(előhang) Megérett bennem az elhatározás, hogy tisztítom kicsit a könyvtáramat. A baj az, hogy szembesülnöm kellett vele, mennyi olyan kötetet szedtem össze innen-onnan az elmúlt években, amelyeket igazából sosem terveztem elolvasni. Viszont ahhoz, hogy eldöntsem, érdemes-e egyáltalán megtartanom őket, sajnálatosan túl kéne esnem ezen is. Szóval ez egy ilyen „Való Világ”-os olvasás, amelynek során eldől, kit szavaznak ki a házból, illetve ki marad a polcokon.
És most a könyvről. Ami színleg krimi, legalábbis akad benne bűntény: egy retek monopolkapitalista médiamogul 30 emeletes székházában bombariadó van, és érkezik is Jensen felügyelő, hogy megmondja, mi merre hány méter. Jensen amúgy unikális rendőrpéldány, egyfelől mert már-már patologikusan kerüli a „felesleges kommentárokat”, plusz szerintem baromi ellenszenves is. Van amúgy egy komoly gyomorproblémája, aminek következtében fáj neki, ha eszik – viszont inni természetesen iszik, igaz, csak titokban. Végtére is skandináv, ha minden igaz. (Hogy az alkohol a gyógyszer a gyomorbajra, vagy oka a gyomorbajnak, arról megoszlik a tudományos közösség véleménye – Jensen szerint gyógyszer, kábé mindenki más szerint meg ok.)
No most ezek miatt kriminek kéne tekintsük a kötetet. Pedig igazából nem az – hanem negatív utópia, ami a liberális demokrácia és a szabadpiaci kapitalizmus kritikájából építkezik. Bár ez csak lassan esett le. Az mondjuk hamar feltűnt, hogy amikor Jensen körbeturnézza a lehetséges gyanúsítottakat, akkor valójában nem nyomoz – hanem alkalmat ad ezeknek a személyeknek arra, hogy más és más oldalról világítsák meg a fent említett médiamogul (és a komplett rendszer) kozmikus bűneit. Szóval ez egy agitációs pamflet, zsánerköntösben, vontam le a következtetést. Pedig akadtak árulkodó jelek a disztópikusságra, például az említett 30 emeletes székház, ami gyanúsan kafkai a maga labirintusszerűségével, illetve a ténnyel, hogy van neki egy titokzatos 31. emelete, ami igazából nem is létezik, miközben meg de. (Attól függ, ki kérdezi.) Aztán egyre inkább kibontakozott Wahlöö koncepciója – ő igenis egy disztópiát alkotott meg egy olyan alternatív államról, ahol a „társadalmi egyetértés” kényszere (ezt manapság PC-nek neveznék - csak Wahlöö balról támadja) megölt minden vitát, a létezés pedig ezáltal unalmas, sótlan, homogén középszerré változott. Aki pedig ebből a középszerből ki akar emelkedni, azt lenyesegetik - no persze nem erőszakkal, hanem csak lágyan, finoman, arany metszőollóval. Ez a disztópia-dolog pedig azért picit jobb, mintha sima szocreál hőbörgést olvasnánk.
Volt amúgy, ami tetszett benne. Például ez a Jensen eredeti. És a sztori lezárása is tényleg jópofa, igazán kreatív. De azért nekem összességében sok volt az erőltetett propaganda, csikorgott a fogam alatt, mintha homokot rágnék. Nem való az ilyen regénybe, szerintem. Még akkor se, ha zsánerbe csomagolják, hátha úgy könnyebb lenyelni.
Ja, kell amúgy valakinek ez a könyv?