„Közel jött hozzám a város, szinte rám telepedett erőszakos nagyságával, színével, szagával, kissé idegenes nyelvével is, de a szülőfalumat el nem nyomhatta, meg nem sérthette, még csak nem is homályosíthatta el sem akkor, sem később, és azóta sem soha. Tudom, hogy Gölle azóta megváltozott formájában, szokásaiban és bizonyára nyelvében is, de az a falum, amelyben én születtem, a nagy béke zsúpos házainak sora, az emberek szíve, a Kácsalja és a Cönde, a templom és a temető meg nem változhattak soha, mert emlékeim lelkében őrzöm őket, s ez a lélek örökkévaló.” Fekete István önéletrajzi regényében gyermek- és ifjúkorát eleveníti fel láttató erővel, az egymásra toluló emlékek látszólag szeszélyes, de mindig a cél irányába igazodó rendjét követve. A Ballagó idő messze túlmutat a megélt eseményeken: bevezet az író különös hangulatokkal teli világába, beavat megérzéseibe, legbensőbb titkaiba – fénykép is a kötet mindazokról, akik emberségét formálták.
István Fekete was a Hungarian writer, author of several youth novels and animal stories.
He is perhaps best known for his youth novel Tüskevár ("Thorn Castle", 1957), about two city boys' summer holiday at the corner of Lake Balaton and Zala River, their experiences, adventures, contact with Nature in its genuine form. They are helped by an old man on their gradual journey into manhood. This novel was awarded the Attila József Prize in 1960, was made into a film in 1967 (see its IMDb entry) and was voted to be the 8th most liked novel of Hungary in the Big Read in 2005. Its sequel was Téli berek ("Winter Grove", 1959).
This novel, as well as Vuk: The Little Fox and Thistle, were also in the top 100 of the Big Read.
Mintha kedvenc nagybátyám életmeséit hallgattam volna… Csak ültem, és teljesen elmerültem a több mint 100 évvel ezelőtti gyerek- és fiatalkorról szóló mesékben. A bátyám nemrégiben nekilátott, hogy újraolvassa Fekete István műveit. Én meg kedvet kaptam tőle.
Ezt a könyvet a már fekete öves Fekete István rajongoknak ajánlom. Eléggé elfogultnak kell lenni ahhoz, hogy ezt a csapongó visszaemlékezést az ember szeretni tudja. Akit viszont érdekel, hogy milyen volt az élet az 1900 éves elején, milyen volt a hangulat az első világháború idején annak kötelező olvasmány. Elég sokszor szívszaggató volt, szerintem a felétől, ha bejött egy új karakter már rettegtem, hogy még gyerekkorukba megfog halni vagy a világháborúban, és sajnálatos módon ez az esetek 80%ban az egyik bekövetkezet. A trónok harca halálozási rátája kutyafüle ehhez képest, és ez sajnos maga volt a valóság.
A szerkesztő nyilván szabadságon volt, ezért lehet ilyen össze-vissza csapongó, önmagát ismétlődő, nehezen követhető ez a könyv. Nyoma sincs benne a Fekete istvánra jellemző líraiságnak, gördülékenyen szép nyelvezetnek.