What do you think?
Rate this book
Inkognitó
Az Inkognitó a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb bemutatkozása volt néhány éve. Sikerének titka kettős tétje. A könyv egyszerre megindítóan személyes vallomás arról hogyan találja meg a fociimádó külvárosi srác saját személyiségében és testében az idegent, a másik nemet, hogyan talál rá egy másik, szabad énre és mindezt miképpen fogadtatja el önmagával s az idegentől félő, a szabadtól pedig még jobban tartó külvilággal. Hogy hogyan talál egy másik igent. Emellett pedig minden pillanatában igazi epika. Nagyszerű szépprózai teljesítmény, ahogy a témához, az ének gyarapodásához melankolikus ritmust, érzékeny, gyöngéden erős epikai nyelvet és eredeti, hajlékony nézőpontot talál. Az Inkognitó nem csupán egy egzisztenciális fordulat, egy bátor coming out története a kilencvenes évekből, hanem egy nagyszerű regényíró indulása is.
168 pages, Hardcover
First published January 1, 2010
9 people are currently reading
142 people want to read
About the author
Tibor Noé Kiss
10 books8 followersTibor Noé Kiss (native order: Kiss Tibor Noé) is a Hungarian writer living in Pécs, Hungary.
Ratings & Reviews
Friends & Following
Create a free account to discover what your friends think of this book!
Community Reviews
Displaying 1 - 30 of 37 reviews
April 29, 2020
A magyarországi önéletrajzi ihletésű gyermekregények nem túl variábilisak, általában van egy gyerek, aki felnő a gulyásszocializmusban, kisvárosi esetleg nagyvárosi közegben (ha előbbi, akkor lát tyúkot, ha utóbbi, nem feltétlenül), aztán láss csodát, író lesz belőle. Kiss Tibor Noé könyve ebből az alapállásból indul ki, mégis több ennél. Mert a szerző transzneműként sajátos tapasztalattal bír, ha ő bement egy étterembe, a pincér nem azt gondolta magában, hogy „no, bejött Kiss Tibor”, nem is azt, hogy „no, bejött Kiss Noémi”, hanem valami ilyesmit: „no, bejött egy csávó női ruhában”, alkalmasint pedig azt: „no, ott egy perverz”. Külsődleges, tárgyiasító megállapításokkal terelték egy extrém kategóriába, holott valójában a helyzet egyszerű (illetve dehogy egyszerű, csak máshogy bonyolult, mint gondoltuk): ő egy nő, aki férfitestbe született. Szeretne nőként élni, és még valamit: hogy ez ne számítson valami hű de rettentő és elképesztő dolognak. Ennek a problematikának (ha nem tévedek, és azt hiszem, nem tévedek) az első honi irodalmi megjelenése ez a kötet.
Persze attól még, hogy valami első, simán meg lehet írni rosszul is. A szerencse az, hogy Kiss Tibor Noé nem bulvárt ír, nem szándéka, hogy a puszta szenzáció vigye el a hátán a szöveget. Ő mellesleg egy író (illetve dehogy mellesleg: a mellesleg az, hogy transznemű, az elsősorban pedig inkább az, hogy író), következésképpen amit ír, irodalom. Mégpedig nem is rossz irodalom: pontos, érzékeny, visszafogott, hatásos. Képes átadni azt a traumát, amikor egy hétköznapi, javarészt foci iránt érdeklődő srác egyszer csak azt veszi észre, hogy ő valami más, valami, amit ő maga sem ért, legfeljebb érez, és ami a környezetet illeti… hát, fogalmazzunk finoman, a környezet sincs kellőképpen felkészülve arra, hogy támogassa, de legalább tolerálja az átalakulást. Minden döccenőjével, apró hibájával együtt jól megírt szöveg, úgy fontos, hogy közben nem elégszik meg azzal, hogy csupán fontos legyen.
Persze attól még, hogy valami első, simán meg lehet írni rosszul is. A szerencse az, hogy Kiss Tibor Noé nem bulvárt ír, nem szándéka, hogy a puszta szenzáció vigye el a hátán a szöveget. Ő mellesleg egy író (illetve dehogy mellesleg: a mellesleg az, hogy transznemű, az elsősorban pedig inkább az, hogy író), következésképpen amit ír, irodalom. Mégpedig nem is rossz irodalom: pontos, érzékeny, visszafogott, hatásos. Képes átadni azt a traumát, amikor egy hétköznapi, javarészt foci iránt érdeklődő srác egyszer csak azt veszi észre, hogy ő valami más, valami, amit ő maga sem ért, legfeljebb érez, és ami a környezetet illeti… hát, fogalmazzunk finoman, a környezet sincs kellőképpen felkészülve arra, hogy támogassa, de legalább tolerálja az átalakulást. Minden döccenőjével, apró hibájával együtt jól megírt szöveg, úgy fontos, hogy közben nem elégszik meg azzal, hogy csupán fontos legyen.
September 4, 2015
"Nem passzolok a színekhez, nem passzolok a bútorokhoz. Nem passzolok a fűszálakhoz. Idegen vagyok a réten és az ösvényen. Idegen a tanyán és a tömbházak között. Idegen a Duna-parton és a Duna-korzón, a kocsmában és a futballpályán. Idegen otthon és idegen idegenben. Inkognitóban, mindenütt."
April 13, 2021
Voimakkaita kuvia eteen räväyttävä pieni kirja, jonka kieli on raskasta. Olin jo miltei laskemassa tätä käsistäni, kunnes muistin, ettei kirjallisuuden ole tarkoitus ainoastaan viihdyttää. Sanalistat virtaavat, hengitykset, tykytykset, ruumiin vihlonnat ja sekuntikellon viisarin liikkeet luovat taukoja kerrontaan.
Inkognito kertoo transsukupuolisuudesta, siitä kuinka ilman leikkauksia ei ole cis-passing ja saa niskaasi katseita, jotka käännetään heti, kun yrittää katsoa toista kadulla silmiin. Ruumiin vankina olemisesta ja siitä, kuinka lopuksi ehkä voidaan oppia myös rakastamaan kehoa, joka ei ole sellainen kuin sen haluaisi olla. Kaunis kirja, joka vaatii keskittymistä, jotta tärkeimmät lauseet jaksaa poimia kappaleitten lopusta.
"Olen nainen miehen ruumiissa. Haluaisin jatkaa elämääni naisena. Haluaisin naisen, itseni. Aamun, jona herään naisena. Haluan olla nainen, en naiseksi leikattu mies."
"Olen vieras niityllä ja polulla. Vieras maatilalla ja kerrostalojen keskellä. Vieras Tonavan rannalla ja rantabulevardilla, kapakassa ja jalkapallokentällä. Vieras kotona ja vieras vieraisilla. Inkognitio, kaikkialla."
"Sitten kuva herää henkiin, vastaa katseeseeni lasiruudusta, se olen minä, nainen, mies. Lasiruutu, lasivuori, lasihelmi, lasikuula, tämä on vain leikkiä, ajattelen, leikkiä sukupuolilla. Hymyilen, elän."
"En tunne ruumiini taakkaa, voin olla mies, voin olla nainen, ei väliä, elän. En tiedä kuka olen, mutta olen vihdoin se joka haluan olla. Elän."
Inkognito kertoo transsukupuolisuudesta, siitä kuinka ilman leikkauksia ei ole cis-passing ja saa niskaasi katseita, jotka käännetään heti, kun yrittää katsoa toista kadulla silmiin. Ruumiin vankina olemisesta ja siitä, kuinka lopuksi ehkä voidaan oppia myös rakastamaan kehoa, joka ei ole sellainen kuin sen haluaisi olla. Kaunis kirja, joka vaatii keskittymistä, jotta tärkeimmät lauseet jaksaa poimia kappaleitten lopusta.
"Olen nainen miehen ruumiissa. Haluaisin jatkaa elämääni naisena. Haluaisin naisen, itseni. Aamun, jona herään naisena. Haluan olla nainen, en naiseksi leikattu mies."
"Olen vieras niityllä ja polulla. Vieras maatilalla ja kerrostalojen keskellä. Vieras Tonavan rannalla ja rantabulevardilla, kapakassa ja jalkapallokentällä. Vieras kotona ja vieras vieraisilla. Inkognitio, kaikkialla."
"Sitten kuva herää henkiin, vastaa katseeseeni lasiruudusta, se olen minä, nainen, mies. Lasiruutu, lasivuori, lasihelmi, lasikuula, tämä on vain leikkiä, ajattelen, leikkiä sukupuolilla. Hymyilen, elän."
"En tunne ruumiini taakkaa, voin olla mies, voin olla nainen, ei väliä, elän. En tiedä kuka olen, mutta olen vihdoin se joka haluan olla. Elän."
