Háy János írja nagy sikerű könyvéről: "Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, aztán gimibe Pestre. Ott aztán beleszeret a Napba, utána meg egy valódi lányba. Aztán lesz egy rockzenekara, az Originál Láger, meg kiugrik az ötödiken a konyhaablakból, meg jól belecsőröznek a gyomrába az Egyetempresszó előtt, meg kirúgja egy lány Bécsben, mert ez a fiú külföldön már nem olyan nagy szám, mint Magyarországon. Na most ilyenekről szól ez a könyv, és lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle. Vagy azért, mert sírni kell."
Ez egy tiszta, megbízható érzés. Ebben minden benne van különben, meg mindenki. Én is például. Aki ezt elolvassa, az biztosan tovább él. Azt most nem tudom, hogy mennyivel: egy vagy két évvel vagy tízzel, csak hogy tovább.
Háy János (író, költő) 1960. április elsején született Vámosmikolán. Orosz-történelem szakot végzett Szegeden, esztétikát az ELTE-n. 1989-től 2004-ig kiadói szerkesztőként dolgozott (Holnap, Pesti Szalon, Palatinus). Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait. Ezt követően figyelme egyre inkább a rock-zenére irányult. 1982-ben azonban egy kudarcba fulladt zenekar alapítási kísérlet után felhagy a zenével. Ezidőtől publikál irodalmi műveket. Versek, novellák és regények mellett számos rajza is megjelent. Budapesten él. Van gyermeke (kettő), felesége (egy). Olyan, mint mindenki.
Én ezt pont így nem, de a faterom mesélt róla. Meg az anyám. Meg a nővérem, meg a nővérem haverjai. Meg odajártam suliba a losonczi villához, meg vártam a nyolcasra, sokat. Meg tudom hol van az ördögorom, mert oda is jártam, ha nem is marikacsokiért, de sportszeletért a kistrafikba. És leó jégkrémért is.
Azt írtam egy kommentben, hogy a nosztalgiafaktor nekem nem olyan erős, van itt ugyanis egy kis generációs gap, de a budapesti helyszínek sunyiváratlanul mégiscsak beleringattak az emlékezésbe. Persze nem ezért szerettem nagyon a könyvet, hanem mert olyan keresetlenül eredeti és valóságos és nagyon sokat nevettem és belül kicsit sírtam a bogyósgyümölcskertész fiával, mert az álmai és a szégyenei, azok nagyon tiszták és nagyon ismerősek, és persze rendszerfüggetlenek. Könnyű volt ráhangolódni Háy stílusára is, néhol fura mondattöréseivel és központozásaival együtt, mi több, ettől élt a szöveg az első laptól az utolsóig. Főleg a tömör kis párbeszédek nagyon erősek a sok félbehagyott gondolattal. Katarzis nem volt, ez nem az a fajta, de tökéletes bevonódás igen. Szerintem a maga műfajában ez így ahogy van, hibátlan.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül azzal, hogy tartok a „kortárs magyar” nyomasztástól, de itt nem kell. Nagyon jó volt olvasni ezt a hiteles gyerek- majd kamaszhangot, ahogy mesélte azt, ami lehetett volna lehangoló is, de mégsem volt. Csak mondta, egyszerűen, a világ legtermészetesebb módján, és . Szerettem a hangulatát, sütött a nap rám, amíg olvastam.
Igazából talán 3,5 csillag lenne. Kábé az első harmada tetszett, meg a végén pár fejezet, de a többinek a világfájdalmával/szenvedéstörténetével nem igazán tudok azonosulni (szerencsére). A jó részek viszont tele vannak remekül eltalált, egyenesen zseniális mondatokkal, megállapításokkal, de összességében nem egy korszakos mű számomra. “A cégvezető”-höz hasonlóan ebből is úgy érzem, hogy Háy nagyon jó író, csak vagy nem tartja végig ugyanazt a színvonalat a könyveiben, vagy nem jönnek át nekem bizonyos dolgok az írásaiban.
Ez az első találkozásom a szerzővel és egyelőre teljesen el vagyok varázsolva. Nagyon szép szöveg, pont annyira szépirodalom, amennyire kell, hogy legyen. Egyszerre volt nosztalgikus és újszerű. A kezdetben szokatlan, hol csapongó, hol nagyon szikár stílusát, a félszavakban folyó párbeszédeket nagyon hamar megszoktam és nagyon megkedveltem. Biztosan fogok még mást is olvasni a szerzőtől.
