What do you think?
Rate this book
Hajnali háztetők
Az Iskola a határon a centrális főmű, a Hajnali háztetők a titkos favorit, az alternatív kedvenc. Vázlatszerűségében pontos, könnyedségében mély könyv. Irodalmi jazz a legjobb fajtából. Ottlik egy-két mondattal ábrázolja a nagyváros szórakozni vágyó, bohém közegét; és ugyanígy tesz a figurákkal is. Ismeri őket személyesen, akárcsak mi, olvasók. Az Ottlik-világban járunk ugyanis, a könyv egyik hőse itt is Bébé, még fontosabb figurája pedig Halász Petár szintén ismerős az Iskolából. Holott ez a könyv korábbi, mint az Iskola a határon. Fikció és valóság körbeér. Ahogyan az Ottlik-művek esetében lenni szokott, a könyv keletkezéshistóriája maga is egy külön történet, egy a szerző életével és a magyar történelemmel összeszövődő, rejtélyektől sem mentes intellektuális kalandregény. Ottlik erről így í 1943 novemberében írtam, elkeseredésemben és szórakoztatásnak. Négyévi munkámmal akadtam el akkor végképp. Ilyenkor a készülő mű is, az író is összeomlik. Ez a mesterségünk kockázata. Elkeseredésemben nekifogtam W. S. Maugham mintájára megszerkeszteni egy hosszú novellát vagy kisregényt. Népszerű olvasmánynak. Ajánljam tehát most annak, aki szórakozni akar? A Magyar Csillag című folyóirat közölte először, 1944-ben, folytatásokban. Az utolsó rész már nem jelent meg, mert a náci csapatok megszállták az országot. Végül a regény 1957-ben látott napvilágot. Ahogy kinyitjuk, láthatjuk, hogy a magyar történelem kellős közepében az első és az utolsó fejezet felett az 1956-os évszám szerepel, a regény középső része pedig 1936-ban játszódik. Kataklizmákon, traumákon, radikális változásokon ível tehát át ez a megkapó történet, melyben a barátság, a szerelem, a hűség és az árulás dilemmáival és változataival találkozhatunk, no meg az (élet)művészet nagyszabású voltával. A Magvető Kiadó a Hajnali háztetők különleges kiadásával köszönti nemzetünk egyik legfontosabb íróját, az idén 100 esztendeje született Ottlik Gézát.
First published January 1, 1957
3 people are currently reading
102 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 11 of 11 reviews
November 27, 2020
Pompás, nagyszerű, ragyogó stb. Biztos sokan elmondták már ezt, meg minden mást is. Érdemes lenne evvel a kisregénnyel népszerűsíteni a szépirodalmat.
Úgyhogy most csak pár gondolat, teljesen szubjektív – én így olvastam. (Egy ilyen könyvnél ami új, az könnyen lehet, tévedés, mert már nyilván mindent kielemeztek benne - mindegy, ez az én olvasásom.)
Három szerző jutott közben eszembe. Szerb Antal, főleg az Utus és holdvilág, a polgári karakterek, a miliő stb. Aztán Füst Milán. Részben az előbbiek miatt, részben mert ez a szöveg mintha ismerte volna azt a Füstnek és nekem nevezetes hibát, amit a naplója tanúsága szerint a Szakadék c. kisregényében követett el. (A PIM/DIÁ-n Füst „Teljes napló”-jában a keresőbe üsse be az olvasó a „teliszórva” szót; Osvát beszél róla.)
„(...) noha ez semmi esetre sem regény vagy kitalált történet; se nem műalkotás: csupán a nyers valóság.”
- írja Ottlik (elnézést, Bébé) az első „fejezetben”. Amit 1956 nyarán vagy később jegyzett le.
Csakhogy mégis „regény” lesz, a stílus is ezt mutatja, meg az is, ahogyan a lejegyző a múlthoz viszonyul: „úgy beszéli el, avval az élénkséggel, mintha ma történnék vele” (Osvát). Erről meg Lawrence Block jutott eszembe, aki azt csinálja, hogy elkezd mesélni, és ami pár napja esett, azt úgy mondja el, mintha öt másodperce történt volna, dinamika és megtévesztés: az olvasó belemerülve az eseményekbe elfeledkezik arról, hogy mikor és mit tudva (majdnem mindent) mesél a mesélő – sők Blocknál van olyan, hogy a múltból visszaugrunk még húsz évet, és ott is ugyanúgy mesél – mert rejtegeti a mesélője az olvasó elől a tudását.
