What do you think?
Rate this book
Utcamesék
"Az Utcamesék megrázó, empatikus, ugyanakkor kíméletlen látlelet a hajléktalanok helyzetéről. Kozma Lilla Rita dermesztő közelségből mutatja meg az emberi szenvedés és kiszolgáltatottság hétköznapjait."
Péterfy Gergely
író
"Ha a színházban két sorral előtted ül, vagy ha a profilját nézed a nagy teákkal, egy ízig vérig írónő. Nekem azonban az utcás csajszi, aki a hallgatóimat vezeti be a hajléktalanellátás nem túl meseszerű világába. Valahogy így kell ezt megmutatni, gyönyörűen finoman és hitelesen, Nehéz bevallani, de nekem is újszerű volt. Várom a többit.
Mihály Bulcsú
szociális munkás-mesteroktató
ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék
Péterfy Gergely
író
"Ha a színházban két sorral előtted ül, vagy ha a profilját nézed a nagy teákkal, egy ízig vérig írónő. Nekem azonban az utcás csajszi, aki a hallgatóimat vezeti be a hajléktalanellátás nem túl meseszerű világába. Valahogy így kell ezt megmutatni, gyönyörűen finoman és hitelesen, Nehéz bevallani, de nekem is újszerű volt. Várom a többit.
Mihály Bulcsú
szociális munkás-mesteroktató
ELTE TÁTK Szociális Munka Tanszék
192 pages, Paperback
Published January 1, 2021
1 person is currently reading
3 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 of 1 review
December 11, 2023
A hajléktalanság számomra arra bizonyíték, hogy ez a civilizáció, amiben élünk, nem civilizáció.
Nincs mit szépíteni ezen, sokszorta több ingatlan áll üresen a világban, mint ahány ember él benne.
Újpesten voltam gimis, ott találkoztam először a reménytelenséggel, amivel azóta is úgy bánok, mint valami, amit kerülnöm kell, mert bárhogyan is alakul a sorsom, pillanatok alatt egy aluljáróban találhatom magam.
Bulgáriában aztán megláttam ennek is a legalját, a generációk hajléktalanságát, ami már antropológiai bélyegeket hagyott a nyomorultakon.
Egyszerre tölt el félelem, düh ha ezzel találkozom, és ez követett most is a köny olvasása alatt. Itt kullogott mögöttem valami gonosz közöny.
10 éve volt talán, amikor a szegedi hajléktalanszállóba látogattunk egy karácsonyi gyűjtést követően. Emlékszem, hogy megkért az otthon munkatársa, hogy mondjak valami lelkesítőt az összegyűlteknek. A meggyötört testek között érdeklődő pillantások várták a szavaim én neg nem tudtam mondani semmit, ott álltam és leblokkoltam a hazugságok között, a remény és csoda hangoztatásának képmutatásában.
Volt egy öreg nő, róla egy sokat használt fotót készítettem, mert a nyomor ráncai mögött a szépség szikrázott, a sikere persze hazugság: az emberek így szeretik látni a hajléktalanokat... a nő adott egy levelet, hogy vigyem el egy címre, a lányának írt.
Sosem vittem el...
Nincs mit szépíteni ezen, sokszorta több ingatlan áll üresen a világban, mint ahány ember él benne.
Újpesten voltam gimis, ott találkoztam először a reménytelenséggel, amivel azóta is úgy bánok, mint valami, amit kerülnöm kell, mert bárhogyan is alakul a sorsom, pillanatok alatt egy aluljáróban találhatom magam.
Bulgáriában aztán megláttam ennek is a legalját, a generációk hajléktalanságát, ami már antropológiai bélyegeket hagyott a nyomorultakon.
Egyszerre tölt el félelem, düh ha ezzel találkozom, és ez követett most is a köny olvasása alatt. Itt kullogott mögöttem valami gonosz közöny.
10 éve volt talán, amikor a szegedi hajléktalanszállóba látogattunk egy karácsonyi gyűjtést követően. Emlékszem, hogy megkért az otthon munkatársa, hogy mondjak valami lelkesítőt az összegyűlteknek. A meggyötört testek között érdeklődő pillantások várták a szavaim én neg nem tudtam mondani semmit, ott álltam és leblokkoltam a hazugságok között, a remény és csoda hangoztatásának képmutatásában.
Volt egy öreg nő, róla egy sokat használt fotót készítettem, mert a nyomor ráncai mögött a szépség szikrázott, a sikere persze hazugság: az emberek így szeretik látni a hajléktalanokat... a nő adott egy levelet, hogy vigyem el egy címre, a lányának írt.
Sosem vittem el...
Displaying 1 of 1 review