What do you think?
Rate this book


633 pages, Paperback
First published January 1, 1907
Az meglepett, hogy 1907-ben megjelent egy könyv, ami gyakorlatilag most annyira divatos munkahelyi ergonómia a dolgozói „experience” alapjait írja le. A főszereplő férfiúnk, John Amherst egy örök idealista, aki a gyárban próbálja élhetővé tenni a munkakörnyezetet az alkalmazottak számára, mind fizikailag, mind szociális szempontból.
Gyönyörűen bemutatja a regény azt a típusú fellángolást, ami valójában hamis alapokon nyugszik.
Érdekesség még ebben a helyzetben, hogy nem a férfi az, aki rangban és vagyonban magasabban áll, hiába ő a férfi. Továbbra is szeretném hangsúlyozni, hogy 1907-ben jelent meg a regény.
Justine szerepe nagyon érdekes a teljes cselekmény során. a romantikus aspektusnál sokkal fontosabb, amit az ápolónőségről és az eutanáziáról mond/vall. (Újfent, 1907-ben...) A kiégésről, a társadalmi elvárásokról egy ápolóval szemben, illetve hogy van egy határ, ahonnan már inkább kínzás az orvostudomány, semmint segítség.
A végére kihozott morális dilemma nem igazán fogott meg. Kicsit soknak és direktnek éreztem, túlságosan piedesztálra emelve Justine-t. De végül is ez is egy módja annak, hogy a szerelem fok-mértékét meghatározza egy író.
Összességében úgy érzem, korát bőven meghaladó problémakörökkel foglalkozik ez a kötet. Bár az is igaz, hogy nincs sok összehasonlítási alapom, csak kiragadott korábbi regények.