September 15, 2019
Fontos könyv, már csak demográfiai szempontból is: kortárs magyar transznemű elbeszélés. Nincs ilyesmiből az a kifejezett túltermelés, és a téma aktuálisan is figyelmet érdemel, irodalmit is, közéletit is. Szóval a téma elég nagy vízkiszorítású, és távolról sem egy magaslabda: simán lehetett volna ebből egy vacak könyv is. Önéletrajzi (vagy annak ható) autenticitással hozza Kiss Tibor Noé ezt a figurát, ami önmagában nem elég, egy valamirevaló könyvhöz oda is kell tenni magát mint író. És Kiss Tibor Noé nyilvánvalóan ért az íráshoz, nem csak a megformált mondatai, hanem a szöveg saját logikája és működése ragadtat erre a kijelentésre.
Az Inkognitó elbeszélője és főszereplője Tibor, azaz Noémi, azaz nem a szerző de a megtévesztésig akár az is lehetne. Tibor/Noémi ugyan nem könyvet ír, hanem a belső monológját látjuk nyomtatásban. Ugyanakkor az olvasó észreveszi, hogy ez a monológ szerkesztett, szakaszolt, adagolt, idősíkok között váltogat. Nézőpontjai és hangjai, hangulatai vannak, olyan az egész mint valami napló-montázs. Ugyanakkor nem naplószöveg ez, hiszen eluralkodnak a mondatokon a tárgyleírások és felsorolások, katalogikus terjedelemmel, néhol aprólékos részletességgel: filmszerű napló ez, kameramontázs a külvilágról, önéletrajzi kitérőkkel. Hasonló eszköz ez az Amerikai pszichó végtelen tárgyfelsorolásához: ahogy ott, itt is elszemélyteleníti az elbeszélőt ahogy árad a figyelme a banalitások végtelen szembeforgalmába. Az elidegenedés és szorongás elkeseredett mantrája ez a rengeteg jelentéktelen, triviális részlet kényszeres lejegyzése. Egyfajta bénult, frusztrált, önmagába záródó bambulás. Ez megragadta a fantáziámat, bár őszintén, 150 oldalon át gyakran meglehetősen idegesítő is tudott lenni, ám érzésem szerint nem öncélúan. Ez a feszült szorongás adhatja Tibor/Noémi mondanivalójának a lényegét: ezt a mérhetetlenül egyszemélyes súlyt, amit kitartóan visel, és amitől nincs hová szabadulnia. Az őt azonosító külvilág megköveteli hogy Tibor legyen, vagy legalábbis Noémi, de semmiképp sem mindkettő (illetve ebből a szempontból egyik sem). Ezt az alapértelmezett bináris elvárásrendszert kerüli a főhős, időnként kifejezetten kórosan, ám minden önmegfigyelése ellenére sem tud felülkerekedni a dolgon: hogy ő most ez vagy az, és hogy mások őt minek-melyiknek nézik. Fizikai tünetek és öngyilkosság: még az őt ismerő és elfogadó emberek körében is ez kísérti. Az identitásbeli bizonytalanság elől nincs menekvés, csak bujkálás van, inkognitó.
Mégsem egy szánatós-könnyeztetős „sob story” ez a történet, mint inkább egy önterapizáló írás, egy epikusan körkörös artikulálása egy önmagát körbeíró üvöltésnek. Elgondolkoztam rajta, hogy ez a rengeteg szenvedés mennyire banális, mennyire tragikusan fölösleges: hát miért kell szegénynek ekkora ügy legyen, hogy egyik vagy másik vagy épp mindkét nemű, pont őneki kelljen ebből gondot csinálni? Mintha ne tudnánk élni hagyni valakit, ha nem tudjuk minden kétséget kizáróan, hogy mi van a szoknyája alatt.
Hallom a hangján, hogy akármennyire is száműzetésben, de mégsem idegen.
Az Inkognitó elbeszélője és főszereplője Tibor, azaz Noémi, azaz nem a szerző de a megtévesztésig akár az is lehetne. Tibor/Noémi ugyan nem könyvet ír, hanem a belső monológját látjuk nyomtatásban. Ugyanakkor az olvasó észreveszi, hogy ez a monológ szerkesztett, szakaszolt, adagolt, idősíkok között váltogat. Nézőpontjai és hangjai, hangulatai vannak, olyan az egész mint valami napló-montázs. Ugyanakkor nem naplószöveg ez, hiszen eluralkodnak a mondatokon a tárgyleírások és felsorolások, katalogikus terjedelemmel, néhol aprólékos részletességgel: filmszerű napló ez, kameramontázs a külvilágról, önéletrajzi kitérőkkel. Hasonló eszköz ez az Amerikai pszichó végtelen tárgyfelsorolásához: ahogy ott, itt is elszemélyteleníti az elbeszélőt ahogy árad a figyelme a banalitások végtelen szembeforgalmába. Az elidegenedés és szorongás elkeseredett mantrája ez a rengeteg jelentéktelen, triviális részlet kényszeres lejegyzése. Egyfajta bénult, frusztrált, önmagába záródó bambulás. Ez megragadta a fantáziámat, bár őszintén, 150 oldalon át gyakran meglehetősen idegesítő is tudott lenni, ám érzésem szerint nem öncélúan. Ez a feszült szorongás adhatja Tibor/Noémi mondanivalójának a lényegét: ezt a mérhetetlenül egyszemélyes súlyt, amit kitartóan visel, és amitől nincs hová szabadulnia. Az őt azonosító külvilág megköveteli hogy Tibor legyen, vagy legalábbis Noémi, de semmiképp sem mindkettő (illetve ebből a szempontból egyik sem). Ezt az alapértelmezett bináris elvárásrendszert kerüli a főhős, időnként kifejezetten kórosan, ám minden önmegfigyelése ellenére sem tud felülkerekedni a dolgon: hogy ő most ez vagy az, és hogy mások őt minek-melyiknek nézik. Fizikai tünetek és öngyilkosság: még az őt ismerő és elfogadó emberek körében is ez kísérti. Az identitásbeli bizonytalanság elől nincs menekvés, csak bujkálás van, inkognitó.
Mégsem egy szánatós-könnyeztetős „sob story” ez a történet, mint inkább egy önterapizáló írás, egy epikusan körkörös artikulálása egy önmagát körbeíró üvöltésnek. Elgondolkoztam rajta, hogy ez a rengeteg szenvedés mennyire banális, mennyire tragikusan fölösleges: hát miért kell szegénynek ekkora ügy legyen, hogy egyik vagy másik vagy épp mindkét nemű, pont őneki kelljen ebből gondot csinálni? Mintha ne tudnánk élni hagyni valakit, ha nem tudjuk minden kétséget kizáróan, hogy mi van a szoknyája alatt.
Hallom a hangján, hogy akármennyire is száműzetésben, de mégsem idegen.
July 29, 2017
A Magvető Kiadó ezzel a regénnyel nehéz feladat elé állított, de én szeretem a kihívásokat.
Könnyű menetnek semmiképpen nem nevezhetem ennek a könyvnek az elolvasását. Többször nekikezdtem, de pár oldal után valamilyen oknál fogva becsuktam. Majd ismét és ismét. Annyira más volt ez a személyes vallomás, más a stílus, más minden, hogy idegenként mozogtam benne, nem éreztem rá.
Majd eljött a július, és ismét belevágtam, és egyre csak fogytak az oldalak, és nem akadtam meg az elején, hanem ráhangolódva, bár felkavarva olvastam el a könyvet néhány nap alatt. Vannak könyvek, amik maguk "mondják meg", mikor érkezik el az ő idejük - most is ezt éreztem. Kiss Tibor Noé könyve azt akarta, hogy most olvassam, és igaza volt.
Kétszer részt vettem már a Pride-on, sok LMBT ismerősöm is van, aránylag sok könyvet is olvastam-olvasok ebben a témában, de még engem is felkavart a történet. Könnyű kívülről látni valamit/valakit, de belelátni valakinek az életébe, az már más.
Talán túl sok volt nekem hirtelen ez a tömény 145 oldal, többször próbára tett olvasás közben: elgondolkodtatott az elfogadásról, az elfogadás fokozatairól, az el nem fogadásról, a társadalom idegenségéről.
A könyv csupa gondolat és érzelem; nem átlagos regény, inkább képek, szituációk felvillanása; nem folytonosság, inkább szakadozottság, ahogyan egy önmagát kereső lélek próbálja megérteni magát.
Azt a szülői hátteret, ami a szerzőnek megadatott, nem kívánja önként magának senki sem. Örülök, hogy ki tudott ebből lépni, de azt hiszem, hogy élete végéig kísértik majd a könyvben is leírt történetek és képek, hiszen azoknak is nehéz a feldolgozás, akiknek nem kellett ennyi nehézséggel szembesülniük.
