ANTIKVARNI PRIMERAK Dobitnik mađarske nagrade Najbolja knjiga godine. "Ja, Andraš Ostatni, 5. februara 1915. započinjem ovu knjigu beležaka, dan uoči svog venčanja. U vatri uzbuđenja san mi ne dolazi na oči, zato hitro uzimam beležnicu." Srećni mladoženja nije ni svestan da je započeo priču koju će dopisivati i drugi, čak i godinama nakon njegove smrti, a svakako ne sluti da će zauvek ostati željan ljubavi supruge koju obožava i prilike da spusti glavu na njen, Jadvigin jastuk. Glavni junaci svoje prave emocije prvi put otkrivaju prekasno, kada više nema prilike da im oprosti onaj ko je zbog njih patio. Ovaj roman o neuzvraćenim ljubavima, pun veoma dubokih i jakih osećanja, priča je o željama i neostvarenim snovima koji nam kao pesak teku kroz prste, našom krivicom.
Viacvrstvové spoločenské romány, ktoré v sebe kĺbia sociálne problémy s problémami jednotlivca a vykresľujú úpadok vo všakovakých podobách, ja veru môžem – keď sa navyše problematiky chopí autor s takým jedinečným štýlom, aký má Pál Závada, o výbornú knihu je postarané a Jadvigin vankúšik je toho dôkazom.
Na prvý pohľad by sa mohlo zdať, že kniha ponúkne len ďalší, na pozadí vojny vznikajúci, všedný ľúbostný trojuholník, no veru nie je to tak. Autor prostredníctvom denníkových zápiskov ilustruje príbeh rozpadávajúcej sa rodiny i rozpadajúcej sa krajiny, príbeh plný naštrbených, kostrbatých vzťahov, trpkých i vášnivých priznaní a splnených aj nesplnených túžob.
Vďaka subjektívnemu rozprávaniu troch rozličných postáv má čitateľ možnosť udalosti a dôležité míľniky ovplyvňujúce život rodiny sledovať z rôznych uhlov, čím postupne odhaľuje obraz zložitých emocionálnych vzťahov, na pozadí ktorých sa odkrýva spoločenská situácia panujúca v 20. storočí v pohraničných oblastiach Maďarska.
Aj napriek nie vždy sympatickým postavám je Jadvigin vankúšik príjemnou, krásne nezvyčajnou knihou, ktorú však rozhodne nemožno zaradiť medzi „ľahké“ čítanie. Práve naopak. Či už je na vine samotná denníková forma, v ktorej emocionalita miestami vytláča chronológiu do úzadia, početné využívanie kombinovaného jazyka maďarských Slovákov či s tým súvisiace digresie v podobe vysvetliviek, každý moment si vyžaduje plnú pozornosť čitateľa.
Ak však radi siahate aj po knihách náročnejších na pozornosť, prípadne sa radíte k lingvistickým fajnšmekrom, ktorí sú ochotní akceptovať, že ľudia nie sú neomylní, Jadvigin vankúšik si určite nenechajte ujsť.
Te jóságos ég... Ez a könyv... Eléggé felzaklatott. Ez a nyughatatlanság, ez a reménytelenség, ez a magány, ezek a sorsok. Kegyetlen egy regény volt ez. Ez a nő, Jadviga... A szépségével, a csapodárságával, a titkaival, magyarázatok nélkül. Ez a férfi, Andris... A reménytelen várakozásával, a vágyakozásával a saját felesége után. Ez a fiú, Misó... Egy törvényen kívüli kapcsolatból, megtűrt gyerekként, kurtán, furcsán, szűzen. Rettentően szántam a férfiakat ebben a regényben, ennek a nőbe oltott démonnak az áldozatait. Ennek a démonnak, aki saját magától is szenvedett, de nagyon, mert nem bírt nyugalomra találni semmiben és senkiben sem... Imádtam a könyv első felét, jó volt olvasni a szép magyar nyelven írodott régies mondatokat, a napló formájában megírt regényt, melybe a napló íróján kívül később a családtagok is beleírják a saját verziójukat. De később, a vége felé nagyon hazavágott ez az erkölcsi fertő, ez a lelki nyomor, ez a szenvedés, ami kikanyarodott ebből a kezdetben ízes, izgalmas magyar falusi történetből. Fú. Nem tudom, hogy tudnám-e ajánlani jó szívvel ezt a könyvet bárkinek, pedig tudom, hogy jó.