Igazából eleinte kicsit hitetlenkedtem is Bébnél, hát hogyan meséli ezt így, elfelejti, hogy ő ott van az írás pillanatában, onnan néz vissza, onnan már más az érzelmi viszonya, és főleg: mintha elfeledkezne a pillantnyi valóságáról. Aztán a végén még egy nagyot „csal”, lesz még egy csúszás a elbeszélés – leírás – idejében – és ez megint világosan az izgalmat, a „regényesítést” szolgálta – hiszen enélkül el sem kezdte volna a történetet elmondani, és nem is így mondta volna el.
De a hitetlenkedésem csak pillanatokig tarott, meg amúgy is megjátszottam, eszembe jutott, hogy ez egy igazi posztmodern játék, a történetmesélésnek, amit irodalomnak hívnak, a narrátor és az események viszonyának afféle paródiája – ami persze maga is irodalom.
Ez meg azért megnyugtató is – engem időnként el szokott szomorítani egy-egy abban a korban írt magyar szöveg (az Iskola a határont kb. elfelejtettem már), ha eszembe jut, hogy Robbe-Grillet miket hozott össze pár kilométerrel arrébb.
Úgyhogy most csak pár gondolat, teljesen szubjektív – én így olvastam. (Egy ilyen könyvnél ami új, az könnyen lehet, tévedés, mert már nyilván mindent kielemeztek benne - mindegy, ez az én olvasásom.)
Három szerző jutott közben eszembe. Szerb Antal, főleg az Utus és holdvilág, a polgári karakterek, a miliő stb. Aztán Füst Milán. Részben az előbbiek miatt, részben mert ez a szöveg mintha ismerte volna azt a Füstnek és nekem nevezetes hibát, amit a naplója tanúsága szerint a Szakadék c. kisregényében követett el. (A PIM/DIÁ-n Füst „Teljes napló”-jában a keresőbe üsse be az olvasó a „teliszórva” szót; Osvát beszél róla.)
„(...) noha ez semmi esetre sem regény vagy kitalált történet; se nem műalkotás: csupán a nyers valóság.”
- írja Ottlik (elnézést, Bébé) az első „fejezetben”. Amit 1956 nyarán vagy később jegyzett le.
Csakhogy mégis „regény” lesz, a stílus is ezt mutatja, meg az is, ahogyan a lejegyző a múlthoz viszonyul: „úgy beszéli el, avval az élénkséggel, mintha ma történnék vele” (Osvát). Erről meg Lawrence Block jutott eszembe, aki azt csinálja, hogy elkezd mesélni, és ami pár napja esett, azt úgy mondja el, mintha öt másodperce történt volna, dinamika és megtévesztés: az olvasó belemerülve az eseményekbe elfeledkezik arról, hogy mikor és mit tudva (majdnem mindent) mesél a mesélő – sők Blocknál van olyan, hogy a múltból visszaugrunk még húsz évet, és ott is ugyanúgy mesél – mert rejtegeti a mesélője az olvasó elől a tudását.
Igazából eleinte kicsit hitetlenkedtem is Bébnél, hát hogyan meséli ezt így, elfelejti, hogy ő ott van az írás pillanatában, onnan néz vissza, onnan már más az érzelmi viszonya, és főleg: mintha elfeledkezne a pillantnyi valóságáról. Aztán a végén még egy nagyot „csal”, lesz még egy csúszás a elbeszélés – leírás – idejében – és ez megint világosan az izgalmat, a „regényesítést” szolgálta – hiszen enélkül el sem kezdte volna a történetet elmondani, és nem is így mondta volna el.
De a hitetlenkedésem csak pillanatokig tarott, meg amúgy is megjátszottam, eszembe jutott, hogy ez egy igazi posztmodern játék, a történetmesélésnek, amit irodalomnak hívnak, a narrátor és az események viszonyának afféle paródiája – ami persze maga is irodalom.
