The Nightmare

by Mihály Babits

Translation of "A gólyakalifa".

Genres: Hungarian Literature, Classics, Fiction, Literary Fiction, 20th Century

136 pages, Hardcover

First published January 1, 1916

About the author

MIHÁLY BABITS was a Hungarian poet, writer and translator, member of the first generation of the literary journal Nyugat. He is best known for his lyric poetry, novels, essays and as the translator of Dante's Divine Comedy.

Reviews

[D. Dorka · Rating 3 out of 5]

3,5 csillag

Éppúgy rengeteg adósságom van magyar mint külföldi klasszikusokkal, és kifejezetten örülök, hogy az utóbbi időben kicsit törlesztek (a végére érni természetesen lehetetlen.) Utánaolvastam kicsit Babitsnak és A gólyakalifának is (a 11.-es irodalomkönyvben, igen). Utóbbiról mind az egyszem bekezdést találtam. Nem kell túlzásba esni. Sőt az eredeti gólyakalifa mese diavetítős változatát is megnéztem. Bár az a fél mondat, ami a könyvben is le van írva, pontosan elég ahhoz, hogy értsük a referenciát.

A regény rövid, mégis sok nyomasztó és okos dolgot sikerült Babitsnak belesűrítenie, nem véletlenül volt ő poeta doctus. Egyrészt látunk egy nemes karaktert, illetve egy prolit. Akik tulajdonképpen két testben egy lélek ugye, ez adja a misztikumot, és a nyomasztóságot is egyben. A nézőpontváltások is zseniálisak. Eleinte nagyjából fejezetenként változik, idővel viszont akár bekezdésen belül is hirtelen más lesz az E/1. nézőpont gyújtópontjában. Azt nem sikerült eldöntenem, hogy Freud tanaival végül is egyetért-e a főszereplőnk és az író, avagy sem. Én egyébként kifejezetten nem szeretem a mélylélektant, és a regény 1916-os, azaz még gyakorlatilag csak a tisztán freudi elképzeléseket látta a világ. Ezeket a fogalmakat dolgozza fel valamilyen formában a regény. Álom(fejtés), ego, árnyékszemélyiség. Meglepő módon az Ödipusz-komplexus és a szexualitás nem jelenik meg benne.

A könyv olvasása során eszünkbe juthat a skizoid személyiségzavar, sőt akár a disszociatív személyiségzavar is. Utóbbi amikor valakinek több személyisége van (mert az nem a skizofrénia). A könyv előrehaladtával egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy ez lenne a helyzet, hiszen külön fizikai testről van szó, és a körülmények is nagyon mások a két személyiségnél. A skizoid személyiségzavarnál pedig a gazdag belső élet, de kifelé hidegség, érzéketlenség a jellemző. Ez már inkább elképzelhető, bár az furcsa, hogy más személyiség van belül mint kívül. Tehát mindkettő fogalom csak sántikálva stimmel Elemérünkhöz. Én úgy gondolom, hogy alapvetően az álom-ébrenlét kérdését feszegeti a könyv, és egy szépirodalmi feldolgozás az árnyékszemélyiségre. Freud szerint ez minden nem tudatos része a személyiségünknek, ami csak és kizárólag negatív lehet. Jung ezt később oldja azzal, hogy azért nemcsak, bár jórészt tényleg negatív, hiszen azokat nyomjuk el magunkban.

Összességében érdekes volt, és még viselkedéselemző BA-n ajánlott irodalomként is el tudnám képzelni. Vagy mondjuk egy szabadon választható Pszichológia az irodalomban kurzusra (amivel sajnos még nem találkoztam). De azért örülök, hogy ilyen rövid volt.

[Mariann · Rating 5 out of 5]

Wow wow wow! I loved this, it was just amazing! I am kind of sure that if this was not written by a hungarian author, but an english one it would be a worldwide favourite! The story, the atmosphere and the themes are kind of similar to the Picture of Dorian Gray, and that one is one of my favourites - so I think we have found a new all time favourite as well! Amazing, clever, dark, intelligent, very out-of the box, and very modern in themes and philosophy - since it was written in 1916! Fantastic. Loved it. Whoever could do run and read it!

