What do you think?
Rate this book
Posledná vec
Orest Piloty semmit se bízott a véletlenre, azért a kelleténél hosszabb ideig maradt a híd közelében, amit épp most röpített a levegőbe. Aknász lelke, józan eszével ellentétben, arra késztette, maradjon a robbanás hatókörében, hogy érje el a légnyomás terjedő hulláma. A harcoló német csapatok hátában folytatott kártevésért ítélték el, és Dachauba került. A háború után Orest Piloty visszavárt a városba, ahol senkije sem volt és ahol senkit nem is keresett, szobát juttattak neki egy kiürített kis szállodában, úgy–ahogy berendezkedett benne, és egy este az ajtó rése alatt talált egy odaszúrt meghívót a volt német foglyok ismerkedő estélyére. Az egyedül töltött estéket ugyan jobban kedvelte, azért csak egy percre beugrott a kis Redutba, ahol többnyire azok szoktak találkozni, akiket a véletlen sodor össze. Az első világháború után az olasz és szerb légió tagjai jöttek itt össze, s talán azóta maradt meg a sarkokban a nyomasztó pókhálószag.
Aznap este Orest Piloty egy lapos arcú asszonyt látott, aki a tahiti nők képeire emlékeztette, megfigyelte kiálló pofacsontját, mely megszabta szeme ferdeségét is. Annyira vonzotta, hogy már az első pillanatban szerette volna megérinteni, magához ölelni. A nő szívesen táncolt vele, hozzábújt, önként és oly közel, hogy jól el tudta képzelni teste formáit, s ezt minden érzékével szívesen cselekedte. Mikor a szünet elválasztotta őket egymástól, hörpintettek sörükből, aztán ismét a táncba menekültek, s még bátrabban összemérték termetüket. A nő alacsonyabb volt nála, és így a haját simogatta, s minthogy ezt nem vette rossz néven, ajkával megérintette a nyakát. Szemmel láthatóan beleremegett, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy nincs semmi kifogása az efféle közeledés ellen. Terveket szőtt, egy hét múlva találkoznak, egy hónap múlva meghívja magához, elvégre mindketten meglett emberek. Hála istennek, hogy eszébe jutott valakinek ilyen estélyt rendezni. Egyszer minden véget ér, a háború is, és ideje már mindent újrakezdeni, ismerkedési est ez, az elesettek emlékének egyperces csenddel adóznak, senki sem követelheti, hogy az egész estét nekik szenteljék. Orest Piloty húsz hónapon át ki se mozdult dohos szállodai szobájából, s ebből most már igazán elege volt, hadd húzzanak valami rendes nótát, nem akarja többé a sötét harctéri éjszakába szálldosó golyók fütyülését hallani. Ez már mögöttük van, a nő is így vélte, az ő kis tahiti barátnője, aztán észrevette, ahogy ellustul, és elmaradozik a lába, és arra vár, hogy izmos combja nekifeszüljön, valóban kitűnő ötlet volt ez az estély. Az ember mégiscsak valahogy övéi között érzi magát itt. Az alsókarjukra tetovált számok szerint ismerték fel egymást, s úgy látta, ki–ki furcsa vonzalmat érez a hely iránt, ahol megkínozták, mintha ezáltal községi illetőséget nyertek volna ott. Orest Piloty nem akart a múltról beszélni, és nem is beszélt róla, míg a kis tahiti barátnője észe nem vette jobbján a fekete kesztyűt.