Ezt a könyvet sosem fogom szeretni, mert nem tudom szeretni, mert szembesít a társadalommal, amelyben legtöbben képtelen elfogadni azt, aki más. Ugyanakkor megismertet egy identitását kereső ember egyáltalán nem könnyű életével, és olvasás közben (és még utána is) az jár a fejemben, hogy van e az elfogadásomnak határa? Hogyan reagálnék, ha egy közeli ismerősömmel történne meg mindez?
De ez a könyv éppen ezért is olyan fontos. Ismerjük meg a másikat. Ismerjük meg magunkat.
Könnyű menetnek semmiképpen nem nevezhetem ennek a könyvnek az elolvasását. Többször nekikezdtem, de pár oldal után valamilyen oknál fogva becsuktam. Majd ismét és ismét. Annyira más volt ez a személyes vallomás, más a stílus, más minden, hogy idegenként mozogtam benne, nem éreztem rá.
Majd eljött a július, és ismét belevágtam, és egyre csak fogytak az oldalak, és nem akadtam meg az elején, hanem ráhangolódva, bár felkavarva olvastam el a könyvet néhány nap alatt. Vannak könyvek, amik maguk "mondják meg", mikor érkezik el az ő idejük - most is ezt éreztem. Kiss Tibor Noé könyve azt akarta, hogy most olvassam, és igaza volt.
Kétszer részt vettem már a Pride-on, sok LMBT ismerősöm is van, aránylag sok könyvet is olvastam-olvasok ebben a témában, de még engem is felkavart a történet. Könnyű kívülről látni valamit/valakit, de belelátni valakinek az életébe, az már más.
Talán túl sok volt nekem hirtelen ez a tömény 145 oldal, többször próbára tett olvasás közben: elgondolkodtatott az elfogadásról, az elfogadás fokozatairól, az el nem fogadásról, a társadalom idegenségéről.
A könyv csupa gondolat és érzelem; nem átlagos regény, inkább képek, szituációk felvillanása; nem folytonosság, inkább szakadozottság, ahogyan egy önmagát kereső lélek próbálja megérteni magát.
Azt a szülői hátteret, ami a szerzőnek megadatott, nem kívánja önként magának senki sem. Örülök, hogy ki tudott ebből lépni, de azt hiszem, hogy élete végéig kísértik majd a könyvben is leírt történetek és képek, hiszen azoknak is nehéz a feldolgozás, akiknek nem kellett ennyi nehézséggel szembesülniük.
Ezt a könyvet sosem fogom szeretni, mert nem tudom szeretni, mert szembesít a társadalommal, amelyben legtöbben képtelen elfogadni azt, aki más. Ugyanakkor megismertet egy identitását kereső ember egyáltalán nem könnyű életével, és olvasás közben (és még utána is) az jár a fejemben, hogy van e az elfogadásomnak határa? Hogyan reagálnék, ha egy közeli ismerősömmel történne meg mindez?
De ez a könyv éppen ezért is olyan fontos. Ismerjük meg a másikat. Ismerjük meg magunkat.
Read
March 28, 2021"Haluaisin vain muuttua näkymättömäksi, sulautua tuntemattomiin ilman että minun tarvitsee kohdata heidän katseitaan ja heidän kasvoilleen kirjoitettuja kysymyksiä."
Inkognito on unkarilaisen transnaisen, teoksen tekijän Tibor Noé Kissin, tarina. En voi olla miettimättä, että sen taantumuksen keskellä, mihin Unkari on vajonnut Kissin kirjaa tuskin enää julkaistaisiin. Onneksi vielä vuonna 2010 asiat olivat Unkarissa paremmin ja Inkognito pääsi painokoneista läpi.
Inkognito on jo aiheensa puolesta niin tärkeä, että sillä olisi paikkansa olla olemassa riippumatta ensi sijaisesti kaunokirjallisista ansioista. Heti alkuun onkin hyvä kuitenkin todeta, että Kissin teos on myös hyvää kirjallisuutta.
Tibor ei ole vain Tibor. Hän on myös Noémi. Hän on Tibor/Noémi ja Inkognito kertoo hänen elämästään ruumiissa, joka antaa tilaa vain Tiborille.
Tiborin/Noémin kotitausta on rikkinäinen ja epävakaa. Isä on arvaamaton ja väkivaltainen, saa juoppohulluuskohtauksia. Äiti on usein hänen tulilinjallaan ja joutuu välillä hoitoon psykiatriseen sairaalaan.
Tiboria/Noémia kannatteli jalkapallo ja unelma siitä, että jonain päivänä hänestä tuli maineikas pelaaja. Kun hän voitti runokilpailun jalkapallo jäi, mutta hän valehteli pitkään isälleen pelaavansa vielä, koska ei uskaltanut kertoa lopettaneensa jalkapallon pelaamista.
On muotti. Tibor/Noémi ei sovi siihen. Hän valuu yli reunojen. Valuu kohti Taneli Viljasen kuvaamaa usvaa, kohti varjoja. *
Inkognito on äänekäs kirja. Patterit paukkuvat, jääkaapit päästelevät ääniä, korot kopisevat. Tuuli ulvoo pyörteinä kaikista ilmansuunnista yhtä aikaa.
Kirjan äänimaailma tuottaa hermostuneen oloista kerrontaa, joka peilaa Tiborin/Noémin sisäisen elämän ahdistusta ja levottomuutta.
Raksahtelee. Naksahtelee. Kolisee. Paukkuu.
Pidän tämän kirjan usein lyhyistä, hengästyneen oloisesti nakuttavista lauseista. Pidän tekstin huohotuksesta, rytmin armottomuudesta. Pidän toistuvista lauseista, niiden paalutuksesta.
Nopeita havaintoja ympäristöstä ja omasta paikattomuudesta.
Epätoivoa. Kurkottelua kohti.
Inkognito synnyttää vaikutelman, että kertojan identiteetti on pilkottu paloiksi kirjan sivuille. Vähän siellä, vähän tuolla. Miten koota palaset yhteen?
"Tuntui kuin sydämeni löisi yhä nopeammin, saattaisi vaikka poksahtaa. Kuin räjähtäisin ja ruumiinosani putoilisivat ympäri huonetta. Kuin sydämeni mätkähtäisi seinään ja jatkaisi sykkimistään pudottuaan kirjoituspöydälle. Kuin aivoni roiskahtaisivat ikkunaa vasten ja valuisivat hitaasti, tahmean vanan jälkeensä jättäen ikkunalaudalle lepäämään. Kuin vereni leviäisi pitkin lattiaa ja tihkuisi parketin saumoista tiiliskiville."
Tupakkaa, sadetta, tuulta. Ajan kulumisen kuvauksia: viisareita, tunteja, sekunteja. Toistuvia äänimaailmoja, jotka luovat tiukan ja mukaansa tempaavan rytmin.
"[e]hkä salsaa, ehkä jazzia, ehkä chansoneita, kaukaisia pianojuoksutuksia, radiovastaanottimen kohinaa ja särinää, meren pauhua"
Kehodysforiaa, kysymyksiä, lääkärikäyntejä, itsetarkkailua. Olenko mies? Olenko nainen? Kuka elämääni elää?
"Olen edelleen elossa mutten tiedä kenen elämä tämä on."
Lukiessani tunnen valtavaa halua suojella Noémia. Kadulla hän on saalis, jota muut piinaavat tuomiokatseillaan.
Haluan ajaa pois kaikki pahat ihmiset, jotka tuijottavat häntä halveksuen ja naureskelevat. Miten kellään, jota asia ei vähimmässäkään määrin koske, voi olla mitään sitä vastaan, että Noémi alkaisi elää elämäänsä itsenään? Eikö päinvastoin meidän kaikkien tulisi ottaa Noémista mallia siinä suhteessa, että pyrkisimme elämään itsellemme uskollista elämää?
Tibor yrittää tappaa Noémin. Hän kokee, että hänen on pakko valita jompi kumpi. Olla Tibor tai olla Noémi. Tibor on todellisuutta, Noémi utopiaa.
"En voisi koskaan olla nainen, voisin olla korkeintaan naiseksi muuttunut mies."
ja myöhemmin
"Olen nainen miehen ruumiissa. Haluaisin jatkaa elämääni naisena. Haluaisin naisen, itseni. Aamun, jona herään naisena. Haluan olla nainen, en naiseksi leikattu mies."
Ruumis on Tiborin vihollinen. Este ja tulevaisuuden kieltäjä, sen mahdottomaksi tekevä. Ruumis on olemassaolon ehto, on mahdotonta olla olemassa osana maailmaa ilman ruumista. Ympäröivä yhteiskunta asettaa ruumiille vaatimuksensa, määrää ja käskee. Luo normistoa, joka määrittää, minkälaiset ruumiit hyväksytään. Tiborin kohdalla ruumis kääntyy itseään vastaan, muuttuu viholliseksi itselleen.
