What do you think?
Rate this book
Skandináv mitológia
Az évtizedeken át érlelődő, tudós és költői munkával kidolgozott mű három bevezető esszéjében a szerző szemléletesen feltárja a skandináv mitológia rendszerét, gyakorlati segítséget nyújt az ősi szövegek érzékletes olvasásához (kitérve a sajátos verstani formák ismertetésére), majd pedig a létező forrásanyagok rendszerbe foglalt leírását adja. A kötet tartalmazza még a skandináv mitológiának a 10. és 13. század között Izlandon született két legfőbb szövegforrását: a szerző szakavatott fordításában első ízben magyarul megszólaló Próza-Eddát és az ugyancsak általa fordított, mitológiai tárgyú Edda-verseket, a középkori világirodalom gyöngyszemeit. Mitológiai kislexikon zárja a könyvet, az összes név, tárgy és fogalom szócikkeivel, megadva előfordulási helyüket és szükség esetén kiejtésüket is.
- GenresMythology
342 pages, Paperback
First published January 1, 2005
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 3 of 3 reviews
December 3, 2024
Bernáth István páratlan kötetet hozott létre ezen fordítások módszeres, rendszerezett összeállításával. Tulajdonképpen az északi germán hitvilág univerzumának esszenciáját közölte, munkája pótolhatatlan. Az egyes, legrégebbi szövegváltozatok ismertetésével, és egyéb források bemutatásával kezdi művét (Ilyenek a középkori keresztény hittérítők beszámolói, rúnakövek, falfestmények stb..).
Én, mint laikus olvasó teszem meg itt észrevételeimet. Úgy vettem észre, hogy a Snorri Sturluson (1179-1241) munkái, a Próza-Edda, illetve az Edda-versek fő versei szerkesztettségükben, és információtartalmukban sokkal fejlettebbek, mint a Bernáth István által későbbi alkotásnak, vagy betoldásnak vélt művek. (Lásd a Loki csúfolódik című, eléggé vulgáris hangvételű művet, p. 243-256.) Snorri szinte a teljes északi germán hitvilágot leírta ezen műveiben, így gyanítom, hogy nem csupán a hagyományos, északi germán verselési módok tankönyvének szánta nagy művét, hanem mai szóval élve folklorisztikai céllal, hagyományőrző szándékkal vághatott bele a szöveggyűjtemény összeállításába.
A Próza-Edda tűnik leginkább Snorri saját leleményének, hiszen az eredeti indoklása szerint a skáldok költészetének megértéséhez a pogány hitvilág szereplőit, és főbb eseményeit is meg kell értenie a későbbi énekmondóknak. A bevezetőben több helyen magyarázta az egykori istenek személyét az euhémerizmussal, miszerint egykori hősök, és királyok személyét nagyította fel az utókor isteni személyekké. Ugyanakkor rendkívüli részletességgel írta le a mítoszokat, ennek megfelelően világ pusztulásáról vallott, véres északi germán mondavilág nehezen egyeztethető össze a 12. századi kegyes irodalom viszonylagos „vérszegénységével” (Az én nagy örömömre.). A Próza-Edda kerettörténete szerint egy fiktív személy, Gylfi kérdezi ki az isteneket álomképszerű utazása egy állomásán, s ők előadják tudásukat a világ, az istenek, és a főbb jelenségek eredetét illetően. Itt jól észrevehetően különül el a kötet összeállításának apropójához méltóan a Skáldskapramál, azaz A költészetről című munka, amely egy hosszú, a magyar népmesei fordulatokhoz is hasonló kalandok láncolatán keresztül meséli el a költői tehetség, és a költészet mesterségének eredetét. Összegezve annyi elmondható az alkotásról, hogy talán a költészet mézsörét a legnehezebb előállítani, és beszerezni az összes ital közül…Természetesen ez az alkotás sem kifejezetten célirányos, egyfókuszú mű; az egyes istenekhez köthető jelesebb események, történetek is bekerültek a fő elbeszélésbe. Utóbbihoz kapcsolódó példaként említeném, hogy Ithun istennő almái nélkül az istenek is öregednének, s hogy mekkora galiba kerekedett abból, amikor az óriások Asgarthból kiszöktették az istennőt. A Próza-Edda ilyen tömörsége, tarka-barka jellege teljesen érthető, alapvetően folklorisztikai-mitológiai kisokosnak szánta egy korát meghaladó alkotó a 13. század közepén.