[Evelyn · Rating 3 out of 5]

3.5
Talán amit álomnak hiszünk az a valóság ?vagy talán amit a valóságnak gondolunk az az álom?1 hét kellett ahhoz hogy ezt a csupán kétszáz oldalas könyvet ki olvassam. Viszont egész héten, nem telt el úgy hogy ne gondoltam volna a könyvre. Teljesen kiszámíthatatlan volt az,hogy végül mi is fog történni a főszereplővel. A könyv többször össze zavart, mert egy idő után az olvasó már azt sem tudja el dönteni, hogy ki is a főszereplő és mikor álmodik vagy mikor is van pontosan a valóságban. Úgy érzem ez a könyv párszor még a kezeim közé fog kerülni, mert az biztos, hogy 1x nem elég elolvasni.
Pár kedvenc sor a könyvből:
-az életem olyan volt, mint egy álom, és az álmaim olyanok, mint az élet.
-miért éppen én vagyok a sok közt én?mily titok kapcsolja minden érdekel, érzésem éppen ehhez a testhez?
-ez nem te vagy, ez eltakar téged. E mögött keressed magadat, keress engem!
-azt érzem hogy bennem sokkal több van, mint ami itt vagyok a világnak.
-mily rejtelmek vannak a világon, és milyen rejtelmeket hordoz az ember önmagában!

[Yaprak · Rating 4 out of 5]

Leylek Halife romanında 16 yaşındaki Elemer Tabory, rüyalarından bambaşka bir insan olarak uyanıyor. Gündüz ve gece iki farklı hayatı tek bedende yaşayan bu karakterin hikayesi günümüz için tanıdık gelebilir. Özellikle Substance'in gündemde olduğu, farklı iki bedende tek ruh mitinin popüler olduğu bugünler için... Fakat Leylek Halife'yi ilginç kılan şeylerden ilki 1913 yılında tefrika şeklinde kaleme alınmış olması. Freud, Edgar Allen Poe gibi isimlerden etkilenen Macar yazar Mihaly Babits'in romanına ismini veren ise Binbir Gece Masallarında yer alan Leylek Halife masalı. Kitap alter ego, kişilik, toplumsal statü gibi konulara psikolojik gerilimini bir an dahi kaybetmeden yer veriyor. Kitabın sinemaya uyarlanmış olması tüm bu ilgi çekici özellikleri de göz önünde bulundurunca pek şaşırtıcı değil. Keyifle ve merakla okudum. Dilerim Babits'in diğer eserlerini de okuma şansımız olur. Kitabın ön sözünde spoiler bulunuyor bu arada. Muhakkak kitabı bitirince okuyun.

[Bree · Rating 4 out of 5]

"A lelkünket magunk sem ismerjük, és ki meri mondani, hogy ő tudja, mi lakozik benne?"

AAAA. Oké, esküszöm egy őszinte és normális véleményt írok (igen, a normális nem feltétlen jelenti azt, hogy komoly haha).

Néhol kicsit Dostoevskysen tekint be az emberi lélekbe, máskor vicces, szemléletes leírásokat kapunk a kis ödipális komplexusos Elemérről és szemléletmódjáról (ja és kicsit Utas és Holdvilág vibes Velencében- mondjuk wonder why). Nagyon könnyen magával rángatott az utazgatás egyik személyiségből a másikba, aztán hirtelen már azt sem tudtam, merre vagyok és kapkodtam a fejem.
Ugyanakkor nagyon, nagyon, hiperszuperül tetszett, ahogy Elemér szenved a díjnok gaztettjei miatt, a díjnok pedig Elemér gyerekkori önfényezgetésével nézi le a körülötte lévőket, miközben megfeledkeznek arról, hogy ki is a valódi énjük. Na és a vége... (BABITS, NEM HISZLEK EL!!)
Etelka, te pedig egy kincs vagy. Minden szavadat ittam.

Őszintén nem értem, miért csak lírát tanítanak tőle...

[Merve Büker · Rating 4 out of 5]

Macar edebiyatının önemli isimlerinden Mihály Babits’in dilimize çevrilen ilk kitabı Leylek Halife. İsmini Binbir Gece Masalları’ndan alan hikaye, gerçekliğin sınırlarında gezen oldukça farklı bir metin.

Başkarakterimiz Elemer Tabory, on altı yaşına kadar sıradan bir hayat süren genç bir adamdır. Ancak bir gece rüyasında bambaşka bir kimlikle uyanır. Geceleri bir çırak, gündüzleri ise saygın bir ailenin evladı olarak yaşamını sürdürmeye başlar. Zamanla, bu ikili hayatın sınırları belirsizleşir ve öteki benlik tehditkâr bir hâle gelir.

Babits, yarattığı bu karmaşık atmosferde, karakterin iç dünyasında yaşananları zıtlıklar üzerine inşa etmiş: rüya ile gerçek, iyi ile kötü, doğrular ve arzular… Ancak bu çatışmalardan kim galip çıkabilir?

Freudyen bir bakış açısıyla rüyaların ve bilinçaltının derinliklerine inşa edilen bu kurguyu büyük bir keyifle okudum. Karanlık ve farklı metinler arayan okurlar bu kitaba şans vermeliler.

[Ági · Rating 4 out of 5]

Dark fantasy🤌

[Ana Martínez Bautista · Rating 5 out of 5]

Una maravilla, muy recomendable. Fantástico y terrible a la vez. Me he quedado con ganas de leer más del autor. Y también de leer más literatura húngara publicada por la editorial Greylock, porque los dos libros publicados por ellos que he leído hasta ahora me han sorprendido muchísimo (y en el mejor de los sentidos).

[Strider · Rating 2 out of 5]

It took me quite a long time to finish this short book. It was not bad and at the time it was written it most have been much more original. It just did not really leave a big impression on me.

[Bátor · Rating 5 out of 5]

na ezek után aludjon nyugodtan az ember

[Roman Psota · Rating 3 out of 5]

Kalif bocianom, 1913 - o rozpoltenej osobnosti Elemira Taboryho.

[Krisztina Kopp · Rating 5 out of 5]

Ez lesz az új kedvenc könyvem!
Hangoskönyvben hallgattam, úgy szintén nagyon jó volt, csak ajánlani tudom. Tetszik, hogy nyitva van hagyva a végén, hogy végül ez most lélektani vagy sci-fi regény-e.

[villő · Rating 4 out of 5]

ilyen erzes egyszerre ket konyvet olvasni

[Orçun Güzer · Rating 3 out of 5]

Rüyaların yaşamın diğer yüzü olduğu fikri yeni değil, ama bu romandaki baş kişimiz Elemer Tabory'nin rüyaları öyle gerçekçi ki sanki ikinci bir yaşam meydana getiriyor; böylece tek bedende birbirinden çok farklı iki yaşam yaşıyor. Bir süre sonra biz de onunla birlikte hangisi rüya hangisi hakiki Elemer diye kuşkuya düşüyoruz. Alter Ego, doppelganger, vicdan alegorisi bir arada. Fikir çok iyi, anlatım çok iyi, ama konuyu işleyiş daha iyi olabilirdi; olay örgüsü biraz güdük kalmış gibi hissettim. Hele bir de en son sayfada hiç de beklenmedik olmayan bir finalle doğaüstünün alanına girmiş ki, bu bayat "twist"e hiç gerek yoktu. Keşke kuşkunun ve belirsizliğin alanında kalsaydık. (Bu arada Macarca'dan çeviri mükemmel olmuş.)

[Dorottya · Rating 3 out of 5]

3.5

Értékelem a könyvben azt, milyen árnyaltan és érzékletesen bemutatja azt, milyen gondolatai lehetnek egy személyiségzavaros embernek - úgy, hogy a regény elején kicsit homályban tartja az olvasót arról, hogy a szürreális, valóságtól elrugaszkodott benyomásai, emlékei a főszereplőnek mégis minek az eredményei (hogy pl. az ő univerzumának része-e a mágia, alternatív univerzumok, ilyesmi). Voltak részek, amik "betaláltak" nálam, mert ugyan ilyen intenzitású és típusú személyiségi zavarom nem volt, de más jellegű igen, és halványan, de éreztem már hasonló Az írás nagyon szép, nagyon művészi, érzékletes, poetikus - amit értékelek, de voltak olyan részek a könyvben, amikor az írás csapongása, költőibb mondatszerkezetei, nagyon sokrétű kulturális utalásai (Babitstól mi mást várnánk, ugye) sajnos az én olvasási élményem, élvezetem rovására ment. Volt, amikor többször végig kellett olvasnom egy mondatot, hogy megértsem, ha egyáltalán megértettem, ugye (nem tudom, ennek az-e az oka, hogy akkoriban magasabb volt az átlagember, átlagolvasó műveltsége... mert én nem érzem a világ legműveletlenebb emberének magam, mégis "elmentek mellettem" bizonyos utalások... "kutatómunka" nélkül azt sem értettem volna meg, miért A gólyakalifa a mű címe, mert eddig nem hallottam arról az Ezeregyéjszaka-történetről). Egy idő után ez elég frusztráló tud lenni, főleg ha az adott kiadásban alig vannak magyarázatok.

[Krisz · Rating 5 out of 5]

Hű, ez egy nagyon érdekes sztori volt! Az elején nem tudtam, hová fogunk kilyukadni, bírható lesz-e, mert az inasévek, hát, szóval nem izgatott, na. De amint a lényegre terelődött a szó, marhára érdekelt, mi lesz ebből – és Babits tökéletesen megoldotta. Zseniális volt a könyv!
A MEK-ről töltöttem le hangoskönyvként, mindenkinek ajánlom, mert Bodor Tibor hangja rengeteget tesz hozzá a történethez.

[Nita · Rating 5 out of 5]

Egy álmot álmodék, de álmom eltávozék tőlem.

[Monica Raycheva · Rating 3 out of 5]

С тих вътзорг ме изпълва фактът, че тази книга си е проправила път до нас, макар и близо 100 години след началото на битието си в оригинал. Изключително ловко текстът те повежда за ръка през безконечна галерия от въпроси, ненамерили своя отговор, извън време и пространство, в едно причудливо измерение, което неусетно извиква в съзнанието (или пък несъзнаваното?) имена като Борхес, Касарес, Грегор Замза, Бернарду Суареш, Петер Шлемил, Кнут Хамсун, Бергман, Газданов, за да подемат разговора за извечния човешки дуализъм и сизифовото упражнение да бъде дефинирана действителността. И макар при желание в наратива да могат да се открият известни недостатъци, шеметният сън, поместен между кориците, звучи изключително модерно и несъмнено заслужава да му бъде обърнато внимание, а надявам се някой ден да видим и останалите четири прозаични творби на унгарския автор преведени на български език.

~

„С децата често се случва да не усещат себе си. Понякога, седейки на скамейката с другарите си, се замислях: защо сред цялото това множество точно аз съм аз? Каква е тайната, която свързва всеки мой интерес, всяко чувство именно с това хубаво малко тяло? Защо не с тялото на съседа? Но сега [...] душата ми се сливаше щастливо с душата на множеството.“