"Ruumiini panee minut käsirautoihin, rusentaa kokoon, en pääse vapaaksi. Rimpuilen, tukehdun, haukon henkeä. [...] Pikseleitä ja ruudukkoa, hämäriä tilannekuvia, kädenlämpöisyyttä. Ruumiini määrää, se antaa minun vielä nähdä ja hengittää."
Ruumis on risteyskohta, jossa havaittu ja koettu sekä ihmisen itsensä että hänen ympäristönsä kulttuuristen kerrostumien ruumiille antamat merkitykset kohtaavat.
Ruumis, joka vangitsee Tiborin antaa hänen nähdä, että toisinkin voisi olla. Tämä ei kuitenkaan kerro niinkään toivosta kuin ruumiin rankaisevasta luonteesta. Ruumis on tehty kaltereista, joiden välistä näkyy mahdollisuuksien maailma, joka on saavuttamattomissa. Näitä kaltereita Inkognito vääntää ja niin tehdessään pyrkii luomaan Noémille tilaa.
*Taneli Viljanen: Varjoja, usvaa. Essee sukupuolesta. Poesia 2020.
Inkognito on unkarilaisen transnaisen, teoksen tekijän Tibor Noé Kissin, tarina. En voi olla miettimättä, että sen taantumuksen keskellä, mihin Unkari on vajonnut Kissin kirjaa tuskin enää julkaistaisiin. Onneksi vielä vuonna 2010 asiat olivat Unkarissa paremmin ja Inkognito pääsi painokoneista läpi.
Inkognito on jo aiheensa puolesta niin tärkeä, että sillä olisi paikkansa olla olemassa riippumatta ensi sijaisesti kaunokirjallisista ansioista. Heti alkuun onkin hyvä kuitenkin todeta, että Kissin teos on myös hyvää kirjallisuutta.
Tibor ei ole vain Tibor. Hän on myös Noémi. Hän on Tibor/Noémi ja Inkognito kertoo hänen elämästään ruumiissa, joka antaa tilaa vain Tiborille.
Tiborin/Noémin kotitausta on rikkinäinen ja epävakaa. Isä on arvaamaton ja väkivaltainen, saa juoppohulluuskohtauksia. Äiti on usein hänen tulilinjallaan ja joutuu välillä hoitoon psykiatriseen sairaalaan.
Tiboria/Noémia kannatteli jalkapallo ja unelma siitä, että jonain päivänä hänestä tuli maineikas pelaaja. Kun hän voitti runokilpailun jalkapallo jäi, mutta hän valehteli pitkään isälleen pelaavansa vielä, koska ei uskaltanut kertoa lopettaneensa jalkapallon pelaamista.
On muotti. Tibor/Noémi ei sovi siihen. Hän valuu yli reunojen. Valuu kohti Taneli Viljasen kuvaamaa usvaa, kohti varjoja. *
Inkognito on äänekäs kirja. Patterit paukkuvat, jääkaapit päästelevät ääniä, korot kopisevat. Tuuli ulvoo pyörteinä kaikista ilmansuunnista yhtä aikaa.
Kirjan äänimaailma tuottaa hermostuneen oloista kerrontaa, joka peilaa Tiborin/Noémin sisäisen elämän ahdistusta ja levottomuutta.
Raksahtelee. Naksahtelee. Kolisee. Paukkuu.
Pidän tämän kirjan usein lyhyistä, hengästyneen oloisesti nakuttavista lauseista. Pidän tekstin huohotuksesta, rytmin armottomuudesta. Pidän toistuvista lauseista, niiden paalutuksesta.
Nopeita havaintoja ympäristöstä ja omasta paikattomuudesta.
Epätoivoa. Kurkottelua kohti.
Inkognito synnyttää vaikutelman, että kertojan identiteetti on pilkottu paloiksi kirjan sivuille. Vähän siellä, vähän tuolla. Miten koota palaset yhteen?
"Tuntui kuin sydämeni löisi yhä nopeammin, saattaisi vaikka poksahtaa. Kuin räjähtäisin ja ruumiinosani putoilisivat ympäri huonetta. Kuin sydämeni mätkähtäisi seinään ja jatkaisi sykkimistään pudottuaan kirjoituspöydälle. Kuin aivoni roiskahtaisivat ikkunaa vasten ja valuisivat hitaasti, tahmean vanan jälkeensä jättäen ikkunalaudalle lepäämään. Kuin vereni leviäisi pitkin lattiaa ja tihkuisi parketin saumoista tiiliskiville."
Tupakkaa, sadetta, tuulta. Ajan kulumisen kuvauksia: viisareita, tunteja, sekunteja. Toistuvia äänimaailmoja, jotka luovat tiukan ja mukaansa tempaavan rytmin.
"[e]hkä salsaa, ehkä jazzia, ehkä chansoneita, kaukaisia pianojuoksutuksia, radiovastaanottimen kohinaa ja särinää, meren pauhua"
Kehodysforiaa, kysymyksiä, lääkärikäyntejä, itsetarkkailua. Olenko mies? Olenko nainen? Kuka elämääni elää?
"Olen edelleen elossa mutten tiedä kenen elämä tämä on."
Lukiessani tunnen valtavaa halua suojella Noémia. Kadulla hän on saalis, jota muut piinaavat tuomiokatseillaan.
Haluan ajaa pois kaikki pahat ihmiset, jotka tuijottavat häntä halveksuen ja naureskelevat. Miten kellään, jota asia ei vähimmässäkään määrin koske, voi olla mitään sitä vastaan, että Noémi alkaisi elää elämäänsä itsenään? Eikö päinvastoin meidän kaikkien tulisi ottaa Noémista mallia siinä suhteessa, että pyrkisimme elämään itsellemme uskollista elämää?
Tibor yrittää tappaa Noémin. Hän kokee, että hänen on pakko valita jompi kumpi. Olla Tibor tai olla Noémi. Tibor on todellisuutta, Noémi utopiaa.
"En voisi koskaan olla nainen, voisin olla korkeintaan naiseksi muuttunut mies."
ja myöhemmin
"Olen nainen miehen ruumiissa. Haluaisin jatkaa elämääni naisena. Haluaisin naisen, itseni. Aamun, jona herään naisena. Haluan olla nainen, en naiseksi leikattu mies."
Ruumis on Tiborin vihollinen. Este ja tulevaisuuden kieltäjä, sen mahdottomaksi tekevä. Ruumis on olemassaolon ehto, on mahdotonta olla olemassa osana maailmaa ilman ruumista. Ympäröivä yhteiskunta asettaa ruumiille vaatimuksensa, määrää ja käskee. Luo normistoa, joka määrittää, minkälaiset ruumiit hyväksytään. Tiborin kohdalla ruumis kääntyy itseään vastaan, muuttuu viholliseksi itselleen.
"Ruumiini panee minut käsirautoihin, rusentaa kokoon, en pääse vapaaksi. Rimpuilen, tukehdun, haukon henkeä. [...] Pikseleitä ja ruudukkoa, hämäriä tilannekuvia, kädenlämpöisyyttä. Ruumiini määrää, se antaa minun vielä nähdä ja hengittää."
Ruumis on risteyskohta, jossa havaittu ja koettu sekä ihmisen itsensä että hänen ympäristönsä kulttuuristen kerrostumien ruumiille antamat merkitykset kohtaavat.
Ruumis, joka vangitsee Tiborin antaa hänen nähdä, että toisinkin voisi olla. Tämä ei kuitenkaan kerro niinkään toivosta kuin ruumiin rankaisevasta luonteesta. Ruumis on tehty kaltereista, joiden välistä näkyy mahdollisuuksien maailma, joka on saavuttamattomissa. Näitä kaltereita Inkognito vääntää ja niin tehdessään pyrkii luomaan Noémille tilaa.
*Taneli Viljanen: Varjoja, usvaa. Essee sukupuolesta. Poesia 2020.
April 17, 2020
Mam problem z oceną debiutanckiej powieści węgierskiej pisarki, Tibor Noe Kiss, “Incognito” (tłum. Daniel Warmuz) - mamy do czynienia z ciekawie zbudowaną powieścią o dorastaniu osoby transpłciowej, której największą zaletą jest język (narracja w pierwszej osobie), pozbawiony zbyt często pojawiającego się w takich opowieściach nadmiaru metaforyki. Jednocześnie jest to powieść poprawna, opowiadająca sytuację mocno przewidywalną (ile to już młodych ludzi dorastało w dysfunkcjonalnych rodzinach?) i może chwilami zbyt chłodną. W tym schłodzeniu buduje się klimat powieści, ale to wciąż za mało, by zachwycić. Miałem wrażenie, że brakuje pisarce odwagi do rozbudowania opisów, że minimalizm tej książki i jej dynamika nie są zamierzone, a wynikają z braku zaufania do materii literackiej.
