Mire A Fák Megnőnek

by Albert Wass

For the time the trees will get grown

Genres: Hungarian Literature

284 pages, Paperback

First published January 1, 1998

About the author

Count Albert Wass de Szentegyed et Czege (Hungarian gróf szentegyedi és czegei Wass Albert) was a Hungarian nobleman, forest engineer, novelist and poet.

In 1944 he fled from Romania to Hungary, and then joined the fleeing Wehrmacht forces and ended up in Germany, then emigrated to the U.S. After World War II, he was condemned as a war criminal by the Romanian People's Tribunals, however, United States authorities refused to extradite Wass to Romania claiming the lack of solid evidence.

The works of Albert Wass first gained recognition within Hungarian literature from Transylvania in the 1940s. In 1944 he moved to Germany and later in 1952 to the United States, and lived there till his death. During the communist regime his books were banned both in Hungary and in Romania. Part of his works were published in Hungary after the change of political system in 1989, however, before this time, his works were unknown to Hungarian public.

He is popular among the Hungarian minority in Romania and has a growing popularity in Hungary. In 2005 in a public assessment (Nagy Könyv), he was found to be one of the most popular Hungarian authors: his book "A funtineli boszorkány" (The Witch of Funtinel) was named the 12th most popular book; two more books were named in the top 50 ranking, including the family saga "Kard és kasza" (Sword and Scythe).

He is the father of retired U.S. Army Brigadier General Huba Wass de Czege.

Reviews

[MrClee · Rating 5 out of 5]

Ez tipikusan az a könyv, amit majd 70-80 évesen – ha megélem –, biztosan újra olvasok, egy teljesen másik stádiumában az életemnek, valószínűleg egy teljesen másik szemmel. Nem tudom, mi lesz addig, hogy alakul az élet, de valahogy alakul majd, és ez táptalaját adja majd az olvasásnak. Mert annyi idősen az ember elgondolkodik az életén, olvasva ezt a könyvet eszébe jut a gyermekkora, a csínytevések, bolondozások, a megkomolyodásnak gondolt felnőttkora, a boldog pillanatok, a küzdelmek, a harcok, a nehézségek, dombok és hullámvölgyek végtelen egymásutánisága, melyek folyamatosan váltogatják egymást, és ez így van rendjén. Folyamatosan célokat tűzünk ki magunknak, nincs olyan, hogy üresjárat, újabb kihívások, újabb akadályok kerülnek elénk, melyekkel szembe kell néznünk, nem hátrálhatunk ki, mert akkor csak gyűlik és gyűlik a teher, míg egyszer egészében ránk nem zúdul. Meg kell tapasztalni a fájdalmat, meg kell tapasztalnod a kínt, a szenvedést, máskülönben beleőrülsz az egysíkú semmiségbe. Ha túl unalmasnak érzed, magad generálsz akadályokat. Így megy ez, még ha 80 évesen el is gondolkodunk majd rajta, millió történettel a hátunk mögött, de hamar ráeszmélünk, hogy túl sokáig nem érünk rá gondolkodni, mert a másik szobában vár az unokánk, játszani szeretne, valami dolgunk mindig van, mindig lesz, valami gondolatunk mindig van, mindig lesz, míg el nem érkezik a halál, és megszabadít a dolgaink sokaságától.

„Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém."

Mindenkinek a saját életét kell élni, az adott pillanatban, és valójában sosem járunk a felénél. Valójában minden egyes pillanat az utolsó pillanat, amit megélünk az életünkben, pontosan az utolsó, se több, se kevesebb. Mert egy pillanat sincs előttünk, csak mögöttünk, amit emlékezetnek hívunk, és néha könnyes szemmel elevenítjük fel édes/szomorú pillanatait. Wass Albert Varjassy Istvánja is az emlékeivel küzd, haszontalannak érzi életét, látva fiatal gyermekeit, ahogy nekiveselkednek a saját életüknek. Gyakran érezzük ugyanezt. Gyakran gondolkodom el, hogy fiatalként hogy tekinthetnek az én életemre az idősebbek, hogy milyen igazságtalan, hogy más életútjának végén jár, míg a csecsemő az elején. De aztán belegondolok abba, amibe Varjassy István:

„A fák életének rendjét a föld törvényei szabják meg, az emberi életek rendjét magasabb, furcsább, bonyolultabb törvények. Nem lehet azokat kiszámítani. Ahány ember, annyiféle élet. Ahány élet, annyiféle törvény, annyiféle cél, annyiféle szándék, akarat. Nem lehet azt kiszámítani, hogy ki milyen utat választ. Csak a fáknál lehet tudni. Ha ideültetem, itt nő. S fölfelé nő, ennyi az egész. A gyermek, az más. Az nő, amerre rendeli a maga különös élete.”

Hogy valójában mindenki egyéni úton jár, nem lehet ezt összehasonlítani, milliárd különböző életút milliárdszor milliárd történettel, és mégis mindannyian minden egyes pillanatban életutunk ugyanazon szakaszán járunk, abban a már említett utolsó pillanatban, bármennyire is nyomasztó tud lenni ennek felismerése, és valójában bármi megtörténhet, akár a következő napon, órában, percben, másodpercben. Bármelyik utolsó pillanat lehet valójában is az utolsó. Ezért kell így élnünk, hogy mindig fel legyünk erre készülve, és mindig saját magunkhoz mérve éljük az életünket, mert különben olyan hamis érzések, gondolatok foglyai lehetünk, minthogy az életünk haszontalan, értéktelen volt, pedig ez abszolút nem igaz, csak minden egyes ember minden egyes korszakban másképp ragadja meg az egyes életcselekvéseket, másképp lázadunk, másképp örülünk, más a felfogásunk, mások, folyamatosan újak és mások az eszközeink, folyton idomulunk a technológiához és a tudomány fejlődéséhez, de csak az eszközök mások, végeredményben ma is éppen azért küzdünk, amiért küzdöttünk 200 éve.

[Norbert Deli · Rating 5 out of 5]

Sokadik újraolvasásra is az egyik legjobb Wass könyv, pedig a történet alapja azonos a legtöbbel. Csak pont, hogy ott kezdődik, ami a többiben a második felének az eleje. Egy 'katasztrófa' után újrakezdeni mindent a semmiből. Nap nap után küzdve felvirágoztatni a környezetet.
Érdemes el- és újraolvasni!