Ez meg azért megnyugtató is – engem időnként el szokott szomorítani egy-egy abban a korban írt magyar szöveg (az Iskola a határont kb. elfelejtettem már), ha eszembe jut, hogy Robbe-Grillet miket hozott össze pár kilométerrel arrébb.
December 4, 2024
@Kuszma megfogalmazását kölcsönöztem, egy másik könyv kapcsán írta:
"Irodalom az, amit nem csak az tesz érdekessé, amiről szól."
Erre a regényre is különösen jellemző megállapítás! Számomra nem annyira volt fontos az elbeszélt történet, de ahogy Bébé látja Budapestet, a festményét és alakjait, az éjszakai kóborlásokat a városban, az nagyon tetszett.
Könnyed stílusban, mintegy lazán megírt kisregény, végül 5 csillagra értékeltem-nekem itt a stílus, a hangulat a lényeg, nem a fordulatok, hanem az EGÉSZ, ahogyan festmény lett belőle: "Hajnali háztetők".
"Irodalom az, amit nem csak az tesz érdekessé, amiről szól."
Erre a regényre is különösen jellemző megállapítás! Számomra nem annyira volt fontos az elbeszélt történet, de ahogy Bébé látja Budapestet, a festményét és alakjait, az éjszakai kóborlásokat a városban, az nagyon tetszett.
Könnyed stílusban, mintegy lazán megírt kisregény, végül 5 csillagra értékeltem-nekem itt a stílus, a hangulat a lényeg, nem a fordulatok, hanem az EGÉSZ, ahogyan festmény lett belőle: "Hajnali háztetők".
January 12, 2021
Kas te olete kunagi mõtelnud, et iga maali taga on oma lugu? Géza Ottlik jutustab oma lühiromaanis meile ühe maali loo, mille minajutustaja on oma kunagisest sõbrast maalinud. Ühtlasi on see lugu sellisest inimtüübist, kes armastusväärse kergusega ise kõiki ära kasutab, ent kellele justkui ei panda seda kõike sugugi pahaks. Oli hetki, kus ma loo teise peategelase, maalil kujutatud Petari peale tõsiselt vihastasin ... või siis vihastasin ma inimeste peale, kes lasid tal seda kõike endaga teha. Igal juhul jättis teos sügava mulje.
October 9, 2024
(Valamiért ez eddig kimaradt. Aztán egy fordítandóm lábjegyzetében szerepelt belőle egy hosszú idézet - döbbentem rá, hogy ez nincs meg angolul egyáltalán, lefordítottam persze a mondatokat, utána végre elolvastam köréjük a könyvet is.)
Kifürkészhetetlen figurák ezek, ahogy Bébé elmeséli, hogy egyetemi éveikben mi volt Petárral, egyfajta szerelmi négyszög, mindenféle éjszakaiélet, bulik, csajok, 1936. Abszint, vitorláshajó. Fura kommunikáció: mindenféle helyekre járnak, mindenfélét mondanak, és valahogy mégsem következik ebből amit csinálnak. Persze az sem segít, hogy Petár megrögzött hazudozó, szélhámos, amellett hogy közeli barát. A nők pedig, hát őket se érti a fene sem. A bulikultúra mindenesetre megvolt, nem kellett kivárni a mobiltelefon feltatlálását.
És marad erről a Péterről, Pálról vagy Petárról a sok sztori után is egy kép, Bébé régebbi festménye, és annak a képnek az előzménye ez a könyv.
Kifürkészhetetlen figurák ezek, ahogy Bébé elmeséli, hogy egyetemi éveikben mi volt Petárral, egyfajta szerelmi négyszög, mindenféle éjszakaiélet, bulik, csajok, 1936. Abszint, vitorláshajó. Fura kommunikáció: mindenféle helyekre járnak, mindenfélét mondanak, és valahogy mégsem következik ebből amit csinálnak. Persze az sem segít, hogy Petár megrögzött hazudozó, szélhámos, amellett hogy közeli barát. A nők pedig, hát őket se érti a fene sem. A bulikultúra mindenesetre megvolt, nem kellett kivárni a mobiltelefon feltatlálását.