Oczywiście jest to wciąż dość rzadki w literaturze naszej Europy przykład osoby transpłciowej, która z chłopaka ganiającego za piłką zmienia się w zbuntowaną nastolatkę, mającą chwile zwątpienia i szukającą akceptacji, także we własnych oczach. Piszę te zdania ciężko i dużo skreślając, bo mam obawę, że chcę ją lepiej ocenić, bo porusza ważny temat i pokazuje jak bardzo jesteśmy - niezależnie od kraju - nieoswojeni z transpłciowością, a to jest temat dla kampanii społecznych, a ja mam ocenić literaturę. A literatura to wyjątkowo poprawna, rzetelna i napisana “tak jak ten temat napisać trzeba”. Chwilami próbowała mnie przytrzymać, jakimiś bardziej lirycznymi fragmentami, refleksją nad konstruowaniem płci, używaniem ciała, ale tu jednak brakowało mi głębi czy rozbudowania niektórych wątków. Debiut udany, temat ważny, książka dość ciekawa. Rozumiem, ale nie czuję. I chyba dlatego zaliczyłem kilka nieudanych podejść do tej książki. I polecam wam spróbowanie, ale pozwólcie, że entuzjazm zachowam na inne tytuły.
Inna całkiem sprawa to fakt, że na polskim rynku książki jest to pozycja dość wyjątkowa (mimo wszystko) i choćby z tego powodu warto jej nie skreślać z listy lektur. Ale ostrożnie.
Oczywiście jest to wciąż dość rzadki w literaturze naszej Europy przykład osoby transpłciowej, która z chłopaka ganiającego za piłką zmienia się w zbuntowaną nastolatkę, mającą chwile zwątpienia i szukającą akceptacji, także we własnych oczach. Piszę te zdania ciężko i dużo skreślając, bo mam obawę, że chcę ją lepiej ocenić, bo porusza ważny temat i pokazuje jak bardzo jesteśmy - niezależnie od kraju - nieoswojeni z transpłciowością, a to jest temat dla kampanii społecznych, a ja mam ocenić literaturę. A literatura to wyjątkowo poprawna, rzetelna i napisana “tak jak ten temat napisać trzeba”. Chwilami próbowała mnie przytrzymać, jakimiś bardziej lirycznymi fragmentami, refleksją nad konstruowaniem płci, używaniem ciała, ale tu jednak brakowało mi głębi czy rozbudowania niektórych wątków. Debiut udany, temat ważny, książka dość ciekawa. Rozumiem, ale nie czuję. I chyba dlatego zaliczyłem kilka nieudanych podejść do tej książki. I polecam wam spróbowanie, ale pozwólcie, że entuzjazm zachowam na inne tytuły.
Inna całkiem sprawa to fakt, że na polskim rynku książki jest to pozycja dość wyjątkowa (mimo wszystko) i choćby z tego powodu warto jej nie skreślać z listy lektur. Ale ostrożnie.
March 11, 2021
Compelling auto-fiction story from Hungarian author Tibor Noé Kiss. Inkognito is a coming-of-age story and trans woman’s coming out story. This is a short and intense book. Prose is very concise, and it has a nice rhythm in it.
April 7, 2021
Tiivis ja pieni kirja, tämä Inkognito, mutta aiheeltaan raskas ja valitettavan ajankohtainen. Kirja kertoo siitä, kuinka jalkapalloa rakastava unkarilaisnuori löytää sisältään muukalaisen, jota ei ymmärrä. Se on kaoottinen kasvukertomus, jossa omaa sukupuoli-identiteettiä haetaan tuskallisesti. Ollako Tibor vai Noémi? Vastaus ei ole helppo.
Naiseksi pukeutunut mies herättää kummastusta ja vaihtelevia reaktioita. Niinkin yksinkertainen asia kuin saappaiden ostaminen kenkäkaupasta – myyjä kehuu kenkävalintaa, toinen asiakas mulkoilee ja paheksuu. Tai kun raitiovaunussa tulee nimitetyksi herraksi, mutta sitten lipuntarkastaja korjaakin nimityksen neidiksi. Tai kun testi antaa tulokseksi kirjon mahdollisia sukupuoli-identiteettejä.
Aihe ei ole helppo, mutta ei ole toteutuskaan. Inkognito on hajanaisesti ryöppyävää tajunnanvirtaa, jossa lukijalla on aikamoinen työ kasata palasista ehjä kokonaisuus. Mitä tässä itse asiassa tapahtui? Se lienee lopulta yhdentekevää. Jonkinlainen suhtkoht kronologinen kasvukertomus tästä rakentuu, mutta se, mitä kirjan nykyhetken aikatasolla tapahtuu – ja missä se nykyhetki on – jää vähän hämärämmäksi. Metaforaa, rinnastusta ja mysteeriä piisaa. Identiteetin rakentamisen vaikeus sentään välittyy lukijalle terävästi.
Kirja on jo kymmenen vuotta vanha, mutta valitettavan ajankohtainen. Kirjailijan kotimaassa Unkarissa on otettu tiukasti takapakkia, kun vuonna 2020 hyväksyttiin lakimuutos, jonka mukaan väestörekisteriin kirjataan syntymässä määritelty sukupuoli, eikä sitä voi enää sen jälkeen muuttaa. Unkarissa on siis luvassa jatkossakin kärsimystä tämän asian äärellä.
Naiseksi pukeutunut mies herättää kummastusta ja vaihtelevia reaktioita. Niinkin yksinkertainen asia kuin saappaiden ostaminen kenkäkaupasta – myyjä kehuu kenkävalintaa, toinen asiakas mulkoilee ja paheksuu. Tai kun raitiovaunussa tulee nimitetyksi herraksi, mutta sitten lipuntarkastaja korjaakin nimityksen neidiksi. Tai kun testi antaa tulokseksi kirjon mahdollisia sukupuoli-identiteettejä.
Aihe ei ole helppo, mutta ei ole toteutuskaan. Inkognito on hajanaisesti ryöppyävää tajunnanvirtaa, jossa lukijalla on aikamoinen työ kasata palasista ehjä kokonaisuus. Mitä tässä itse asiassa tapahtui? Se lienee lopulta yhdentekevää. Jonkinlainen suhtkoht kronologinen kasvukertomus tästä rakentuu, mutta se, mitä kirjan nykyhetken aikatasolla tapahtuu – ja missä se nykyhetki on – jää vähän hämärämmäksi. Metaforaa, rinnastusta ja mysteeriä piisaa. Identiteetin rakentamisen vaikeus sentään välittyy lukijalle terävästi.
Kirja on jo kymmenen vuotta vanha, mutta valitettavan ajankohtainen. Kirjailijan kotimaassa Unkarissa on otettu tiukasti takapakkia, kun vuonna 2020 hyväksyttiin lakimuutos, jonka mukaan väestörekisteriin kirjataan syntymässä määritelty sukupuoli, eikä sitä voi enää sen jälkeen muuttaa. Unkarissa on siis luvassa jatkossakin kärsimystä tämän asian äärellä.
September 14, 2021
Inkognito on sirpaleinen kuvaus rikkonaisen ihmisen elämästä ja mielenmaisemista. Tarina alkaa melko eheänä: on nykyhetki, jossa kertoja on yksin kotonaan, odottaa ystäväänsä ja yrittää hengitellä pois ahdistustaan. Rinnalla kuljetetaan lapsuusmuistoja, menestystä jalkapallokentillä, isän kannustusta. Lapsuus rapautuneessa Neuvostomaassa ei kuitenkaan ole auvoisaa. Isä on oikeasti väkivaltainen juoppo, ja äidin mielenterveys pettää koko ajan pahemmin. Melko koherentin alun jälkeen kerronta hajoaa lopullisesti. Aikatasot menevät sekaisin ja tekstiin alkaa tulla yhä enemmän listamaisuutta, kun kertoja havainnoi näkemäänsä yrittäen pysyä kiinni todellisuudessa. Pinnalle nousee kertojan sisäinen kriisi: onko hän mies vai nainen? Kumpaakaan hän ei pysty olemaan koko olemuksellaan. Sydän vie yhtäälle ja ruumis toisaalle, eikä näitä kahta käy yhdistäminen. Häpeä ja tuska on käsinkosketeltavaa.
