Pystyyn haudattu

by Joni Skiftesvik

A megrázóan szép, balladai hangvételű mű egy kis halászfalu életét mutatja be. Lakói emberarcú fókákkal és fókaarcú emberekkel folytatnak ádáz küzdelmet a megélhetésért, emberi méltóságuk megőrzéséért. Bruuno, a főhős, tízesztendei távollét után az Aldebaran csillagképről elnevezett nagy, fekete hajón érkezik vissza szülőfalujába, hogy bosszút álljon a családját ért sérelmekért. „Finnországnak immár saját Hemingway-je van. Ouluban lakik és nagyon jól ír. Joni Skiftesviknek hívják.” Így üdvözölte a finn sajtó a szerzőt, amikor az Akit állva temettek el című regénye megjelent.

205 pages, Hardcover

First published January 1, 1984

Reviews

[N · Rating 4 out of 5]

Skiftesvik első írása 1983-ban jelenik meg, címe „Puhalliskukkapoika ja taivaankorjaaja” (A pitypangfiú és az égszerelő). Ezzel a novelláskötetével is kivívja a „ külön utakon járó, szuverén tehetség” címet. Most is a finn balladák világába visz el, egyszerűen, szókimondóan, nyersen. Nincs szépítés, nem ad időt a balladák meseszerűségének megélésére. Az olvasása közben nem tudtam otthon érezni magam, mert mind a kultúrájuk, mind a néhol nyirkos-hideg-halszagú érzelemviláguk távol áll tőlem. Mégis elvarázsolt és rövidsége lévén is gyorsan a végére értem. Egyszer ébren voltam , egyszer fókákkal álmodtam. Mert így van ez a történet megírva, a múlt és a jelen összekapcsolódik. Nem is értettem meg mindig minden szavát. Tele van bánattal, szenvedéssel, emlékekkel, élőkkel-holtakkal, megjövőkkel és elmenőkkel. És tele van szeretettel és kötődéssel is, úgy,ahogy az az északi népeknél szokás. Az egymáshoz tartozásuk nem a szavaikkal mérhető, hanem az erőfeszítéseikkel, a tetteikkel. Egyszerű emberek élnek a hatalmukhoz ragaszkodó kizsákmányolók között. Alázatos félelmük csak az engedelmességnek hajthat fejet. Bölcsességet tanítanak.
(…)” Milyen bölcsességre gondol? Aztán azt mondtam,hogy tartsad, Bruuno, a vizet mindig legalább két lábnyira a hajótő alatt és óvakodj a fekete felhőktől, mert alattuk pokolian fúj a szél.”

[Markus Pietilä · Rating 5 out of 5]

Tavoitteena lukea kaikki Finlandia-palkintoehdokkaat:
1984: 7/8
(1985: 1/10)
1984-2022: 8/262

5-/5. Olin jo aiemmin kuunnellut tämän huolimattomasti äänikirjana (3/5), mutta nyt luin tämän melko huolellisesti kirjana osana Finlandia-projektiani (5-/5). Kirjassa on vain 206 sivua, ja kun tämän yhdistää siihen, että sivua kohti on tekstiä maltillisesti – ja siihen, että kirja koostuu lyhyistä luvuista, joiden aluissa ja lopuissa on paljon tyhjää tilaa –, voisi kirjaa pitää miltei pienoisromaanina. Mutta tämä on kyllä suuri pieni romaani, joka on milteipä pakko hankkia omaan kirjahyllyyn (tai nykytilanteessa pikemminkin omaan kirjabanaanilaatikkoon tai kirjapinoon). Kirjassa ei ole oikeastaan mitään turhaa tai joutokäyntiä (ei niin, ettenkö osaisi tarvittaessa arvostaa kaikkea tuota "turhaa" ja joutokäyntiäkin). Erityisen hienoa romaanissa on sen rakenne, jossa hypitään sujuvasti nykyisyyden ja menneisyyden välillä, ja näin kirjan tarina paljastuu vähitellen. Tässä hyppimisessä ei ole kuitenkaan kyse lukijan tahallisesta ja ehkä vähän ärsyttävästä harhauttamisesta, vaan juonessa pysyy kyllä mukana.