“A szüleink belénk verték a megfelelő hanglejtés fontosságát, nem haraphattuk el a szavak végét, nem tűrtek semmiféle hányaveti ragozást. Azt tanultuk, hogy rendesen ki kell ejteni a szavakat."(...) (Dandy is hatással volt ránk, pedánsan kijavította a nyelvtani hibáinkat, vagy ebéd közben ránk szólt, hogy artikuláljunk rendesen. A cél az volt, hogy felülmúljuk önmagunkat, és előrébb jussunk. Mindezt kó előre gondosan eltervezték. Erre ösztönöztek minket. Nemcsak azt várták el tőlünk, hogy okosak legyünk, hanem azt is, hogy felvállaljuk az eszünket - hogy büszkék legyünk rá -, és ez megmutatkozott beszédünkben is. Minden azonban problémákat okozhatott. Egy bizonyos beszédmód - a fehér stílus, ahogyan egyesek nevezték - árulásnak hatott, fellengzősnek, mintha megtagadtuk volna saját kultúránkat.”