Inkognito on unkarilaisen kirjailijan omakohtainen kuvaus lapsuudestaan lapsena ja kipuilustaan transsukupuolisena. Aihe on tärkeä ja kirjoitustyyli taitava, mutta aikamoista taistelua tämän lukeminen kyllä oli. Kokonaisuus oli laitettu niin pieniksi palasiksi, että siitä oli vaikea saada tolkkua. Tämä edellyttää tarkkaa luentaa, mieluiten useita lukukertoja, ja silti tapahtumat jäävät hämärän peittoon. Nostan silti hattua, että S&S on tämän kääntänyt. Minä en vain tainnut olla oikea lukija.
Inkognito on unkarilaisen kirjailijan omakohtainen kuvaus lapsuudestaan lapsena ja kipuilustaan transsukupuolisena. Aihe on tärkeä ja kirjoitustyyli taitava, mutta aikamoista taistelua tämän lukeminen kyllä oli. Kokonaisuus oli laitettu niin pieniksi palasiksi, että siitä oli vaikea saada tolkkua. Tämä edellyttää tarkkaa luentaa, mieluiten useita lukukertoja, ja silti tapahtumat jäävät hämärän peittoon. Nostan silti hattua, että S&S on tämän kääntänyt. Minä en vain tainnut olla oikea lukija.
March 14, 2024
Cisz nőként sosem fogom teljes mértékig átérezni ezt a könyvet. Mégis, az érzékszervi leírások, hasonlatok, párhuzamok, a gondolatflow logikus csapongása sokat segített benne, hogy legyen egy elképzelésem azokról a rettenetes komplex érzésekről, amiket a szerző (szereplő?) átélt. (Néha az fogalmazódott meg bennem, hogy ez az írás valójában egy szabadvers, egy regény testébe születve.)
És tudjátok mit? Tökre rezonáltam. Ez a könyv több, mint egy transz nő története a magyar valóságban. Ez a könyv az elfogadás, önelfogadás, útkeresés könyve. Mindannyiunk számára többé vagy kevésbé ismerős kérdésfelvetésekkel: ki vagyok, ki szeretnék lenni, hogy illik ez bele a hideg külvilágba. Mennyit adok fel abból, aki vagyok, azért, aki szeretnétek, hogy legyek.
Külön pszichológuspacsi a nagyon mély párhuzamokra a szerző (szereplő?) gyerekkora és felnőttkori dilemmái közt. Elképesztő rálátás kell ehhez a saját pszichénkre.
Köszönöm az élményt.
És tudjátok mit? Tökre rezonáltam. Ez a könyv több, mint egy transz nő története a magyar valóságban. Ez a könyv az elfogadás, önelfogadás, útkeresés könyve. Mindannyiunk számára többé vagy kevésbé ismerős kérdésfelvetésekkel: ki vagyok, ki szeretnék lenni, hogy illik ez bele a hideg külvilágba. Mennyit adok fel abból, aki vagyok, azért, aki szeretnétek, hogy legyek.
Külön pszichológuspacsi a nagyon mély párhuzamokra a szerző (szereplő?) gyerekkora és felnőttkori dilemmái közt. Elképesztő rálátás kell ehhez a saját pszichénkre.
Köszönöm az élményt.
October 31, 2019
3.5 gwiazdki
Skończyłam czytać dwa dni temu i przez ten czas zastanawiałam się, jak ocenić tę książkę. Z jednej strony jestem pod wrażeniem tego debiutu, ponieważ to bardzo dojrzała i dopracowana proza, z drugiej - nie dostarczyła mi jakichś szczególnych przeżyć. Zaokrąglam jednak ocenę do góry, bo bardzo podziwiam to, jak styl, mimo iż momentami męczący, doskonale pasuje do treści i oddaje przeżycia i wewnętrzny dramat Tibora/Noemi. Nie każdy - a pewnie i mało kto - potrafi tak pisać.
Skończyłam czytać dwa dni temu i przez ten czas zastanawiałam się, jak ocenić tę książkę. Z jednej strony jestem pod wrażeniem tego debiutu, ponieważ to bardzo dojrzała i dopracowana proza, z drugiej - nie dostarczyła mi jakichś szczególnych przeżyć. Zaokrąglam jednak ocenę do góry, bo bardzo podziwiam to, jak styl, mimo iż momentami męczący, doskonale pasuje do treści i oddaje przeżycia i wewnętrzny dramat Tibora/Noemi. Nie każdy - a pewnie i mało kto - potrafi tak pisać.
July 30, 2022
Hengästynyt, ahdistava rytmi, paljon substantiiveja peräkkäin, ehkä vähän liikaa, silti koskettava
September 2, 2021
Omaelämäkerrallinen romaani, joka kuvaa päähenkilön kokemuksia transsukupuolisena ihmisenä. Luin romaanista ulos kasvun ja kivun, kun identiteetti ja etenkin oma keho on vieras, aiheuttaa häpeää, vihaa, inhoa, surua ja ahdistusta. Luin kirjasta ulos myös trauman omasta erilaisuudesta ja vahvasta vierauden tunteesta. Kirjan kieli kuvasi onnistuneesti tätä kokemusta tai tunnetta: pistemäisyys eheyden sijasta, paikoittainen sekavuus ja kaaos ja samalla tuosta kaaoksesta löytyy olennainen, koska ihminen haluaa selviytyä. Päähenkilö koki ahdistusta ja pelkoa ulkomaailmaa kohtaan, koska ei voinut olla varma miten häneen suhtaudutaan. Tätä liikettä ja rajapintaa päähenkilön kodin ja kodin ulkopuolisen todellisuuden välillä kuvattiin paljon.
Kirja oli vahva kuvaus itsen tai minuuden paikantamisesta ja sijoittamisesta paikalleen. Läsnäoleviksi tulivat päähenkilön ulkopuolisuuden tunteet, epävarmuus, yksinäisyys ja kellunta aavalla etsien koordinaatteja. Koin lukeneeni havaintojen virtaa, aistihavaintojen virtaa, tajunnan virtaa.
Kirja oli vahva kuvaus itsen tai minuuden paikantamisesta ja sijoittamisesta paikalleen. Läsnäoleviksi tulivat päähenkilön ulkopuolisuuden tunteet, epävarmuus, yksinäisyys ja kellunta aavalla etsien koordinaatteja. Koin lukeneeni havaintojen virtaa, aistihavaintojen virtaa, tajunnan virtaa.
September 30, 2015
"Az ajkam nyoma, téglabarna rúzsfolt a porcelánpoháron.
Az Altaj lova, pézsmabanda húsbolt az óceánszonáron."
Az Altaj lova, pézsmabanda húsbolt az óceánszonáron."
June 4, 2019
Jaki poetyczny i subtelny świat odmalował(a) autor(ka) na stronach swojego dzieła. Niestety jest on przede wszystkim smutny, tak samo jak przeżycia Tibora/Noé a może właśnie takim go pamięta:
"Nawet na kolorowych zdjęciach wszystko jest czarno-białe, odcienie szarości na przedmiotach, na twarzach. Mglisto-szary, popielatoszary, betonowoszary, trupioszary. Rdza pożera krzewy, ołowiane płatki kwiatów butwieją, niebo chowa się w papę smołową, z chmur sypią się opiłki żelaza".
Pomimo, że ponury i bez kolorów, cały czas brzmi i szumi i pachnie:
"Deszcz uderza w drzwi balkonowe i okna. Przez szparę do pokoju wpada przeciąg. Zapach pomarańczy i wanilii. Pomarańczowy księżyc faluje na kalendarzu ściennym".
Od czasu do czasu słychać w oddali fortepian: "sekundnik podryguje co chwila, utknął między ósemką a dziewiątką. Zamykam oczy, szum morza połyka melodie fortepianu. Fale raz po raz uderzają w burtę łodzi, krople deszczu dzwonią o parapet, podmuchy wiatru przybierają na sile, później słabną. Powolne zamieranie strzępów muzyki, rytmika deszczu, brzęczenie wentylatora."
To rzeczywistość, w której zauważalna jest każda najdrobniejsza rzecz mająca swoje miejsce w materialnej i określonej przestrzeni. Ale gdzie w rzeczywistym świecie, gdzie ma miejsce człowiek, gdzie ma miejsce dusza, gdzie znaleźć opisać i położyć na miejsce to co nieuchwytne:
"Stoję ze zgarbioną sylwetką, cześć, Noémi. Moje imię brzmi obco. Nie pasuję do niego, głowa nie mieści się w lustrze. Cofam się o krok, by zobaczyć swoją twarz. Widzę kogoś obcego. Nie pasuję do kolorów, nie pasuję do mebli. Nie pasuję do źdźbeł trawy".
"Incognito" jest ucieleśnieniem francuskiej idei juxtaposition, jest emocjonalną podróżą przez obrazy i dźwięki tak intensywne jak bicie serca, tak dramatyczne jak ciężko i szybko opadające krople deszczu, mglistą i melancholijną niczym zachmurzone niebo, nieuchwytną jak refleks słońca w wodzie i niepokojącą jak silny szum wiatru.
