What do you think?
Rate this book
Az aranykor fénykora
Au! Ezt nem hiszed el. Gondolom, igazából te nem hiszed el. Bejelölt. Ki? B... B... Beckham. Mi?! Bejelölt. Ki? Beckham. Ne. De. Nem. De.
276 pages, Paperback
First published January 1, 2022
1 person is currently reading
29 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
December 3, 2022
Másfél oldal se kellett elteljen a könyvből, de engem már úgy irritált ez az Au nevű szereplő, hogy azt szavakba önteni is nehéz. Ez azért egy írói bravúr, úgy vélem. Aztán a későbbiekben szembesültem azzal, hogy az összes szereplő irritál. De tényleg az összes, kivétel nélkül. Ilyenkor pedig elgondolkodik az ember, hogy vajon tényleg a szereplők irritálják? Nem lehet, hogy maga az író?
Nekem az a bajom így két könyv után Kemény Zsófival, hogy fájdalmasan ellazázza az egészet. Ebben a könyvben mindenki csak teng-leng, hegyezi a zabot, miegymás. Ez oké, nincs ezzel semmi bajom, ettől még lehetne az egész a Z-generáció Oblomovja. De nem lesz. Mégpedig szerintem pont azért nem, mert Kemény juszt se veszi komolyan. Úgy csinál, mintha ő ezt az egészet csak írná bele a vakvilágba, póráz nélkül, szél szárnyán szabadon, fiatalosan. Slammer-betegség, mondhatnók. Mintha félne a drámaiságtól, vagy (barátibb megfogalmazásban) tagadná annak létjogosultságát. Csak hát ez oda vezet, hogy a szöveg lehetséges érzelmi csúcspontjait egész egyszerűen elkeni, rendszeresen beváltja valami jópofáskodásra. Mintha az egyetlen célja az lenne, hogy az olvasó őt vagány, esetleg trendi szerzőnek tartsa*. És hát helyenként tényleg jópofa, vannak kreatív húzásai, nyelvi leleményei, innovatív ötletei, de mindegyikre jut egy gáz, modoros, izzadságszagú megoldás is**. És mivel az egész konstrukciónak konkrétan nincs gerince, és az irritáláson kívül más érzelmet nem kíván kiváltani (azt se biztos, hogy tudatosan), ezt nem tudom, és nem is akarom megbocsátani.
Lehetett volna ez egy sokatmondó regény a súlytalanságról, de csak egy súlytalan regény lett a súlytalanságról. Egyetlen erénye, hogy inkább idegesített, mint untatott, ami legalább nem egy passzív érzés.
* Van ebben valami kamaszos attitűd, igen. Kerülni a "nagy" dolgokat, rejteni az érzelmeket, ne lássa senki az igazi arcunk. Poénkodjuk el a drámát. De basszus, az író az olvasóból kiváltott érzelmekből él. Minek olvassak valamit, ami fél érzelmet kiváltani, csak jópofáskodna? Small talk az ilyen próza, nem irodalom. Kemény pedig ezzel a stílussal iszonyatosan közel kerül ahhoz, hogy a "fiatalos" szót negatív értelemben legyek kénytelen használni.
** Sokat gondolkodtam rajta, hogy a címet melyik kategóriába soroljam. Nekem mondjuk nem tetszik. Némi túlgondoltságot orrontok benne. Aranykor mint Au kora, érted.
Nekem az a bajom így két könyv után Kemény Zsófival, hogy fájdalmasan ellazázza az egészet. Ebben a könyvben mindenki csak teng-leng, hegyezi a zabot, miegymás. Ez oké, nincs ezzel semmi bajom, ettől még lehetne az egész a Z-generáció Oblomovja. De nem lesz. Mégpedig szerintem pont azért nem, mert Kemény juszt se veszi komolyan. Úgy csinál, mintha ő ezt az egészet csak írná bele a vakvilágba, póráz nélkül, szél szárnyán szabadon, fiatalosan. Slammer-betegség, mondhatnók. Mintha félne a drámaiságtól, vagy (barátibb megfogalmazásban) tagadná annak létjogosultságát. Csak hát ez oda vezet, hogy a szöveg lehetséges érzelmi csúcspontjait egész egyszerűen elkeni, rendszeresen beváltja valami jópofáskodásra. Mintha az egyetlen célja az lenne, hogy az olvasó őt vagány, esetleg trendi szerzőnek tartsa*. És hát helyenként tényleg jópofa, vannak kreatív húzásai, nyelvi leleményei, innovatív ötletei, de mindegyikre jut egy gáz, modoros, izzadságszagú megoldás is**. És mivel az egész konstrukciónak konkrétan nincs gerince, és az irritáláson kívül más érzelmet nem kíván kiváltani (azt se biztos, hogy tudatosan), ezt nem tudom, és nem is akarom megbocsátani.
Lehetett volna ez egy sokatmondó regény a súlytalanságról, de csak egy súlytalan regény lett a súlytalanságról. Egyetlen erénye, hogy inkább idegesített, mint untatott, ami legalább nem egy passzív érzés.
* Van ebben valami kamaszos attitűd, igen. Kerülni a "nagy" dolgokat, rejteni az érzelmeket, ne lássa senki az igazi arcunk. Poénkodjuk el a drámát. De basszus, az író az olvasóból kiváltott érzelmekből él. Minek olvassak valamit, ami fél érzelmet kiváltani, csak jópofáskodna? Small talk az ilyen próza, nem irodalom. Kemény pedig ezzel a stílussal iszonyatosan közel kerül ahhoz, hogy a "fiatalos" szót negatív értelemben legyek kénytelen használni.
** Sokat gondolkodtam rajta, hogy a címet melyik kategóriába soroljam. Nekem mondjuk nem tetszik. Némi túlgondoltságot orrontok benne. Aranykor mint Au kora, érted.
December 31, 2024
nagyon igyekeztem, hogy még idén befejezzem, mert szeretném a 2025-öt egy jobb olvasási élménnyel nyitni. :( idegesítő karakterek szerepelnek egy idegesítő történetben, amit idegesítő stílusban írtak meg - néha azért felhorkantottam.
August 28, 2023
Imádom Kemény Zsófi verseit és slam poetry alkotásait , szerintem gyönyörűen bánik a magyar nyelvvel, ezért esett erre a könyvre a választásom. Ez a könyv eszméletlenül abszurd. Az első tíz oldal után abba akartam hagyni, végül hajtott a kíváncsiság hogy mi fog kisülni belőle. Végig azon gondolkodtam olvasás közben, hogy annyira rossz, hogy már jó, már-már zseniális. Nincs semmi értelme, és mégis, megannyi életigazság fellelhető benne. Ez egy olyan mű, amit szanaszét lehet elemezni, rétegeire bontani. Különösebben egyik karakter sem szimpatikus, ami számomra zavaró volt. Összességében nem tudom eldönteni, hogy imádom vagy utálom, így három csillagot adok. Merőben más, mint amire számítottam, Zsófi versei sokkal emészthetőbbek.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews