Laura Leiner > Quotes

“Nem baj az, ha nem vagy mindenki.”
― Laura Leiner, Kezdet

“Mert ha valakinek úgy nem vagy érdekes, ahogy vagy, akkor máshogy se legyél.”
― Laura Leiner, Kezdet

“– Anyu? Apu? Valaki? – kiáltottam, de a ház tök sötét volt. Amúgy a „valakit” nem tudom, miért mondtam, mert tuti, hogy ha a valaki visszaszólt volna, akkor szívrohamot kapok.”
― Laura Leiner, Remény

“– Érdekel, hogy mivel idegesítettél fel az első naptól kezdve? – suttogta halkan.
– Igen – bólintottam bele a vízbe az állammal.
– Oké. Idegesített, hogy nem köszöntél. Idegesített, hogy jól elvoltál. Idegesített, hogy nem röhögtél azon, amin mi röhögtünk. Idegesített, hogy csak olvastál, és semmi más nem érdekelt. Idegesített, hogy kedvelted Neményit és jól érezted magad vele. Idegesített, hogy előttem ültél. Idegesített, hogy láttalak a szünetekben az udvaron. Idegesített, hogy amikor nem láttalak, kerestelek. Idegesített, hogy tetszettél. Idegesített, hogy olyan lánynak tűntél, aki soha nem foglalkozna velem. Aztán rohadtul idegesített, hogy beléd estem – fejezte be halkan, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá.
– Ez mikor történt? – kérdeztem vékony, még számomra is ismeretlen hangon.
– Folyamatosan.”
― Laura Leiner, Örökké

“– Elveszlek, mert kérted, úgyhogy örüljél.”
― Laura Leiner, Bábel

“A videó elindult, a legeslegelső kép Ricsi, ahogyan belefejel a kamerába, majd rögtön azután elindul a Papa Roach Last Resort című dala, és egyszerűen mindenki megőrül a felvételen. Andris és Robi ugrál, Kinga vörös fejjel ordít, Gábor idegesen csapkod Dave felé, aki a szabad kezével (amelyikkel nem kamerázik) a fülét pöckölgeti. Én a padomon ülve olvasok, majd visszadobom az ölembe esett szendvicset (?), Virág a székén ugrál (eredetileg egy Kispál és a Borz számra, de, ugye, ez ezen a felvételen nem hallatszik), Cortez lesöpri a padjára rakott papírokat, Ricsi meg páros lábbal tapos rajta. Zsolti a terem végéből nekifut, és kitartott karral leveri a csontváz fejét, majd pankrátor módjára rá is ugrik a földön heverő Carlosra. Ezután bevágások kajacsatáról, üdítőköpködésről, mutogatásról a kamerának (cenzúra, Dave kikockázta), metálvillák és kinyújtott nyelvek (Andris és Robi), lökdösődés (Karcsi a termünkben járt), Macu a felmosórongyot lóbálva próbál ninjitsuzni (valami japán harcművészet), Zsolti azonnal felveszi vele szemben a harci pózt, majd vágóképek következtek arról, hogy milyen sora van nálunk Carlosnak, a csontváznak. Virág megöleli, én kezet fogok vele (nálam maradt a karja), Zsolti belenyúl a szemébe, Andris és Robi bordán csapják, Kinga megpróbálja visszatenni a fejét, Cortez napszemüveget ad rá, Ricsi lefejeli, Jacques és Gábor pedig két oldalról átkarolják, amolyan „haveri" stílusban. A zene véget ért, az utolsó kép, immáron hanggal, hogy felröhögünk valamin a teremben, aztán elsötétül a jelenet. Itt azt hittem, vége, és már ki akartam nyomni, amikor még egyszer kivilágosodott a képernyőm, és Máday jelent meg, ahogyan a termünkben áll a tanári asztal mellett.
– Tizenegyedik bé! Elegem van belőletek! – mondja idegesen. És ekkor tényleg véget ér a felvétel.”
― Laura Leiner, Ketten

“– Beülhetek a Télapó ölébe? – kérdezte Móni vigyorogva Zsoltitól, ahogy odalépett hozzánk.
– Vert már pofán krampusz? – kérdezett vissza Kinga reflexből.”
― Laura Leiner, Remény

“– Ez nem igaz! Tizenegyedikes diákok vagytok! Az egyiknek pisilnie kell, a másik hányni fog, a harmadik élesztőt eszik… – csóválta a fejét Máday, aztán, amikor leesett neki, hogy mit mondott, Zsolti felé kapta a fejét. – Mit művelsz? Azonnal tedd azt le, mert rosszul leszel!”
― Laura Leiner, Ketten

“Vert már pofán krampusz?”
― Leiner Laura

“– Amit a legjobban szeretek Emóban, az az, hogy egyáltalán nem erőltetett. Bírom, ha festékes a ruhája, az arca, a keze, a bakancsa. Bírom, hogy elmegyünk kajálni, és bármit megeszik, sőt, szerintem azt se tudja, mi az a szénhidrát. Bírom, hogy mindig hangosan röhög, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla… Bírom, hogy fura ruhákat hord, hogy idétlenségeket néz, hogy magasról tesz a divatra, hogy minden rohadt „cuki” kép láttán visongani kezd, és állandóan meg kell ígérnem, hogy megszerzek neki valami kisállatot. Bírom, hogy nem nyafog a robogón, hogy bármilyen filmet megnéz, hogy tudok vele playstationözni, hogy lehet vele röhögni és hogy akármikor csinálhatom ezt, mert nem jajgat érte – mondta, aztán hirtelen odanyúlt Virághoz, és két kézzel összekócolta a haját. Virág tényleg nem kezdett el vinnyogni, csak hangosan nevetve hagyta, hogy Ricsi a fél karjával megragadva magához ölelje, majd folytatta. – Kit érdekel, ha ma elfelejtett fésülködni? Ez legyen a legnagyobb hibája – vonta meg a vállát. – Teszek rá. Nézd meg őket – biccentett Edináék irányába, akik hárman igyekeztek a suli felé, konkrétan a teljes őszi divatkatalógusba öltözve. – Belőlük van egymillió. Emóból meg egy.”
― Laura Leiner, Útvesztő

“{- Sziasztok – köszöntem, majd egy „szolid, iskolában vagyunk” csókkal köszöntöttem Cortezt."}
– És engem ki fog üdvözölni? – háborodott fel Zsolti, amikor párokba rendeződtünk. Kinga – Dave, Ricsi – Virág, Cortez – én.
– Szia, Zsolti – mosolyogtam rá kedvesen.
– Ez miez? Nekem rendes üdvözlés kell – rázta meg a fejét. – Károooly! – ordította el magát, mire az egész folyosó felénk fordult, és izgatottan várta, mi fog történni. Karcsi kidugta a fejét a termük ajtaján, és a szemüvege mögül pislogva nézett felénk.
– Szaladj szépen felém, és örülj nekem! – utasította Zsolti.”
― Laura Leiner, Kalauz

“– Nos. Árvácskáról azt kell tudni – kezdte Dave a felelést –, hogy árva volt.
– Zseniális a logikád – mondta Kardos
– Köszönöm szépen, igyekszem – mondta Dave büszkén.”
― Laura Leiner, Ketten

“– Adomány? – vonta fel a szemöldökét Kinga.
– Az NBL kártyákat annak szántam – közölte Cortez.
– Kevés – tárta szét a karját Kinga.
– Mi kell még?
– Személyesebb. Amiért ölni tudnának a suliban.
– Mondjuk, egy póló? – kérdezte Cortez elég fura arckifejezéssel. Kinga szeme felragyogott.
– Óriási! Sőt, add, ami rajtad van!
– Mivan? – röhögte el magát Cortez hitetlenül.
– Ez az! – csettintett Kinga. – A suliban a lányok egymásra licitálnának egy pólódért, ami volt rajtad! Add ide!
– Te beteg vagy! – rázta a fejét Cortez. Kinga elindult felé, ezért Cortez hátrálni kezdett.
– Mi az? Rágózol? Köpd ki, ebbe a zsepibe! – matatott Kinga a zsebében, és előhúzott egy csomag pézsét.”
― Laura Leiner, Egyedül

