Hónapokon keresztül olvastam ezt a könyvet, mire aprólékosan kijegyzeteltem belőle minden információt, ami hasznos lehet a saját kutatásomhoz. Nem kis fába vágtam a fejszémet, amikor elhatároztam, hogy a Letterboxdon az összes említett filmet listázom, de megérte a fáradságos munkát.
A könyv alapvetően formálta a szemléletemet a dokumentumfilm történetéről. Letisztított, árnyalt, gazdagított és inspirált nemegy gondolatot bennem. Ebből adódóan lehetetlen volna nem 5 csillagot adnom neki, mégis megjegyzem egy-két hiányosságát: Ahogy mások is jelezték, a filmből teljesen hiányzik a kritikai reflexió, pontosabban a dokumentumfilmek etikai dilemmáinak körbejárása, amely a direct cinema / cinema verité / etnográf filmkészítést érintő részeknél különösen fontos adalék lett volna. Az utolsó fejezet "Movement" kevésbé erős, mint az előzőek, itt a szerző érezhetően márcsak összefoglalja az addigi tudását, gyakran önismétlő, nem hozva érdemi újítást. Ez azért kár, mert éppen a nyolcvanas évek volt, amikor a dokumentumfilm markánsan új irányt vett, a klasszikus griersoni hozzáállást felváltotta a személyes és dramaturgiailag feltúrbozott posztgriersoni / posztmodern / posztklasszikus történetmesélés. Barnouw valószínűleg nem kellően ismerte fel ezt a változást, pedig két helyen is adott volt a lehetőség: Egyrészt, az "internationalization of the documentary movement" (343.) jelenség már ezt tükrözi, másrészt pedig Michael Moore első filmjének, a Roger & Me-nek a sikere is ugyanennek a jelenségnek az előszobája.
Persze nem várható, hogy egy ekkora volumenű és átfogó könyv éppen az íráskor körvonalazódó legfrissebb tendenciákat is felsimerje, ehhez már Brian Winstont, Stella Bruzzit, Chris Caglet és Linda Williamst kell olvasni.