Az Edda-versek értelmezése sokkal könnyebbnek tűnik a Próza-Edda alkotásainak ismeretében, és visszaigazolja Snorri fentebb említett, és nyíltan vállalt alkotói szándékát. A továbbiakban Bernáth István kommentárjai segítik az eligazodásunkat az északi germán hitvilág, és világfelfogás pontos értelmezésében. Bár az értelmezésük egy kívülálló számára vontatottabb, de a stílusjegyek, a szövegek érzelmi telítettsége és formai kidolgozottsága komoly kultikus szándékot éreztet a kései nemzedékek befogadójával is. Olyan súlyos minden verse, és olyan szépen cseng, mint a kőpadlón megpendülő ezüsttallér. Ez utóbbi kijelentésem különösen érvényes a Bernáth István által is csak a „9-11. századi világirodalom legnagyobb költői remekművei” közé sorolt A jósnő szavára is. Rögtön adja magát a lehetőség Bernáth filológusi kiválóságának szemléltetésére; mivel a jósnő északi hagyomány szerinti értelmezését is megkapjuk, egyéni szerepe szerint konkrétan „látóasszony”, avagy völva az illető. Az extázis vagy nyilvánvaló fizikai szenvedéssel jár a kikérdezett látóasszonynak, vagy egy szélesebb látóhatárú hagyományba illeszkedik, ugyanis egy későbbi keletkezésű, romlott szövegváltozat is előkerül a kötetben; ez az 1380-ban rögzített Hyndla-ének egy betéte, A jósnő kisebb szava, amelyből megtudhatjuk, hogy Ódin támasztott fel egy halott jósnőt, s a végtelen álomból való ismételt feleszmélés okozza annak gyötrelmeit. A jósnő szava lényegében az északi germán világvége-kép, a Ragnarök részletes leírása, amely minden kényszeres kenetteljességet, és tapintatoskodást mellőz. 64. strófája utalás lehet Krisztusra, Bernáth értő megállapítása szerint a 14. századi főkézirat egy betoldása lehet. Ehhez kapcsolódik méltó párdarabként az A nagyságos szava című óriási költemény, amely komplexitása, az északi germán mindennapok teljességére vonatkozó, rímbe szedett közmondások sokszínűsége miatt Bernáth szerint sem keletkezhetett a lejegyzés időpontjában, inkább egy több generáció munkája árán létrehozott, önálló szöveggyűjteménynek tűnik. A nagyságos szava általános mentalitása meglátásom szerint a következő elemekből tevődik össze: az ember jó híre maradandó érték, más asszonyát nem szabad megkívánni, a régi barátságokat folyton ápolni kell, és mindig jóllakottan kell elmenni a tanácsülésekre.
A két, monumentális költeményt kisebb terjedelmű, kevesebb információt közlő énekek és versek követik a kötetben.
Zárásképpen a saját mozgatórugóimnak megfelelő érdekességeket is kiemelném. Szerettem volna megismerni az északi germán mentalitást; azt, ami közös lehet a mai izlandi, norvég, svéd, és dán népben. Részben választ kaptam, mivel a dán nyelvtanulás miatt alapvetően a dán mentalitás sajátosságai érdekeltek. A költészetről című mű utolsó szakasza említi a dánt, mint népnevet, de ez abban az időben vagy fél tucat, a mai dánokkal rokon etnikum gyűjtőneve volt. 52. szakasza taglalja Skjöld, mondabeli dán király házának, a Skjöldungoknak az eredetét, és közli Fróthi, valamint Varjú Hrólf nevű, mitikus dán királyokról szóló egy-egy történetet. Ezekből a történetekből a dánokról kialakított 13. századi közfelfogást is láthatjuk, ami nem sokat módosult; a külvilág kapzsi, és rátarti embereknek látja őket. A második fő motivációmat Ódin személyének misztikuma jelentette. A sámánok hagyományos ismertetőjegyeivel rendelkezik, mivel fél szemét odaadta, hogy a tudás forrásából ihasson, mivel a három nornától a rúnák (azaz az írás és a varázsigék) tudományát tényleges önfeláldozással szerezte meg, és sorolhatnánk tovább trükkjeit. A trükközés odüsszeuszi mintája is megkapó volt, s ahogy egyre jobban megismertem az emberek között álruhában járó mitikus alakot, úgy kedveltem meg egyre inkább. Ezzel szemben a másik népszerű északi isten, Thór sokkal színesebb karakterként jelenik meg az egyes énekekben, mint a mai filmes adaptációkban. Thór a Thrym-énekben menyasszonyi álruhát kap, s mikor a boldog óriások ölébe fektetik a tőle ellopott kalapácsát, irgalmatlan bosszújában agyonveri a tolvaj szörnyetegeket. Előfeltételezésemben nem csalódtam, az ódini minta közelebb áll szándékaimhoz, természetemhez, mint a mai napság menő Thór.