“– Rentai, megtudhatnám, hogy mi a probléma és hol van a felszerel… – kezdte Vladár a várva várt oltást, amikor… Amikor fülsüketítő csengetés vágott a szavába, mire mindenki felkapta a fejét.
– Tűűűűz van! Futááááás! – pattant fel Zsolti, és nagyon úgy tűnt, akciófilmben érzi magát, még a széke is felborult a lendülettől.
– Nagy Zsolt, azonnal állj meg! – kiáltott rá Vladár idegesen, de addigra Zsolti már feltépte az ajtót, és kiordított a folyosóra, hogy „Nincs elég mentőcsónak!!!!". Aztán kirohant.”
― Laura Leiner, Ketten

“Újabban verseket írok.
Íme egy gyöngyszem:
„Ott áll, Ő, Máday Emilia, feje mindig lila.
Ugyan Emilia, ne legyen ránk pipa!"
by Nagy Zsolt”
― Laura Leiner, Egyedül

“Állítólag nincs iskolai buli összetört szívek nélkül.”
― Laura Leiner, Együtt

“– A következő szám Pósa Richárdnak, becenevén kis Einsteinnek szól, ezzel kívánunk sok sikert a kémiaversenyhez!
A rádió hangszóróiból felcsendült egy Green Day-szám, miközben az árkádok alatt álló Ricsi Dáviddal és Zsoltival kezdett kiabálni.
– Ez nem vicces, hanem rém ciki! – magyarázta, miközben az udvaron mindenki őket figyelte.
– Felmayer! – kiáltotta Arnold a fejét rázva. Dávid kérdőn felénk fordult. – Einstein fizikus volt, te szerencsétlen!
Az udvaron kitört a röhögés, még Ricsi is önelégülten vigyorgott, Dave pedig eszméletlenül beégett.”
― Laura Leiner, Kezdet

“– Kingával mi van? – nyújtogatta a nyakát Virág, mire mindannyian odafordultunk.
Kinga az udvar közepén helyben futott, néha guggolt párat, aztán ráordított arra, aki a közelében volt.
– Azt hiszem, így vezeti le a feszültséget – vontam meg a vállam.”
― Laura Leiner, Együtt

“– Felmayer!
– Igen, tanár úr?
– Elmondanád, hogy a rajzodon mi ez a sötét folt? – mutatta fel a lapot. A fél gyümölcstálat kitakarta egy kerek satírozás.
– Az Gábor feje – közölte. – Nem láttam tőle rendesen!”
― Laura Leiner, Kezdet

“– Az egész nyolcadik évfolyamban azzal csúfoltak, hogy magángimibe csak nyomik járnak – mondtam, mire anyu végre felnézett.
– Ez nem igaz! Apád is magángimnáziumba járt! – érvelt, mire mindketten átnéztünk a konyhapulton, a nappaliban ülő apu irányába. – Jó, ez nem volt jó példa – rázta meg a fejét anyu némi töprengés után.”
― Laura Leiner, Kezdet

“– Pósa, Antai-Kelemen! Eltenni a deszkákat!
– Igazgatóhelyettes asszony, nem csináltunk semmit! – esküdözött Ricsi, pocsék színészi alakítást nyújtva.
– Hogyne! Akkor csak képzeltem, hogy egy diák leugrik a lépcsőről!
– Talán a sok stressz – vakargatta az állát Dave, mire Máday homlokán kidagadtak az erek.
– Felmayer, ne szemtelenkedj!”
― Laura Leiner, Egyedül

“– (…) Millió olyan könyvet olvastál, amiről más még csak nem is hallott! Egyáltalán nem baj, ha nem kapod fel a manapság legnagyobb popularitásnak örvendő ócskaságot, csak mert mindenki ezt bújja.”
― Leiner Laura