(A történelmi része kellemesen simult a regénybe egyébként. Nem vagyok rá büszke, de én tökre meglepődtem, hogy dél-kelet Magyarországon éltek/élnek szlovákok... Most már ezt is tudom. Egyébként a regényből készült film szerintem nagyon jó, jó régen láttam. De az valahogy sokkal kevésbé perverz és túlfűtött, mint ez a könyv. Mindentől függetlenül újra akarom nézni a filmet - nyugtalanít ez a történet. Már csak azért is, mert ott motoszkál bennem, hogy talán én és a családom sem különb ezeknél az embereknél. Talán csak én nem akarok tudni róla...)
Nem tudom összefoglalni a gondolataimat. Tetszett. Itt van ez a sok nehezen szerethető karakter (az emberek közelről általában nehezen szerethetőek) akiket mégis mélységesen megértek és együtt érzek velük. Ennél több nem is nagyon kell. Nem hibáztat senkit, ilyenek vagyunk. Hát ilyenek a hazásságok, ilyen a szerelem, ilyen lehetett az élet a hervasztó magyarországi huszadik században. A nyelvezet, nyilván, gyönyörűséges.
Although this book is challenging for a non-native Hungarian reader, its linguistic virtuosity is immediately discernible. There are minimal characters, but each is portrayed in beautiful detail - each with his/her own distinct voice. The book also provides an up-close view of the Hungarian-Slovakian area between the two World Wars. I would definitely read another book by Pal Zavada.
"A fagyok ezüstjéből bús szürkévé enyhült egek tízezer patakja szaggatja-mossa szét a kertek foszlott hópaplanjait, s csobogja bele magát a várakozási csöndbe."
"Hogy lényének áttetsző poharában az eufória pezsgőjét már első pillantásra is zavarosnak véltem. Mígnem az új szívöröm arany nedűjén megláttam - mint egy kicsapódott olajréteget - a hamis lelkesültséget, majd a szerelem újborának alján a fájdalom sötéten kavargó seprőjét is."
"A górélécek álló redőnyén besikló fénytáblákban izzó porkavargás. A tavalyi csöveket már kimorzsolták innen, az ideiek még letöretlenek, tejesek, most érnek. Az augusztusi nap hasábjai frissen behordott kukoricafattyak harsogó zöldjét csíkozzák. Orrunkban az eleven fattyúdákók ferdén ovális sebeinek nedvet eresztő növényhússzaga."
Závada megalkotta a tótok Bovarynéját Jadviga alakjában, minden frusztrációval és ellenszenvvel amit az olvasó átélhet a nő ide-oda csapongásait követve. De bármennyire is távol álljon a befogadótól a könyv női karaktere, nem vitatható el a szerzőtől, hogy a történet akár nagyon is valóságos lehetne - a nők és férfiak kapcsolata végülis legalább ennyire bonyolult és kifürkészhetetlen.
All threads merge at the end of the story, perfectly balanced information, different viewpoints, jumping in time. The only reason for 4 stars is that I would have read more about the two boys.
A konyv nyelvezete nagyon szep. A tortenet Osztatni Andris es felesege, Jadviga, valamint csaladjuk tortenetet mutatja be. Andris naplojan nyujt betekintest az eletukbe, majd Andris halala utan beleir Jadviga, kesobb pedig fiuk Miso is. Igy tobb oldalrol, tobb szereplo elmondasaban talalkozunk a tortentekkel es osszeallhat a teljes kep a bonyolult erzelmi viszonyokrol.
A regenyt nem nehez olvasni, bar nem derus. Sok az erzelmi szenvedes, szerelem es szenvedely - viszonzott es viszonzatlan - es bar a szereplokkel nehez azonosulni es ritkan szimpatikusak, eleg sok erzelmi vivodasukat ismerjuk meg ahhoz hogy erdekesek legyenek.
