Vörösmarty Mihály 1830-ban játszódó, öt felvonásos színjátékának fő alakjai Csongor és Tünde. Számukra a szerelem a kincs, a hatalom, a tudás. El nem veszíthető kincs, örökre erőt adó hatalom, bölcsességgé párlódott tudás. Így lesznek halandók halhatatlanok...
Mihály Vörösmarty was an important Hungarian poet and dramatist.
He was born at Puszta-Nyék (now Kápolnásnyék), of a noble Roman Catholic family. His father was a steward of the Nádasdys. Mihály was educated at Székesfehérvár by the Cistercians and at Pest by the Piarists. The death of the elder Vörösmarty in 1817 left his widow and numerous family extremely poor. As tutor to the Perczel family, however, Vörösmarty contrived to pay his own way and go through his academical course at Pest.
The activities of the diet of 1825 enkindled his patriotism and gave a new direction to his poetry. He had already begun a drama entitled Salomon. He flung himself ever more recklessly into public life until he fell in love with Etelka Perczel, who socially was far above him. Many of his lyrics concern this unrequited love. Meanwhile his patriotism found expression in the heroic epic Zalán futása ("The Flight of Zalán", 1824). This new epic marked a transition from the classical to the romantic school.
Henceforth Vörösmarty was hailed by Károly Kisfaludy and the Hungarian romanticists as one of their own. He had forsaken the law for literature, and his financial situation deteriorated. Between 1823 and 1831 he composed four dramas and eight smaller epics, partly historical, partly fanciful. Of these epics he always regarded Cserhalom (1825) as the best, but modern criticism has given the preference to A két szomszédvár ("Two Neighbouring Castles", 1831).[citation needed] Vorosmarty Mihaly Bonyhad.jpg
When the Hungarian Academy was established on November 17, 1830 he was elected a member of the philological section, and ultimately succeeded Károly Kisfaludy as director with an annual pension of 500 florins. He was one of the founders of the Kisfaludy Society, and in 1837 started two periodicals: the Athenaeum and the Figyelmező. The first was the chief bellettristic periodical, and the second was the best critical periodical of Hungary.[citation needed]
From 1830 to 1843 he devoted himself mainly to the drama, including Csongor és Tünde ("Csongor and Tünde", 1830), a five-act play inspired by Albert Gergei's Prince Árgirus and by A Midsummer Night's Dream; and Vérnász ("Blood Wedding", 1833), which won the Academy's 200-gulden prize.[citation needed] Csongor és Tünde was described by György Lukács in 1911 as the best Hungarian play of the nineteenth century. He also published several volumes of poetry. His song Szózat ("Appeal", 1836) was to become a second national anthem, and he wrote Az elhagyott anya ("The Abandoned Mother", 1837) and Az uri hölgyhöz ("To the Noble Lady", 1841). His marriage in 1843 to Laura Csajághy inspired him to compose a new cycle of love poems. In 1848, in conjunction with Arany and Petőfi, he contributed to a translation of Shakespeare's works. His statue on Vörösmarty tér
With the support of Lajos Kossuth and Imre Cseszneky he was elected to represent Jankovác at the diet of 1848, and in 1849 was made one of the judges of the high court. The national catastrophe (the fall of the revolution of 1848-49) profoundly affected him. For a short time he was an exile, and when he returned to Hungary in 1850 he was already in serious decline. In 1854 he wrote his last poem, A vén cigány ("The Old Gypsy"). He moved back to Pest to be close to doctors, and died there, in the same house where Károly Kisfaludy had died twenty-five years before. He was buried in Kerepesi Cemetery. His funeral, on November 21, was a day of national mourning. His penniless children were provided for by a national subscription collected by Ferenc Deák, who acted as their guardian.
A monument by Ede Kallós, constructed in the 1900s, stands in Budapest in the square which bears his name.
Van benne néhány érdekes idézet, meg szép a fogalmazás, de ennek a beképzelt, önsajnáltató főszereplőnek, aki lenézi és megbántja még azokat is, akik segítenek neki, nem igazán lehet szurkolni. A szerelmi szenvedéssel én nem tudtam együtt érezni, mivel semmit nem tudunk Csongor és Tünde kapcsolatáról. Az egyetlen karakter, akinek a fájdalmait megértettem valamennyire, az Balga volt az éhségével (bár ez valószínűleg inkább az én hibám, nem a könyvé). Összefoglalva, megérte elolvasni, mert ahhoz képest, hogy milyen rövid sok bölcsesség elhangzott, elsősorban a Tudós és az Éj szájából, de sem a történet, sem a karakterek nem túl emlékezetesek szerintem.
nem értem mier volt mindenki raporogve tunde labara, de az éjnek nagyon white witch vibeja volt, mint valaki aki teliholdkor egy tengerparton all hosszu feher ruhaban
This play by Vörösmarty has been neglected for a long time under the pretext that it is a mere copy of the fairy tale of Argyrus mixed with excerpts from Shakespeare's A Midsummer Night's Dream. If this play was just that, then the ratings of schoolchildren who do not like reading what they are told would be justified.
Early modern, pre-Babitsian interpretations neglected the symbolism that pervades Csongor and Tünde; they failed to see that this is not just a story about a hero or a fairy tale, but that, as shown by the characters of the Merchant, the Prince and the Scientist, as well as the threefold path before which the hero meets them, it is a meditation on decisions and the obstacles that come with those decisions.
For all those who cannot be satisfied with simplified explanations, perhaps it is enough to mention only an example of the structural interpretation of the play offered by Antal Nemeth, proving that at the center of the play there really is a scene in which Csongor is waiting for Tünde, but around him there are concentric scenes in which he does not contemplate only his decisions and ways, but also his actions as well as those of others.
