feldolgozni. Úgy csuklanak össze mint padlóra dobott ruha. Még azt sem mondhatom, hogy önmaguk paródiái, hiszen annak sem jók. Üresek, végtelenül sematikusak (az egy dolog, hogy az, amit megjeleníteni kívánnak, maga is sematikus, de azért ez még nem ok a laposságra) és semmitmondóak. Halottak. Olvasni is nehéz. Az Új asszony a háznál a megvásárolt feleséggel, a meghatóan gyengéd rosszfiúval. Vagy Szonyecska, az anyagilag nyugodtabb farvizekre evező nőről, aki belebotlik volt szerelmébe és kölcsönösen rájönnek, hogy a másik milyen megdöbbentő. A Nikó lehetne egy részlet valamelyik kortárs, ezután megírásra kerülő Szindbádból, ha Csabai úgy nem döntött volna, hogy mégsem, mert gyenge. A tanonc szóra sem érdemes.
Én, mint elkötelezett Csabai-rajongó, megint csalódtam egy nagyot, és ez már a második, hiszen az utolsó Szindbád-regénnyel hasonló gondjaim voltak (még mindig vannak, ami azt illeti). Ettől eltekintve nem akarok arra gondolni, hogy Csabai csodálatosan meg tud írni egy bizonyos korszakot, ám képtelen átlépni egy másikba. Ezt, feltételezhetően, eldönti a következő, az időben felénk haladó Szindbád-regény.
Lássuk csak. Van itt egy novellasorozat, nem összefüggő, de azért mégis. Analógia, ha úgy akarom, meg nem is. Önmagában is nagyszerű, hiszen azt hivatott bemutatni cca. 100 év leforgása alatt, hogy az az emberi szenny, jelen esetben honi, magyar, amelyik boldogan tenyészik, virul a lapokon, hogyan is alakította voltaképpen mindig a lehető legrosszabbul a sorsát, s ezzel egyúttal a másokét is. Itt vannak a kollaboránsok, az opportunisták, és azok is, akik csupán - ártatlanságuk teljes tudatában - soha nem léptek fel az ellen, ami ellen fel kellett volna lépniük. Egyesek azért, mert fel sem ismerték a fellépés pillanatát, mások meg azért nem, mert a legkevésbé sem érdekelte őket az egész. A novellák gyönyörűen működnek. Ám, ahogy már írtam, bedöglenek, ha az elmúlt 30 évet kell feldolgozni. Úgy csuklanak össze mint padlóra dobott ruha. Még azt sem mondhatom, hogy önmaguk paródiái, hiszen annak sem jók. Üresek, végtelenül sematikusak (az egy dolog, hogy az, amit megjeleníteni kívánnak, maga is sematikus, de azért ez még nem ok a laposságra) és semmitmondóak. Halottak. Olvasni is nehéz. Az Új asszony a háznál a megvásárolt feleséggel, a meghatóan gyengéd rosszfiúval. Vagy Szonyecska, az anyagilag nyugodtabb farvizekre evező nőről, aki belebotlik volt szerelmébe és kölcsönösen rájönnek, hogy a másik milyen megdöbbentő. A Nikó lehetne egy részlet valamelyik kortárs, ezután megírásra kerülő Szindbádból, ha Csabai úgy nem döntött volna, hogy mégsem, mert gyenge. A tanonc szóra sem érdemes.
Én, mint elkötelezett Csabai-rajongó, megint csalódtam egy nagyot, és ez már a második, hiszen az utolsó Szindbád-regénnyel hasonló gondjaim voltak (még mindig vannak, ami azt illeti). Ettől eltekintve nem akarok arra gondolni, hogy Csabai csodálatosan meg tud írni egy bizonyos korszakot, ám képtelen átlépni egy másikba. Ezt, feltételezhetően, eldönti a következő, az időben felénk haladó Szindbád-regény.
Displaying 1 - 2 of 2 reviews