A skandináv germán mondavilág páratlanul gazdag. A Próza-Edda számos pontja a megszólalásig hasonlít a Gyűrűk ura- trilógia filmes jeleneteire, ez az alkotókat biztosan megihlette. Kár, hogy Snorri nagy művét sosem szokták emlegetni, mert ennek a páratlan eszmevilágnak a megörökítése az ő érdeme.
Én, mint laikus olvasó teszem meg itt észrevételeimet. Úgy vettem észre, hogy a Snorri Sturluson (1179-1241) munkái, a Próza-Edda, illetve az Edda-versek fő versei szerkesztettségükben, és információtartalmukban sokkal fejlettebbek, mint a Bernáth István által későbbi alkotásnak, vagy betoldásnak vélt művek. (Lásd a Loki csúfolódik című, eléggé vulgáris hangvételű művet, p. 243-256.) Snorri szinte a teljes északi germán hitvilágot leírta ezen műveiben, így gyanítom, hogy nem csupán a hagyományos, északi germán verselési módok tankönyvének szánta nagy művét, hanem mai szóval élve folklorisztikai céllal, hagyományőrző szándékkal vághatott bele a szöveggyűjtemény összeállításába.
A Próza-Edda tűnik leginkább Snorri saját leleményének, hiszen az eredeti indoklása szerint a skáldok költészetének megértéséhez a pogány hitvilág szereplőit, és főbb eseményeit is meg kell értenie a későbbi énekmondóknak. A bevezetőben több helyen magyarázta az egykori istenek személyét az euhémerizmussal, miszerint egykori hősök, és királyok személyét nagyította fel az utókor isteni személyekké. Ugyanakkor rendkívüli részletességgel írta le a mítoszokat, ennek megfelelően világ pusztulásáról vallott, véres északi germán mondavilág nehezen egyeztethető össze a 12. századi kegyes irodalom viszonylagos „vérszegénységével” (Az én nagy örömömre.). A Próza-Edda kerettörténete szerint egy fiktív személy, Gylfi kérdezi ki az isteneket álomképszerű utazása egy állomásán, s ők előadják tudásukat a világ, az istenek, és a főbb jelenségek eredetét illetően. Itt jól észrevehetően különül el a kötet összeállításának apropójához méltóan a Skáldskapramál, azaz A költészetről című munka, amely egy hosszú, a magyar népmesei fordulatokhoz is hasonló kalandok láncolatán keresztül meséli el a költői tehetség, és a költészet mesterségének eredetét. Összegezve annyi elmondható az alkotásról, hogy talán a költészet mézsörét a legnehezebb előállítani, és beszerezni az összes ital közül…Természetesen ez az alkotás sem kifejezetten célirányos, egyfókuszú mű; az egyes istenekhez köthető jelesebb események, történetek is bekerültek a fő elbeszélésbe. Utóbbihoz kapcsolódó példaként említeném, hogy Ithun istennő almái nélkül az istenek is öregednének, s hogy mekkora galiba kerekedett abból, amikor az óriások Asgarthból kiszöktették az istennőt. A Próza-Edda ilyen tömörsége, tarka-barka jellege teljesen érthető, alapvetően folklorisztikai-mitológiai kisokosnak szánta egy korát meghaladó alkotó a 13. század közepén.