És marad erről a Péterről, Pálról vagy Petárról a sok sztori után is egy kép, Bébé régebbi festménye, és annak a képnek az előzménye ez a könyv.
October 11, 2022
A cím varázslatosan szép. Mert minden azért van, hogy beleélhessük a sajátunkat, így én is saját hajnalaimat és háztetőimet. Talán ezért is az egyik legfontosabb komponense minden alkotásnak a cím. Ha az jó, akkor a közönség máris el van bűvölve. Ezért is adtam fél csillaggal többet erre az előzetes folytatásra, mint amennyit érdemelne.
Ottlik, de mégsem Ottlik, könnyedebb, jól megírt, olvasmányos, kellemes, Petár semmit sem változott, de talán mégis, Bébé az örök Bébé és nagyon furcsa mindezt úgy olvasni, hogy tulajdonképpen az Iskola a határon elődje. Holott a folytatása. Annak ellenére, hogy vannak pillanatai, nem éri fel a főművet. Ettől eltekintve érdemes elolvasni.
(Az egész címadásról meg eszembe jut a kanonizált művészetek kanonizált magyarázóinak kanonizált magyarázata a mindenféle címekről és arról, amit elkövetőjük érzett abban a pillanatban, amikor az érzeményeinek megfelelően elméje szüleményét odabiggyesztette vezérlő csillagul a MŰ fölé és hát nagyon nevetek.)
Ottlik, de mégsem Ottlik, könnyedebb, jól megírt, olvasmányos, kellemes, Petár semmit sem változott, de talán mégis, Bébé az örök Bébé és nagyon furcsa mindezt úgy olvasni, hogy tulajdonképpen az Iskola a határon elődje. Holott a folytatása. Annak ellenére, hogy vannak pillanatai, nem éri fel a főművet. Ettől eltekintve érdemes elolvasni.
(Az egész címadásról meg eszembe jut a kanonizált művészetek kanonizált magyarázóinak kanonizált magyarázata a mindenféle címekről és arról, amit elkövetőjük érzett abban a pillanatban, amikor az érzeményeinek megfelelően elméje szüleményét odabiggyesztette vezérlő csillagul a MŰ fölé és hát nagyon nevetek.)
June 30, 2020
Do you ever truly know the story of a painting? The lives and souls behind the canvas?
Géza Ottlik's short story deals with this concept magnificently, and centres its narrative around the study of a peculiar painting through the eyes and memories of its painter. Through this method, he perfectly captures the mood of 1930s and 1950s Budapest, while also evoking our own memories of chance encounters and strange friends. Definitely a must-read Hungarian masterpiece.
Géza Ottlik's short story deals with this concept magnificently, and centres its narrative around the study of a peculiar painting through the eyes and memories of its painter. Through this method, he perfectly captures the mood of 1930s and 1950s Budapest, while also evoking our own memories of chance encounters and strange friends. Definitely a must-read Hungarian masterpiece.
July 25, 2022
It was a great text, short and magnificent, brilliant in style and atmosphere. It reminded me of the works of Patrick Modiano, the mystic feeling, the tone of the places and events, the lies. Ottlik is more punctual, more exact, the narrator not so lost, still there is some connection between Modiano and this short novel. I wonder whether Modiano could know of Hajnali háztetők.
August 13, 2019
Egyszerre az Iskola a határon folytatása és előzménye, már csak ezért is szerettem. Gördülékeny a stílus és egy olyan világot mutat be, amihez semmi közöm, nem is akarnék oda tartozni, nem is értek egyet vele, mégis élvezettel olvastam.
Még sok ilyen könyvet szeretnék olvasni!
Még sok ilyen könyvet szeretnék olvasni!
December 14, 2025
Túl későn válik érdekfeszítővé, a hangulat mindenesetre végigkísér.
October 23, 2024
It felt so good to read Ottlik again! I love his other book, Iskola a határon very much, it is one of my favourite hungarian classics. It was just really good to be back in his world with his characters.
June 25, 2022
Több, mint fél évvel olvasását követően írok erről a könyvről, mert valamiért nem megy ki a fejemből. Szerintem a korabeli Budapesti bohém élet egyik legszebb könyve, jelenetei pedig a városban sétálva mindig előjönnek.
Displaying 1 - 11 of 11 reviews