Anna azt mondta, a költészet és a próza között alapvetően az a különbség, hogy a versen jelentősen ront vagy legalább módosít, ha nem pontosan azokkal a szavakkal mondják. De akkor ez vers.
első Háy Jánosom, nem erre számítottam, de jó értelemben a szövegezés nagyon egyedi számomra, tetszett ahogy az elbeszélő személyes szóhasználata érvényesül. nem tudom amúgy mennyire önéletrajzi - amennyire értettem, kinda yes és ehhez köthetően mindig feljön a kérdés bennem, hogy a szocializmus utáni misztikus álnosztalgia, érdeklődés vajon mennyire fáj azoknak, akik megélték - nekem borzasztó érdekes volt a világ, az atmoszféra, a szabályai ennek a szinte kitalált dimenziónak - anyának azt mondtam, hogy lehet, hogy tetszene, mert arról szól, hogy milyen volt a fiatalkorotok, vagy, lehet, hogy pont emiatt nem tetszene. azt hiszem kicsit sírtam rajta, azt hiszem még egyszer el kell olvasnom, azt is hiszem, hogy most azt mondom, bár ne csak novellagyűjtemény lenne, hanem továbbfutó regény, de ha így lenne, az már nem hagyna teret ahhoz, hogy érezzek olyan dolgokat, amik nem rólam szólnak és már láttam, hiszen ismerem szüleim életét - mégis nálam is rezonálnak
Háy könyve, mint szinte mindegyik, fájdalmasan és gyönyörűen ismerős világot fest, tele olyan szereplőkkel és eseményekkel, melyek sokunknak ismerősek - a különbség pusztán annyi, hogy ő ezt meg is tudja írni, és nem is akárhogy. A kötet utolsó írása novellairodalmunk egyik gyöngyszeme.
"- Megszedtük - mondtam. - Mit szedtetek meg? Mi? Ne röhögtess ki! Mit szedtetek volna meg? - A normát - mondtam, s megszorítottam a lány karját, hogy ne féljen. - A négy ládát, a négyet? - Annyit kell, nem? - Fejenként - emelte fel az ujját -, kettõtöknek nyolcat. - Annyit - mondtam, s hogy ott van a sor végén a bokor alá becsúsztatva. A fickó odacsörtetett a ládákhoz, húzta az ujjait a ládák oldalán, számolta, hogy négy, meg megint négy. Aztán rakosgatta ide és oda, mert az alsók biztosan félig vannak, vagy teljesen üresek. - Biztos homokkal nyomták tele az alját, vagy fûvel - kiabált. Mentem felé, a lány maradt a fa alatt egyedül. - Nincs benne homok, az nincs, meg fû se, csak ribizli. - Lehetetlen - kiabált -, az lehetetlen, hogy egy pesti gimnazista ezt megcsinálja, az lehetetlen, érted! - És nekifogott kiforgatni sorban a ládákat. Kupacokba dõltek a szemek, csupa tört bogyó, mint a vágóhídon az alvadt vér. - Szedjétek össze - kiáltotta, amikor a nyolcadik ládával is végzett, s hogy aki hamar meg tudja szedni a normát, annak többet kell, annak magasabb a norma, mert az úgy igazságos. Az nem lehet, hogy amíg a többiek dolgoznak, egyesek a fa alatt heverésszenek. Ment el, kiabálva távolodott. Nem értette, hogy miképpen telhettek meg ilyen gyorsan a ládák. Egyszerûen nem értette." - Háy János Építőtábor című novellájából.
Már csak ezért az egy bekezdésért is érdemes volt elolvasni az egész könyvet. De ettől az egy bekezdéstől függetlenül is érdemes volt. Háy Jánostól érdemes eltanulni, hogyan lehet (szokás? illik?) a közelmúltról mesélni. Ha egyszer eljön az ideje, hogy a saját ifjúságomat elmeséljem, már lesz egy jó támpontom az induláshoz.
Összefoglaló Van egy apa, aki gondozza a bogyókat. Neveli a fiát, és kimondatlanul, de szereti is. A fia néha megpróbál a nyomában járni, de amikor ő szedi a bogyókat, mindig fölöslegesen teszi. Neki más élet jut, budai kollégium, változó haverok, kamaszkor, csajok, és elvágyódás. Kiskorától kezdve azt hiszi, hogy New Yorkban minden jobb (ott jutalmazzák a munkakerülést, mert az olyan elit).
Az apa "Ennyi gyermekem van, ahány tő bogyósgyümölcs nő széles e fertályon - ilyet nem mondott, az arcára sem volt írva semmi ilyesmi. Inkább csak feladatok, itt öntözni, ott permetezni." A fiú képzeletében néha régiesen, néha fennkölten szólal meg. A valóságban a feladatait teszi, gondozza a bogyókat. Ilyen visszafogottan, kimondatlanul szereti a fiát is. De amikor a fiú próbálkozik a bogyósgyümölcs gyűjtéssel, mindig fölöslegesen teszi.
Robbantás Egyszer a kisfiú rókát akar robbantani, óriásbéka hátán próbál átkelni a csatornán. A kisfiú képzeletvilága egy hatalmas csobbanással és szarszagú hazaúttal ér véget. A kamasz szobrot akar robbantani, mert ez egy olyan szar ország, de nem sikerül dinamitot szerezni. A regény végén még nagyobbat álmodik, Bécset és Párizst lőné szét. Persze ezt már meg se próbálja.