Aznap este Orest Piloty egy lapos arcú asszonyt látott, aki a tahiti nők képeire emlékeztette, megfigyelte kiálló pofacsontját, mely megszabta szeme ferdeségét is. Annyira vonzotta, hogy már az első pillanatban szerette volna megérinteni, magához ölelni. A nő szívesen táncolt vele, hozzábújt, önként és oly közel, hogy jól el tudta képzelni teste formáit, s ezt minden érzékével szívesen cselekedte. Mikor a szünet elválasztotta őket egymástól, hörpintettek sörükből, aztán ismét a táncba menekültek, s még bátrabban összemérték termetüket. A nő alacsonyabb volt nála, és így a haját simogatta, s minthogy ezt nem vette rossz néven, ajkával megérintette a nyakát. Szemmel láthatóan beleremegett, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy nincs semmi kifogása az efféle közeledés ellen. Terveket szőtt, egy hét múlva találkoznak, egy hónap múlva meghívja magához, elvégre mindketten meglett emberek. Hála istennek, hogy eszébe jutott valakinek ilyen estélyt rendezni. Egyszer minden véget ér, a háború is, és ideje már mindent újrakezdeni, ismerkedési est ez, az elesettek emlékének egyperces csenddel adóznak, senki sem követelheti, hogy az egész estét nekik szenteljék. Orest Piloty húsz hónapon át ki se mozdult dohos szállodai szobájából, s ebből most már igazán elege volt, hadd húzzanak valami rendes nótát, nem akarja többé a sötét harctéri éjszakába szálldosó golyók fütyülését hallani. Ez már mögöttük van, a nő is így vélte, az ő kis tahiti barátnője, aztán észrevette, ahogy ellustul, és elmaradozik a lába, és arra vár, hogy izmos combja nekifeszüljön, valóban kitűnő ötlet volt ez az estély. Az ember mégiscsak valahogy övéi között érzi magát itt. Az alsókarjukra tetovált számok szerint ismerték fel egymást, s úgy látta, ki–ki furcsa vonzalmat érez a hely iránt, ahol megkínozták, mintha ezáltal községi illetőséget nyertek volna ott. Orest Piloty nem akart a múltról beszélni, és nem is beszélt róla, míg a kis tahiti barátnője észe nem vette jobbján a fekete kesztyűt.
312 pages, Paperback
First published January 1, 1968
2 people are currently reading
17 people want to read
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 5 of 5 reviews
October 16, 2020
posledná poviedka mi troška pokazila dojem z knižky, ale ostatné poviedky sú dosť silné a počas čítania som narazila na veľa zaujímavých myšlienok, takže dávam 4 hviezdičky.
top picks: Salva, Pohreb Dávida Krakowera, Rozprávanie v prvej osobe
top picks: Salva, Pohreb Dávida Krakowera, Rozprávanie v prvej osobe
October 10, 2025
ostalo mi špatne
December 31, 2023
Z tejto zbierky mám načítané dokopy štyri novely - Dvadsaťpäť palíc; Božia ulička; Vtáčí spev; Posledná vec. Ide o dielo opätovne zakazovaného a uvádzaného autora druhej polovice 20. storočia.
Zbierka je v mnohom autobiografická (zjavné je to napr. pri Dvadsiatich piatich paliciach), tematizuje 2. svätovú vojnu, náladu vo fašistickom Slovenskom štáte či SNP. Tieto udalosti zobrazuje najmä z pohľadu židovského obyvateľstva, pričom stiera hranice medzi brutalitou oboch bojujúcich strán. Ide o autora, ktorý na základe extrémneho príkladu, brutality, dehumanizácie, absurdity, satiry či irónie ponúka skutočne devastujúcu výpoveď o jednej neľudskej dobe. Príznačné je absentovanie sekundárnych konotácií, čo len umocňuje extrémnosť zobrazovaného.
Kto sa vyžíva v tematike určeného obdobia a túži po sproblematizovaní ľudskej existencie v daných časoch, zbierka by sa mu mohla zapáčiť.
Zbierka je v mnohom autobiografická (zjavné je to napr. pri Dvadsiatich piatich paliciach), tematizuje 2. svätovú vojnu, náladu vo fašistickom Slovenskom štáte či SNP. Tieto udalosti zobrazuje najmä z pohľadu židovského obyvateľstva, pričom stiera hranice medzi brutalitou oboch bojujúcich strán. Ide o autora, ktorý na základe extrémneho príkladu, brutality, dehumanizácie, absurdity, satiry či irónie ponúka skutočne devastujúcu výpoveď o jednej neľudskej dobe. Príznačné je absentovanie sekundárnych konotácií, čo len umocňuje extrémnosť zobrazovaného.
Kto sa vyžíva v tematike určeného obdobia a túži po sproblematizovaní ľudskej existencie v daných časoch, zbierka by sa mu mohla zapáčiť.
Displaying 1 - 5 of 5 reviews