Az Edda-versek értelmezése sokkal könnyebbnek tűnik a Próza-Edda alkotásainak ismeretében, és visszaigazolja Snorri fentebb említett, és nyíltan vállalt alkotói szándékát. A továbbiakban Bernáth István kommentárjai segítik az eligazodásunkat az északi germán hitvilág, és világfelfogás pontos értelmezésében. Bár az értelmezésük egy kívülálló számára vontatottabb, de a stílusjegyek, a szövegek érzelmi telítettsége és formai kidolgozottsága komoly kultikus szándékot éreztet a kései nemzedékek befogadójával is. Olyan súlyos minden verse, és olyan szépen cseng, mint a kőpadlón megpendülő ezüsttallér. Ez utóbbi kijelentésem különösen érvényes a Bernáth István által is csak a „9-11. századi világirodalom legnagyobb költői remekművei” közé sorolt A jósnő szavára is. Rögtön adja magát a lehetőség Bernáth filológusi kiválóságának szemléltetésére; mivel a jósnő északi hagyomány szerinti értelmezését is megkapjuk, egyéni szerepe szerint konkrétan „látóasszony”, avagy völva az illető. Az extázis vagy nyilvánvaló fizikai szenvedéssel jár a kikérdezett látóasszonynak, vagy egy szélesebb látóhatárú hagyományba illeszkedik, ugyanis egy későbbi keletkezésű, romlott szövegváltozat is előkerül a kötetben; ez az 1380-ban rögzített Hyndla-ének egy betéte, A jósnő kisebb szava, amelyből megtudhatjuk, hogy Ódin támasztott fel egy halott jósnőt, s a végtelen álomból való ismételt feleszmélés okozza annak gyötrelmeit. A jósnő szava lényegében az északi germán világvége-kép, a Ragnarök részletes leírása, amely minden kényszeres kenetteljességet, és tapintatoskodást mellőz. 64. strófája utalás lehet Krisztusra, Bernáth értő megállapítása szerint a 14. századi főkézirat egy betoldása lehet. Ehhez kapcsolódik méltó párdarabként az A nagyságos szava című óriási költemény, amely komplexitása, az északi germán mindennapok teljességére vonatkozó, rímbe szedett közmondások sokszínűsége miatt Bernáth szerint sem keletkezhetett a lejegyzés időpontjában, inkább egy több generáció munkája árán létrehozott, önálló szöveggyűjteménynek tűnik. A nagyságos szava általános mentalitása meglátásom szerint a következő elemekből tevődik össze: az ember jó híre maradandó érték, más asszonyát nem szabad megkívánni, a régi barátságokat folyton ápolni kell, és mindig jóllakottan kell elmenni a tanácsülésekre.
A két, monumentális költeményt kisebb terjedelmű, kevesebb információt közlő énekek és versek követik a kötetben.
Zárásképpen a saját mozgatórugóimnak megfelelő érdekességeket is kiemelném. Szerettem volna megismerni az északi germán mentalitást; azt, ami közös lehet a mai izlandi, norvég, svéd, és dán népben. Részben választ kaptam, mivel a dán nyelvtanulás miatt alapvetően a dán mentalitás sajátosságai érdekeltek. A költészetről című mű utolsó szakasza említi a dánt, mint népnevet, de ez abban az időben vagy fél tucat, a mai dánokkal rokon etnikum gyűjtőneve volt. 52. szakasza taglalja Skjöld, mondabeli dán király házának, a Skjöldungoknak az eredetét, és közli Fróthi, valamint Varjú Hrólf nevű, mitikus dán királyokról szóló egy-egy történetet. Ezekből a történetekből a dánokról kialakított 13. századi közfelfogást is láthatjuk, ami nem sokat módosult; a külvilág kapzsi, és rátarti embereknek látja őket. A második fő motivációmat Ódin személyének misztikuma jelentette. A sámánok hagyományos ismertetőjegyeivel rendelkezik, mivel fél szemét odaadta, hogy a tudás forrásából ihasson, mivel a három nornától a rúnák (azaz az írás és a varázsigék) tudományát tényleges önfeláldozással szerezte meg, és sorolhatnánk tovább trükkjeit. A trükközés odüsszeuszi mintája is megkapó volt, s ahogy egyre jobban megismertem az emberek között álruhában járó mitikus alakot, úgy kedveltem meg egyre inkább. Ezzel szemben a másik népszerű északi isten, Thór sokkal színesebb karakterként jelenik meg az egyes énekekben, mint a mai filmes adaptációkban. Thór a Thrym-énekben menyasszonyi álruhát kap, s mikor a boldog óriások ölébe fektetik a tőle ellopott kalapácsát, irgalmatlan bosszújában agyonveri a tolvaj szörnyetegeket. Előfeltételezésemben nem csalódtam, az ódini minta közelebb áll szándékaimhoz, természetemhez, mint a mai napság menő Thór.
A skandináv germán mondavilág páratlanul gazdag. A Próza-Edda számos pontja a megszólalásig hasonlít a Gyűrűk ura- trilógia filmes jeleneteire, ez az alkotókat biztosan megihlette. Kár, hogy Snorri nagy művét sosem szokták emlegetni, mert ennek a páratlan eszmevilágnak a megörökítése az ő érdeme.
January 6, 2015
Professzionális. Tanítani lehetne belőle. Nagyon tetszett!
December 12, 2025
An excellent translation.
Displaying 1 - 3 of 3 reviews