"Nawet na kolorowych zdjęciach wszystko jest czarno-białe, odcienie szarości na przedmiotach, na twarzach. Mglisto-szary, popielatoszary, betonowoszary, trupioszary. Rdza pożera krzewy, ołowiane płatki kwiatów butwieją, niebo chowa się w papę smołową, z chmur sypią się opiłki żelaza".
Pomimo, że ponury i bez kolorów, cały czas brzmi i szumi i pachnie:
"Deszcz uderza w drzwi balkonowe i okna. Przez szparę do pokoju wpada przeciąg. Zapach pomarańczy i wanilii. Pomarańczowy księżyc faluje na kalendarzu ściennym".
Od czasu do czasu słychać w oddali fortepian: "sekundnik podryguje co chwila, utknął między ósemką a dziewiątką. Zamykam oczy, szum morza połyka melodie fortepianu. Fale raz po raz uderzają w burtę łodzi, krople deszczu dzwonią o parapet, podmuchy wiatru przybierają na sile, później słabną. Powolne zamieranie strzępów muzyki, rytmika deszczu, brzęczenie wentylatora."
To rzeczywistość, w której zauważalna jest każda najdrobniejsza rzecz mająca swoje miejsce w materialnej i określonej przestrzeni. Ale gdzie w rzeczywistym świecie, gdzie ma miejsce człowiek, gdzie ma miejsce dusza, gdzie znaleźć opisać i położyć na miejsce to co nieuchwytne:
"Stoję ze zgarbioną sylwetką, cześć, Noémi. Moje imię brzmi obco. Nie pasuję do niego, głowa nie mieści się w lustrze. Cofam się o krok, by zobaczyć swoją twarz. Widzę kogoś obcego. Nie pasuję do kolorów, nie pasuję do mebli. Nie pasuję do źdźbeł trawy".
"Incognito" jest ucieleśnieniem francuskiej idei juxtaposition, jest emocjonalną podróżą przez obrazy i dźwięki tak intensywne jak bicie serca, tak dramatyczne jak ciężko i szybko opadające krople deszczu, mglistą i melancholijną niczym zachmurzone niebo, nieuchwytną jak refleks słońca w wodzie i niepokojącą jak silny szum wiatru.
June 1, 2020
A környezet leírásának leginkább megspórolható módja, ha egymás mellé pakolsz szavakat, pl: nyikorgó franciaágy, foszlott szőnyeg, kopott éjjeliszekrény, ragadós porral bevont csillár és máris megvan egy albérlet rövid felskiccelése. Vagy nincs, ízlés dolga. Nekem ez leírásnak kevés, úgy is, hogy a lehangol, sivár, kiábrándult légkör megvalósult.
Ritka depresszív és eret vágósra sikerült felvállalás fogalmazódik meg a könyvben, aminek a végére érve sem derül ki, hogy Tibor akkor most mi. Férfi testben élő nő, aki a nőkhöz vonzódik? Férfi, aki időnként női ruhába bújik, és akkor férfiakkal ismerkedik? Is-is meg egyik sem. Annyi baj legyen. Legalább elmarad az illúzió, hogy amit be lehet skatulyázni, akkor azt a helyén tudjuk kezelni. Ez még Tibor-Noéminak sem sikerült, hiába váltogat kétféle önmaga között.
Ha indiánnak születik, sosem támad frusztrációja: lehetne kétszellemű személy, harmadik nemmel rendelkező egyén. Erre magyar, és nehezített pályán kénytelen boldogulni. Vagy szomorulni.
Nem látom a történet ívét, többször visszakanyarodik és belegabalyodik saját lelki nyomorúságába. Vagy egész egyszerűen ennyi a mondandó, és olyasmit kerestem, amit sosem állt szándékában megfogalmazni? Aztán az időben és jelenetben ide-oda pattogások: most focizó kiskamasz vagyok. Most az anyámékkal vívódó gyerek vagyok. Most a jelenben botladozó, saját nememmel és kilétemmel hadilábon álló ember vagyok. Kizökkent, és mire ráállnék egy idővonatra, már ki is ránt onnan. És ehhez elég pár bekezdés, sorköz, és visszavált. Szerkesztőt keresek, aki rendet vág, kicsit jobban egyberendez. Ha volt is, a szépirodalmi megközelítés oltára túl sokat követelt.
Ritka depresszív és eret vágósra sikerült felvállalás fogalmazódik meg a könyvben, aminek a végére érve sem derül ki, hogy Tibor akkor most mi. Férfi testben élő nő, aki a nőkhöz vonzódik? Férfi, aki időnként női ruhába bújik, és akkor férfiakkal ismerkedik? Is-is meg egyik sem. Annyi baj legyen. Legalább elmarad az illúzió, hogy amit be lehet skatulyázni, akkor azt a helyén tudjuk kezelni. Ez még Tibor-Noéminak sem sikerült, hiába váltogat kétféle önmaga között.
Ha indiánnak születik, sosem támad frusztrációja: lehetne kétszellemű személy, harmadik nemmel rendelkező egyén. Erre magyar, és nehezített pályán kénytelen boldogulni. Vagy szomorulni.
Nem látom a történet ívét, többször visszakanyarodik és belegabalyodik saját lelki nyomorúságába. Vagy egész egyszerűen ennyi a mondandó, és olyasmit kerestem, amit sosem állt szándékában megfogalmazni? Aztán az időben és jelenetben ide-oda pattogások: most focizó kiskamasz vagyok. Most az anyámékkal vívódó gyerek vagyok. Most a jelenben botladozó, saját nememmel és kilétemmel hadilábon álló ember vagyok. Kizökkent, és mire ráállnék egy idővonatra, már ki is ránt onnan. És ehhez elég pár bekezdés, sorköz, és visszavált. Szerkesztőt keresek, aki rendet vág, kicsit jobban egyberendez. Ha volt is, a szépirodalmi megközelítés oltára túl sokat követelt.
October 11, 2023
Unkarilaisen Tibor Noé Kissin omaelämäkerrallinen kasvukertomus pureutuu ennakkoluuloihin, transfobiaan ja ahtaisiin sukupuolirooleihin, siihen kun oma sukupuoli-identiteetti ei vastaakaan ympäristön odotuksia ja oma keho tuntuu viholliselta.
”Haluaisin tietää, olenko oikeasti nainen vai mies"
Pintaan puskevista lapsuusmuistoista ja samaan aikaan eteenpäin kulkevasta nykyhetkestä alkaa pikkuhiljaa piirtyä sirpaleinen kuva Noémista ja Tiborista, jotka jakavat kehon ja usein vihaavat toisiaan.
Lakonista havainnointia, listoja, tikittäviä kelloja. Päähenkilö tarkkailee itseään, kehoaan ja ympäristöään kuin jalkapalloselostaja. Vaikeita ihmissuhteita, oman identiteetin ja vääränlaisen kehon kanssa kipuilua. Halua samaan aikaan sulautua joukkoon että tulla nähdyksi omana itsenään.
"Vaalea tarjoilijatyttö painaa puhelinta korvaansa vasten porttiholvissa. Hän puhaltaa savua keuhkoistaan, tallaa tumpin. Mittailee minua katseellaan kiireestä kantapäähän, kääntää sitten katseensa. Meillä illasti tänään naiseksi pukeutunut mies, hän ajattelee, ajattelen."
Ahdistava, tuskaisen kaunis kirja, josta tulin surulliseksi. Miksei voida vaan antaa ihmisten olla ketä ovat ja ilmaista itseään kuten kokevat hyväksi? Mikä siinä on niin saakelin vaikeeta. En voi myöskään olla ajattelematta sitä, että nyky-Unkarissa tätä (vuonna 2010 alunperin julkaistua) ei ehkä edes julkaistaisi. Inkognito on pieni, tärkeä kirja. Samaan aikaan sekä ajaton että erittäin ajankohtainen.
”Haluaisin tietää, olenko oikeasti nainen vai mies"
Pintaan puskevista lapsuusmuistoista ja samaan aikaan eteenpäin kulkevasta nykyhetkestä alkaa pikkuhiljaa piirtyä sirpaleinen kuva Noémista ja Tiborista, jotka jakavat kehon ja usein vihaavat toisiaan.
Lakonista havainnointia, listoja, tikittäviä kelloja. Päähenkilö tarkkailee itseään, kehoaan ja ympäristöään kuin jalkapalloselostaja. Vaikeita ihmissuhteita, oman identiteetin ja vääränlaisen kehon kanssa kipuilua. Halua samaan aikaan sulautua joukkoon että tulla nähdyksi omana itsenään.