“Andris kibotorkált a táblához, és unottan megállt előtte.
– Radnóti Miklós – nézett rá Kardos.
– Ady Endre – felelte Andris.
– Tessék? – csodálkozott a tanár, Andris pedig összeráncolt szemöldökkel nézett rá.
– Nem az a feladat, hogy a tanár úr mond egy költőt, és én is mondok egyet?”
― Laura Leiner, Kalauz

“– Tessék, Arnold.
– Az lenne a kérdésem, hogy milyen biztosíték van arra, hogy az általam leírt adatok harmadik fél felé nem kerülnek ki.
– Biztosíthatlak róla, Arnold – válaszolta kissé unottan az ofő.
(…)
– Szóval biztosít arról, hogy bizalmasan kezeli az adataimat?
– Igen, biztosítalak. Írásban szeretnéd?
– Megköszönném – bólintott Arnold.”
― Laura Leiner, Kezdet

“– Neményi! – fordult hozzá az ofő. Arnold kedvetlenül megfordult. – Négy percet késtél.
– Elnézést, lerobbant a busz – vonta meg a vállát.
– Tudom, hogy az édesapád hozott iskolába, autóval – tette csípőre a kezét az ofő.
– Valóban, de előttünk lerobbant egy busz.”
― Laura Leiner, Kezdet

“– Ren, igazán hiányoztál – nézett rám Ricsi, raszta tincsei mögé rejtve a mosolyát.
– Fizika? – túrtam bele a táskámba.
– Jaja – bólintott.
– Tessék – nyomtam a kezébe a füzetem. Cortez és Zsolti nyugodtan ácsorogtak, mire Ricsi feltartotta a füzetet.
– Senki? – kérdezte értetlenül.
– Az okos barátnő előnye. Muhahaha – vihogott Zsolti, mi meg unottan összenéztünk Kingával.
Ez egyébként tényleg így van, Cortez és Zsolti állandóan rólunk írják. Csak annyi a különbség, hogy Cortez elkéri és leírja, Zsolti pedig ellopja és leírja. :)
Ricsi töprengve nézett a robogóján ülő Virágra, aki ide-oda rángatta a kormányt, mintha vezetne, és sóhajtva bólintott.
– Ja, vágom – mondta vigyorogva, és a vállát vonogatva másolni kezdte a leckét.”
― Laura Leiner, Kalauz

“A 6. kötet megjelenésekor valaki a hatalmas sort látva azt kérdezte üvöltve, hogy: „Jézus van odabent?”. Erre azóta sem tudok mit reagálni.”
― Laura Leiner, Kalauz

“Délután anyu vacsorát készített, nekem meg eszembe jutott, hogy még el sem kéredzkedtem az állatkertbe, pedig megígértem Virágnak. Felültem a konyhapultra, anyu pedig rögtön a kezembe nyomta a fellapozott szakácskönyvet.
– Diktálnád?
– Persze – feleltem, és egy pillanatra becsuktam, hogy ellenőrizzem a borítóját. Tudni akartam, kinek köszönhetjük a „nagyszerű” vacsorákat. Valami angol. Gondolhattam volna.
– Na jó, akkor itt van a darált hús – mutatott anyu egy tálra –, itt pedig a főtt krumpli – bökött egy másikra. – Mi a következő lépés?
– Hozzáadjuk a tejet – olvastam ki, és a konyhaasztalra kikészített tejre mutattam.
– Igen, azonnal – bólintott anyu lelkesen, majd megfogta a tejet, és ráöntötte a darált húsra.
– Ööö… – ráztam meg a fejem, mintha csak rosszul láttam volna. – Az a krumplira ment volna.”
― Laura Leiner, Kezdet

“– Tanár úr! – lóbálta a kezét Virág. – Az mit jelenet, ha én előítéletes vagyok a „fehérekkel” szemben? – tűnődött, felolvasva az eredményét.
– Emó, hol nőttél fel, Jamaicában? – röhögött Ricsi.”
― Laura Leiner, Kalauz

“Te a saját magad karikatúrája vagy”
― Laura Leiner, Barátok