Ugyanakkor a tortenet nem kulonosebben eredeti vagy erdekes. Sem a bemutatasa sem a tartalma a torteneti hatternek nem tobb diszletnel. Es ami talan a legnagyobb gyengeje a konyvnek, Jadviga szemelyisege mindvegig ketdimenzios marad. Zavada szereploje egy leegyszerusitett ember aki mindvegig csak eletenek ferfi szereploivel valo viszonyaban letezik, valami furcsan felhangolt es eltulzott erzelmi luktetesben. Ekozben a szemelyisege tobb oldala nincs megrajzolva, hianyos, csak a nagy semmi asit a helyen. Biztosan van ilyen ember, nem is egy. De olykor igy is zavaroan tulegyszerusitett Jadviga karaktere. A vegletes szereplokkel bemutatott tortenetek lehetnek erdekesek, de ebben az esetben inkabb azt az erzest keltik hogy csupan urugyek egy tragikus tortenet megirasahoz. Mintha urugy kellene, hogy tuzijatekot rendezzunk.
Kellemes olvasmany, de nem tul maradando vagy ertekes annak aki mar olvasott (vagy atelt) osszetett szerelemrol es hazassagrol.
Egy nap feldolgozási idő kellett, hogy bármit is mondhassak erről a könyvről. Örülök, hogy mára türelmesebb vagyok, mert az első két fejezet után, 10 évvel ezelőtt, letettem volna a könyvet, ugyanis egyszerűen elviselhetetlen volt a apuska Jadviga utáni vergődése. Végül csak ráhangolódtam a történetre, amit misem bizonyít jobban, hogy még vergődő rémálmom is volt (nem szexuális értelemben, hanem abban a társadalmi paralízisben, amit a szerző remekül bemutatott és amit én mézben pillangózásnak szoktam emlegetni...) Nyelvezet és stílus hibátlan, teljesen lényegtelennek tűnő dolgokat is vitt az írás maga és emiatt is merem azt mondani, hogy ez egy remekmű.
Ez a könyv egy lassan mozgó jéghegy, csendes, megfontolt és halálos, amiben ahogy haladsz, úgy bomlik lassan ki előtted, hogy érted, de mégsem érted, csak sejted, valahol mélyen, valamit az emberi feleslegességről, és ilyen kicsi porszem vagy mellette. Vagyis hát, én megkönnyeztem a végét, hogy milyen észrevétlenül és nyomtalanul múlik el egy élet, és mégsem, de utána, hogy ő az utolsó (osztatní), mi lesz… És amúgy egy stilisztikai bravúr. Hogy hárman egyszerre, ugyanazokon a lapokon. És az üres oldalak a végén mellbevágnak, hogy lehetnék én a negyedik. Vagy hogy az a jövő. Vagy minden egyszerre. Tényleg egy monumentális mű.
Milyen rendhagyo, kulonos konyv, szep is, furcsa is, korabrazolo is, regeny is... Mind emberek vagyunk, minden korban, esendoek es hibakat elkovetoek...
A tótkomlósi Bováryné története, három szólamban. Családregény naplóformában, amelybe minden generáció beleírja túlfűtött vallomásait, beteljesületlen (és néha beteljesült) vágyait, élethazugságait. Egy széthulló család története egy széthulló országgal és társadalommal a háttérben, ahol nemcsak az emberi kapcsolatok, de maga a nyelv is szétesik a regény végére.
Tanulságok? Bikát csak Nagypénteken herélj, barátaidat ne súgd be, Apácskád nevelt (?) lányát ne kívánd.
Középfokú szlovák nyelvvizsgabizonyítvány mellékelve.
Lenyugozott a regeny egyedi stilusa es szerkezete.Naplokent indul majd az osszes szereplo hozzatesz egy-egy bejegyzest amibol a vegere egy teljes tortenet rajzolodik ki. Ami meg zsenialisabba teszi a konyvet, hogy a szereplok szemelyes elbeszelesei altal a huszadik szazad magyar tortelemi esemenyeit es tarsadalmi helyzetet is bemutatja a konyv. Valamint Jadviga idezete a 327 oldalon is gyonyoru.