~

„Тези зелени планини тук, в кадифено великолепие, мъдри и спокойни, като прекрасни старци. От нищо не се страхуват. Нищо не ги вълнува, никому нищо не са сторили; дали някой се вълнува за тях [...]? И тук, някъде под тях [...] — малкият човек, детето, пълно с фантазиите си. То се вълнува от всичко, вибрира с всичко на тоя свят. [...]
[...] Винаги съм чувствал някаква двойственост у себе си, веселото и мило дете бе съпровождано от друго, то вървеше невидимо по петите ми, а когато се погледнех в огледалото, шепнеше в ухото ми.
— Не им вярвай! Само ги сънуваш!
[...] [Ц]елият свят беше за мене [...] прекрасна картина и често си мислех, че навярно всичко е само сън, лекото ми и безметежно детство и безграничното щастие бяха наистина като сън. Някак неволно винаги съм се страхувал от събуждането. Понякога, видех ли нещо много грозно или лошо, за миг ми се струваше, че ето сега, точно в този момент ще се събудя от прекрасния си сън. Често ми се случваше някое настроение или внезапна ситуация да ми се сторят познати, сякаш насън или в някакъв живот преди раждането ми вече съм ги преживял.“

~

„Беше ме обзело странно чувство, толкова по-чудно, защото бях много изморен. Не исках, не смеех да заспя. Имах чувството, че ако заспя, ще бъда незащитен, и аз не знам от какво. Не смеех да изпусна поводите на живота си. Връхлетяха ме спомени за мъгляви и непонятни настроения от стари сънища. Винаги сънувах кошмари и никога не си спомнях сънищата. Кой знае какви [...] мъчения ме чакат тази нощ? И докато се мятах сред възглавниците [...] — изведнъж ме обзе още по-чудно усещане. Внезапно разбрах, че се съпротивлявам не срещу съня, а срещу събуждането. Все едно спях и не исках да се събудя.“

~

„Дарваш седеше зад голямо писалище и едва се виждаше иззад безредно струпаните книги. [...] Из цялата стая бяха разхвърляни книги. По дивана, леглото, столовете. Даже и на пода покрай стената бяха струпани разкривени кули от книги. Върху нощното шкафче също имаше голяма купчина. И сред всичките тези книги дребният човечец едва се подаваше, като червей от сирене.
Той, който беше такъв авторитет в училище, тук, сред собствените си книги, изглеждаше малък и безпомощен.
— Тъкмо търсех книгите, които ви обещах.
И безпомощно се огледа.
[...] Наизлизаха най-различни книги, немски, английски, френски, трудове по психология, дебели томове с прекрасни заглавия [...].“

~

„Недоразбирайки съвсем, гледах книгите. Зад заглавията и думите си въобразявах какво ли не.
— Какво значи раздвоение на личността?
Дарваш се зае да отговори на въпроса ми и не след дълго забелязах какво удоволствие му доставя да говори с мене за тези неща. Това донякъде ме смути: какво иска от мене, детето, когато би могъл да има край себе си някой достоен и образован мъж? Дълго размишлявах и по-късно и разбрах, че аз бях човекът, разбил упоритото му дългогодишно мълчание. Аз бях първият, попитал го за неща, които занимаваха неговия ум: до този момент не беше разговарял с никого по простата причина, че не го бяха питали. Цялото му потискащо мълчание всъщност се дължеше на слабоволие. Липсваше му инициативността да се запознае с хора, да размени с тях думи извън най-необходимите. Така беше останал сам с цялото си време, което използваше за четене, тъй като това беше единственото занимание [...] [—] руслото, в което го бяха насочили още като ученик, и успяваше да го запълва в тишина, без нови обрати или инициативи. Четенето, а и ученето на езици по книга, е съвсем механично, веднъж задвижено, то не изисква усилие на волята. Човек оставя духа си да прелее, да се вихри над книгите, както водата в руслото на реката. Идва пълноводието, натрупва наносите и така, докато тинята не препречи пътя и не затрупа руслото.
Така[,] от мързел[,] Дарваш беше станал голям ученик и жив лексикон, а поради слабоволието си — импониращ с мълчаливостта си строг учител. Хората не смееха да го приближат, трябваше да дойда аз, детето, което посмя да го попита и да му разкрие насладата от говоренето. [...] След като се убеди, че темата изключително ме интересува, заля ме с цялото богатство от знания, които притежаваше, за куриозите на психологията, които имат връзка със сънищата.“

