Jump to ratings and reviews
Rate this book

Égi szekér

Rate this book
riport a mezőgazdasági repülőkről

Navigare ​necesse est – tartja az ókori mondás, de nemcsak hajózni szükséges, repülni is. Legalábbis ezt vallják azok, akik nap mint nap madártávlatból tekintenek a szántóföldek négyszögére, a smaragdszínben játszó szőlőtáblákra. Mezőgazdasági repülők. Nincs jól szabott egyenruhájuk, nem járják a világot, nem felelnek száz meg száz utas életéért, legfeljebb a magukéért meg a munkaeszközként hozzájuk nőtt gépmadárért. Nem veszélytelen a munkájuk, vannak, akik nem térnek vissza közülük, de a bajtársak újra meg újra felszállnak, mert a vérükben van a magasság, a levegő semmihez sem hasonlítható érzése-élménye; mert repülni kell. S ezzel egyetértett a „repülő-riporter” Moldova György is, aki ebben a kötetében arra vállalkozott, hogy a levegőből tudósítson. Hónapokon keresztül ismerkedett e különös világgal, kísérte el a repülőgépes növényvédő szolgálat pilótáit, hogy munkájuk gondjait és szépségeit feltárja.
Egy eddig felfedezetlen területről hoz hírt, a tőle megszokott lebilincselő mesélőkedvvel osztva meg velünk új élményeit, tisztelegve egyúttal e nehéz hivatás neves és névtelen munkásai előtt is.

427 pages, Unknown Binding

First published January 1, 1982

1 person is currently reading
7 people want to read

About the author

György Moldova

107 books16 followers

Ratings & Reviews

What do you think?
Rate this book

Friends & Following

Create a free account to discover what your friends think of this book!

Community Reviews

5 stars
7 (58%)
4 stars
3 (25%)
3 stars
1 (8%)
2 stars
0 (0%)
1 star
1 (8%)
No one has reviewed this book yet.