Perhaps it is only fair to conclude that it is no wonder that no one understood Vörösmarty for a long long time.
rossz. ossze vissza dobaltak a dolgokat benne, szenvedos volt, ez a mindent bekepzelunk, nem probaljuk megoldani a megoldhatot szornyu volt. nem tudtunk nagyon semmit meg arrol hogy minek szeretik egymast annyira (?)
Persze az új rajzfilm miatt vettem kézbe, néztem ezt a pofás animációt, de elég hamar rájöttem, hogy ez nem Vörösmarty szövege, ezért aztán kíváncsi lettem, hogy milyen az eredeti, és mennyiben tértek el a történettől.
Ami a szöveget illeti, teljesen megértem, hogy a filmesek miért nem az eredetit használták (azt már kevésbé, hogy miért egy szinkronfordítót bíztak meg a feladattal, akinek ilyen irányú tapasztalatai nincsenek, miközben tele az ország nívós költőkkel és színdarabírókkal), Vörösmarty sorai ma már nehezen befogadhatóak, rengeteg az ismeretlen szó, ami rég kiveszett a nyelvből, de a költő nem jött zavarba akkor sem, ha a szükséges szavakkal nem jött ki a versláb, simán kihagyott szótagokat, jó lesz az úgy is, érti, aki akarja. (Diákkönyvtári kiadást olvastam, az sűrűn el van látva lábjegyzetekkel, de őszintén szólva a legtöbb csak megzavart az olvasásban, a jobb megértéshez nem volt szükséges.) Maga a fogalmazásmód is nehezen követhető, cirkalmas körmondatokban vész el sokszor, amik inkább elfedik a lényeget, mint feltárják. Nem könnyű a mai olvasónak fenntartania a figyelmét olvasás közben. Persze ez színpadra készült, lehet, hogy a színészi játékkal kiegészülve sokkal emészthetőbb. Ami a történetet illeti, leginkább mese, a rajzfilm meg teljesen az. Utóbbi lényegében követi az eredetit, de a dargays figurák és a romhányis rímek egyértelműen meseként pozícionálják. Két eltérésre térnék ki, ami szúrta a szememet. Az egyik Ledér személye, akit a filmből kihagytak, és a Mirígy lánya lett belőle. Ledér, aki egy rosszéletű nő (bár ezt a darab sem igazán hangsúlyozza, meg amúgy egészében sem túl fontos szereplő) talán nem felelt meg a mese kritériumainak, de ebben óriásit bakiztak a filmkészítők, mert ehelyett behozták a történetbe a testszégyenítés nem túl nemes gyakorlatát, szegény lány a végén, amikor visszaváltozik tündéralakjából a sajátjába, úgy áll ott, mint egy zsák szar. A legkisebb elégtétel sem jut neki, a kihasznált nőnek a filmkészítőktől. A másik a Fejedelem személye. Vörösmarty ebben a szereplőben egy kortalan figurát alkotott, akinek gondolatait, tetteit ráhúzhatjuk bármelyik kortárs despotára, de úgy tűnik, a filmkészítők féltek ezt a párhuzamot felmutatni, és inkább egy katonává degradálták a szereplőt.
Ha már a Fejedelemnél vagyunk, a hármasút a darab legérdekesebb, legkevésbé meseszerű eleme, amolyan filozófiai mag a történetben, ami amúgy leginkább a szerelemről, és az azt anyagi érdekből eltiporni akaró gonoszról szól. A hármasútnál kéne Csongornak kiválasztani a helyes középutat, ami a boldogsághoz vezeti, de a három út csillagszerűen ágazik szét, így megállapíthatatlan, melyik a középső. Az egyiken jön a Kalmár (pénz), a másikon a Fejedelem (hatalom), a harmadikon a Tudós (tudás), bemutatva a boldogulás három lehetséges útját, hogy aztán egy következő jelenetben mindhárom hiábavalónak tűnjön. A boldogság egyetlen útja a szerelem, és ehhez Csongornak le kell lépnie az útról. Tünde könnyen van, ő röpköd, bár kétlem, hogy Vörösmarty ezzel azt akarta sugallani, hogy a nőknek könnyebb az útjuk a szerelemhez.
Szóval, ami a rajzfilmet illeti, olyan kevés a klasszikus magyar irodalomból készül nívós képi feldolgozás nálunk, hogy csak üdvözölni tudom a hiányosságai ellenére is, bár még így is erős kétségeim vannak, hogy a mai gyerekeket le tudja kötni ez a történet (de szívesen venném szülők ezirányú tapasztalatait). De az biztos, hogy egyik sem fogja az eredetit elolvasni.
Lenyűgöző, hogy Vörösmarty képes volt megalkotni ezt a művet, ráadásul vereses formában.
Azonban nem szeretnék amellett elmenni, hogy zavartak a karakterek hullámzó, csapongó érzelmei. Tudom, hogy a kétszintes tragédiának ez a velejárója, de akkor sem tetszett.
Magát a történetet szerettem, sok magyar népmesében visszaköszönnek a műben leírt szimbólumok, karakterek. Néhol viszont össze-visszának éreztem a cselekményt, emiatt pedig el is ment sokszor a kedvem az olvasástól.
Azonban ettől függetlenül nagyon tisztelem magát a művet, úgy gondolom, hogy abszolút megérdemelt helye van a magyar irodalmi kánonban. Minden tiszteletem Vörösmarty - nak.
nagyon nem szeretem, ahogy fogalmaz vorosmarty, de az ej monologja meno volt, azt a csillagos szoveget amit mond a kalmar csongornak nagyon szeretem es kicsit poen, hogy a szerelem az elet ertelme, olyan mint a mostani gyerek mesek