Elvágyódás A bogyósgyümölcskertész fia egész kiskorától kezdve azt hiszi, hogy nyugaton jobb. De amikor eljut oda, nem a paradicsomba kerül. "Milyen reménytelen világ ez - gondoltam - annyira jó már, ha egy kicsit jobb lenne, szétesne."
This entire review has been hidden because of spoilers.
strasznie dziwnym stylem jest napisana ta książka, pierwszy raz spotkałam się z czymś takim, na pewno jest oryginalna, w swoim rodzaju wyjątkowa może to wina tłumaczenia, większości nie zrozumiałam, dużo rzeczy zostało pominiętych, czytałam i nagle nie wiedziałam co się dzieje, bo rozdziały niby się łączą ale jakby skaczą miedzy wątkami? po 100 stronach myślałam, że nie doczytam tej książki i chciałam zrobic dnf, ale zmusiłam się do czytania i później poszło z górki, nawet przyjemnie zaczęło mi się to czytać, ostatnie 2 rozdziały na pewno podbiły ocenę, na minus tez ogromna ilość powtórzeń cały czas ktoś coś mówił, mój stary, mówił mój kumpel, a o co z tym chodzi to trudno stwierdzić z jednej strony była ciekawa, ale nie porywająca, przez styl "uciążliwa", chociaż uważam że to nie do końca trafne określenie, z drugiej po skończeniu jej wszystko powoli mi się łączy w całość, jednak zapada w pamięć i skłania do rozmyślania nad nią, that's weird
Úgy tűnik, Edina és Háy barátsága maximum a novellásköteteire fog korlátozódni. Rengetegen ajánlották nekem ezt a könyvet, és jóllehet a 70-es, 80-as évek világa közel áll hozzam, és nagyon szeretek emberi sorsokról olvasni, ez most nem igazán talált be. A vidéki fiú Budapestre költözik, nagyratörő zenei karrier álmát dédelgetve bukdácsol, és kerül a futottak még kategóriába. Számomra nem kidolgozott a történet, sok mindent nem értek benne, hogy mi miért történt, hogy lesz belőle az, ami, és mi is a vége a történetének. Lehet, csak át kellene rágni valakivel, de őszintén, szerintem annyit nem ér ez a sztori.
“Teljesen normálisan beszélgettünk egymással, mint minden más család, vagyis hallgattunk.” Hát kb ez a könyv és az én kapcsolatom.
“Ennyire változik a világ, hogy a szarból lehet tök jó is.” De ha valaki meg tud győzni a fentiek ellenkezőjéről, állok elébe.
Még egy kis szocializmus, fiatalok, farmert akarnak venni, bandát alakítanak, bogyósgyümölcsből párizsi utazásra kuporgatnak, nem volt különösebben nagy hatással rám a regény. Jól van megírva, lehet kuncogni a kamaszból fiatal felnőtté váló fiú csetlés-botlásain, a budapesti helyszínek némi ismerősséget is kölcsönöznek a regénynek, de úgy érzem, ennek a szocialista nosztalgiának azért van egy üvegplafonja, valamiért most mind az irodalomban, mind a filmvásznon nagyon előtérbe került ennek a korszaknak a feldolgozása, amivel egyébként nincs probléma, csak not my cup of tea, ahogy az angolok mondják.
nie do końca rozumiem tą książkę, może jakbym przeczytala na raz to byloby prosciej, ale w tej sytaucji nie dam wyzszej oceny, bo po prostu trochę tego nie czuje. napisana dosyć ciekawie, dosyc przystępnym językiem, historie opisane przyjemnie - największym mankamentem był główny bohater, którego zdecydowanie nie polubiłam i ciężko mi bylo dalej czytać o jego życiu. mimo wszystko nie żałuję przeczytania, myślę że warto, ale jeżeli w kolejce czeka coś innego, to "Syn ogrodnika" może poczekać.
Ez a könyv egy igazi időutazás a gyerekkor és kamaszkor világába – tele humorral, nosztalgiával és azzal a sajátos háys melankóliával. A novellák valós helyszíneken játszódnak, ami még közelebb hozza őket az olvasóhoz. Az első fele különösen erős, de a másodikban is akadnak felejthetetlen történetek. Ha most ismerkedsz Háy Jánossal, ennél jobb kezdést nem is találhatnál!
Nagyon erőteljes, zsigeri szöveg. Ahogy látom, sokaknál rendben van a stílus és az egész könnyedsége javít az nyomasztó valóságon, nekem kicsit megfeküdte a gyomrom. Főleg a vége felé, a sok káromkodás. Hiába tudom, hogy ez így hiteles.
Idén ez a második Kádár-kori történet, amit olvastam és továbbra is irígydedek az anyaországi életre. Nem mintha bármi is irigyelhető, hacsaknem hogy volt élet. :p