Viviane Villamont-nak ez az első regénye francia kritikusai szerint igazából önéletrajz, egy boldog, bár különös falusi gyerek és egy boldogtalan zárdanövendék története. Ebben a vérlázítóan komisz sorsú kislányban annyi életöröm, erő, humor és tehetség van - írójában pedig könnyedség, nyelvi lelemény és ha úgy tetszik, vagányság -, hogy szerencsére jobban hasonlít Ajar vagy Queneau gyerekszereplőire, mint a világirodalom tragikus gyerekhőseire.
I read this book as a child, around 8 years old. And at that time it shocked me and found it a bit too 'serious'. Now I understand I was way too young to be reading it, and I think I could have appreciated it much more (and understood it and the subtleties) if I had read it older, around 15. I should probably re-read it, to see how it fares if the reader is not a young child.
Azt gondoltam egy ponton olvasás közben, hogy nem is fogok én írni erről a könyvről, mert kicsit dühített és olyan... semmilyennek éreztem sokáig, főleg a legelejét. Aztán csak kikerekedett belőle valami. Kikerekedett és kicsiholt belőlem egy rakás érzelmet is, kicsit megcsavargatta a torkom, ahogy nyeltem a vége felé, és kicsit kárörvendő mosolyra húzta a szám, amikor arra gondoltam, hogy bizonyos emberek micsoda istenkáromló könyvnek tarthatják ezt a szabadszájú, de egyébként még trágárságában és testnedveivel együtt is tündérinek mondható könyvet.