~

„От него научих прочутите случаи на раздвоение на личността, за [...] историята на мис Бючемп, която имала четири отделни самоличности [...], [...] последователно оживявали и само косвено, от другите, се осведомявали за действията си. Едната ѝ самоличност била добра, другата — лоша, онова, което Б1 желаела, Б3 не искала и да чуе, едната разваляла плановете на другата, възмущавали се взаимно от държането си, даже Б3 пишела раздразнени писма на Б1, които доброто момиче с най-голямо смайване намирало на масата си, когато се връщало на себе си. Говореше ми за медиумите на Жане — Леони и Люси, дами, които имали две души в едно и също време, едната душа държала във властта си ръката, а другата — устата, едната изразявала мислите си писмено, а другата говорела и нищо не знаели една за друга.
Замаян и настръхнал си тръгнах от Дарваш за къщи. Какви загадки съществуват по света, какви тайни крие в себе си човек!“

~

„Най-вече ме интересуваха четива по математика и философия. Исках да проумея тайните на света. Изпитвах огромна радост и тържество, когато духът ми главозамайващо се издигаше и спускаше из дълбините на знанието, преминавайки през истински трудности. Сякаш исках да докажа на самия себе си, че виждам надалеч.“

~

„Когато се изморях от учене, отивах до хартиената фабрика, до дървения мост на рекичката [...]. Тук се отдавах на философстване, на младата романтическа философия. Тезисът ми беше: „Животът е просто шанс да се самоосъзнае донякъде светът.“
— И тогава не е ли все едно дали става въпрос за живота на X или Y? Просто всеки път живее в една друга частица от света. Заслужава ли си заради това да се разиграват толкоз комедии? Какво представлява всъщност целият ни живот?“

~

„[А]к�� при раздвоението на личността в едно тяло живеят две души, то в моя случай душата ми живее в две различни тела.
[...] [Д]вамата [...] дори и да са били разделени за известно време, сега са се слели, спомените им са едни и същи и — това е най-ужасното — характерите им в основата си са едни и същи, само външно изглеждат различни, вътрешно усещах, че аз съм противният писар, в различна опаковка, при други обстоятелства. Когато въставам срещу спомена за писаря, всъщност въставам срещу себе си, срещу своето лошо аз.
Дали и с другите е така? Дали всеки има своето тъмно аз, скрито навярно някъде в подсъзнанието, в престъпното дъно на злощастната му душа? [...] Ала моето лошо аз има и тяло.
[...] [К]акво е тялото, освен възел от усещания, цялостен спомен за този възел от физически усещания? Подобна непрекъсната общност на реалните спомени, както у писаря, така и у Елемер беше налице. Всъщност животът на Елемер не беше с нищо по-реален от този на писаря. Защо Елемер да има претенции за това тяло, а писарят [—] не?“

~

„Кой знае дали всеки от нас, всеки земен човек, няма свой двойник, една тъмна сянка в сънищата си, подсъзнателно, някъде далече, да, физически далече, в един далечен свят, на друго съзвездие? Кой знае дали някъде във вселената няма друг свят, мрачен двойник, тъжна карикатура на нашата стара Земя?
А може пък и да не е толкова мрачен и тъжен? Навярно си е същият, само ролите са разменени?
[...] Дали и други не преживяват в срам и тайна двойния си живот като мене?
[...] Кой би могъл да го понесе усмихнат и с непокътната душа?“

~

„Другият ми живот ме преследваше, [...] тъжен и постоянен рефрен на това пъстро пътешествие [...]. Единият ми живот сменяше другия, денят сменяше нощта, както бързо менящите се картини на laterna magica. [...] [Ц]елият ми живот беше такъв: сякаш два оркестъра свиреха две различни мелодии, създавайки невероятен хаос от звуци.“

