Bűbáj és varázslat rejlik Varró Dániel verseiben. Diák még, garabonciás is talán, Nádasdy Ádám és Géher István tanár urakhoz jár szemináriumra. A rímekre, ritmusokra könnyen rátalál, olyan biztonsággal, hogy azt gondolnánk, nem is kereste őket. A rímek és ritmusok és szójátékok és lírai tréfák keresték meg maguknak őt, mert otthonra találtak Varró Dániel költészetében. Verslábaikat a szavak kényesen kinyújtóztatják, tükörképet játszanak vagy visszhangot, s ezeregy más játékot eszelhetnek itt ki. Kötet bögrében úgyse volt még, ebben az itókában van ám néhány csepp nemcsak a mennyeiből, hanem a még mennyeibb Kosztolányi-azúrból is, de az egész mégis csak saját főzet: egy bögre azúr. Tessék kortyolgatni!
Még anno gimiben, irodalmon találkoztam először Varró Danival. A tanárnő épp ebből a könyvből olvasott fel részleteket, valószínűleg azt a ciklusát ismerheti mindenki, ha ezt a kötetet emlegetjük. Azóta követtem a költő munkáját, kedvelem a stílusát, így megfogadtam, hogy megszerzem ezt a könyvet, és miután megérkezett, egy nap alatt át is szaladtam rajta.
A versciklusok remekül egymásra épülnek, szerintem kiváló debütáló munka lett ez, nem csoda, hogy Dani ilyen (el)ismert kortárs lett. Azonban nekem voltak fenntartásaim, a már emlegetett (cím szerint Változatok egy gyermekdalra) ciklust is megszépítették az emlékek, és volt egy-két véleményem szerint mellément darab (a hosszú petőfis például kifejezett szenvedés volt nekem). De mindent összevetve, volt pár remek kitekintés, találtam benne egy új kedvencet is, és király költészetnapi kikapcsolódást nyújtott.
Mindenkinek ajánlanám, aki ismerkedne a kortárs magyar költészettel, mert még 20 év után is igen releváns tud lenni rengeteg része.