Rögtön avval, hogy kiknek is ajánlanám: ún. eszképista olvasóknak.
Az élet mondatja ezt velem, mit tagadjam, magam is menekülőre fogtam, ezért olvastam el. Leemeltem a kiskönyvtár kis polcáról egy könyvet, mert meglepett, nem tudtam, mi lehet az, holott minden könyvről tudok a kiskönyvtárban, a kék gerincen nem látszott a szerző és a cím. De már eleve ezek a kötések! 1969-es kiadás, keményfedeles, abba a jellegzetes vászonba, vagy mibe bújtatva, Európa, Anatole France válogatott regényei, valami sorozat ez. Ez az első benn', Bonnard Szilveszter vétke, nem Sylvetre Bonnard-é.
Miért nyúlok ilyen könyvekhez? France igen jegyzett szerző, kíváncsiság. Aztán meg, zaklatott a lét, Höss emlékiratai, Beckett posztmodern-posztapokaliptikus látomásai, kortárs francia drámák, a 19. századi Oroszország leírása – és ezekhez a Fb kommentjei – mármint nem ezekről, de akár ezekről is szólhatnának – vagy szólnak is. Ebből a pokolból kellett menekülnöm, a mozdulat, ahogy levettem a polcról tk. nem is egy könyv leemelése, hanem egy könyvbe kapaszkodás.
Észrevette-e olvasóm, hogy ha elcsemegézhet egy-egy sokadik generációs polgárcsalád könyvtárában, azt találja, hogy a könyvek zöme a hatvanas és hetvenes évekből való? Vannak persze korábbiak is, de, nekem úgy tűnik, nem vásárolhattak olyan mennyiségben könyveket a háború előtt, mint egy kevéssel utána. És ezek a könyvek sokszor még hordozzák a könyvek korábbi eleganciáját, ugyanakkor a betűtípus, a szedés és tán a nyelvezet is már modern, átvezet a mába. Alapos okom van feltételezni, hogy a könyvnyomtatás csúcsidőszaka mennyiségi és minőségi téren az ötvenes és hatvanas évekre esik nálunk.
Megnyugtató volt olvasni. Mikszáthot ilyen olvasni, legalábbis nekem. Hangulatra Mikszáth és Jókai közé teszem, békebeli még a rossz is. Itt meg a rossz konkrétan angyali, és ez a rossz a legrafináltabb az egészben – az egészben, ami egy öregember naplója, és valójában két történet egymás mellé téve. Bonnard Sziveszter kissé elgyengül, kissé enged az érzelmeinek, nem vallja be magának sem, miről van szó, édes egy pofa, árad belőle az a valami, amit humanizmusnak neveznek, de, lehet, France-ból árad, hozzá kedves humor – a jelek szerint ezekre lehetett szükségem.