~

„Проточените сенки на тополите се удряха в клатушкащия се влак. [...] Залязващото слънце криеше зад хоризонта широкото си алено чело и играеше на криеница иззад бягащите дървета, като дете зад огромна маса.“

[Tamás Szajkó · Rating 4 out of 5]

Teljesen valószerűtlen volt ez a könyv, igazából soha nem gondoltam volna, hogy az inkább a lírájáról és irodalomszervezéséről ismert Babitsnak van egy egészen korrekt (kis)regénye, ami 100 év távlatából is teljesen élvezhetőnek bizonyult. Az alapötlet kifejezetten szórakoztató, a párhuzamos (kettészakadt?) személyiségek és azok kapcsolódásai pontjai mindig is érdekes művészeti témát jelentett, és Babitsnak nagyjából sikerül is lecsapnia a témában rejlő potenciált - az akkori limitált ismeretének függvényében. A 180 oldalban megbújik még valamifajta társadalmi predeterminizmus, illetve ennek kritikája, ami persze nem egy kifejezetten újszerű gondolat, de arra jó, hogy ismételten elgondolkodtassa az olvasót.

Minden pozitívum mellett az olvasásélmény valahogy nem volt az igazi, és nagyon távol voltam a flow-tól, így érdemei elismerése mellett négy csillag fölé nem tudok menni.

[Gwynn_Sky · Rating 4 out of 5]

This was a pretty great imagination about two sided lives. Day and night change each other and change lives and the reader can see the different point of views. Awakening, sleep and what's between them? Somehow the story made me think about Janus, the two faced Roman god who was the god of gates (on the first place, later it changed). What a fantastic idea this story is or thought experiment.
I really recommend it to the readers who like to read about ideas, thought experiments about the the human soul.

[Laura · Rating 5 out of 5]

Annak ellenére, hogy már számtalanszor írták meg, Babits megközelítése, stílusa eredetivé teszi ezt a proto-Harcosok klubja regényt. Érdekes, hogy egy-egy jelzővel milyen pontos karakterrajzot ad és micsoda atmoszférát teremt. Nem sok helyen olvastam még ennyire meggyőzően arról a jelenségről, hogy a szeretetlenség és kirekesztettség hogyan torzítja el az ember jellemét. Elég tisztán látta Babits az embereket abból az elefántcsonttoronyból...

[Lora · Rating 5 out of 5]

Nagyon szörnyű nagyon jó?
"És sohase éreztem még oly undorodva, mint akkor, mikor az este hazafelé mentem, hogy másvalaki is él és lakozik bennem, egy buta, durva, érzéki piszokban fürdő, önző és boldogtalan teremtés, akit útálok, és aki szintén, szintén én vagyok."

[Anna · Rating 4 out of 5]

Tetszett. Új fajta felfogás, új történet. Egyedül az impresszionista leírások untattak, ezen kívül izgalmas olvasmány.

[Erdei-Dolóczki Tímea · Rating 4 out of 5]

Kimondottan érdekes megközelítés, szép párhuzamok és hiteles lélekformálás.
A regény legvégét kicsit slamposnak, érzem.

[Jonathan García Marquez · Rating 4 out of 5]

Brutal la forma de contrastar el mundo burgués con los más desfavorecidos, dando a entender que sin uno no podría existir el otro.

[Tibor Jánosi-Mózes · Rating 5 out of 5]

Jézusom, ez egy hollywoodi sztory!

[Papp Nandor · Rating 5 out of 5]

Nagyon érdekfeszítő, magával ragadó történet.
Gyorsan a végére lehet érni, nehéz letenni a könyvet.

[Katrin Kirilova · Rating 3 out of 5]

3.5

[Hattas Martin · Rating 4 out of 5]

Výborný záver.

[Reni · Rating 4 out of 5]

Meglepően tetszett! Számomra nagyon hasonlított a Dorian Grey arcképéhez, viszont tetszett ez benne, hisz azt a könyvet is szerettem.