"Vaalea tarjoilijatyttö painaa puhelinta korvaansa vasten porttiholvissa. Hän puhaltaa savua keuhkoistaan, tallaa tumpin. Mittailee minua katseellaan kiireestä kantapäähän, kääntää sitten katseensa. Meillä illasti tänään naiseksi pukeutunut mies, hän ajattelee, ajattelen."
Ahdistava, tuskaisen kaunis kirja, josta tulin surulliseksi. Miksei voida vaan antaa ihmisten olla ketä ovat ja ilmaista itseään kuten kokevat hyväksi? Mikä siinä on niin saakelin vaikeeta. En voi myöskään olla ajattelematta sitä, että nyky-Unkarissa tätä (vuonna 2010 alunperin julkaistua) ei ehkä edes julkaistaisi. Inkognito on pieni, tärkeä kirja. Samaan aikaan sekä ajaton että erittäin ajankohtainen.
January 19, 2024
bogata w biograficzne wątki powieść „incognito” jest autentycznym zapisem podróży w kierunku realizacji upragnionej tożsamości, poczucia przynależności i wolności. to jednak droga od początku usiana niepewnością i kolejnymi rozczarowaniami, bowiem dzień, w którym młody piłkarz tibor orientuje się o swojej potrzebie zmiany wcale nie przynosi ulgi. rozedrgana i osadzona w migawkach zdarzeń proza mocno akcentuje całą gamę uczuć towarzyszącą temu procesowi — lęki, wątpliwości czy brak poczucia bezpieczeństwa. tym samym to bardzo intymna opowieść o nieustannym poszukiwaniu walidacji społecznej i heteronormatywnego zapewnienia, że jest się „wiarygodnym”.
poszatkowana narracja stanowi dla czytelnika wyzwanie, ale to przede wszystkim odezwa do jego empatii. bohater_ka znajdując się w kleszczach społecznych oczekiwań i deklaracji przeczuwa, że nadchodzący rozpad osobowości jest nieunikniony. niektóre fragmenty są rwane, zmieniają się między sobą dynamicznie, inne z kolei cechuje rezygnacja i apatia. liryczny i pełen pułapek język niczym lustro odbija ciężar życia w wiecznym zamrożeniu i jednocześnie trwający proces odsłaniania kolejnych warstw wyczekiwanej identyfikacji płciowej. symboliczny akt przejścia przez próg, od którego zaczyna się opowieść może bowiem oznaczać, że stare już nie działa, ale nowe jeszcze nie przyszło.
poszatkowana narracja stanowi dla czytelnika wyzwanie, ale to przede wszystkim odezwa do jego empatii. bohater_ka znajdując się w kleszczach społecznych oczekiwań i deklaracji przeczuwa, że nadchodzący rozpad osobowości jest nieunikniony. niektóre fragmenty są rwane, zmieniają się między sobą dynamicznie, inne z kolei cechuje rezygnacja i apatia. liryczny i pełen pułapek język niczym lustro odbija ciężar życia w wiecznym zamrożeniu i jednocześnie trwający proces odsłaniania kolejnych warstw wyczekiwanej identyfikacji płciowej. symboliczny akt przejścia przez próg, od którego zaczyna się opowieść może bowiem oznaczać, że stare już nie działa, ale nowe jeszcze nie przyszło.
April 8, 2022
I read this book in Polish, and Polish grammar is very much "he/she distinctive" in verbs, adjectives, nouns, etc., so I'm trying to keep that in mind. The topic of this book - looking for identity, in whatever sense - is quite sensitive, and complicated. The story, alternating between a male and a female perspective, feelings, gave me chills where the distinction was important, or chaotic, or life-changing. I sometimes felt the pain of the main character, and other times I felt the dissociative thoughts. However, I couldn't understand a lot of described situations and connect them with each other, they seemed to be page fillers and I couldn't understand why they were important. This took part of the logicality, and therefore I found myself questioning other passages, whether I understood them correctly. As I understand, the book started as auto-therapy, and I'm the author wrote it. But the author changes so many times that I lost track of what the actual problem was. Do I, at the end, know who he/she is, and why? Not really, and that's what I wanted to know, after all.
March 1, 2021
Autobiograafiline romaan valesse kehasse eksinud Tiborist. Alguses on tavaline teismeline poiss, kes on hull jalgpalli järele. Identiteediotsingud toovad kaasa rohkem segadust ja küsimusi kui settimist ja enda leidmist. Rusuv, pidevaid kahtlusi täis sisemonoloog on erakordselt isiklik ja valus lugemine. Elu transsoolisena on tunduvalt keerukam ja mitte sugugi nii glamuurne kui Pride-paraad. Kõigile, kelles on vähegi sallivust, avab romaan ukse täiesti teise maailma.
Tegemist on autori debüütteosega, mis esmakordselt ilmus 2010. aastal. See saaks arvatavasti ilmuda ka tänases Ungaris, kuid kindlasti suure skandaali saatel, sest see ei esinda "traditsioonilisi" väärtusi.
Tegemist on autori debüütteosega, mis esmakordselt ilmus 2010. aastal. See saaks arvatavasti ilmuda ka tänases Ungaris, kuid kindlasti suure skandaali saatel, sest see ei esinda "traditsioonilisi" väärtusi.
August 9, 2021
Valitsin taas aika haastavan kirjan äänikirjaksi. Tai sitten en vaan totu kuuntelemaan äänikirjoja. Ärsyttää, kun ajatus harhailee ja putoan kärryiltä. Tietty ajatus harhailee lukiessakin, mutta silloin on helpompi palata taaksepäin. Sain silti kirjasta irti jonkin verran ja tämänkin haluaisin vielä lukea fyysisenä kirjana. Pidin kirjoitustyylistä, yksityiskohtaisesta kivun ja kehon tuntemusten kuvauksesta ja lohdullisesta lopusta.
February 6, 2022
Kieli on kaunista ja runomaista, mutta todella tiheää ja sen kahlaaminen tuntui jopa pakkopullalta. Itse aihe on todella tärkeä, ja siksi en tahdo aivan lytätä. Omaelämänkertaisuus minua kirjallisuudessa on häirinnyt aina, mutta tätä kirjaa ei ollut selkeästi kirjoitettu vain provisiot mielessä. Kirjailijan kannattaisi harkita runojen kirjoittamista, sillä hän on erittäin hyvä maalailemaan mielenmaisemia
September 8, 2023
Nagyon vibe volt. Nekem túlságosan is.
Számomra ez a nyomasztó kelet-európai érzés 180 oldalon keresztül tömény, néha csak olvastam és fel sem fogtam, mi történik.
Nagyon tetszett, nagyon szép és nagyon értékes, viszont sok és nehéz, ami nekem rontott az élményen. Az időugrások is kuszák Nekem, és nem éreztem egy felüdítő véget, ugyanolyan nyomasztó érzéssel csuktam az utolsó oldalra, mint amit végig éreztem.
3,5/5
Számomra ez a nyomasztó kelet-európai érzés 180 oldalon keresztül tömény, néha csak olvastam és fel sem fogtam, mi történik.
Nagyon tetszett, nagyon szép és nagyon értékes, viszont sok és nehéz, ami nekem rontott az élményen. Az időugrások is kuszák Nekem, és nem éreztem egy felüdítő véget, ugyanolyan nyomasztó érzéssel csuktam az utolsó oldalra, mint amit végig éreztem.
3,5/5
October 26, 2023
(3,5 stars)
Todella vaikuttava kuvaus ahdistuksesta, sekä yleisestä että sukupuoleen liittyvästä. Kiss onnistuu luomaan käsinkosketeltavia kuvauksia paikoista, tilanteista ja tunteista.
Valitettavasti kirjassa käytetään hyvin usein tehokeinona asioiden ja esineiden loputonta listausta, josta itse en pidä ollenkaan. Ei täysin siis minun makuuni.
Todella vaikuttava kuvaus ahdistuksesta, sekä yleisestä että sukupuoleen liittyvästä. Kiss onnistuu luomaan käsinkosketeltavia kuvauksia paikoista, tilanteista ja tunteista.
Valitettavasti kirjassa käytetään hyvin usein tehokeinona asioiden ja esineiden loputonta listausta, josta itse en pidä ollenkaan. Ei täysin siis minun makuuni.
May 11, 2021
Aloin lukea tätä transaiheisena kirjana, jossa se trans on se asia, mihin kaikki kiinnittyy. Kyllä tavallaan. Mutta pääsipä kirja kerronnallaan ja tyylillään yllättämään täysin. Hyvä niin. Ennakko-oletukset kuuluukin mennä pieleen.
Mielenkiintoinen kirja.
Mielenkiintoinen kirja.
January 13, 2018
Worth reading no matter who you are!
May 8, 2018
2,5, bo styl mnie irytował.
May 29, 2018
nem az én stílusom
March 31, 2021
3.5 stars.
Displaying 1 - 30 of 37 reviews